Heinkel He 115

„A létra legfelső fokán”


Tervezés:

Az Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése utáni erőteljes fegyverkezés a német haditengerészetet, a Kriegsmarine-t is elérte. Mivel az óriási beruházások ellenére a nácik képtelenek voltak egy, az Egyesült Királyságéval vetekedő erejű hadihajó-flotta létrehozására, a felszíni flotta mellett erőteljesen támaszkodtak a tengeralattjárókra és a légierőre is.

A vízi repülőgépek a háború előtt három fő feladatra épültek: partközeli őrjáratozásra, felderítésre és ellenséges hajók megsemmisítésére.

Ez utóbbi feladat kívánta meg a legszigorúbb feltételeket: az ilyen gépeknek nem csak nagy hatótávolságúnak és különösen megbízhatónak, de egyben elég gyorsnak, fordulékonynak és nagy teherbírásúnak is kellett lennie, azonban ezeknek a feltételeknek a korabeli gépek már nem feleltek meg.

Éppen ezért nem volt meglepő, hogy amikor a német Reichsluftfahrtministerium (német; birodalmi légügyi minisztérium, röviden RLM) 1935-ben ilyen vízi repülőt rendelt, a Heinkel cég is pályázott. Az egyik legrégebbi német repülőgépgyár, a Heinkel Flugzeugwerke elsősorban nagysebességű gépeiről és bombázóiról vált híressé, de az 1930-as évekig több hidroplánt is épített, köztük a hasonló feladatkörű, de nyitott, kétüléses Heinkel He 59-et.

Az RLM egy kétmotoros vízi repülőre írt ki pályázatot, amely nemcsak bombázásra képes, de járőrözési feladatokat is elláthat és alkalmas torpedó-vetésre valaimint akna-telepítésre is.

Két vállalat pályázott: a szokatlan kialakítású gépeiről ismertté vált Blohm und Voss (pl.: BV 138) és a Heinkel: előbbi a Ha 140-nel, utóbbi a He 115-tel pályázott. A párharcból ez utóbbi került ki győztesen, mivel a He 115 prototípusa a tesztrepüléseken több hidroplán-világrekordot is felállított.


Konstrukció:

A típus (a terveknek megfelelően) valóban modern hidroplán benyomását keltette: inkább volt úszótalpakkal ellátott szárazföldi könnyűbombázó, mint nehézkes csónaktörzsű hidroplán (ugyanakkor néhány idejétmúlt megoldást is használtak). A géptörzs oldalról három fő részre tagolódott: az orr részen összpontosult a repülők elleni védelem, a középső szekcióban ült a legénység többi tagja és ide csatlakoztak a szárnyak, míg a hátsó harmad a farokrész helye volt.

A gép pilótafülkéje a hollandok számára gyártott amerikai Martin B10-es bombázóhoz hasonlóan rendkívül hosszú volt (az amerikaiak ezt a kialakítást üvegháznak csúfolták) - ezáltal egyszerűsödött a legénység közti kommunikáció.

A karcsú törzsű gép kiváló manőverező-képességű, ovális önhordó szárnyakat kapott és a meglehetősen nagyméretű vezérsíkok is könnyebb kitérést tettek lehetővé, viszont utóbbiakat áramlásrontó dúcolással támasztották meg.

A He 115-ösök levegőbe emelését két BMW csillagmotor végezte, melyek 1920 lóerős összteljesítményükkel a légi jármű idejétmúlt alkatrészeihez tartoztak (nagy méretük ellenére teljesítményük nem ért fel a későbbi soros hajtóművekhez).

E típus kizárólag vízre szállhatott le, (a többi Heinkel vízi repülő által használt módon) két nagyméretű központi úszóra. Bár ez a megoldás a két támasztóúszós csónaktestnél nagyobb végsebességet tett lehetővé, de egyben növelte a víz instabilitást (a hullámok könnyebben felboríthatták a repülőt).

A magasra emelt törzs miatt a hajtóművek védve voltak a felcsapódó víztől, de emiatt egy fix létrát kellett az úszók és a törzs közé építeni, hogy a legénység kiszolgáló-eszközök nélkül is elhagyhassa a járművet.

A He 115-ösöket elsősorban hajók elsüllyestésére kívánták bevetni, ezért kezdetben repülők ellen mindössze két db 7,92 mm-es géppuskát telepítettek (egyet-egyet az orr-részbe és a hátsó lövész pozíciójába). A fő fegyverzetet az ejtő-fegyverek alkották: 1 db 800 kg-os torpedó és 2 db 250 kg-os bomba, 5 db 250 kg-os bomba vagy 920 kg-nyi víziakna.


