Kawasaki Ki-10

„Manőverező-képesség a sebesség ellen”


Tervezés:

A Meidzsi-restauráció részeként a Nagy Japán Birodalom az 1860-as évektől kevesebb, mint fél évszázad leforgása alatt bezárkózó, elmaradt középkori országból európai szintű nagyhatalommá vált, amely (az ázsiai országok között, a modern történelemben elsőként) háborúban legyőzött egy európai nagyhatalmat (ld.: 1904-5-ös Orosz-Japán háború).

A japán sikerek oka a változások széles körű lakossági és politikai támogatása mellett a hadsereg módszeres, lépésről lépésre történő fejlesztése volt. A japánok először delegációkat indítottak a fejlett országokba, ahol megtekintették a legújabb fejlesztéseket és igyekeztek ezek közül kiválasztani a legjobbnak ítélt harcjárműveket, amelyeket megvásároltak és külföldi katonai tanácsadók segítségével megtanulták ezek hatékony használatát. Ezt követően a japánok tanulmányozták az adott típust és később igyekeztek azt a helyi forrásokat felhasználva tovább fejleszteni, míg végül azt ezt kiváltó következő generációs eszközt már helyben tervezték és gyártották.

Ez igaz volt a kézifegyverekre, a hadihajókra és később a harckocsikra, de a repülőgépekre is. Miután értesültek az első repülőgépek létrehozásáról, a japánok 1909-ben delegációt küldtek az ekkor a repülés központjának számító Franciaországba, ahol tanulmányozták a repülőgépeket és azok lehetséges katonai felhasználását.

Ezt követően megvásároltak egy darab francia Farman III repülőgépet, amelyet visszaszállítottak Japánba és 1910 végén tesztelték a típust. A kedvező eredményeket látva elrendelték repülőgépek rendszeresítését, ezért több nyugati modellt (elsőként az 1913-as francia Farman MF.7-et) megvásároltak, majd a Kawasaki vállalat megkezdte a Ko 1 (licencgyártású francia Nieuport 12), a Nakadzsima vállalat pedig a Ko 2 (licencgyártású francia Nieuport 10) gyártását.

Mindössze néhány évvel később, 1918-ban a Jokoszuka vállalat (a korábbi francia Farman és amerikai Curtiss típusokon szerzett tapasztalatát felhasználva) megkezdte az egyik első japán fejlesztésű repülőgép, a Ro-go Ko-gata sorozatgyártását.

Az 1920-as évek végére a Nagy Japán Birodalom a világ vezető repülőgép-gyártói közé emelkedett: az ország az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlóan kifejezetten belföldre (azon belül is a katonai megrendelésekre) koncentrált export-célok nélkül, azonban ebben (szintén az amerikaiakhoz hasonlóan) előnyt jelentett, hogy a szárazföldi haderő és a haditengerészet egymástól függetlenül, párhuzamosan számos repülőgép-típust használt.

A szárazföldi légierő elsősorban a Kawasaki (magyar átírással Kavaszaki) és Nakadzsima vállalatok típusait alkalmazta. A két konkurens cég közül a Nakadzsima a sebességet részesítette előnyben: 1931-es 91-es típusú vadászgépe már egyfedelű, felsőszárnyas kialakítású volt, míg a rivális Kawasaki a manőverező-képességet preferálta (igaz, a német Richard Vog által tervezett kortárs Kawasaki 92-es típusú vadászgép nagy teljesítményű német BMW VI motorja révén 20 km/h-val gyorsabb volt a 91-es típusnál).

Az 1930-as évek elején bekövetkezett gyors technológiai fejlődés következtében a japán hadsereg hamarosan újabb vadászgépeket igényelt, amelyeknek a 91-es és 92-es típusoknál jobb teljesítményt kellett nyújtaniuk. A pályázatra Richard Vog megalkotta az 1934-es Kawasaki Ki-5-öt, egy fordított sirályszárnyas egyfedelű típust, amelyből azonban a típus kedvezőtlen teljesítménye, mindenekelőtt elégtelen manőverező-képessége miatt mindössze 4 prototípus készült.

Richard Vog időközben kiképezte utódjának a fiatal japán mérnököt, Doi Takeo-t, ezért a Kawasaki már őt bízta meg a váltótípus tervezésével: így született meg a Kawasaki Ki-10, amelyet a légierő (hadsereg) 95-ös típusként rendszeresített (a jármű nevében a ”hadsereg” arra utalt, hogy azt a szárazföldi haderő, nem pedig a haditengerészet alkalmazta); a típus amerikai kódneve Perry volt.


Konstrukció:

Az 1930-as évek közepén világszerte megkezdődött a korábbi kétfedeles repülőgépek kiváltására új egyfedelű típusokkal, a Kawasaki Ki-10-et azonban kétfedelű típusnak tervezték, mert a gyártó úgy vélte, kellően gondos tervezéssel és nagy teljesítményű erőforrás használatával ellensúlyozhatók a biplánok alacsonyabb sebessége (ahogy történt ez a 92-es típus esetében).

A Ki-10 már túlnyomórészt fémből készült, fa felhasználása nélkül, azonban ezt részben még feszített vászonnal burkolták. A 7,2 méter hosszú vadászrepülőgép 10,02 méteres fesztávolságú szárnyakkal rendelkezett: a gép technikailag másfél-fedelű típus volt: egy olyan biplán, amely alsó szárnyai a felsőknél lényegesen kisebb fesztávolsággal rendelkeztek (a szárnyak nem voltak önhordók, ezért azokat merevítő rudakkal és huzalokkal stabilizálták).

