Heinkel He 111

„Buborékorrú bombázó”


Tervezés:

Az első világháború túlnyomó része alatt Németországban készült a kor legnagyobb teljesítményű katonai repülőgépeinek jelentős része, ám a háborút lezáró békeszerződésben az országot megfosztották a motoros katonai gépek gyártásának és rendszerbe állításának jogától.

Részben emiatt a világháború alatt sikeres, ismert német gyártók visszaszorultak, de ez egyben teret biztosított új cégeknek.

Ezek egyikét a Hansa-Brandenburg repülőgépgyártó egyik volt tervezője, Ernst Heinkel alapította 1922-ben (vállalata a Heinkel Flugzeugwerke nevet kapta). Heinkel kezdetben kétfedelű típusokat gyártott Heinkel Doppeldecker (HD) jelöléssel, majd áttért az egyfedelű típusokra.

A cég számára az áttörést az újjáéledő német hadsereg és a nemzetiszocialista párt előretörése jelentette. Az 1933-ban megalakult új légügyi minisztérium, a Reichsluftfahrtministerium (röviden RLM) és maga a Harmadik Birodalommá, később Nagynémet Birodalommá átkeresztelt ország hivatalosan is megszegte a Versailles-i békeszerződésben foglaltakat és erőteljes fegyverkezésbe kezdett (ennek követeztében a He jelzésű Heinkel repülőgépek iránti kereslet megnőtt).

Ernst Heinkel már korábban deklarált egy igen ambiciózus tervet: kijelentette, hogy cége meg fogja alkotni a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépét (alig egy évtizeddel a cég alapítását követően).

Ennek részeként 1934-ben elkészült az új megoldások próbapadjának is tekinthető Heinkel He 70-es - ez egy nagy sebességű postagép volt, amellyel sikerült elérni a 380 km/h-s végsebességet.

Heinkel vállalata a He 70-esből kiindulva kezdte meg egy jóval nagyobb, utasszállító típus tervezését: egy arányosan felnagyított, kétmotoros típust kívántak létrehozni, de végül a repülőt olyan szinten áttervezték, hogy az már egyáltalán nem hasonlított a He 70-esre.

A gép első prototípusa 1935. február 24-én emelkedett a levegőbe és 400 km/h-s végsebességével valóban a világ leggyorsabb utasszállítójának kiáltották ki, igaz, akadtak kisebb problémák és az eredeti 1000 lóerős motorokról le kellett mondani, mivel ezeket a Messerschmitt Bf 109-es vadászgépekhez használták fel.

Amikor 1935-ben a Luftwaffe egy új közepes bombázóra írt ki pályázatot, a Heinkel ezzel a He 111-es jelű típussal pályázott, amelyet új, erősebb motorjának köszönhetően meg is nyert (a Junkers Ju 86-os előtt), így a He 111-es vált a német birodalom bombázó alakulatainak központi típusával.


Konstrukció:

A He 111-est ugyan a He 70-esből fejlesztették ki, de - ahogy az fentebb is olvasható - a He 111-es sorozatgyártású példányai már egyáltalán nem hasonlítottak a bázismodellre. Az ovális törzsű típus első szekciójának jellegzetes részlete volt a félgömb alakú pilótafülke (kezdetben hagyományos fülkét használtak).

Előbbi - ellentétben a korábbi változatokkal - rendkívül jó körkörös kilátást biztosított a legénység tagjainak, ezért később több további repülőn is alkalmazták (pl.: a Focke-Wulf Fw 189-es felderítőn vagy a Heinkel He 177-es nehézbombázón).

Az elkeskenyedő törzsű típus egyik lényeges újdonsága a nagyméretű, ovális szárny volt, amely a korábbiaknál nagyobb teljesítményt tett lehetővé. Maguk a szárnyak alsó bekötésűek voltak és enyhe ”V” beállítást kaptak (a törzs felé lejtettek). A He 70-es örökségeként a He 111-es egyetlen (igaz, nagyobb méretű) függőleges és két vízszintes vezérsíkot kapott, szemben a számos bombázón alkalmazott két függőleges vezérsíkkal.

A gép méretének növekedését ellensúlyozandó a He 111-esnek nagyobb teljesítményű hajtóműre volt szüksége, de mivel ilyen nem állt rendelkezésre, két motort építettek be. Az eredeti 1000 lóerős Daimler-Benz DB 600 motorokkal szemben a sorozatgyártású példányok kezdetben BMW VI-os erőforrásokat használtak, ám ezek egyenként csak 650 lóerősek voltak.

A He 111-es sebességéhez futóműve is hozzájárult: szemben az 1920-as évek bombázóival, ez a típus már behúzható futóművet kapott: ebből a két nagyméretű első kereket a hajtómű burkolatába lehetett behúzni, az egyetlen hátsót (félig) a törzsbe.

Mivel e típust eredetileg utasszállítónak tervezték, jelentős méretű bombatérrel rendelkezett, amelyben összesen 2000 kg-nyi ejtő-fegyvert lehetett elhelyezni, de a külső függesztési pontokkal együtt a típus terhelése elérhette a 3600 kg-ot is.

