Messerschmitt Me 262

„Keserű gyógyszer”


Tervezés:

A géphajtású repülést a dugattyús motorok megjelenése tette lehetővé, mert a korábbi gőzmotorok teljesítmény/tömeg arányát nem sikerült a szükséges szintre növelni, a robbanómotorokkal viszont az első világháború végére a repülőgépek már átlépték a 200 km/h-s sebességhatárt is.

A háborút követően visszaesés volt tapasztalható, de az 1930-as években a korábbiaknál lényegesen erősebb motorok jelentek meg (egyes második világháború végi ”H” hengerelrendezésű, illetve kettős csillagmotorok teljesítménye a 2000 lóerőt is meghaladta).

A dugattyús motoroknak azonban két korlátja is volt: egyrészt a teljesítményt bizonyos szint felett már csak a dugattyúk számának növelésével tudták emelni - ez (és maga a légcsavar is) behatárolta a gépek sebességét.

A két háború között azonban kidolgoztak két további hajtásmódot is: a rakétahajtást és a sugárhajtást. Ezek közül utóbbi egy teljesen új meghajtásnak számított, amely nem a légcsavar forgását, hanem az égéstérből kiáramló gázok erejét használta.

A repülőgépekben is használható sugárhajtóművek fejlesztése azonban lassan haladt: a brit Frank Whittle csak 1930-ban szabadalmaztatta a sugárhajtómű terveit - vele majdnem párhuzamosan, de tőle függetlenül a német Hans von Ohain is megalkotta a sugárhajtóművet.

A náci hatalomátvételt követően a Harmadik Birodalommá átkeresztelt Németországban rendkívüli mértékű hadsereg-fejlesztési, köztük a repülőgép-ipart érintő programokat indítottak.

Bár a világ első sugárhajtóművel hajtott repülőgépe, a Heinkel He 178-as német volt és a Heinkel mellett a Messerschmitt repülőgépgyártó is épített kísérleti sugárhajtású (valamint rakétahajtású) repülőket (pl.: Messerschmitt Me 163), a háború kezdetén ezekre nem érkezett megrendelés.

Érdekes módon a második világháború első szakaszában a sugárhajtóműves kutatások legnagyobb gátja éppen a hadsereg felső vezetése, különösen Hitler legbelső köre volt, amely nem mutatott érdeklődést egy hosszú és drága fejlesztés iránt, amely bár rendkívüli teljesítményt ígérő csodafegyvereket eredményezhet, ennek megvalósulása kétséges volt.

Az érdemi fejlesztés csak az első komolyabb német kudarcokat követően indult el, ezért bár az 1939-es Projekt P.1065-ös prototípusra már egy évvel később érkezett megrendelés, az első felszállásra csak 1941-ben került sor.

A politika melletti legkomolyabb hátráltató tényező a sugárhajtóműből adódott: a BMW 003-as erőforrás sorozatgyártása késett és több komoly probléma merült fel (állandóak voltak a meghibásodások és az elvártnál lényegesen kisebb teljesítményt mértek).

Az e programból létrejövő, Me 262-esként kódolt sugárhajtású Messerschmitt vadászgép ezért első (sugárhajtóművekkel történő) repülésére csak 1942-ben került sor, igaz, a Schwalbe (német; lenyelni) becenevű gép így is a világ első sugárhajtóműves vadászgépévé vált.


Konstrukció:

A Me 262-es a világ első sugárhajtású vadászgépe volt, ezért számos részletben eltért a korábbi típusoktól. Az együléses, 10,6 méter hosszú, teljesen fémből készült gépnél mindent a lehető legnagyobb sebességnek rendeltek alá: a típus mindkét végén erősen elkeskenyedő, ezért kedvező légellenállási mutatókkal rendelkező törzse a légcsavaros gépeknél lényegesen áramvonalasabb volt (ennek oka, hogy a hajtóművek nem az orrba, hanem a szárnyakra kerültek).

Újdonságot jelentettek a szárnyak is, amelyeket hátrafelé nyilaztak, ami szintén kedvezett a nagy sebességű repülésnek (érdekes módon a második világháború alatt és után egy ideig az amerikaiak és az angolok is a kevésbé hatékony, egyenes szárnyat preferálták). A szárnyakkal szemben a Me 262-es farokrésze hagyományos kialakítású volt két vízszintes és egy függőleges vezérsíkkal.

A szárnyak alá erősített két BMW 003-as sugárhajtómű névleges tolóereje egyenként 7,8 kN volt, kezdetben azonban csupán 2,6 kN-t sikerült elérni - emiatt a tesztek alatt egy (700 lóerős Junkers Jumo 210-es) dugattyús motort is beépítettek a Me 262-esek orrába.

A Schwalbe három futószárból álló futóműve eredetileg klasszikus elrendezésű volt: a két szárny alatti kereket egy farokfutó egészítette ki, ez azonban hibás kialakításnak bizonyult, mivel ezáltal a gép hátsó része a föld felé nézett és a sugárhajtóművekből kiáramló forró gázok megolvasztották a kifutópályát (a jobboldali fotón még a korai, farokfutós kialakítás látható).

