Henschel Hs 129

„Égi páncélvadász”


Tervezés:

A német nemzetiszocialista rendszer fegyverkezési programjaiban szinte folyamatosan jelen volt a technológiai felsőbbrendűségre való törekvés, ám ez szinte minden esetben megbosszulta magát. A korábbiaknál lényegesen nagyobb teljesítményű, új kialakítású harcjárművek ugyanis rendkívül sok nyersanyagot, időt és munkaerőt vontat el más típusoktól.

Minimális darabszámuk mellett ezen típusoknál problémát jelentett megbízhatatlanságuk is. Ahogy a harckocsiknál, úgy a repülőgépeknél is számos kiforratlan megoldást küldtek gyártásba, emiatt gyakoriak voltak a műszaki hibák, ez pedig korlátozta a hatékonyságukat (utóbbit alacsony gyártási számuk tovább csökkentette).

A számos futurisztikus program mellett csak néhány egyszerű, de hatékony típus készült (ld.: a harckocsiknál a Hetzer páncélvadász) - jelen (repülőgépes) cikk is egy ilyen típust mutat be, melynek előzményei egészen az 1930-as évekig nyúltak vissza.

Ekkoriban a légierő típusai négy fő feladatra épültek: a nagyméretű típusok bombázásra vagy szállításra, a kisebbek pedig ezek kíséretére (vadászgép), illetve pontcélok ellen (zuhanó-bombázók).

Utóbbi feladatkörben a német Junkers Ju 87-es rendkívül sikeresen szerepelt, de ez elsősorban épületek, illetve más statikus célok ellen volt hatékony (a zuhanóbombázók mozgó célt nehezen tudtak eltalálni és általában csak egyetlen nagyméretű bombát szállítottak).

Az azonban már a Spanyol polgárháború alatt kiderült, hogy a fix célpontoknál jóval nagyobb számban vannak jelen mozgó egységek (főként gépjárművek és harckocsik) és ezek leküzdésére ideális választásnak tűnt repülőgépek használata.

Ez a feladat két speciális követelményt támasztott a gépekkel szemben - az ilyen modelleknek nagy kaliberű fegyverzettel (gépágyúval) kell rendelkezniük, mivel a géppuskák a harckocsik ellen hatástalannak bizonyultak. Másrész páncélzat felszerelésére is szükség volt, lévén a kis magasságban végrehajtott támadás alatt a típust az ellenséges egységek kézifegyvereikkel tűz alá vehették.

Erre az igényre reagálva a nácik 1937-ben programot indítottak egy Schlachtflugzeug (német; csatarepülőgép) szolgálatba állítására. A fenti kritériumok mellett a típussal szemben elvárás volt az egyszerű szerkezet és az, hogy ne használjon nagy teljesítményű hajtóművet, mivel ezekre a vadászgépek gyártásához van szükség.

E megkötések miatt a pályázaton csupán 4 gyártó indult és közülük mindössze kettő, az ismert Focke-Wulf és a Henschel kapott megrendelést a tesztelésre.

Utóbbi cég a Henschel und Sohn járműipari konglomerátum része volt, amely elsősorban gőzmozdony, majd harckocsi-gyártásáról vált ismertté, de a Henschel Flugzeugwerke (a repülőgépgyártó üzletág) mindössze egyetlen repülőgépet gyártott sorozatban: a felsőszárnyas Hs 126-os felderítőt (ennek ellenére később ők is több futurisztikus tervet nyújtottak be). A csatarepülőgép-programból végül a Henschel került ki győztesen, a sorozatgyártású típust Hs 129-ként jelölték (beceneve Panzerknacker, azaz páncél-os-/konzerv-nyitó volt).

Konstrukció:

Csatarepülőgépként a Henschel Hs 129-es különbözött a legtöbb korabeli repülőgéptől, bár elrendezése a nehéz vadászrepülőket idézte (közepes méret, két hajtómű, kisméretű orr). A pilótafülke előtti orrkúp szokatlanul kicsi volt, mivel sem a hajtóművet, sem pedig a fegyverzetet nem itt helyezték el.

