Junkers Ju 86

„Ju néni gyermeke”


Tervezés:

Az első levegőnél nehezebb, motoros repülőgépek túlnyomórészt kisméretű, együléses típusok voltak, de hamarosan megjelenek a két, majd több-személyes gépek is. Ez utóbbiakat többféle szerepkörben hasznosíthatták: mint bombázó, utánpótlás-szállító vagy kiemelt személyeket szállító repülőként éppúgy, mint civil utasszállítóként.

A polgári repülés az első világháború után rohamos fejlődésnek indult - korábban a levegő meghódítása csak a kalandvágyó gazdagok hóbortja volt, akik saját gépeiket vezették, de a zárt pilótafülkés, korábbiaknál lényegesen kényelmesebb típusok az utazók számát nagyságrendileg bővítették.

A polgári légi közlekedés egyik fontos előremozdítója a német Hugo Junkers által 1885-ben megalapított Junkers repülőgépgyártó volt. Junkers vállalata élen járt a fémépítésű katonai repülőgépek fejlesztésében: az először 1915-ben levegőbe emelkedett Junkers J 1-es a világ első gyakorlatban is használható, teljesen fémből készült típusává vált (a J 1-es ráadásul egyfedelű volt, míg kortársai szinte kivétel nélkül többfedelű, fa-vászon konstrukciók voltak).

A háború alatt a vállalat több sikeres modellt (pl.: az imént említett típushoz nem kapcsolódó Junkers J.I-es földi csapásmérőt) fejlesztett és a gyár az első világháború befejezését követően is aktív maradt.

Már 1919-ben levegőbe emelkedett az F.13-as, a világ első teljesen fémépítésű utasszállító repülőgépe. Az F.13-as a fent említett két világháború közötti fellendülés egyik első jele volt: teljesen zárt utasterében (a kétfős legénység mellett) 4 utas számára volt hely, akik a korábbiakhoz képest fejedelmi kényelemben utazhattak.

Az F.13-as már távolról felismerhető volt hullámlemezből álló borításáról, amelyet a későbbi Junkers-típusok is átvettek. Ilyen volt az 1930-as évek eleji Ju 52-es is, amely gyakorlatilag az F.13-as arányosan felnagyított változata volt.

A nagyméretű gép átütő sikerét hárommotoros változatai (Ju 53/3m) aratták, amelyek a náci légierő, a Luftwaffe legfontosabb szállítógépeivé váltak (összesen 4845 db ilyen gépet építettek). A Ju 52/3m (becenevén Tante Ju, azaz Ju néni) számos feladatkörben megfelelt, amikor azonban 1934-ben a légierő egy modern, kétmotoros, nagysebességű utasszállító repülőgépre adott le megrendelést (amely háború esetén közepes bombázóként is használható), a Heinkel repülőgépgyártó mellett a Junkers is egy új gép terveit nyújtotta be: ez lett a Junkers Ju 86-os.


Konstrukció:

A Ju 86-os követte a korábbi Junkers-gépek tervezési elveit, de azoknál több szempontból is fejlettebb és nagyobb teljesítményű volt. A típus törzse magas és keskeny volt, ezáltal elődeinél nagyobb sebességre tehetett szert.

A többi Junkers-típushoz hasonlóan a Ju 86-os is fémből készült, azonban ennél a modellnél a gyár szakított az évtizedeken át használt hullámlemez borítással és helyette áramvonalasabb, teljesen sima burkolatot alkalmazott.

A Ju 86-os a Ju 52-es szárnyait örökölte: az alsó bekötésű, kifelé elkeskenyedő, ”V” állású szárnyakon elődjéhez hasonlóan jól láthatóan elkülönültek a kormányfelületek (a szárnyvégi csűrők és a belső fékszárnyak).

A hagyományos szárnyakkal ellentétben a Ju 86-os farokrésze új tervezésű volt: a Ju 52-essel szemben két függőleges vezérsíkkal rendelkezett, ezáltal nőtt a gép manőverező-képessége.

A Ju 86-ost eredetileg a Junkers által fejlesztett Jumo 205-ös repülőgépmotorral kívánták felszerelni (ezt könnyen meg lehetett ismerni keskeny, áramvonalazott burkolatáról), de mivel ekkor ezek még nem voltak elérhetőek, kényszerűségből a lényegesen gyengébb, egyenként csupán 592 lóerős Siemens SAM 22-esekkel kezdték meg a gyártást.

A repülő futóműve hagyományos kialakítású volt: a törzs alatt két nagyobb méretű főfutó, míg hátul egyetlen farokkerék kapott helyet (az első kerekeket be lehetett húzni a szárnyakba).