Emiatt a sorozatgyártású gépeken már fordított (a mai vadászgépeken is használt) elrendezéssel a két főfutó mellett egy orrfutót alkalmaztak (a legöbb vadászgépnél a farokfutó részben kényszer eredménye volt, mert elöl a motor foglalta el a helyet, ezek azonban a Me 262-esekben a szárnyakra kerültek).

A Me 262-es megjelenésekor kiemelkedően erősnek számító fegyverzettel rendelkezett: legömbölyített orr részében négy darab 30 mm-es gépágyú kapott helyet, amelyek minden ellenfél ellen hatásosnak bizonyultak.

A fedélzeti gépágyúk kiegészítéseként a típusra 2 db, egyenként 250 kg-os bombát is fel lehetett szerelni, de ezek helyett lehetőség volt 24 db (nem irányított) R4M rakéta szállítására is.

Szolgálatban:

A nácik mind több erőforrást öltek a Me 262-es fejlesztésébe, a gyártás azonban egyre joban elhúzódott: ennek oka nem csak a technikai feladatok megoldása, de az egyre nagyobb veszteségeket okozó Szövetséges bombázások is (a gép egyetlen vetélytársának, a Heinkel He 280-asnak a fejlesztését már 1943-ban leállították).

A késedelem további okai közé tartozott, hogy Adolf Hitler minden áron egy támadásra optimalizált gyorsbombázót akart - hiába tervezték a Me 262-eseket és kialakításuk miatt hiába bizonyultak hatékonyabbnak ebben a szerepkörben (végsebességük nagy, terhelhetőségük viszont alacsony volt). Végül két fő változat készült el: a Schwalbe vadászgépek mellett a Sturmvogel (német; viharmadár) bombázó.

A késedelmek miatt a sorozatgyártás 1944-ben indult be - annak ellenére, hogy az első sugárhajtóműves repülésre már 1942. július 18-án sor került (a megbízhatatlan BMW 003-as helyett Junkers Jumo 004-es hajtóművekkel).

A Me 262-esek hamar legendás hírnévre tettek szert elképesztő gyorsaságukkal és hasonlóan nagy tűzerejükkel, üzemeltetésük azonban hatalmas terheket rótt a német iparra és a hadseregre.

Ennek több oka volt: a hajtóművek élettartama például minimális, csupán néhány tíz óra volt, viszont ezek előállítása nagy mennyiségű értékes nyersanyagot és képzett munkaerőt igényelt. Ráadásul mivel a típust elsősorban nagy sebességű repülésre optimalizáltákk fel- és leszálláskor lomhának és sebezhetőnek bizonyult (emiatt dugattyús motorral felszerelt kísérő vadászgépeket alkalmaztak).

Hibái ellenére a Me 262-esek számítottak a második világháború egyik legjobb vadászgépének, amelyek (elsősorban rendkívül nagy sebességüknek és komoly tűzerejüknek köszönhetően) számos légi győzelmet vívtak ki.

Az összesen legyártott 1430 db Me 262-es érezhetően befolyásolta a háború menetét, de így is csak késleltetni tudta az elkerülhetetlen vereséget: az elveszett gépek és pilótáik pótlására gyakran már nem volt lehetőség.

A korlátozott gyártás ellenére több mint két tucat változatot terveztek meg: a vadász- és vadászbombázó modell mellett többek között 50 mm-es löveggel felszerelt páncélvadász ( Me 262 A-1a/U4), felderítő (Me 262 A-5a) és kétüléses kiképző variáns (pl.: Me 262 B-1a) is megjelent.

A legtöbb háború végi német fejlesztéshez hasonlóan a Me 262-esek sem érték meg a beléjük fektetett forrásokat, azonban azt is igaz, hogy rendkívüli módon előremutató megoldásait (pl.: a 900 km/h-s végsebességet, a hátranyilazott szárnyakat) a világháborút követő években a győztes nagyhatalmak hasznosították.

Végezetül az is meg kell jegyezni, hogy a Messerschmitt Me 262-eshez hasonló típusok rendszerbe állításával a Harmadik Birodalom összeomlásáig képes volt megőrizni technikai fölényét még a kor legnagyobb teljesítményű (dugattyús) vadászgépe, az amerikai North American P-51 „Mustang” és a brit Supermarine Spitfire ellenében is.


Műszaki adatok:

Név: Messerschmitt Me 262 A-1a „Schwalbe” (lenyel)

Típus: (sugárhajtású) elfogó vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 16,60 m

Fesztáv: 12,60 m

Magasság: 3,50 m

Szerkezeti tömeg: 3.795.kg

Max. felszálló tömeg: 7.130.kg

Motor: sugárhajtómű, 2 db, egyenként 8,8 kN tolóerejű (17,6 kN összteljesítménnyel) (Junkers Jumo 004 B-1)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 4 db 30 mm-es géppágyú (MK 108, az orrban), lehetőség 24 db 55 mm-es R4M nem irányított rakéta vagy 2 db 250 kg-os bomba hordozására

Teljesítmények:

Végsebesség: >900 km/h

Csúcsmagasság: 11.450. m

Emelkedőképesség: 1200 m/perc

Hatótávolság: 1050 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.