A Hs 129-es pilótafülkéjének védelme korának legerősebbje volt: magát a vázat háromszögletűre tervezték, hogy nagyobb eséllyel pattanjanak le róla a lövedékek és a páncélzat mellett a pilóta 75 mm vastag páncélüveg mögött foglalt helyet.

Ez viszont rendkívüli mértékben lecsökkentette a belső teret: a pilóta gyakorlatilag be volt ékelve a szögletes kabintető alá, így könnyen beverhette a fejét a szélvédőbe, ezért annak oldalaira egy-egy párnázott bőr védőelem került (a küzdőtér annyira szűk volt, hogy még a gépfegyverek célzókészülékét is a szélvédőn kívülre kellett beépíteni) - ez látható a jobboldali képen, a pilótafülkében Rudolf-Heinz Ruffer (ld. lentebb).

A típus vázát egy kádszerű páncélzat adta, amely elsősorban az első szekciót és benne a pilótát védte a találatoktól, de ezt leszámítva a Hs 129-es átlagos repülőgépnek számított: az alsó bekötésű szárnyak kifelé fokozatosan elkeskenyedtek, de a belépőélen egyenesek voltak. A farokrész is hasonlóan egyszerű volt: az általánosan elterjedt egyetlen függőleges és két vízszintes vezérsíkot használták.

A gépet két darab Argus As 410-es hajtómű mozgatta: ez egy ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres erőforrás volt. Maga az As 410 egyike volt az első új típusú repülőgép-motoroknak: a léghűtéses erőforrás gyártásánál az acél mellett könnyű alumíniumot és magnéziumot használtak (előbbit a hengerfejekhez, utóbbit a motorblokkhoz).

Az As 410-es több tekintetben sikeresnek számított és jelentős példányszámban gyártották, de turbófeltöltője ellenére mindössze 459 lóerős teljesítményre volt képes, azaz az üresen is 4 tonnás típus összteljesítménye kb. 900 lóerő volt (a kortárs Messerschmitt Bf 109-es feleekkora tömeg mellett is erősebb motort kapott).

A korlátozott teljesítménye miatt a Hs 129-esek végsebessége alacsony volt és kicsi volt a szolgálati csúcsmagasságuk is, de ez általában nem okozott gondot, mivel csatarepülőként eleve alacsonytámadásra tervezték. Az ”üres” orr miatt lehetőség lett volna a modern orrkerekes kialakításra, a Panzerknacker-be mégis az olcsóbb, fordított tricikli elrendezést tervezték (a bolygókerekes hátsó futószárat nem lehetett behúzni).

A gép fegyverzetét eredetileg két darab 20 mm-es MG 151-es gépágyú és két MG 17-es géppuska alkotta, de lehetőség volt négy darab kisméretű, egyenként 50 kg-os SC50-es bomba felszerelésére is (a törzs alá) - ezt az összeállítást később egyre erősebbre cserélték.


Szolgálatban:

Az első Hs 129-es 1939. május 25-én emelkedett levegőbe, de a Hs 129 A-0-s prototípus katasztrofális repülési jellemzőkkel rendelkezett - mivel azonban a Focke Wulf típusa is hasonlóan teljesített, az olcsóbb Henschel-gépet rendelték meg (igaz, a biztonság kedvéért a Focke Wulf átalakított Fw 189-eséből is rendeltek).

A fő problémát a hajtómű jelentette: ennek minimális teljesítménye a típus mérete miatt éppen csak elegendő lett volna, de a rendkívüli páncélzattal felszerelve már a gép levegőben tartása is komoly problémákat okozott.

Mivel a németek Franciaország lerohanásakor nagy mennyiségben zsákmányoltak francia hajtóműveket, a Hs 129-est áttervezték a francia Gnome-Rhone 14M motorra: ez mintegy 50%-os teljesítmény-növekedést jelentett, ami megoldotta a minimális manőverező-képesség problémáját.

Az első Hs 129-esek 1941-ben készültek el, a Hs 129 B-1-esek első 16 gépe 1942 januárjában érkezett meg a csapatoktól. A típussal kezdetben a földi célpontok mellett repülőgépeket is lőttek le, bár ezek többsége elavult szovjet kétfedelű volt (később néhány gépen 30 mm-es Mk 101-es gépágyút használtak).

