Junkers F.13

„Bádogtaxi”


Tervezés:

Az 1900-as évek legelején a levegőnél nehezebb járművekkel való repülés még gyerekkorát élte és jobbára kísérletező mérnökök és bátor pilóták költséges és veszélyes időtöltése volt.

1914-ben azonban kitört az első világháború és felismerve a bennük rejlő potenciált, a nagyobb országok egymás után szervezték meg repülőcsapataikat (a későbbi légierők elődeit).

A világháború négy éve alatt a repülőgépek óriási fejlődésen mentek keresztül: nőtt a végsebességük, a mozgékonyságuk és javultak egyéb tulajdonságaik is, melyeket elsősorban a technológiai fejlődés és a kifinomultabb megoldások használata segített elő. A legtöbb ilyen fejlesztés katonai volt (például a légcsavarkörön keresztül tüzelő szinkronizált géppuska), mások azonban univerzálisnak bizonyultak.

1918-ban, a háború végén a légierők lemondták hatalmas volumenű rendeléseiket és jelentősen csökkentették a szolgáló alakulatok-, így a szükséges gépek számát is: a vadászgépek többségét végleg selejtezték, a nagyobb típusokat viszont számos esetben felhasználták.

Megjelent a szélesebb körű polgári repülés: ezek kezdetben félig vagy teljesen nyitott bombázókat jelentettek, de az egyre komolyabb igényekre reagálva új, kifejezetten civil utasszállító repülőgépek is születtek. Ezt a repülőgépgyártó-vállalatok is elősegítették, mivel megcsappant megrendeléseiket a polgári piaccal próbálták ellensúlyozni.

Ez különösen a német gyártóknak volt fontos, melyek a világháború számos kiemelkedően sikeres gépét gyártották (pl.: Albatros D-sorozat, Fokker Dr.I, stb.), de a háborút lezáró békeszerződés megtiltotta Németország számára mindennemű motoros katonai repülőgép gyártását, ezért kénytelenek voltak a civil piacra fókuszálni.

Az ebben a cipőben járó Junkers vállalatot Hugo Junkers alapította és az első világháború alatt több sikeres repülőt gyártott - ide tartozott első típusuk is, a világ első teljesen fémépítésű gépe, a Junkers J 1-es. A Versailles-i békediktátum miatt a cég Junkers CL.I-es (J 9-es) alacsonytámadó gépének továbbfejlesztett változatát 1919-ben már mint négyüléses polgári típust tervezett meg.

A Junkers-típusok azonosítója a ”J” volt, ezért a kész gép a J 13 jelet kapta (a Szovjetunióban ”Ju 13”-asként ismerték), de a vállalatnál új jelölést vezetett be, ezért az utasszállítót átnevezték F.13-má (az ”F” a Flugzeug, azaz repülő szó rövidítése volt).


Konstrukció:

Az F.13-as a második világháborús vagy későbbi típusokkal összehasonlítva elavultnak tűnhet, pedig korában a világ egyik leginkább előremutató repülőgépe volt. Abban a korban, amikor a legtöbb típusnál még favázat és ráfeszített vásznat használtak, a Junkers gépe már fémből készült.

A repülőgép borítását (mind a törzsön, mint pedig a szárnyakon) dúralumínium hullámlemez adta, melyet a szintén dúralumíniumból készült vázra erősítettek fel. Ez a relatív nagy teherbírású, viszont igen könnyű anyag a Junkers vállalat specialitása volt, 1917-től szinte minden típusukon megjelent - ezzel az F.13-as vált a világ első teljes egészében fémből készült utasszállító repülőgépévé.

A gép más megoldásai is rendkívül modernek voltak: a test zárt és relatív áramvonalas volt, akárcsak a szárnyak - utóbbiak nemcsak anyaguk miatt számítottak újdonságnak. Jelentős teherbírásuk miatt ugyanis nem kellett beépíteni merevítő huzalokat, amelyek növelték volna légellenállást és a gép alsószárnyas volt, mivel átmenő főtartóra sem volt szükség (korábban a két szárnyfelet egy központi egységnek kellett egyben tartania, de ezt csak a törzs fölé építhették be, ellenkező esetben vízszintesen keresztezte volna a törzset, nem hagyva helyet a pilótának).

A dobozszerű, hátrafelé elkeskenyedő törzs végére egyetlen függőleges és két vízszintes vezérsík került, előbbihez még használtak merevítőhuzalt.

