Lockheed P-38

„Villás farkú ördögfióka”


Tervezés:

A katonai repülésben az 1930-as években az egymotoros, relatív kisméretű vadászgépek mellett teret hódítottak a nagyobb méretű és teljesítményű, rendszerint (de nem kizárólag) kétüléses és kétmotoros nehézvadászok.

Bár ezek általában alacsonyabb végsebességgel és korlátozottabb mozgékonysággal rendelkeztek, mint az együléses típusok, ezt kompenzálta nagyobb hatótávolságuk és repülési magasságuk (ezáltal képesek voltak mélyen az ellenséges hátország fölött repülni, illetve kíséretet adni a bombázóknak).

Az új nyersanyagok, szárny és törzs-formák, valamint a korábbiaknál lényegesen erősebb hajtóművek jelentős fejlődést hoztak, ezért egyes mérnökök úgy vélték, lehetséges lenne házasítani a két típust, megtartva mindkét kategória előnyös tulajdonságait.

Az 1937-es (Circular Proposal X-608-as) kiírásában az Amerikai Egyesült Államok légicsapatai (korabeli rövidítéssel USAAC, az USAF elődje) egy ilyen kétmotoros, agilis elfogó vadászgépet igényelt, amely nagy magasságban támadó ellenséges repülőgépek lelövésére is alkalmas.

A leendő típusnak nemcsak nagy sebességgel (minimum 580 km/h-val) és jelentős emelkedési képességgel kellett rendelkeznie, de emellett legalább 454 kg-nyi (1000 fontnyi) fegyverzet hordozására is alkalmasnak kellett lennie, ami a kétszerese volt a korábbi vadászgépeknek.

Ez olyan komoly elvárást jelentett, hogy az eredeti (egymotoros) Vultee protípus nem is volt alkalmas a feladatra, ezért versenyt hirdettek, amelyből a Lockheed került ki győztesen. E cég korábban csak kisebb példányszámban gyártott repülőgépeket, ám több modelljük, pl.: a Vega vagy a Model 10 „Electra” sikeres, több rekordot megdöntő gépnek számított.

Az eredményhirdetést követően a Lockheed Model 22-es prototípusa megkapta az XP-38 (később YP-38) jelzést, a sorozatgyártású példányok beceneve Lightning (angol; villámlás), jelölésök P-38 lett (a típusnak hajtóművét leszámítva nem volt köze a kortárs amerikai Bell P-39 vadászgéphez).

Konstrukció:

A Lockheed P-38-as elrendezése megfelelt a többi korabeli nehézvadászon alkalmazottnak (két húzó légcsavar, középső törzs-szekció), kettős faroktartója miatt mégis különlegesnek számított.

A típus orr részébe építették a fegyverzetet (ld. lentebb), mögé pedig a pilótafülkét, de ez egyben a középső törzs-szekció végét is jelentette. A P-38-as hajtóművei a szárnyakra kerültek és ezek tengelyeinek vonalába építették be a két faroktartót - mindez könnyen beazonosíthatóvá tette a Lightning-ot.

A kifelé keskenyedő szárnyak fesztávolsága meghaladta a 15 métert és a vezérsíkok is eltértek a megszokottól: a vízszintes vezérsík egyetlen elemből állt (ez kötötte össze a két törzsvéget), függőleges vezérsíkból viszont kettő került a P-38-asra (faroktartónként egy).

Az Amerikai Egyesült Államokban - más nagyhatalmakkal ellentétben - sokáig nem folytak kiterjedt kutatások nagy teljesítményű soros és ”V” hengerelrendezésű repülőgép-motorok kifejlesztésére, ezért vadászgépeiket elsősorban csillagmotorokkal építették (ennek egyik csúcsa lett a Vought F4U „Corsair” típusban is használt kétsoros csillagmotor).

A soros motorok hiánya miatt ezeket elsősorban az Egyesült Királyságból importálták, de létezett egy kivétel: az Allison V-1710-es V12-es erőforrás, melyet a P-38-asnál is használtak (részben ez tette lehetővé a keskeny, áramvonalas kialakítást).

