Hawker Hunter

„A tökéletesített vadász”


Tervezés:

A motoros repülés korai éveitől kezdve az Egyesült Királyság évtizedeken át a világ élvonalába tartozott és sikeres típusaival a mai napig fontos szerepet tölt be a katonai célú repülésben.

Az egyik meghatározó brit cég az 1920-ban alapított H G Hawker Engineering, későbbi Hawker Aircraft volt. E vállalat több tucat típust épített, első kiemelkedő típusuk az 1928-as kétfedelű Hart bombázó volt, amely arról vált híressé, hogy bombázó létére sebessége felülmúlta a korabeli vadászgépekét is.

A kétfedelű konstrukciók hamarosan elavultak, helyüket az 1930-as évek közepén az áramvonalasabb, a korábbiaknál erősebb hajtóművel rendelkező vadászgépek vették át. Egyes cégek kitartottak a régi kialakítás mellett (ld. kétfedelű Gloster Gladiator és Gauntlet típusok), a Hawker vállalat viszont az elsők között adaptálta az új kialakítást és már 1935-ben levegőbe emelkedett együléses Hurricane vadászgépük.

A Hawker Hurricane csillogását hamarosan elhomályosította a nagyobb teljesítményű Supermarine Spitfire és mivel a típust érdemben továbbfejleszteni nem lehetett, a Hawker már 1940-ben bemutatta a Hurricane leváltására tervezett Typhoon-t.

A Typhoon problémái miatt elfogó vadászként nem, csak csapásmérő típusként terjedt el, ezért a gyártó megtervezte a kiváltására szánt Tempest-et, később pedig a még fejlettebb, haditengerészeti Sea Furry-t.

A világháborút követően a britek is fokozatosan áttértek a világháború alatt megjelent, a késői dugattyús motoroknál is lényegesen nagyobb teljesítményű sugárhajtásra. Első ilyen típusuk a Gloster Meteor volt, de a Hawker vállalat is gyorsan átvette az új hajtásmódot és dugattyús Sea Fury-jukat átalakítva létrehozták a P.1035-ös prototípust, amely végül a Sea Hawk sugárhajtású vadászgépet eredményezte.

Új hajtásmódja miatt a Sea Hawk komoly előrelépést jelentett, azonban a légierő hamarosan egy még erősebb elfogó vadászgépet rendelt. Sydney Camm, a Hawker vállalat főtervezője úgy vélte, ehhez nincs szükség egy teljesen új típus tervezésére: elegendő a Sea Hawk egyenes szárnyait nyilazottra cserélni. A nyilazott szárnyú P.1052-es prototípus már 1948 végén a levegőbe emelkedett, a brit légierő azonban nem érdeklődött a jármű iránt.

A Hawker vállalat ezért a P.1052-est saját költségén továbbfejlesztette P.1081-essé, ám ez a prototípus lezuhant, a kutatást pedig beszüntették. Hasonló gép volt a P.1067-es, amely több ponton eltért a korábbi repülőktől és hajtását már az új, erősebb Avon hajtóművel oldották meg: ez vezetett a Hawker Hunter (angol; vadász) sorozatgéphez.


Konstrukció:

Ahogy az fentebb is olvasható, a Hunter a Sea Hawk-ra épült (közvetve egészen a Typhoon-ig visszavezethető), azonban a Sea Hawk és a Hunter külsőre és képességeit tekintve is számos ponton eltért egymástól. Elődje gömbölyű orrával szemben a Hunter hosszabb, nyújtottabb orr-részt kapott, alatta egy távolságmérő radarral.

A legfontosabb változtatás a szárnyakat érintette: az egyenes szárnyakat a Hunter-en lecserélték egy-egy 35 fokban hátranyilazottra és elhagyták a korábbi ”V” beállítású szárny-kialakítást is (a Sea Hawk szárnyvégei a bekötési pontnál magasabbra kerültek).

A légellenállás minimalizálására, egyúttal a lehető legnagyobb sebesség eléréséért a Hunter hajtóművének beömlő nyílásait a szárnyak bekötési pontjaiba is integrálták.

Megtartotta a már a Sea Hawk-on is alkalmazott emelt (de nem ”T” elrendezésű) vezérsíkokat, de a szárnyakhoz hasonlóan hátranyilazták a vízszintes vezérsíkokat és áttervezték a dugattyús vadászgépekből származó ovális függőleges vezérsíkot is.

A Hawker Hunter elődjénél nagyobb teljesítményének kulcsa az új hajtómű volt: amíg a Sea Hawk-ot a mindössze 22-23 kN tolóerő leadására képes Rolls-Royce Nene hajtómű mozgatta, addig a Rolls-Royce újabb Avon modelljének már korai változatai is 29-35 kN-ra voltak képesek, a későbbiek teljesítménye pedig már a 45 kN-t is elérte. Ez az akár kétszeres tolóerő nemcsak a gép sebességét és szolgálati csúcsmagasságát növelte, de agilissá is tette a Hunter-t.

A gép futóműve nem különbözött lényegesen a kortárs típusoktól: ez a vadászgép is tricikli elrendezésű futószárakat kapott, egy első és két hátsó tengellyel (futószáranként egy-egy kerékkel).

