Hawker Hurricane

„Vászonszárnyú szélvihar”


Tervezés:

A Brit Birodalom központja, az Egyesült Királyság az első világháborúban hatalmas erőkkel vett részt, melynek része volt légiereje, a Royal Flying Corps (angol; királyi repülő csapatok), illetve a haditengerészeti légierő, a Royal Naval Air Service (angol; királyi haditengerészeti légi-szolgálat).

Ezek a haderőnemek komoly erőt képviseltek, de csapataikat részben külföldi (elsősorban francia) gépekkel kellett feltölteniük. Az első világháborút követően az RFC és az RNAS összeolvadásával létrehozták a Royal Air Force-t (angol; királyi légierőt), amely kezdetben még elődei átvett típusait üzemeltette, később viszont fokozatosan leváltotta őket modernebb, angol típusokkal.

Ilyenek voltak az új fejlesztésű, főként kétfedelű, korukban nagy teljesítményű típusok, például a Bristol Bulldog vadászgép vagy a Hawker Hart bombázógép.

Ezek az elődeiknél lényegesen gyorsabb repülők elavulttá tették a korábbi konstrukciókat, de az 1930-as évek elején még nagyobb teljesítményű hajtóművek jelentek meg és előtérbe került a légellenállás csökkentése (és ezáltal a még nagyobb sebesség).

A minisztérium ezekre reagálva kiadta az F.7/30-as követelmény-rendszert, amelyben egy olyan új, nagy tűzerejű (4 Vickers géppuskás) vadászgépet rendeltek, amely jó emelkedőképességgel rendelkezik és képes 250 mérföld/órás (402 km/h-s) sebességre.

A Hawker vállalat a P.V.3-as kétfedelűvel pályázott, amely valójában egy felnagyított Hawker Fury (a Hawker Hart vadászváltozata) volt, az új fejlesztésű Rolls-Royce Goshawk (gőzhűtéses) motorral.

A típus nem került kiválasztásra, a vállalat mégis - saját pénzén - elkészített egy prototípust, ám a minisztérium a Gloster SS.37 „Gladiator” kétfedelűt választották és kezdték meg a sorozatgyártását.

A Hawker-nél viszont továbbfejlesztették a terveket: behúzható futóművet szerkesztettek a típushoz, visszatértek a korábban elvetett egyfedelű kialakításhoz, és ami még fontosabb, a tökéletlen Goshawk erőforrást a Rolls-Royce PV-12-es modelljére cserélték.

Ezek alapján elkészült egy 1:10-es méretarányú fa makett, ami olyan jó légellenállási értékeket mutatott a szélcsatornában, hogy a döntéshozók végül mégis megrendeltek egy Interceptor Monoplane-t (angol; egyfedelű elfogó vadászgépet).

Az ez alapján elkészített K5083-as repülőgép lett az alapja a Hawker későbbi sorozatgyártású vadászgépének, melyet Hurricane (angol; forgószél) néven állítottak szolgálatba.


Konstrukció:

A Hawker Hurricane szerkezeti felépítése nem különbözött elődeitől, de az egymást követő fejlesztések miatt külsőre és teljesítményét tekintve mégis alig hasonlított a korábbi vadászgépekre.

A típus a Hawker által preferált, az első világháborús repülőkére hasonlító szerkezeti felépítéssel rendelkezett, még nem hegesztéssel egymáshoz erősített dúralumínium kereszttartókkal és fából készült bordázattal. A Hurricane korai példányai ráadásul túlnyomórészt feszített vászonborítást kaptak (fát és vásznak használtak a farokrész mellett a szárnyakon is).

Az elavult tartó- és burkoló-elemekkel szemben a szárny forradalmian újnak számított: a Hurricane már egyfedelű konstrukció volt, alsó bekötésű, önhordó szárnyakkal. A szárnyak ráadásul kifelé elkeskenyedtek és egy íves elemben értek véget, amely javította a manőverező-képességet és csökkentette a szárnyvégi (áramlás-rontó) légörvények kialakulását).