A típus futóműve újszerű, tricikli kialakítású volt, amit a nem az orrban elhelyezett motor tett lehetővé. A Lightning első kerekét az orr részbe húzta be, a két nagyobb, hátsót viszont a törzsvégekbe.

Mivel mindhárom kerék a típus első szekciója alatt kapott helyet és a futószárak eltérő magassága miatt a földön a P-38-as hátrafelé lejtett, a pilótának vigyáznia kellett, nehogy földhöz csapja a gép farkát (ezt a korábbi farokkerekes kialakítás megakadályozta).

A Lightning-okat többféle fegyver-kombinációval tesztelték, az első sorozatgyártású változat 4 db 12,7 mm-es nehézgéppuskát és egy 37 mm-es gépágyút kapott (a több nehézgéppuska, legalább egy gépágyú rendszert később is megtartották). A gépfegyverek mellett lehetőség volt akár 907 kg-os bombák, illetve többféle nem irányított rakéta hordozására is.


Szolgálatban:

A P-38-as első prototípusa 1939. január 27-én emelkedett a levegőbe és a típus a nyugat-kelet (Kalifornia-New York) távot rekordidő alatt teljesítette, de leszállásnál a gép összetört. A Lightning teljesítménye azonban meggyőzte a döntéshozókat, ezért meg is rendeltek 13 további prototípust.

Az ígéretes kezdés ellenére a típus több gyermekbetegséggel küzdött: a balesetet okozó jegesedés mellett nagy sebességnél a vékony faroktartók veszélyesen berezonáltak. A problémák megoldása hosszú időt vett igénybe, ezért a sorozatgyártás csak 1941-ben kezdődött meg, ráadásul a korai változatok mozgékonysága elmaradt a várttól, ezért a ezeket másodvonalbeli feladatokra vezényelték.

A P-38-asok a Pearl Harbour-i japán támadást követően jelentek meg: az Amerikai Egyesült Államok partvidékének védelme mellett részt vettek a csendes-óceáni harcokban, de megjelentek Észak-Afrikában és Európában is.

A kezdeti veszteségek igen komolyak voltak, később viszont a feljavított Lightning-ok rettegett típusokká váltak: a német pilóták „villás farkú ördög” néven emlegették őket (a legeredményesebb második világháborús amerikai ászpilóta, Richard Ira Bong mind a 40 légi győzelmét P-38-assal érte el).

1945-ig, a gyártás beszüntetéséig 10037 db P-38-ast gyártottak számos alváltozatban. Az első 30 sorozatgyártású P-38A-t 36 b öntömítő üzemanyag-tartályos P-38D követte, majd megkezdődött a nagyobb sorozatú gyártás. A P-38E-k a 37 mm-es helyett egy 20 mm-es gépágyút kapott, a P-38F 1,8 tonnányi bombát is hordozhatott, a P-38G pedig módosított rádióval repült.

A legnagyobb sorozatban a P-38J (2970 db) és a P-38L (3923 db) épült, de kisebb szériákban különböző fotófelderítő sorozatok is megjelentek (többek között F-4 és F-5 jelzéssel, különböző alváltozatokban).

Korai problémáit kinőve a Lightning nemcsak kiváló vadászgéppé vált, de számos bombázó és rendkívül fontos, de kevésbé ismert és elismert fotófelderítő bevetést teljesített (a típust az Amerikai Egyesült Államok mellett többek között Ausztrália, az Egyesült Királyság és a Szabad Franciaország légiereje is repülte).


Műszaki adatok:

Név: Lockheed P-38L „Lightning” (villámlás)

Típus: (nehéz) vadászbombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 11,53 m

Fesztáv: 15,85 m

Magasság: 3,91 m

Szerkezeti tömeg: 5.800.kg

Max. felszálló tömeg: 9.798.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 1600 Le-s (Allison V-1710-111/113 V-12, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (Hispano M2(C), az orrban), 4 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2 Browning, az orrban), lehetőség max. 1814 kg-nyi különböző tömegű bombák, kiegészítő üzemanyag-tartályok, illetve nem irányított rakéták hordozására a függesztési pontokon

Teljesítmények:

Végsebesség: 667 km/h

Csúcsmagasság: 13.000.m

Emelkedőképesség: 1446 m/perc

Hatótávolság: 2100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.