Gloster Meteor

„Egy aszteroida ereje”


Tervezés:

A második világháborús repülőgépek sorát szemlélve a laikus könnyen azt a téves következtetést vonhatja le, hogy a korábbi dugattyús motoros, légcsavaros típusokat leváltó gázturbinás sugárhajtóművet a németek találták ki és az csak a háborút követően jutott el a Szövetségesekhez. Való igaz, hogy a háború után (elsősorban az amerikaiak és a szovjetek) számos fejlett német típust és dokumentumot zsákmányoltak, amelyek saját programjaik alapját képezték, lévén a németek több sugárhajtású repülőgépe (He 162, Me 262, Ar 234) került bevetésre (ezen kívül számos futurisztikus típus állt különböző fejlesztési szinteken). Az igazság azonban az, hogy a német Hans von Ohain-nel egy időben, de tőle függetlenül a brit Frank Whittle is feltalálta a sugárhajtóművet és még a világháború alatt a csapatokhoz került ezt használó típus.

Whittle 1907-ben született Coventry-ben: a fiú már fiatalon élénk érdeklődést mutatott a repülés és a repülőmérnöki munka iránt, később pedig (gyenge fizikuma ellenére) felvételt nyert a Királyi Légierő (brit rövidítéssel RAF) soraiba. Az 1930-as évek elején a repülőgépek új generációja jelent meg: áramvonalas, részben, majd teljesen fémből készült típusok a korábbiaknál lényegesen nagyobb teljesítményű hajtóművel, zárt pilótafülkével és behúzható futóművel (pl.: Supermarine Spitfire). Mindez jelentősen növelte a vadászgépek képességeit: végsebességük meghaladta a 400, 500, majd a 600 km/h-t. Whittle már ekkor felismerte, hogy a hagyományos dugattyús motoros, propelleres vadászgépek teljesítményét nem lehet 800 km/h fölé növelni, ezért ehelyett kidolgozott egy sugárhajtóművet, amelyet a belőle nagy sebességgel kiáramló gázok hajtanak (a dugattyús motorokat azok korlátozott teljesítménye miatt később gázturbinára cserélte).

A brit Légügyi Minisztérium nem mutatott érdeklődést a futurisztikus terv iránt, viszont engedélyezték, hogy Whittle két volt RAF-pilótatársával megalapítsa a Power Jet Ltd-t. A szükséges tőke bevonását követően a cég 1937-ben tesztelte első sugárhajtómű-prototípust, amelyet egyszerűen WU-nak kereszteltek (ez a Whittle Unit, azaz a Whittle egység nevet takarte), de még hosszú időnek kellett eltelnie, mire elkészült az első bevethető sugárhajtóműves katonai repülőgép.

A sikeres tesztek hatására a légügyi minisztérium végül megrendelte a W.1-es jelű hajtóművet, az E.28/39-es követelmény-rendszerben pedig a Gloster repülőgépgyártól egy kísérleti típust rendeltek, amelyet a W.1-es hajtott. Az élvonalbeli vadászgépeknél is lényegesen gyorsabb típus létrehozásával kecsegtető típus iránt nőtt az érdeklődés, ami odáig vezetett, hogy a brit felső-vezetés utasítására Whittle-t és a Power Jets Ltd-t kiszorították a programból és helyüket komoly turbinagyártási tapasztalattal rendelkező cégek (pl.: a British Thomson-Houston és a Rover Company) vették át.

A Gloster E.28/39-es 1941. május 5-én emelkedett levegőbe, ezzel ez a típus vált az első brit sugárhajtóműves repülőgéppé, de a típust a tervezett gépfegyverekkel sohasem szerelték fel és inkább csak a sugárhajtóműves repülőgép elgondolásának helyességét igazolta (a hajtómű egy példányát átadták az amerikaiaknak, elindítva a tengerentúlis sugárhajtómű-fejlesztést).

Amíg a britek folytatták a fejlesztést (a programba bevonták a Rolls-Royce hajtóműgyártót), 1942-ben az amerikaiak bemutatták a Bell P-59 „Airacomet”-et, a W.1-es hajtóművel felszerelt vadászgépet, ám ez olyan gyenge teljesítményű volt, hogy sosem került bevetésre.

Az angolok eközben előrukkoltak a W.2B-vel, a W.1-es továbbfejlesztett változatával: a tesztek eredményeként a hajtóművek teljesítménye (és ami legalább ilyen fontos volt; a megbízhatósága és élettartama) fokozatosan javult. A radikálisan új hajtásmód lassanként sorozatgyártás-éretté vált: Whittle javaslatát követve a Rolls-Royce átvette a sugárhajtómű fejlesztését és előállítását, valamint megbízták a Gloster repülőgép-gyártót egy bevethető sugárhajtóműves vadászgép kifejlesztésére. Ez a jövőbe mutató program végül a Gloster Meteor-ban (gyári jelöléssel az F.9/40-ben) öltött testet.