A farokrészen is hasonló, lekerekített vezérsíkokat használtak, egyedül a függőleges vezérsíkot stabilizálták egy huzallal.

A Hawker Hart-hoz és a belőle készült Fury-hoz hasonlóan a Hurricane is áramvonalas testet kapott: ebben komoly szerepe volt a hosszú, ám relatív keskeny ”V” hengerelrendezésű hajtóműnek.

Ahogy az fentebb olvasható, típus egyik újdonságát a Rolls-Royce PV-12-es erőforrása adta (a név jelentése Private Venture, 12-cylinder, azaz 12 hengeres, állami megrendelés nélküli hajtómű). Az 1930-as évek közepén a Rolls-Royce saját költségén elkészített típusára mégis megjelent az igény, mivel a légierő még nagyobb, 500 km/h-s sebességre is képes vadászgépet szeretett volna, ezért a PV-12-es gyártásba került, Merlin néven.

A Hurricane-t egy Merlin Mark II-es (Merlin G) hajtotta: ez volt az első nagy sorozatban gyártott Merlin-motor, amely 3000-es percenkénti fordulaton 1030 lóerőt adott le (komoly teljesítménye miatt mind a négy új fejlesztésű angol típuson használták: a Hawker Hurricane mellett a Boulton Paul Defiant és Supermarine Spitfire vadászgépeken, valamint a Fairey Battle könnyűbombázón).

A hajtómű kétlapátos, merev, fából készült propellert forgatott, viszont a típust már zárt pilótafülkével szerelték fel. A futómű három kerekéből a két első, független rugózású tagját be lehetett húzni a szárnyak, illetve a törzs alsó részébe.

Elfogó vadászgépként a Hurricane-t kizárólag gépfegyverekkel tervezték felszerelni: eredetileg erre a célra négy géppuskát írtak elő, később viszont módosították a terveket és az F.5/34-es (illetve a még későbbi F.36/34-es) kiírásban már 8 géppuskát kértek.

Az első sorozatgyártású gépek így már 8 db .303-as (7,7 mm-es), de nem Vickers, hanem amerikai Browning géppuskával rendelkeztek (ejtő-fegyverek felszerelésére függesztési pontok híján nem volt mód).


Szolgálatban:

A Hawker Hurricane prototípusa, a K5083-as 1935. november 6-án emelkedett először a levegőbe, de az elvárások módosítása és egyéb problémák miatt a sorozatgyártás csak 1937-ben kezdődött el (annak ellenére, hogy az egyre feszültebb nemzetközi helyzet miatt a RAF-nak óriási szüksége lett volna modern repülőkre).

A műszaki gondok mellett az elavult propellerek erősen csökkentették a gép teljesítményét, ezért később többlapátos, fémből készült, állítható állásszögű típusokra cserélték. A korai Hurricane gyenge teljesítményével és az újdonságok okozta gyermekbetegségekkel egy időben megjelenő a Gloster vállalat kétfedelű Gladiator vadászgépei sokkal jobban szerepeltek: e típus manőverezett és 400 km/h-s sebességre is képes volt.

Ez kétségeket ébresztettek a hadvezetésben, szóba jött, hogy talán a jövő vadászgépeinek is kétfedelűeknek kellene lenniük, de a Hurricane Mk I eloszlatott minden kétséget: (a Gladiator 2, később 4 géppuskájával szemben) 8 géppuskával rendelkezett, ráadásul végsebessége is meghaladta a Gladiator-ét (egy ilyen típus látható jobbra).

A fejlettebb propeller mellett felmerült, hogy a gép nagyobb részét vagy egészét fémből kellene gyártani és ez a prototípus kedvező tapasztalatai (jóval nagyobb sebesség, strapabíróbb szerkezet) alapján meg is kezdődött a fejlesztés.

