Henschel Hs 123

„Idejétmúlt pusztító”


Tervezés:

Az első világháborút lezáró Versailles-i békediktátum gyakorlatilag minden modern harcjármű fejlesztését és gyártását megtiltotta Németország számára: a németek többek között nem építhettek harckocsikat, repülőket és tengeralattjárókat sem. E korlátozások már a németek szuverenitását veszélyeztette, mert az ország határainak védelmére is képtelenné vált, ezért szinte azonnal megkezdődtek különböző (ekkor még koordinálatlan) hadfejlesztési programok.

Az első világháborúban rendkívül sikeresnek bizonyuló MP-18-as géppisztolyt például teljes titokban fejlesztették tovább, kezdetben megtartva az 1918-ra utaló nevet, míg a német Rheinmetall a svájci Solothurn cég révén folytatta a fegyver-fejlesztést. A repülőgép-fejlesztés és maga a repülés sem szűnt meg teljesen. Mivel a géphajtású repülőket betiltották, Németországban jelentős vitorlázó-repülő közösség jött létre: a tervezők ezen gyakorolták a motoros gépek tervezését, a leendő katonai pilóták pedig a repülést.

A német repülőgép-tervezés szintén nem állt le teljes mértékben: az első világháború alatti német vadászgépek nagy részét tervező Fokker például Hollandiába települt át, és az 1920-as évek végére a világ legnagyobb repülőgép-gyártójává vált (igaz, a Fokker gyár a nácik hatalomra jutását követően már nem költözött vissza Németországba).

A helyzet Adolf Hitler hatalomra kerülését követően változott meg, mert a führer hosszú ideje készült a visszavágásra, és nyíltan megszegte a Versailles-i szerződésben foglaltakat (ezt az 1930-as években már az Antant országok sem próbálták betartatni). A hatalmas ívű hadsereg-fejlesztési programok jelentős gazdasági növekedést hoztak és mások mellett a német katonai repülőgép-fejlesztés és -építés is feltámadt a poraiból. Egyes régi gyártók, például a 20-as éveket a Szovjetunióban túlélő Junkers ismét Németországban gyártott, de emellett új vállalatok is igyekeztek elnyerni az egyre jelentősebb megrendeléseket.

Ezek közé tartozott a Henschel und Sohn (német: Henschel és fia, röviden Henschel) is. E cég eredetileg gőzmozdonyokat gyártott, de a lehetőséget felismerve az 1930-as években megkezdte katonai teherautók, harckocsik és repülőgépek előállítását is. A hadsereg igyekezett kiszűrni a számos új cégből a potenciállal rendelkezőket, ezért elvárták egy speciális prototípus (Befähigungsnachweis) bemutatását, amely egyfajta mestermunkaként demonstrálta az adott vállalat repülőgép-tervező képességét.

Az ezt teljesítő egyfedelű, felsőszárnyas Henschel Hs 121-esből így csak egyetlen prototípus készült el, de ezt a döntéshozók megfelelőnek tartották, ezért a Henschel megkezdhette a tényleges fejlesztést. Párhuzamosan négy programot indítottak: a Hs 121-eshez hasonló Hs 122-es felderítőt (ezt megmaradt prototípus-szinten, de ebből fejlesztették tovább a sikeres Henschel Hs 126-ost), a Hs 124-es nehézvadász/könnyűbombázót és a Hs 125-ös másodfokú kiképzőgépet (ezek nem kerültek gyártásba), valamint a Hs 123-as földi csapásmérő repülőgépet.

Utóbbi volt a leginkább elavult kialakítású (a többi típussal szemben még kétfedelű gép volt nyitott pilótafülkével, de a teszteken lényegesen jobban teljesített, mint egyetlen riválisa, a Fieseler Fi 98-as, ezért 1936-ban megkezdték a Henschel Hs 123-as előállítását.


Konstrukció:

Az 1930-as évek közepén a németek több rendkívül előremutató katonai repülőgépet terveztek (köztük a Messerschmitt Bf 109-es vadászgépet és a Dornier Do 17 gyorsbombázót), amelyekhez képes a Hs 123-as rendkívül anakronisztikusnak tűnt, pedig a típus valójában több modern megoldást használt.

A gép már fém vázzal készült és a burkolatát is tisztán fémből gyártották. A mindössze 8,33 méter hosszú Hs 123-as ún. másfél-fedelű kialakítású volt: technikailag két, egymás fölé épített szárnyat kapott, de az alsó szárnyak a felsőknél lényegesen kisebb fesztávolsággal rendelkeztek. A korábban alkalmazott, jelentős légellenállást generáló huzalokkal szemben a repülő szárnyait egy-egy merevítő rúd kapcsolta össze, középen kiegészítő rudakkal.

A repülőgépet eredetileg egy 650 lóerős BMW 132A csillagmotorral kívánták felszerelni, de ezt nem tartották elég erősnek, ezért tesztelték a 770 lóerős amerikai Wright Cyclone-t, végül a német 132-es fejlesztett változatát, a BMW 132Dc-t választották, amely 880 lóerőt adott le. Az első prototípus még hagyományos, henger formájú motor-burkolatot kapott, a sorozatgyártású példányok viszont már egy kisebb átmérőjű légellenállás-csökkentő burkolatot alkalmaztak, amelyek 18 db kidudorodással rendelkeztek. Ez az erőforrás megbízható és olcsón gyártható erőforrásnak bizonyult, amelyet mások mellett a Junkers Ju 52-es személy- és teher-szállító repülőgép is használt.