Konstrukció:

A Meteor az Egyesült Királyság első sugárhajtóműves vadászgépe volt, amelynek minden akkor rendszerben álló típusnál nagyobb sebességet kellett mutatnia - ennek ellenére a harcjármű relatív egyszerű megoldásokat használt. Ezzel jelentősen növelték a sérülés-állóságot és csökkentették a meghibásodás lehetőségét, ugyanakkor korlátozták a típust, például (a németekkel szemben) nem használtak hátranyilazott szárnyat.

Maga a Gloster Meteor a második világháború előtt kedvelt nehézvadász felépítést követte: a szögletes törzsű repülő nagyobb és nehezebb volt a legtöbb vadászgépnél. Ez annak a (fentebb említett német Messerschmitt Me 262-esen is alkalmazott) elvre épült, amely felismerte, hogy a megbízhatatlan és aránylak kis teljesítményű sugárhajtóművekből érdemes kettőt beépíteni a vadászgépbe (ugyanezt az elgondolást követte az amerikai P-59-es és a német Ar 234 is).

Ez a kialakítás egyben lehetővé tette, hogy a Meteor pilótafülkéjét a törzs első szekciójában helyezzék el, megváltoztatva a dugattyús vadászgépek jelentős holtteret eredményező és a repülőket orr-nehézzé tevő elrendezését.

A Meteor hosszú, de tömzsi típus volt: a törzshossza meghaladta a 13 (a nyújtott változat a 15) métert, szárnyfesztávolsága viszont csak 11 métert tett ki, míg korábban a szárnyak fesztávolsága gyakran meghaladta a gép törzsének hosszát. Ez a sajátosság szintén a sugárhajtóművekre volt visszavezethető: a gázturbinás erőforrások jelentős sebességet tettek lehetővé, ezért a tervezők ezt kihasználó támadási módot képzeltek el. Amíg a korábbi típusok légiharcban elsősorban kiemelkedő fordulékonyságukat használták, a Meteor-t úgy tervezték, hogy nagy sebességgel csapjon le az ellenségre, komoly tűzerejével megsemmisítő csapást mérjen, majd újra biztonságos magasságba emelkedjen és szükség esetén lehagyja üldözőit.

A vastag, de keskeny szárnyak éppen ezt segítették elő: a kisebb fesztávolság csökkentette a típus légellenállását és mérsékelte a szárnyakra nehezedő terhelést, ugyanakkor más vadászgépekhez képest kis sebességen lomhává tette a Meteor-t. A típus megkülönböztető megoldása volt hátsó vezérsík-elrendezése. A Meteor hagyományos függőleges vezérsíkja mellett két vízszintes vezérsíkot kapott, de ezeket megemelték (magán a függőleges vezérsíkon kaptak helyet) - erre azért volt szükség, hogy ne kerüljenek a hajtóművekből kiáramló forró gázok útjába.

A Gloster Meteor sorozatgyártású változatát a Rolls-Royce RB.37 „Derwent” nevű sugárhajtóművei emelték a levegőbe - ez gyakorlatilag Whittle W.2B egységeinek (a W.1-es fejlesztett változatának) módosítását takarta. A hajtóművek teljesítményét fokozatosan növelték: a korai példányok 7,58 kN-os teljesítményéval szemben a késői Derwent 8-as erőforrást használó példányok motorjai már 16,01 kN tolóerőt adtak le.

A sugárhajtóművek által biztosított (dugattyús motorral elérhetetlen) végsebességben része volt a Meteor behúzható futóművének is. A típus tricikli elrendezésű futószárakat kapott (egy első és két hátsó kerékkel), ami megkönnyítette a landolást (az egymotoros dugattyús vadászgépeknél a hajtómű helyzete miatt farokkereket használtak). A Meteor első kereke az orr legvégére, a hátsók a hajtóművek közepére kerültek: emiatt a típus instabilnak tűnt, de a légi jármű tömegének túlnyomó része az első szekcióba került, ezért ez az elrendezés valójában kiegyensúlyozottabbá tette a repülőt a földön.

A Meteor nem csupán gyors típus volt, de kiemelkedően erős fegyverzettel is rendelkezett: orrában 4 db 20 mm-es (brit licencgyártású) Hispano-Suiza HS.404-es gépágyúk került, de a típus hordozhatott RP-3 vagy HVAR nem irányított rakétákat, illetve 2 db 1000 fontos (454 kg-os) légibombát is.


Szolgálatban:

A Gloster Meteor első példánya 1943. március 5-én emelkedett először a levegőbe. Összesen 8 prototípus készült, amelyeken a Rover, a Power Jets, a Metrovick és a Halford (későbbi de Havilland Goblin) különböző hajtóműveit tesztelték. A típus első sorozatgyártású példányait Meteor F.1-ként jelölték: ezek 1943-44-ben készültek, majd újabb prototípusokat követően a Meteor F.3 és Meteor F.4 jelzésű változatok következtek.