A bombázó önvédelméről három, ideálisan elhelyezett géppuskaállás gondoskodott: ebből egy az orr részbe került (ezt a bombázótiszt működtette), ezen kívül egy-egy hátrafelé néző lőállás került a törzs alá és a pilótafülke mögé.

A kiváló kilátást biztosító kialakítás és a technikai újdonságok mellett a He 111-es fegyverzete átlagosnak számított: kezdetben mindössze három géppuskát használtak (tüzelőállásonként egyet), később viszont már kétcsövű iker-géppuskákat, 13 mm-es nehézgéppuskákat és 20 mm-es gépágyúkat is beépítettek, a 7,92 mm-es géppuskák száma pedig a hetet is elérhette.


Szolgálatban:

Az első He 111-esek egy évvel az első felszállást követően, 1936-ban érkeztek meg a csapatokhoz és a típust szinte azonnal bevetették a Második japán-kínai háborúban és a Spanyol polgárháborúban is. Itt az elavult Junkers Ju 52-eseket leváltó He 111-esek rendkívül jól szerepeltek: az elavult köztársasági vadászgépek képtelenek voltak a típus elfogására, ezáltal a veszteségek is minimálisak voltak (az itt szerzett tapasztalatok később igen értékesnek bizonyultak).

Sikeres szereplése ellenére a típus gyártásával kapcsolatban problémák merültek fel, ugyanis az eredeti motorból nem állt rendelkezésre kellő darab, a pótlására szánt BMW VI-osok viszont túl gyengék voltak. Több prototípus épült a különböző DB600-as modellek tesztelésére, de a He 111 E-0 variánstól kezdve áttértek az erősebb Junkers Jumo 211-es erőforrásra.

A típusból rendkívül sok, több mint 70 változatot terveztek, de ezek közül csak néhány épült nagyobb sorozatban: ilyen volt a több mint kéttucatnyi He 111 H-alváltozat és a He 111 P-k.

A sorozatgyártás beindításának elhúzódása miatt a tényleges gyártás csak 1939-ben indult be és 1944-ig tartott: ez idő alatt 5656 gép készült el (+ a háború előtt 852 db), emiatt a második világháború alatt a He 111-es vált a németek leggyakoribb közepes bombázójává (évente átlagosan kevesebb, mint 1500 gép készült, ez jelentősen elmarad pl.: az Amerikai Egyesült Államok gyártási potenciáljától).

A He 111-esek minden hadszíntéren megfordultak: a háború elején Lengyelországban, Franciaországban, majd az Egyesült Királyság felett is. Itt szenvedték el első komoly veszteségeiket, mivel a Spanyolországban tapasztaltaknál lényegesen gyorsabb angol vadászgépek (pl.: Supermarine Spitfire, Hawker Hurricane, Boulton Paul Defiant) elől már nem tudtak elmenekülni.

Emiatt a nácik igyekeztek a nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló és gyorsabb Junkers Ju 88-asokat előtérbe helyezni, ám ezek bombaterhe a He 111-eseknél jóval kisebb volt (érdekes, hogy a He 111-esek erősebb szerkezetük miatt kevesebb gépet vesztettek, mint a gyorsabb Ju 88-asok). Az angoloknak is érzékeny veszteségeket okozó típusból torpedóvető változatot is kialakítottak, de ez nem vált annyira sikeressé (a két He 111-es összeépítésével létrehozott, siklórepülő-vontató He 111 Z viszont kategóriájában jól szerepelt).

A típust Afrikában és a keleti fronton is széles körben használták: 1943. június 5-ére virradó éjjel például egyetlen koncentrált támadásban öt He 111-esekkel felszerelt alakulat összesen 161000 kg-nyi bombát dobott a szovjet GAZ 1-es gyárára, elpusztítva többek között 50 épületet és több mint 8000 harckocsi-motort.

A második világháború végére a He 111-esek már menthetetlenül elavultnak számítottak, ám a leváltására létrehozott Bomber B program nem hozott eredményt, ezért számos példányt a háború végéig rendszerben tartottak.

A He 111-es nem volt olyan nagy teljesítményű, mint a Ju 88-as, ám megbízható és erős szerkezete, valamint relatív nagy bombaterhe miatt igen sikeresen szerepelt és a németek mellett több mint egy tucat ország (köztük Magyarország) is üzemeltette.


Műszaki adatok:

Név: Heinkel He 111 H-6

Típus: (közepes) bombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 16,40 m

Fesztáv: 22,60 m

Magasság: 4,00 m

Szerkezeti tömeg: 8.680.kg

Max. felszálló tömeg: 14.000.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 1300 Le-s (2600 Le-s összteljesítménnyel (Junkers Jumo 211, folyadékhűtéses, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)

Személyzet: 5 fő

Fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (MG FF, előre néző), 1 db 13 mm-es nehézgéppuska (MG 131, hátrafelé néző), max. 7 db 7,92 mm-es géppuska (MG 15, 2, az orrban, 1 a felső, 2 az alsó tornyokban, 1-1 mindkét oldalon), max. 3600 kg-nyi bomba, ebből 2000 kg-nyi a bombatérben

Teljesítmények:

Végsebesség: 440 km/h

Csúcsmagasság: 6.500.m

Emelkedőképesség: 259 m/perc

Hatótávolság: 2300 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.