A nyitott pilótafülke, a nem behúzható futómű, a kétlapátos propeller, az 1000 lóerő alatti erőforrás és a másfél-fedelű kialakítás miatt a repülőgép végsebessége relatív alacsony, 341 km/h volt. A Hs 123-as hagyományos, háromtagú futóművel rendelkezett: az első futószárak a motor és a szárnyak között, a hátsó a farok alatt kapott helyet. Az első futószárakat légellenállás-csökkentő fémlemezzel vették körbe, de ezt a fronton nem egy esetben eltávolították, mert akadályozta a szervízelést és teletömődhetett sárral.

Az egyfős típus teljes terhelés mellett is csupán 2215 kg-ot nyomott, ezért fegyverzete is igen csekély volt: mindössze 2 db 7,92 mm-es MG 17-es géppuskából és 1 db 250 kg-os SC250-es, valamint 4 db 50 kg-os SC50-es légibombából állt a törzs, illetve a szárnyak alatti rögzítési pontokon.


Szolgálatban:

A Hs 123-as első prototípusa 1935. május 8-ám emelkedett a levegőbe, a kész előszériás Hs 123A-0-sok 1936-ban kerültek a német légierőhöz. A Luftwaffe a tesztelést követően már a kismértékben módosított Hs 123A-1-eseket vette át. A típust szinte azonnal bevetették a második világháború előfutárának tartott Spanyol polgárháborúban, ahol a német Legion Condor keretében 6 példányt használtak. Kezdetben a repülőt stratégiai bombázóként alkalmazták, amely feladatra azonban teljességgel alkalmatlan volt mérsékelt hatótávolsága és mindössze 0,45 tonnás maximális bombaterhe miatt.

A Hs 123-asokat ezt követően zuhanóbombázásra vezényelték kiemelt célpontok elpusztítására, ahol kiemelkedően jól szerepelekt, de a típus előállítását kb. 250 példány után leállították, mert rendszerbe állt a lényegesen modernebb Junkers Ju 87-es zuhanóbombázó. A német ipar azonban nem volt képes a nagyszámú új típusból az igényelt mennyiség párhuzamos gyártására, ezért a Hs 123-ast a második világháború alatt is használták. A háború korai fázisában a típus kiemelkedően jól szerepelt: jelentős számú célpontot pusztítva el.

A Henschel zuhanó-bombázójának rendkívüli sikerének éppen elavultsága volt az oka. A Hs 123-as nem igényelt hosszú, betonozott kifutópályát, ezért gyakran közvetlenül a frontvonal mögül indították, negligálva a hatótávolság kérdését. A Hs 123-as sebessége rendkívül alacsony volt, és nem tudta megvédemi magát a vadászgépektől, de a német légi fölény miatt ez nem jelentett problémát, miközben a célpont kiválasztásánál komoly előnyt jelentett a kisebb sebesség és kilátást egyáltalán nem zavaró nyitott pilótafülke.

A típus további előnye volt, hogy bár nem rendelkezett vastag páncélzattal, a kézifegyverek tüzének meglepően jól ellenállt: nem ritkán szitává lőtt Hs 123-asok is vissza tudtak térni a bázisaikra (ez általános problémának bizonyult, a hadviselő felek erre reagálva cserélték géppuskáikat nehézgéppuskákra, majd gépágyúkra).

Sikeres szereplése miatt a típus kivonását egyre jobban kitolták, és bár csekély hatótávolsága miatt a Hs 123-asokat nem használták az Egyesült Királyság feletti légi háborúban, a Barbarossa hadműveletben ismét alkalmazták, igaz, az eleve alacsony gyártási szám miatt ekkorra már csak néhány tucat példány volt röpképes. A megmaradt gépeket tovább repülték és felmerült a típus gyártásának újraindítása, de erre nem került sor, ezért 1944 végén a túlélő példányokat másodlagos feladatokra vonták vissza.

A Hs 123-ast a németek mellett kis számban a spanyolok, illetve a kínaiak ellen a japánok használták. A repülőgépből az eredeti Hs 123A mellett megtervezésre került a Hs 123B, valamint a 960 lóerős motorral és zárt pilótafülkével tervezett Hs 123C. A csapatok Hs 123-asaikat gyakran kis mértékben módosították: a repülő hatótávolságát ledobható üzemanyag-tartállyal, míg tűzerejét a szárnyak alá szerelt további két darab géppuskával, vagy két gépágyúval növelték.

A Hs 123-as a kétfedelű repülőgépek utolsó generációjához tartozott, kortársainál, így a brit Gloster Gladiator és az olasz Fiat CR.42 „Falco” típusoknál is jobban szerepelt, mivel azokkal szemben nem vadász-, hanem földi csapásmérő feladatkörben harcolt (a háború végére ezt a típust is elhomályosították az újabb modellek, köztük a Henschel Hs 129-es).


Műszaki adatok:

Név: Henschel Hs 123A-1

Típus: alacsonytámadó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 8,33 m

Fesztáv: 10,50 m

Magasság: 3,20 m

Szerkezeti tömeg: 1.500.kg

Max. felszálló tömeg: 2.215.kg

Motor: dugattyús, 880 Le-s (BMW 132Dc, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es géppuska (MG 17, a motor felett), max. 450 kg-nyi bomba - 1 db 250 kg-os bomba (SC250) és 4 db 50 kg-os bomba (SC50)

Teljesítmények:

Végsebesség: 341 km/h

Csúcsmagasság: 9.000.m

Emelkedőképesség: 900 m/perc

Hatótávolság: 480 km (ledobható üzemanyag-póttartállyal 880 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.