Junkers Ju 88

„Multifunkciós bombázó”


Tervezés:

Az 1919-ben aláírt, egyoldalú Versailles-i békeszerződés gyakorlatilag ellehetetlenítette a német hadsereget, akik többek között egyáltalán nem állíthattak szolgálatba motoros repülőgépet. Bár idővel megkezdődtek titkos programok, amikor a nácik nyíltan is megszegték a szerződést, a Harmadik Birodalommá átnevezett ország légiereje csak kisszámú, elmaradott típussal rendelkezett.

Ezt orvosolandó az 1930-as évek elejétől több előremutató programot indítottak, erre a legjobb példa a Messerschmitt Bf 109-es volt, amely a háború első felében a fasiszták leghatékonyabb és legnagyobb számban rendelkezésre álló vadászgépének számított.

A Bf 109-es mellett számos további géptípust is kifejlesztettek: ilyen volt a Heinkel He 111-es közepes bombázó és a Messerschmitt Bf 110-es nehézvadászgép is. Ezek a harcjárművek megfeleltek a nemzetközi trendnek, azonban a németek specializált típusokat is terveztek: pl.: a Heinkel He 177-es nehézbombázót, illetve jelen cikk tárgyát, a Junkers Ju 88-ast.

Utóbbi típus egy schnellbomber (német; gyorsbombázó) volt, melyek alapját az 1930-as évek eleji nagy hatótávolságú, gyors posta-gépek jelentették. A schnellbomber - hasonlóan a postagépekhez - egy olyan repülőgép volt, amely rendelkezett belső raktérrel, de mérete a kor utasszállítóié alatt maradt, viszont rendkívül nagy hatótávolsággal és sebességgel rendelkezett.

A ”hagyományos” bombázó repülőgépek már ekkor több, körkörös védelmet nyújtó géppuska-állást kaptak, hogy védekezni tudjanak a vadászgépek ellen, ezzel szemben a gyorsbombázókat úgy képzelték el, hogy nagyobb sebességükkel egyszerűen lehagyják üldözőiket, így a fegyverzet holt teher lenne rajtuk.

Erre a feladatra a németek eredetileg az egymotoros Heinkel He 70 „Blitz”-et szánták, ám ennek elégtelen teljesítménye miatt hamarosan leváltották a Dornier Do 17-essel. A Do 17-es már kétmotoros gép volt rendkívül vékony törzzsel (emiatt kapta a Fliegender Bleistift, azaz repülő ceruza becenevet), ám végsebessége is csupán 400 km/h körüli volt, azaz nem felelt meg a schnellbomber-ektől elvárt teljesítménynek.

Részben emiatt a nácik már egy évvel a Do 17-es első prototípusának felszállását követően megrendeltek egy hasonló, de gyorsabb típust.

A Junkers vállalat a Ju 85-ös tervével pályázott, amely a későbbi sorozatgyártású típusra hasonlított, de még kettős függőleges faroktartót kapott. 1936-ban a céget két prototípus legyártásával bízták meg (ezt később ötre növelték).

Az első két gép Daimler-Benz DB 600-as, a másik három Junkers Jumo 211-es motort kapott - az első, V1-es jelű prototípus már a berepülés alatt 580 km/h-s sebességet ért el, ami jóval nagyobb volt elődeinél, ezért az ekkor már Ju 88-ra átkeresztelt típus szabad utat kapott.


Konstrukció:

Gyorsbombázóként a Ju 88-as átmenetet képezett a vadászgépek és a nagyobb bombázók között: felépítése a Messerschmitt Bf 110-es nehéz vadászrepülőgépre hasonlított - több mint 15 méter hosszú törzs, kisméretű pilótafülke, két hajtómű, stb..

A gép orr része igen rövid volt, ezt is csak a fekve helyet foglaló bombázótiszt üvegezett szekciója miatt alakították ki így - a keskeny törzs következtében a pilótafülkében a legénység másik két tagja egymás mögött kapott helyet (a lövész ülése hátrafelé nézett).

A típus szárnyainak fesztávolsága 20 méter volt és két szekcióból állt, de mindkettő trapéz alakú volt (a külső rész a lekerekített szárnyvégek felé erősebben keskenyedett, mint a belső rész). A pilótafülkéhez hasonlóan a Ju 88-as farokrésze is a kisebb vadászgépekére hasonlított: egyetlen függőleges és két vízszintes vezérsíkot kapott.

A típust kezdetben két darab Junkers Jumo 211-es motor mozgatta. Mivel a Ju 88-as hajtóműveinek burkolata kör alakú volt, úgy tűnt, mintha ezek csillagmotorok lettek volna, de a Jumo 211-es valójában egy ”V” hengerelrendezésű egységet takart (a 12 hengeres motor teljesítménye kezdetben alig haladta meg az 1000 lóerőt, de idővel erősebb változatai is megjelentek).

A Ju 88-as háromtagú futóművet kapott, mindhárom tengelyre egy-egy kerék került. A gyorsbombázó az első futómű-párt a hajtóművek burkolatába húzta be, a hátsót viszont a törzsbe, a farokrész elé.

A náci döntéshozók - elsősorban Herman Göring - hittek abban, hogy a schnellbomber-ek képesek lesznek elmenekülni az ellenséges vadászgépek elől, ennek ellenére később több önvédelmi fegyverzetet is felszereltek.

A típus általában több géppuskát hordozott, ezek közül egyet a bombázótiszt használt az orr-részben, egy a pilóta által működtetett a szélvédő jobb oldalába került beépítésre, három darab a törzs alatti gondolában kapott helyet, egy pedig a pilótafülke hátsó részében (utóbbi és az egyik, gondolában található géppuska hátrafelé nézett).