A repülő kétfős legénysége mellett eredetileg 10 utas befogadására volt alkalmas, később viszont a katonai alkalmazás került előtérbe. Bombázóként a típus három védelmi géppuskával rendelkezett: ezek közül az első a pilótafülke elé, az orrba került, egy-egy pedig a bombakamra mögött a gép felső háti- és alsó hasi-részére (a kettős függőleges vezérsík kevésbé zavarta a felső géppuskát működtető katona látóterét). A Ju 86-os a géppuskák mellett 1000 kg-nyi bomba szállítására volt képes.


Szolgálatban:

A Ju 86-os első prototípusa (Ju 86ab1) 1934. november 4-én emelkedett először a levegőbe - ez (és a második gép is) katonai felhasználásra épült, a polgári modell első prototípusa csak 1935. április 4-én hajtotta végre szűzfelszállását.

A típus gyártása 1935 végén indult be és kezdetben több (civil) légitársaság megrendelésének tettek eleget: ilyen volt a német Deutsche Luft Hansa (a későbbi Lufthansa) és a svájci Swissair (igaz, előbbi 6, utóbbi csupán 2 gépet vett át).

A Ju 86-os katonai változatát tesztelték a spanyol polgárháborúban: itt megmutatta, hogy elődjénél fejlettebb, de a vetélytárs Heinkel He 111-essel szemben alulmaradt, ezért a Luftwaffe nem rendelt belőle nagy sorozatokat.

A típusból ennek ellenére számos változat készült, részben a német légierőn kívüli igényekre reagálva. Ezek közé tartoztak az előszériás Ju 86 A-0-k, a már Jumo 205-össel felszerelt Ju 86 C-1-k (ezek készültek a Luft Hansa-nak), valamint a kifejezetten exportra tervezett polgári Ju 86Z sorozat.

Összesen 9 ország légitársasága vásárolt a típusból (köztük a bolíviai Lloyd Aéreo Boliviano és a dél-afrikai South African Airways), de a katonai változatok ennél nagyobb számban és több alváltozatban készültek.

A németek mellett további 11 ország többsége azok közül került ki, akik a civil gépeket is használták, de mellettük a japán katonai (titkos) rendőrség és Magyarország is a vásárlók között volt (a Magyar Királyi Honvéd Légierő a Ju 86 K-2 jelzésű gépeket használta).

A Junkers a típust továbbfejlesztve igyekezett kiszolgálni a német igényeket is: ilyen volt a Ju 86 D-1-es bombázót leváltani hivatott, BMW 132F csillagmotorokkal felszerelt Ju 86 E-1, illetve a nagy magasságú repülésekre is alkalmas Ju 86 P-1 (ld. balra).

A Ju 186 jelzésű, négymotoros változat nem épült meg, a „P” sorozat viszont sikeressé vált: képes volt 12000 méteres magasságba emelkedni, ahol egyetlen Szövetséges repülőgép sem tudta elfogni (a britek és a szovjetek e típus ellen külön elfogó-vadászgépeket fejlesztettek).

A második világháború alatt a Ju 86-osok több fronton felbukkantak, de érdemi sikereket csak a P-1-es magassági bombázó és a P-2-es fotófelderítő variánsok értek el (ezeket a gépeket Afrika, az Egyesült Királyság és a Szovjetunió egén is használták.

1943-ra a Szövetségesek már képesek voltak akár 14000 méter magasan haladó repülőgépek elfogására is, ezért a Junkers megkezdte az akár 16000 méteres magasságba emelkedni képes Ju 86R fejlesztését, de a Luftwaffe csökkenő erőforrásait fokozatosan a vadászgépek fejlesztésébe és gyártásába csoportosította át, a Ju 86-osokat pedig nyugdíjazták.

Maga a Ju 86-os így egyfajta átmeneti típussá vált a korábbi Ju 52 és a fejlettebb, még nagyobb teljesítményű modellek (pl.: a Junkers Ju 88-as) között (a svéd légierő, a Flygvapnet viszont csak 1958-ban selejtezte utolsó Ju 86-osait).


Műszaki adatok:

Név: Junkers Ju 86R

Típus: (többcélú) elsősorban bombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 16,46 m

Fesztáv: 32,00 m

Magasság: 4,70 m

Szerkezeti tömeg: 6.700.kg

Max. felszálló tömeg: 11.530.kg

Motor: dugattyús, 2 db, egyenként 1000 Le-s (2000 Le-s összteljesítménnyel) (Junkers Jumo 207B-3, ”V” hengerelrendezésű)

Személyzet: 5 fő

Fegyverzet: 3 db 7,92 mm-es géppuska (MG 15, egy előretüzelű az orrban, egy-egy hátrafelé tűzelő a bombatér mögött a háti és a hasi tüzelőállásban), max. 1000 kg-nyi bomba

Teljesítmények:

Végsebesség: 420 km/h

Csúcsmagasság: 13.000.m

Emelkedőképesség: 280 m/perc

Hatótávolság: 1580 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.