Mintegy félszáz példány legyártását követően áttértek a Hs 129 B-2-esek építésére: ezek több apróbb részletben különböztek elődeiktől, de lényegi eltérés csak a fegyverzetben mutatkozott: a 20 mm-es MG 151-eseket végleg 30 mm-es (de Mk 103-as) gépágyúkra cserélték.

A Hs 129-esek sikeresen szerepeltek, viszont az új szovjet T-34-es harckocsi páncélzatát a 30 mm-es lövedékek már nem ütötték át, ezért a típusra felszerelték a Bordkanone BK 3,7-et. Ez egy 37 mm-es, légvédelmi lövegből repülőgép-fedélzeti fegyverré átalakított löveg volt, melyet a Ju 87-es zuhanóbombázókon is használtak (utóbbiban egyedül a minimális, 12 darabos lőszerkészlet okozott problémát).

A 37 mm-es löveggel felszerelt Panzerknacker-ek jelzése Hs 129 B-3 lett, de kisszámú repülő elkészítését követően áttértek Bordkanone BK 7,5-re.

Ez utóbbi a világ egyik legerősebb repülőgép-lövege (a második világháború alatt a legerősebb volt) - maga a fegyver gyakorlatilag egy könnyített 75 mm-es PaK 40-es vontatott löveg volt (ezen kívül a világháború alatt csak a North American B-25-ös bombázók hordoztak 75 mm-es löveget, de ezek a jóval gyengébb M4-est és változatait).

A hatalmas és üresen is 1,2 tonnás fegyvert a gép hossztengelyébe építették és kifejlesztettek hozzá egy forgótáras, 12 lőszert befogadó automata adogató rendszer is (utóbbit a pilótafülke mögé építették).

A Hs 129 B-3-asok a háború végéig képesek voltak egyetlen találattal kilőni minden ellenséges harckocsit, mivel lövegük általában nagy távolságról, szemből is hatásos volt (a harckocsik vékony tetőpáncélja ellen a 37 mm-es löveg is elegendőnek bizonyult).

A 75 mm-es löveggel felszerelt Panzerknacker-ek rettegett típussá váltak: rendkívül nagyszámú szovjet harcjárművet lőttek ki (Rudolf-Heinz Ruffer egymaga 80 járművet, ebből 72 harckocsit pusztított el, túlnyomórészt Hs 129-essel - ezzel kategóriájában ő vált a harmadik legsikeresebb német pilótává).

Sikerei ellenére a Hs 129-es csak alacsony példányszámban készült, ezért 1944-ben, a gyártás leállításáig mindössze 865 gépet építettek (az azonos feladatkürű szovjet Il-2-esből 36183 db).

A Panzerknacker-ek ráadásul teljes élettartamuk alatt szenvedtek gyenge hajtóművüktől és vadászkíséret híján ha ellenséges vadászgéppel találkoztak, az általában a gép pusztulásával járt (a nagy teljesítményű hajtóművel tervezett C és D változatok nem jutottak el a sorozatgyártásig).

Az elkészült példányokat a kelet front mellett Észak-Afrikában is használták, Németország mellett kis számban Románia és Magyarország is üzemeltette a típust.


Műszaki adatok:

Név: Henschel Hs 129 B 1 „Panzerknacker” (~ konzervnyitó)

Típus: alacsonytámadó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,75 m

Fesztáv: 14,20 m

Magasság: 3,25 m

Szerkezeti tömeg: 4.020.kg

Max. felszálló tömeg: 5.250.kg

Motor: dugattyús, 2db, egyenként 700 Le-s (1400 Le-s összteljesítménnyel) (Gnome-Rhone 14M 4/5, 14 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 2 db 20 mm-es gépágyú (MG 151 a törzsben), 2 db 7,92 mm-es géppuska (MG 17, a törzsben), max. 4 db 50 kg-os bomba (SC50), vagy 2 db 50 kg-os bomba és egy 30 mm-es gépágyú-konténer (Mk 101)

Teljesítmények:

Végsebesség: 407 km/h

Csúcsmagasság: 9.000.m

Emelkedőképesség: 468 m/perc

Hatótávolság: 690 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.