Ezek mellett több mint egy tucatnyi Meteor-változat került gyártásba. Közéjük tartozott a feljavított, háború utáni F.8, a felfegyverzett felderítő FR.9, a tisztán felderítő PR.10, a nyújtott orrában radart hordozó FN.12, a kétüléses T.7 és a késői távirányítású célrepülő U.15 (balra az FN.12-esnél is hosszabb orrú FN.14 egy példánya látható).

Az első sorozatgyártású Meteor-ok 1944 júliusától érkeztek a csapatokhoz. A típust elsősorban élvonalbeli elfogó-vadásznak szánták, de (nyújtott orrszában radarral felszerelve) éjszakai vadászként is használták, számos példányt pedig alkalmassá tettek repülőgép-hordozókról történő üzemeltetésre.

A Meteor lényegesen gyorsabb volt minden akkori brit típusnál, de manőverező-képessége elmaradt azoktól és a hajtómű magas üzemanyag-fogyasztása miatt a vadászgép igen korlátozott hatótávolsággal rendelkezett. Emiatt a Meteor-okat kezdetben a V1-es robotrepülőgépek elfogására használták, lévén a típusnak nem jelentett gondot az egyenes vonalban haladó, ugyanakkor nagy sebességgel közelítő szárnyas bomba utolérése.

A P-59-est kiváltó amerikai Lockheed P-80 „Shooting Star” késése miatt a Meteor volt a Szövetségesek egyetlen bevetett sugárhajtóműves vadászgépe a második világháború során, ám éppen ezért a britek korlátozták a típust. Attól való félelmükben, hogy egy lelőtt vagy kényszerleszállást végrehajtó gép esetleg a németek kezére juthat, a hadvezetés megtiltotta, hogy Meteor-ok német területen hajtsanak végre bevetéseket, ezért a típust túlnyomórészt repülőterek és más fontos célok védelmére használták.

Az Európában bevetett Meteor-ok egységes fehér festést kaptak, mert a földi légvédelem könnyen összetévesztette a típust a hasonló sziluettű német Me 262-essel (a németek legjobb sugárhajtóműves vadászgépével). A második világháború végéig a Meteor-ok 46 német repülőt pusztítottak el, de mindet még a földön, mert a német területek feletti támadást továbbra sem engedélyezték (a pilóták szívesen összemérték volna a gép képességeit a Me 262-essel, de légiharcra nem került sor, mert a háború végén a német légierő, a Luftwaffe már kilátástalan helyzetbe került és minimalizálnia kellett bevetéseit).

Az elemekből összeállított Meteor-ra a második világháború alatt havi 80 példányos szerződést kötöttek, de ezt a Gloster egyéb megrendelése miatt nem tudta kielégíteni, ezért további vállalatokat vontak be a vadászgép gyártásába.

A Meteor-ok fejlesztése a második világháborút követően is folytatódott és a típust bevetették a Koreai háborúban is (az új generációs szovjet MiG-15-ösök ellen már nem volt esélye). A Szuezi válság alatt szintén repültek Meteor-ok, amelyeket a britek mellett több mint egy tucatnyi ország rendszeresített: köztük Ausztrália, Belgium és Kanada, de Egyiptom, Izrael és Szíria is (több országban licencben is gyártották a típust).

Francia példányok részt vettek az Algír háborúban, az Izraeliek több arab-izraeli konfliktusban, az argentin polgárháborúban pedig mindkét fél használt Meteor-okat. A brit repülő az új generációs (erősebb hajtóműves, nyilazott szárnyú) vadászgépek megjelenésével kiszorult az elfogó-vadász szerepkörből, de számos ország még hosszú ideig rendszerben tartotta, gyakran földi csapásmérő típusként. 1943-55 között 3947 db Meteor-t gyártottak, az utolsó példányokat (amelyeket a brit légierő, a RAF célzsák-vontatásra használt) egészen az 1980-as évekig üzemben maradt.


Műszaki adatok:

Név: Gloster Meteor F.8

Típus: sugárhajtóműves (1. generációs) vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 13,59 m

Fesztáv: 11,32 m

Magasság: 3,96 m

Szerkezeti tömeg: 4.864.kg

Max. felszálló tömeg: 7.121.kg

Motor: 2 db gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 16,01 kN tolóerejű (32,02 kN összteljesítményű) (Rolls-Royce Derwent 8)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 4 db 20 mm-es gépágyú (Hispano-Suiza HS.404, az orrban), lehetőség RP-3 vagy HVAR nem irányított rakéták vagy 2 db 454 kg-os bomba hordozására

Teljesítmények:

Végsebesség: 965 km/h (0,82 Mach)

Csúcsmagasság: 13.100.m

Emelkedőképesség: 2136 m/perc

Hatótávolság: 965 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.