E repülőből több mint két tucat változat készült: már a késői gyártású Mk I-eken is számos fejlesztést végeztek, a Hurricane Mk II-n pedig megjelent a többlet-teljesítményt biztosító turbófeltöltő, valamint a géppuskákat váltó 4 db 20 mm-es gépágyú.

A különböző alváltozatokban (A, B, B trópusi, C, C kiképző, D, E) készülő Mk II-est (a feleslegessé vált amerikai Packard motoros Mk III-as után) a Hurricane Mk IV-es váltotta fel (ld. balra).

Ez volt az egyik legerősebb modell: Merlin hajtóműve már 1620 lóerős volt és egy új fejlesztésű szárnyat is kapott, ezáltal lehetővé vált 2 db 110 vagy 1 db 230 kg-os bomba, illetve 8 db 76 mm-es RP-3-as rakéta felszerelése (ráadásul a pilótát, a motorhűtőt és az üzemanyag tartályt már páncélzat védte). Az Mk IV-es tűzerő terén is felülmúlta a legtöbb változatot: a korábbi 20 mm-es gépágyút helyett 2 db Vickers S-osztályú, 40 mm-es gépágyút szereltek fel rá (ez először a Hurricane Mk IID változaton jelent meg).

Az utolsó klasszikus változat a Hurricane Mk V-ös volt 1700 lóerős motorral, de Kanadában 1300 lóerős Packard motorral további Hurricane-ek készültek Mk X, XI, XII, illetve XIIA jelzéssel. A szárazföldi változatokkal párhuzamosan készítették a repülőgép-hordozókról bevethető Sea Hurricane modelleket, valamint külön gyártottak légi felderítő gépeket is.

1939-ben még csak kisszámú Hurricane állt rendelkezésre, de ezek a szintén új Supermarine Spitfire-rel együtt az angolok legjobb vadászgépeinek számítottak. Kivették a részüket a Franciaország feletti légi harcokban a brit expedíciós erők részeként, később viszont (a Dinamó hadművelet alatt) már angol bázisokról indultak.

Az Egyesült Királyság számára legfontosabb csatában, az ország túléléséért vívott, Battle of Britain (magyarul angliai csata) néven elhíresült, hónapokig tartó összecsapás-sorozat legfontosabb angol gépe a Hurricane volt.

Nagyobb teljesítménye miatt sokan a Supermarine Spitfire-t tartják a csata hősének, pedig több mint kétszer annyi Hurricane állt szolgálatban, mint Spitfire (a lassabb Hurricane-eket főként a bombázók lelövésére használták).

Az Angliai csata mellett szinte minden fronton megforduló Hurricane-ek kevésbé voltak fejlettek, mint a Supermarine Spitfire vagy az előbbi leváltására született Hawker Typhoon, viszont karbantartása és utántöltése is gyorsabb és egyszerűbb volt.

Habár teljesítményét 1700 lóerő fölé már nem tudták növelni, ezért az Egyesült Királyság légierejében fokozatosan háttérbe szorult, több mint két tucat ország légiereje repülte és összesen 14583 példányban gyártották.


Műszaki adatok:

Név: Hawker Hurricane Mk.IIC

Típus: vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,84 m

Fesztáv: 12,19 m

Magasság: 4,00 m

Szerkezeti tömeg: 2.605.kg

Max. felszálló tömeg: 3.950.kg

Motor: légcsavaros, 1 db, 1185 Le-s (Rolls-Royce Merlin XX, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 4 db 20 mm-es gépágyú (Hispano Mk II, a szárnyakon), lehetőség 2 db 110 vagy 230 kg-os bomba felszerelésére 3 db 7,9 mm-es géppuska (Parabellum MG 14, kettő előretüzelő, egy a hátsó körsínen)

Teljesítmények:

Végsebesség: 547 km/h

Csúcsmagasság: 10.970. m

Emelkedőképesség: 864 m/perc

Hatótávolság: 965 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.