Szolgálatban:

A He 115 első prototípusa a megrendelés után két évvel, 1937 augusztusában emelkedett először levegőbe. A típus nem volt olyan látványos, mint a korszak vadászgépei (pl.:a Messerschmitt BF 109), de ahhoz hasonlóan kategóriájában egy új korszak kezdetét jelentette.

Ez a típus lett az egyik legfontosabb második világháborús hajók elleni német repülőgép annak ellenére, hogy kitűzött célját (a He 59-esek teljes leváltását) nem sikerült megvalósítani (az utolsó He 59-es csak 1944-ben nyugdíjazták). A gépből mindössze 223 példány készült, de a prototípusokat nem számolva 18 változatot gyártottak (az alábbiakban csak a fontosabb altípusokat mutatjuk be).

A 10 db előszériás He 115 A-0-t három további, közel azonos változat követte (a különbséget géppuskák száma, az orr-rész kialakítása és a rádió típusa jelentette).

Komolyabb változtatást a He 115 B-0-n eszközöltek, mivel ez a változat megerősített szerkezetének köszönhetően már aknákat is hordozhatott, ráadásul a típusba egy kiegészítő üzemanyag-tartályt is beépítettek.

A ”B” sorozat változatait a He 115 C-1 követte: ekkorra az ellenséges légi aktivitás jelentősen megnőtt, ezért a típus minimális fegyverzetét megerősítették. Mivel a kísérleti 20 mm-es gépágyúval felszerelt altípus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a ”C” típusokon meghagyták az orrgéppuskát és alá egy 15 mm-es, fix nehézgéppuskát erősítettek. A kisebb változtatások hatására a korábbiakhoz képest a C-1-es végsebessége is nőtt, igaz, csupán 5 km/h-val. Ebből a sorozatból a He 115 C-4-et kifejezetten északi-sarki bevetésekre alakították ki.

A késői gépek közül egyHe 115 D-t a híres BMW 801-es dugattyús motorral szereltek fel, ezáltal a gép hajtóműveinek összteljesítménye több mint 60%-al nőtt. A típus utolsó sorozata a megerősített fegyverzetű He 115 E-1 volt, a korábbi BMW 132K csillagmotorokkal.

A típusból a német Lufwaffe mellett a háború előtt vásárolt Svédország és Norvégia is vásárolt, de néhány példányt Bulgária, az Egyesült Királyság és Finnország is használt.

A második világháború kezdetén a He 115-ösök rendkívül hatékonynak bizonyultak: az általuk ledobott nagyszámú mágneses aknák jelentős veszteségeket okoztak a szövetségeseknek (a gépek a La Manche csatornától az Északi- és a Balti-tengereken át az Északi-sarkköri bevetésekig több helyszínen megfordultak).

A háború második felében viszont csökkent a típus hatékonysága és drámai mértékben nőttek a veszteségek, mivel az angolok (Dönitz farkas-falka technikájára reagálva) konvojokba szervezték a vízi szállítást.

A Luftwaffe felismerte a helyzet tarthatatlanságát és egyre nagyobb számban vetette be a He 115-ösöket torpedóvető szerepkörben, ahol viszont a csekély védelmi képességekkel rendelkező gépeknek esélyük sem volt a konvojok egyre gyakorlottabbá váló légelhárító-személyzete ellen.

A He 115-ösök egyik legérdekesebb felhasználója az Egyesült Királyság volt. Norvégia 1940-es megszállása után néhány ilyen gépet sikerült az Egyesült Királyságba menekíteni. Ezek közül a német felségjelű gépek közül legalább egy részt vett a Norvégiába küldött titkos ügynökök szállításában.

A baloldali képen látható kajakban (pontosabban egy finn dingiben) egy Vera fedőnevű ügynöknő és két férfi társa látható, miközben a partraszállást gyakorolják, mögöttük az általuk használt He 115-ös (a képet valószínűleg az egyik kiképzőtiszt készítette).



Műszaki adatok:

Név: Heinkel He 115 B-1

Típus: többcélú vízi repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 17,30 m

Fesztáv: 22,80 m

Magasság: 6,60 m

Szerkezeti tömeg: 5.290.kg

Max. felszálló tömeg: 10.400.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 960 Le-s (1920 Le) öszteljesítményű (BMW 132K, 9 hengeres, csillag hengerelrendezésű)

Személyzet: 3 fő

Fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es géppuska (MG 17 az orrban, MG 15 a hátsó lőállásban), lehetőség torpedó (LTF 5 vagy LTF 6b), 250 kg-os bomba (SC 250), 500 kg-os bomba (SD 500) vagy vízi akna (LMB III vagy LMA) hordozására.

Teljesítmények:

Végsebesség: 327 km/h

Csúcsmagasság: 5.200.m

Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc

Hatótávolság: 2100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.