Macchi M.5

„Csepp a tengerben, csepp az égen”


Tervezés:

Hatalmi törekvései ellenére Olaszország az 1900-as évek elején gazdaságilag és politikailag is gyenge országnak számított, amelynek területe csak 1870-ben vált egységessé (miután a Vatikáni Államtól elfoglalták Rómát).

1882-ben a mediterrán királyság szövetséget kötött Németországgal és az Osztrák Magyar Monarchiával, majd gyors ütemű terjeszkedésbe kezdett. Nagyhatalmi törekvései részeként 1890-ben elfoglalta a mai Szomáliát, két évvel később pedig Eritreát (ugyanakkor 1896-ban - a fejlett országok között egyedülálló módon - csúfos vereséget szenvedett a rendkívül elmaradott Etiópiától).

A gyarmatosítás mellett Olaszország eltökélt célja volt, hogy egyesíti az összes olasz ajkú területet, ám ezek egy része az Osztrák Magyar Monarchia irányítása alatt állt.

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, az olaszok semlegesek maradtak, de csak az alkalomra vártak: 1915. április 26-án megkötötték a titkos londoni szerződést, amelyben az Antant az olaszoknak ígért több területet (köztük adriai-tengeri szigeteket, illetve Tirol déli részét) és amikor úgy tűnt, hogy a Tengelyhatalmak hamarosan elvesztik a háborút, az olaszok 1915 második felében hadat üzentek korábbi szövetségeseiknek.

Az olaszok bíztak a gyors győzelemben, de gyengén felszerelt, rosszul vezetett és motiválatlan csapataik előrenyomulását szinte azonnal megállították az osztrák-magyar erők, elindítva egy 3 éven át tartó, rendkívül véres összecsapás-sorozatot.

Az olasz hadsereg várakozáson aluli teljesítményének egyik oka a megfelelő hadfelszerelés hiánya volt, amit többek között új lövegek, hadihajók és repülőgépek rendszerbe állításával kívántak orvosolni, de mindezt olasz vállalatok által, olasz területen gyártva.

Ez a megkérdőjelezhető, de az olasz hadiipar kialítását, majd megerősödését segítő döntés számos új vállalatot hívott életre. Ezen cégek egyike a Nieuport-Macchi volt, melyet Giulio Macchi alapított 1912-ben, hogy francia Nieuport repülőgépeket gyártson az olasz hadsereg számára.

Ez kezdetben a pontonos és kerekes kivitelben egyaránt készített Nieuport VI-ost takarta (Nieuport-Macchi N.VI néven), később, az első világháború alatt viszont gyártásba került a Nieuport 10-es, 11-es és 17-es is (N.10, N11 és N17 kódnéven).

Az olasz gyártó (egy zsákmányul ejtett példány alapján) elkészítette az osztrák-magyar Lohner L repülőcsónak másolatát is, amelyet Macchi L.1-nek nevezett el. Mivel a konstrukciót megfelelőnek tartották, ezt idővel továbbfejlesztették (L.2-vé), majd 1916-ban ez alapján létrehozták az M.3-ast. A Macchi M.3-as már olasz tervezet volt, de nagyrészt még az osztrák-magyar eredetin alapult (ez továbbra is egy toló légcsavaros repülőcsónakot takart).

Az M.3-asból 200 példányt építettek, melyeket felderítés mellett kísérő- és őrző-, sőt bombázó-feladatokra is használtak. Az M.3-ast megkísérelték vadászgépként is hasznosítani, de ehhez túlságosan lomha volt, ezért logikusnak tűnt egy, az M.3-ason alapuló, de annál agilisabb, kifejezetten vadászgépnek fejlesztett típus létrehozása. Mivel hatékony vadászgépekre az Adriai tengeren harcoló olasz (királyi) haditengerészetnek, a Regia Marina-nak is nagy szüksége volt, hamarosan létrejött az M.3-as vadász-változata, amelyet Macchi M.5-ösnek neveztek el.


Konstrukció:

Ahogy a korábbi Macchi modellek, az M.5-ös is nagyban merített elődeiből, örökölve az M.3-as könnyű, rendkívül áramvonalas testét. Ennek a formának praktikus okai voltak: repülőcsónakként az M.5-ös teste a vízen úszott, felszállásnál pedig le kellett küzdeni annak jelentős ellenállását. Ezt elősegítendő a repülő orrát hajószerűre tervezték és a törzs középső része alá egy törést építettek be (ez a víz leválását megkönnyítő kialakítás mindmáig a repülőcsónakok sajátja).

Látszólag az M.5-ös testét egy az egyben az M.3-astól vették át, de ez nem volt igaz, ugyanis az M.5-ös elődjénél kisebb volt: fesztávolsága 11,9 méter volt, míg az M.3-asoké 15,95 méter. Emellett az új modell üres tömege csak 720 kg-ot tett ki, ellenben az M.3-as 900 kg-ot nyomott.

A korábbi Macchi-hidroplánokhoz hasonlóan az M.5-ös is látszólag hagyományos biplán (kétfedelű) kialakítással rendelkezett, valójában azonban másfél-fedelű (az angolszász terminológiában: sesquiplane) volt (ez a kategória olyan kétfedelű repülőket takart, melyeknél az egyik - jellemzően az alsó - szárny kisebb fesztávolságú, mint a felső).