A Kawasaki Ki-10 gyakorlatilag a továbbfejlesztett BMW VI repülőgép-motor köré épült (ezt a Kawasaki Ha9 jelzéssel licencben gyártotta). A 12 hengeres, vízhűtéses erőforrás korában jelentősnek számító, 850 lóerős teljesítménnyel rendelkezett (a motor könnyen felismerhető volt a kipufogó-csövek jellegzetes felső domborulatairól).

A nyitott pilótafülkés, háromlapátos fém légcsavarral gyártott Ki-10-en jelentős energiákat fektettek a repülőgép áramvonalazásába. Mások mellett sülyesztett fejű szegecseket alkalmaztak, csökkentették a merevítő rudak keresztmetszetét, a rövidebb alsó szárnyakról elhagyták a merevítő-huzalokat, optimalizálták a motor-burkolatot, a fix (nem behúzható) futószárakra pedig áramvonalas burkolatot erősítettek (hátsó kerék helyett farokcsúszót alkalmaztak).

Az egyszemélyes vadászgép az 1930-as évek elején megszokott módon mindössze 2 db géppuskával rendelkezett: a 7,7 mm-es (89-es típusú) gépfegyverek közvetlenül a pilóta elé, a motor fölé kerültek és a légcsavarkörön keresztül tüzeltek (a vékony, nem önhordó szárnyak miatt azokra nem rögzíthettek nehéz fegyvereket). A Ki-10 egyéb fegyverzetet, köztük bombákat nem szállíthatott.


Szolgálatban:

A Kawasaki Ki-10 1935 márciusában repült először és hamarosan a légierő tesztjén kellett helytállnia a Nakadzsima rivális Ki-11-es típusával szemben. A Ki-11-es volt a gyorsabb és modernebb, egyfedelű típus, a hadsereg mégis a Ki-10 rendszeresítése mellett döntött, mert e vadászgép közel azonos teljesítmény mellett gyorsabban emelkedett és jobb manőverező-képességgel rendelkezett, emellett a döntéshozók előnyben részesítették a tradícionális biplán kialakítást.

A Kawasaki típusának eredeti Ki-10-es sorozata csak 4 prototípust takart, a sorozatgyártású példányokat már Ki-10-I jelzéssel építették: 1957-ig 300 ilyen példány készült el. A repülőgép fejlesztése ezt követően sem állt le, amely a nyújtott testű Ki-10-II-t eredményezte (ebből egy prototípust leszámítva 1937-39-ban 280 darabot építettek), emellett megkísérelték továbbfejleszteni a repülőgép motorját és még jobban lecsökkenteni a típus légellenállását, de az így létrehozott Ki-10-I KAI és Ki-10-II KAI prototípusok már nem kerültek sorozatgyártásba.

A Kawasaki Ki-10 a Nagy Japán Birodalom legjobb képességű kétfedelű vadászgépe volt, amely az összes korábbi japán kétfedelű vadászgépet felülmúlt (köztük a japán haditengerészet amerikai eredetű Gloster Sparrowhawk típusát is). Az összesen 588 példányban épített repülőgépet bevetették az 1937-ben kirobbantott Második kínai-japán háborúban, ahol a konfliktus legjobb típusának számított, az 1939-es Halhín-goli csatában pedig felülmúlta a szovjet Polikarpov I-15-öst, de ekkorra már egyértelművé váltak a típus korlátai is, amely az újabb, egyfedelű Polikaprov I-16-ostól súlyos veszteségeket szenvedett.

A Nakadzsima vállalat a Ki-11-est időközben továbbfejlesztette a Ki-27-essé, amely egyfedelű, alsószárnyas kialakításával (gyengébb motorja ellenére) lényegesen gyorsabb volt a Ki-10-esnél és az 1930-as évek második felére Japánban is mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kétfedelű típusoknak nincsen jövője, mert a nagyobb manőverező-képességgel nem lehet ellensúlyozni az alacsonyabb sebességet.

A szárazföldi légierő a Nakadzsima Ki-27-esből 3368 példányt vásárolt; közel hatszor annyit, mint a Ki-10-esből és e típust további Nakadzsima repülőgépekkel (Ki-43, Ki-44, Ki-45, Ki-84) váltotta ki. A Kawasaki vállalat szintén belátta, hogy a kétfedelű vadászgépek korának leáldozott és Doi Takedo több egyfedelű prototípust tervezett, de a Kawasaki Ki-28 és Ki-60 alulmaradtak a Nakadzsima típusaival (ez alól csak az 1941-es Kawasaki Ki-61-es jelentett kivételt, igaz, Doi irányítása alatt a cég több sikeres kéthajtóműves típust gyártott).

Az egyfedelű vadászgépek mellett a második világháború kitörését követően az utolsó japán egyfedelű vadászgépet, a Ki-10-est már csak másodlagos feladatokra (elsősorban kiképzésre) használták, az Amerikai Egyesült Államok elleni harc részeként azonban 1941-től egy évig ismét bevetették a repülőgépeket, de elsősorban a viszonylag biztonságos Kínában és kizárólag felderítő- és járőr-feladatkörökben.


Műszaki adatok:

Név: Kawasaki Ki-10-II (amerikai kódja: „Perry”)

Típus: (kétfedelű) együléses vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 7,55 m

Fesztáv: 10,02 m

Magasság: 3,30 m

Szerkezeti tömeg: 1.360.kg

Max. felszálló tömeg: 1.740.kg

Motor: légcsavaros, 850 LE-s (Kawasaki Ha9, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, folyadékhűtéses)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 2 db 7,7 mm-es géppuska (89-es típus, a pilóta előtt)

Teljesítmények:

Végsebesség: 400 km/h

Csúcsmagasság: 11.500.m

Emelkedőképesség: 1000 m/perc

Hatótávolság: 1100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.