A Ju 88-asok fő feladata a bombázás volt, ehhez közel 3000 kg-nyi bombát szállíthattak, két elrendezésben. Alapesetben 1400 kg-nyi bombát helyezhettek el a két belső bombatérben (ebből az egyik 900, a másik 500 kg-os volt), vagy a fent említett 2500-3000 kg-ot külső függesztési pontokon. Ez utóbbi megoldásnál a típus teljesítménye a kedvezőtlenebb légellenállás és a nagyobb össztömeg miatt leromlott, ráadásul annyira megterhelte a hajtóműveket, hogy a felszálláshoz gyakran startrakétákat is igénybe kellett venni.


Szolgálatban:

Ahogy az fentebb olvasható, a Junkers Ju 88 V1-es prototípusa, amely először 1936. december 21-én emelkedett a levegőbe, közel 600 km/h-s végsebességet ért el, de amikor védelmi fegyverzettel is felszerelték, sebessége 520 km/h közelébe csökkent.

A gépek teljesítményét később még tovább rontották, mivel Ernst Udet, a Luftwaffe fegyverkezési és közbeszerzési igazgatója (első világháborús ászpilóta) mindenáron zuhanó-bombázásra is alkalmassá kívánta tenni a bombázókat (még a fent említett Heinkel He 177-es nehézbombázót is).

Az elhúzódó tesztelést követően a gépet mint nehéz zuhanó-bombázót rendelték meg, így feladatköre hasonlóvá vált a Junkers 87 „Stuka” típuséhoz.

A Ju 88-ast összesen 8 fő sorozatban, nagyszámú altípussal gyártották, az első, Ju 88A készült a legnagyobb számban (több mint 7000 darabban), igaz, a termelés csak lassan indult be.

A Ju 88B-ből mindössze 10 db készült, ellentétben a Ju 88C-vel. Ez utóbbi hat alváltozatot takart, melyek nem már nem zuhanóbombázók, hanem zerstörer-ek, azaz romboló repülőgépek voltak ”bedeszkázott” orral. A Ju 88C-k vadászbombázó és éjszakai vadász feladatkörökre is megfeleltek, de kezdetben titokban készítették őket, mert Herman Göring a típust kizárólag bombázóként képzelte el.

Idővel a Ju 88-ast több további szerepkörben is alkalmazni kezdték: a Ju 88D-k, H-k és T-k fotófelderítők voltak, a Ju 88G-k éjszakai vadászgépek, a Ju 88R-ek pedig éjszakai vadászok.

A változatnak megfelelően a fegyverzetet terén is történtek változtatások: a géppuskák számát növelték és megjelentek a 20 mm-es gépágyúk, ám a legerősebb modell-sorozat, a Ju 88P változatai egy-egy 75 mm-es (PaK 40-es) löveggel rendelkeztek (ezek kifejezetten harckocsik ellen készültek.

A gyakorlatilag bármilyen célra alkalmas Ju 88-asokból összesen 15183 db készült, ezáltal ez a típus vált a legfontosabb német bombázóvá (megjelenésekor szinte azonnal kiszorította a Do 17-eseket).

A nagy mennyiség miatt Ju 88-asok a második világháború szinte minden frontját harcoltak: már a Lengyelország elleni hadjáratban is jelen voltak, ahogy később Európa fölött, az Angliai csatában és a Szovjetunió ellen is harcoltak a keleti fronton.

Jelentős teljesítménye ellenére a Ju 88-asok több, a nácikkal szövetséges országba is eljutottak: Olaszországba, Romániába és Bulgáriába, de a zsákmányolt példányokat az angolok, franciák és a szovjetek is tesztelték (emellett Magyarországon is használtak Ju 88-asokat).

A Junkers Ju 88-as kezdetben rendkívül sikeresen szerepelt, bár a Hawker Hurricane és Supermarine Spitfire nagy sebessége miatt már nem tudtak elmenekülni üldözőik elől, ezért a gépek fegyverzetét egyre jobban növelték (amitől viszont tovább romlott a teljesítményük).

Sokrétű felhasználása ellenére már 1939-ben megkezdődött a Ju 88-asok továbbfejlesztése: a kutatások a Ju 188-ashoz vezettek, de ez hiába volt nagyobb teljesítményű elődjénél, mivel mindössze 1234 db-ot gyártottak belőle.

A Ju 88-as tragédiája volt, hogy a leváltására szánt „Bomber B” program keretében kifejlesztett négy repülőgép (Dornier Do 317, Focke-Wulf Fw 191, Henschel Hs 130, Junkers Ju 288 közül egy sem volt alkalmas a feladatra, ezért a Ju 88-asok a háború végéig szolgálatban maradtak (emiatt idővel a veszteségek is jelentősen nőttek).


Műszaki adatok:

Név: Junkers Ju 88

Típus: (többcélú) elsősorban gyorsbombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 14,36 m

Fesztáv: 20,08 m

Magasság: 5,07 m

Szerkezeti tömeg: 8.550.kg

Max. felszálló tömeg: 14.000.kg

Motor: dugattyús, 2 db, egyenként 1401 Le-s (2802 Le-s összteljesítménnyel) (Junkers Jumo 211J, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)

Személyzet: 4 fő

Fegyverzet: 5 db 7,92 mm-es géppuska (MG 81J, egy-egy a pilótafülke elején, az orrban és a gondolában, két hátrafelé tüzelő a pilótafülke végén), max. 3000 kg-nyi bomba

Teljesítmények:

Végsebesség: 510 km/h

Csúcsmagasság: 9.000.m

Emelkedőképesség: 235 m/perc

Hatótávolság: 2430 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.