Korai sugárhajtású típusként a Hunter-t még nem elsősorban rakétás légiharcra tervezték, hanem a korábbi, gépfegyverekkel megvívottra: ehhez a típus 4 darab 30 mm-es ADEN beépített gépágyút kapott.

A fedélzeti gépágyúk mellett egyéb fegyverzet felfüggesztésére is lehetőség volt: ez általában nem irányított rakétablokkokat jelentett, de később több további fegyvert is felszereltek: bombákat, AIM-9 „Sidewinder” légiharc-rakétákat és AGM-65 „Maverick” levegő-föld rakétákat, valamint egyenként 870 literes kiegészítő üzemanyag-tartályokat.


Szolgálatban:

A Hawker Hunter első prototípusa (még mint P.1067-es) 1951. július 20-án emelkedett először a levegőbe. Egy évvel később már az erősebb hajtóművel felszerelt második prototípus is felszállt, de problémák adódtak az Avon hajtóművel, ezért áttértek az Armstrong Siddeley Sapphire erőforrásra (ez rossz döntésnek bizonyult, mert a Sapphire folyamatos műszaki problémáktól szenvedett, ezért később visszatértek a fejlesztett Avon hajtóművekhez).

A Hunter komoly előrelépést jelentett a brit királyi légierő (RAF) számára: a típussal számos teljesítmény-rekordot megdöntöttek, a jármű többek között a (rövid ideig) a leggyorsabb repülőgép titulusát is viselte (1171 km/h-val).

Jelentős teljesítménye mellett a Hunter előnyös tulajdonsága volt olcsó üzemeltethetősége, egyszerű javíthatósága és az, hogy a vadászgép egyes részegységeit (pl.: a hajtóművet és a gépágyúkat) gyorsan és egyszerűen lehetett cserélni.

A típust a brit légierő 1954-ben rendszeresítette, kiváltva az összes addigi sugárhajtású vadászrepülőt, azonban kezdetben problémákat okozott a minimális hatótávolság és az, hogy a gépágyú kilőtt töltényhüvelyei kárt okozhattak a járműben. Ezeket a problémákat orvosolták: kiegészítő üzemanyag-tartályokat szereltek fel és a kilőtt hüvelyeket egy tartályba gyűjtötték vissza.

A Hunter a változtatások hatására kiváló katonai típussá vált és több mint 30 éven át szolgált. Korának több konfliktusában megfordult: az 1956-os Szuezi válságban, az 1960-as évek elején pedig Bruneiben és Borneón is.

1963-tól a fejlettebb English Electric Lightning kiszorította a Hunter-t az elfogó-vadász szerepkörből, de a repülőt ezt követően még sokáig használták csapásmérésre.

A típusból számos változatot gyártottak, ezek közül a Hunter F.1 jelölte az alap vadász-változatot, amelyet újabb variánsok követtek (utolsóként a Hunter F.6).

A Hunter FGA.9 a repülő csapásmérő változata volt, míg az FR.10 és PR.11 a foto-felderítő modelleket jelölte. Többféle kiképző-változat is készült: a Hunter T.7-es és utódai kétüléses tanító modellek voltak, míg a GA.11-esek együléses változatokat jelöltek (kifejezetten fegyverkezelés oktatására). Ezeken kívül több mint 40 változatot gyártottak kifejezetten export-célra (többségük csak jelölésében különbözött az eredeti brit gépektől, mások (pl.: a Szingapúrnak tervezett FR.74S jelentősen továbbfejlesztett példányokat takart).

Az Egyesült Királyság mellett Hawker Hunter-eket 20 további ország üzemeltette. Több megrendelő közel-keleti országok közül került ki (pl.: Irak, Katar és Libanon), de Afrikából és Európából is érkeztek megrendelések (jelentős külföldi üzemeltető volt India, aki több, Pakisztánnal vívott konfliktusában használtan Hunter-jeit).

Összesen 1972 db Hunter épült, a legkésőbbi üzemeltető, Szingapúr 1973-ban vette át utolsó Hunter-jeit, melyeket csak 1992-ben nyugdíjazott: több mint 40 évvel a típus első repülése után.




Műszaki adatok:

Név: Hawker Hunter F.6 (vadász)

Típus: elfogó vadászrepülőgép repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 14,00 m

Fesztáv: 10,26 m

Magasság: 4,01 m

Szerkezeti tömeg: 6.405.kg

Max. felszálló tömeg: 11.158.kg

Motor: sugárhajtású, 1 db, 45,13 kN tolóerejű (Rolls-Royce Avon 207)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 4 db 30 mm-es gépágyú (ADEN, az orr alatt), 4 függesztési ponton lehetőség nem irányított vagy irányított rakéták, bombák vagy kiegészítő üzemanyag-tartályok hordozására (maximum 3400 kg)

Teljesítmények:

Végsebesség: 1150 km/h (0,94 Mach)

Csúcsmagasság: 15.240. m

Emelkedőképesség: 5244 m/perc

Hatótávolság: 715 km (kiegészítő üzemanyag-tartályokkal, átrepülésnél 3060 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.