Az első világháborús típusoktól megszokott módon az M.5-ös alsó és felső szárnyát bonyolult merevítő-rendszer tartotta egyben: a szárnyak külső felére ”V”, belülre ”N” alakú rudak kerültek (a külsők fából, a belsők fémből készültek), illetve huzalokat is alkalmaztak.

A jellegzetes, körcikk alakú függőleges vezérsík mellett a vízszintes vezérsíkokat nem a megszokott módon a függőleges vezérsík alá, hanem emelt helyzetben építették be: erre többek között azért volt szükség, hogy a vezérsíkok kellően távol kerüljenek a víztől.

Az általánosan elterjedt, kör alakú csillagmotorokkal szemben az M.5-ös (a korszak több más olasz repülőgépéhez hasonlóan) a jellegzetes alakú Isotta Fraschini V.4-es erőforrást kapta (ezt a repülőgépmotort az Alfa Romeo is gyártotta).

A szemből szokatlanul magas, ugyanakkor meglepően keskeny V.4B egy soros 6 hengeres erőforrás volt, amely 187 lóerős teljesítményre volt képes: ezzel az M.5-ös 189 km/h-s sebességre tudott felgyorsulni. Az olasz repülő nem rendelkezett hagyományos futóművel, mivel kizárólag vízi üzemeltetésre szánták (a szárazföldön egy kisméretű, kétkerekű kocsin mozgatták).

A vászonnal burkolt M.5-ös nyitott pilótafülkét kapott, amelyet a hajtómű előtt helyeztek el - ez az elrendezés (és a nyitott fülke) kiváló körkilátást biztosított. A ”toló” propellerek azért is előnyösek voltak, mert így a típus fegyverzetét alkotó 2 db Vickers géppuskához nem volt szükség szinkronizáló szerkezetre (ez akadályozta meg, hogy a légcsavarkörön keresztül tüzelő fegyverek szétlőjék a fa propeller-lapátokat).


Szolgálatban:

Az M.5-ös prototípusa (Type M) 1917-ben emelkedett a levegőbe és a típus hamarosan rendszerbe állt. Olaszországnak ekkor nagy szüksége volt modern harcjárművekre: hiába tett jelentős erőfeszítéseket, nem sikerült megtörnie az osztrák-magyar erőket.

1916-ban egy áttörést követően csak a gyors átcsoportosítás mentette meg az országot a teljes összeomlástól és a hatalmas áldozatokat követelő hatodik isonzói csatában sem sikerült kivívni az áhított győzelmet. Az M.5-ös képében azonban az olaszok szert tettek egy rendkívül agilis vadászgépre, amelyet a haditengerészet (Regia Marina) és a légierő (Corpo Aeronautico Militare) is rendszerbe állított.

Hatékonysága miatt a típusból több változat is készült: ezek elsősorban kisebb fejlesztéseket jelentettek, hogy megtartsák az M.5-ös előnyét az osztrák-magyar típusokkal szemben.

Az áttervezett farkú Ma variánst idővel M bis, majd Ma bis jelzésű, egyre hatékonyabb változatokra cserélték, a háború végén pedig gyártásba került az M.5 mod, amely az addig alkalmazott Isotta Fraschini V.4B helyett már az erősebb V.6-os egységet kapta: ez a korábbi 187 helyett 250 lóerőt adott le.

Az M.5-ös nagyobb mértékű továbbfejlesztésével hozták létre a Macchi M.6-ost, amely azonban nem hozott érdemi előrelépést, ezért fejlesztését az M.7-es javára leállították (az M.7-es gyakorlatilag az M.5-ös eleve a V.6-os motorral felszerelt változata volt).

Az M.5-ösöket túlnomórészt az Adriai tengeren vetették be (az osztrák magyar császári és királyi csapatok ellen): itt rendkívüli fordulékonyságával számos légi győzelmet ért el (zsákmányolt példányait az osztákok is használták). Szélesebb körű használatának elsősorban alacsony darabszáma vetett gátat: összesen mindössze 244 db M.5-ös épült, melyből 200 példányt a Macchi gyártott, a fennmaradó 44 db-ot pedig a Societá Aeronautica Italiana (SAI) repülőgépgyártó.

Az M.5-ös emiatt nem játszott döntő szerepet az első világháborúban, viszont hatékonysága miatt az 1918-as békekötést követően is rendszerben tartották (ekkor az olaszok mellett az amerikai haditengerészet és az amerikai tengerészgyalogság is használta).

Amikor 1923-ban megalakult az új olasz légierő, a Regia Aeronautica, 65 db Macchi M.5-ös még mindig rendszerben állt, de az ekkor már elavultnak számító típust hamarosan nyugdíjazták.


Műszaki adatok:

Név: Macchi M.5

Típus: (másfél fedelű) vízi vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 8,08 m

Fesztáv: 11,90 m

Magasság: 2,85 m

Szerkezeti tömeg: 820.kg

Max. felszálló tömeg: 990.kg

Motor: légcsavaros, 187 Le-s (Isotta Fraschini, soros hengerelrendezésű, 6 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 2 db 7,7 mm-es géppuska (Vickers, az orrban)

Teljesítmények:

Végsebesség: 189 km/h

Csúcsmagasság: 6.200.m

Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc

Hatótávolság: ismeretlen km (repülés maximális időtartama: 3 óra 40 perc)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.