A gép orra szögletes volt, mivel az F.13-ast eredetileg nem csillag-, hanem soros hengerelrendezésű motorral szerelték fel: egy 170 lóerős, léghűtéses Mercedes D IIIa erőforrással (ez egy utasszállító gépnél kevésnek tűnhet, de az F.13-as első változata üresen mindössze 951 kg-ot nyomott). A motor kétlapátos, fa légcsavart mozgatott - e típus könnyen felismerhető a korabeli személyautókéhoz hasonló, függőleges lamellákkal ellátott szögletes hűtőjéről.

Az F.13-as az akkoriban hagyományos futóművet kapta: a tengely a két kerékkel a gép első szekciója alá került, hátulra viszont csak egy farokcsúszót építettek be (a kerekeket úszótalpra lehetett cserélni).

Polgári gépként az F.13-as nem szállított fegyverzetet. A kisméretű gép kétfős legénysége a csepphez hasonló szélvédőn látott ki, mögöttük kapott helyet a négy utas vagy alternatívaként maximum 689 kg-nyi csomag, melyet az oldalsó ajtókon keresztül lehetett berakodni.

Mind az utastér, mint pedig a pilótafülke zárt (utóbbi kezdetben oldalt nyitott) volt, a fülke fűthető volt és korában szinte egyedülálló módon az ülésekre biztonsági öveket is szereltek.


Szolgálatban:

Az első F.13-as 1919. június 25-én repült először és az előállítása még ebben az évben megkezdődött, de a sorozatgyártású példányok már F.13a-k voltak nagyobb teljesítményű (185 lóerős) BMW IIIa soros motorokkal és nagyobb fesztávval.

Az F.13-asnak és magának a Junkers vállalatnak komoly gondot okozott a háború utáni megrendelések hiánya, mivel az Antant korlátozta a német repülőgépgyártókat és a piacon számos átalakított világháborús bombázó jelent meg.

Az eleve utasszállítónak tervezett F.13-as azonban komfort és fejlettség tekintetében maga mögé utasította a túlnyomórészt nyitott, korábbi bombázókból átépített típusokat és idővel a világ számos országából érkezett megrendelés a repülőre. Ausztriai és lengyelországi mellett olyan légitársaságok is repülték az F.13-ast, mint a német-kolumbiai SCADTA vagy a német-kínai Eurasia.

Csak Európában több mint egy tucat országban rendszeresítettek F.13-asokat és több tucatnyi légierő is vásárolt a gépekből, köztük olyan államok is, mint Mongólia vagy az 1920-tól autonóm városállamnak számító Danzig.

Az F.13-asok az első világháború utáni magyar polgári repülésben is fontos szerepet játszottak: az Aeroexpress Rt. 1923-ban hat gépet vásárolt, melyeket úszótalpas kivitelben a Dunáról üzemeltetett (ebből a célból Budapesten, az alsó rakpart Gellért tér előtti részén egy 70 méteres partszakaszt béreltek), de a titkos Magyar Királyi Honvéd Légierő is repülte. A német gépsor mellett licencelt változatát az Amerikai Egyesült Államokban is gyártották (Junkers-Larsen JL-6) jelzéssel, illetve készítették a Szovjetunióban is.

Sikeressége miatt a típust folyamatosan fejlesztették. Az F.13a-t követte az F.13ba, F.13da és F.13fa erősebb, 200 lóerős motorral és hosszabb törzzsel, majd az F.13ce, F.13de és F.13fa, még erősebb, 310 lóerős, szintén a Junkers-től származó motorral. Ezen kívül további változatok is épültek (d, f, g, h és k sorozatokban), de hajtóművüket leszámítva ezek sem különböztek az alapváltozattól.

Sikerének köszönhetően az F.13-asok egészen 1932-ig gyártották: ekkorra 322 példány készült el és ezeket csak az 1930-as években selejtezték le.

Az F.13-asok egy új korszakot nyitottak a polgári légi közlekedésben és hosszú időn át a Junkers utasszállító típusainak mintájául szolgáltak: e modell továbbfejlesztett változata lett a csillagmotoros W33 és a W34, de a mind nagyobb G 23, a hárommotoros G 24 és G 31-es fejlesztése is az F.13-tól indult.


Műszaki adatok:

Név: Junkers F.13

Típus: utasszállító repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,59 m

Fesztáv: 14,80 m

Magasság: 3,50 m

Szerkezeti tömeg: 951.kg

Max. felszálló tömeg: 1.640.kg

Motor: légcsavaros, 1 db, 170 Le-s (Mercedes D.IIIa, vízhűtéses, 6 hengeres)

Személyzet: 2 fő (+ max. 4 utas)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 173 km/h

Csúcsmagasság: 5.000. m

Emelkedőképesség: 144 m/perc

Hatótávolság: 1400 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.