Fokker Dr.I

„A repülő cirkusz vörös oroszlánja”


Tervezés:

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, az esetlen és kezdetleges repülőgépekkel még jobbára csak felderítési feladatokat végeztek, de a fegyvernem óriási fejlődésen ment keresztül és az eget hamarosan vadászgépek, bombázók és egyéb feladatkörű gépek lepték el.

A németek sokáig uralták a légteret, hála a Fokker repülőgépgyár Eindecker (német; egyfedelű) vadászrepülő sorozatának. A gyors és agilis gépek komoly előnye volt a szinkronizált géppuska, mivel így nem kellett a pontatlan és bizonytalan, a légcsavarkör köré (általában a felső szárnyra) szerelt gépfegyverekkel bajlódni - elegendő volt, ha a pilóta gépével az ellenfél felé repült.

1916-ra azonban az Antant ledolgozta a hátrányát: a Voisin III-ashoz hasonló alakú, toló-légcsavaros angol Airco DH.2-es és a francia Nieuport 11-es típusok már képesek voltak a legutolsó, Fokker E.IV-esek lelövésére is.

Ekkorra a németek minden fronton fokozatosan védekezésbe kényszerültek, amit a légtér elvesztése tovább rontott. A Tengelyhatalmak a jelentős számban gyártott Albatros D-sorozatú, kétfedelű gépekkel igyekeztek visszaállítani a korábbi viszonyokat, de 1916 végén levegőbe emelkedett az Antant még erősebb háromfedelűje, a Sopwith Triplane.

A németeket sokkolta az új típus, ezért azonnal megrendelték annak másolatát. A terveken a Fokker repülőgépgyár dolgozott - mivel nem álltak rendelkezésre az angol gép tervei (csak egy, a hátországban lezuhant példány), az új típus inkább csak külsőre hasonlított elődjére.

A gépet egyszerűen Dreidecker-nek, azaz háromfedelűnek nevezték, követve az Eindecker-rel megkezdett utat: mint első típust, a gépet Dr.I-nek nevezték.


Konstrukció:

A Fokker Dr.I-es eg tipikus első világháborús vadászrepülőgép volt, amely szerkezeti megoldásait tekintve nem sokban különbözött más országok korabeli típusaitól. A modern együléses vadászgépek üresen akár 20 tonnát is nyomhatnak - a második világháborúban a 3-5 tonnás gépek domináltak, az első világháborúban azonban ritka volt a néhány száz kilógrammnál nehezebb gép.

A Dr.I-es is üresen alig 406 kg-ot nyomott, aminek oka a könnyűszerkezetes acél merevítők és a vászonborítás volt. Maga a gép törzse egyszerű, négyzet keresztmetszetű volt, amely hátrafelé fokozatosan elkeskenyedett - a törzset négyzet alakú cellákra osztották, melyeket keresztmerevítőkkel erősítettek meg.

E repülőgép újdonsága a nevében is megjelenő háromfedeles kialakítás volt, melyek közül az alsó a törzs aljához, a középső a tetejéhez, a felső pedig e fölé került. Az egyenes, teljes méretű szárnyak újdonsága volt, hogy nem a korábban használt huzalmerevítéssel látták el őket, hanem a szárnyvégeknél egy-egy merevítőrúddal. Ennek és a háromnegyed-részt burkolt, kör alakú hajtóműnek köszönhetően a Dr.I-es légellenállása jelentősen csökkent.

A három szárny közül csak a legfelsőre szereltek csűrőket, ezek egyszerűbb kitéríthetőségét a forgáspontjuk elé szerelt ”szarvacskákkal” könnyítették (használatukkal csökkent a szükséges forgatónyomaték, amire szükség is volt, mivel ekkor a pilótának kézzel kellett kitérítenie a csűrőlapokat).

Az újító szárnyakkal szemben a farokrész korábbi repülőkre hasonlított: a hátranyilazott vízszintes és csigaszerű függőleges vezérsík is felbukkant az Eindecker-eken.

A típus mozgatását egy 9 hengeres Oberursel csillagmotor végezte: a 110 lóerős erőforrás a kéttollú fa légcsavarral 185 km/h-s végsebességet tett lehetővé (az Oberursel UR.II-es hajtómű a francia Le Rhône 9J másolata volt és több mint kéttucat angol, illetve francia vadászgépbe építették be).

Korában megszokott módon a Dr.I-est is egyszerű futóművel látták el: a törzs első szekciója alatt, közös tengelyen kapott helyet a két vékony gumijú főfutó. A farok alá a későbbi bolygóműves kerék helyett mindössze egy farokcsúszót építettek be, de a földön a Dr.I-est is egyszerűbb volt úgy mozgatni, ha valaki felemelte a farokrészt (mivel a gyakran sáros, betonozatlan repülőtereken a gép könnyen elakadt).

A típus fegyverzetét mindössze két darab MG08-as „Spandau” géppuska alkotta, melyeket a pilóta elé, a hajtóművekre építettek és a légcsavarkörön keresztül tüzelt - ez a később már minimálisnak számító tűzerő az első világháborúban, a fa-vászon konstrukciók ellen még hatásos volt.


Szolgálatban:

A Fokker vállalat elkészítette a V.4-es, majd V.5-ös (Fokker F.I-es) prototípusokat és utóbbit tesztelésre kiküldték a frontra, a Deutsche Luftstreitkräfte (német légierő) Jagdgeschwader 1 alakulatához.

Ez egy frissen (1917. június 24-én) létrehozott alakulat volt, melyet Manfred Albrecht Freiherr von Richthofen (Richthofen báró) vezetett és a németek legjobb alakulatának számított. Az osztagot fiatal, de rendkívül tapasztalt pilóták alkották (Richthofen báró ekkor 24 éves volt, de már megkapta a legmagasabb porosz kitüntetést, a Pour le Mérite Érdemrendet).

Az új vadászgép tesztjei bíztatóak voltak, ezért szeptemberben 100 db Dr.I-es rendeléséről döntöttek (majd novemberben további 200-ról), de hamarosan felszínre jöttek a típus hibái is, ami emberéletet is követelt.

A Dr.I-es gyors volt, de az Antant gépei még gyorsabbak, a problémát azonban nem ez, hanem a manőverek jelentették: fémhuzalok hiányában a gép agilis volt ugyan, ám a merevítők nem bírták a fordulóharcban fellépő erőhatásokat és egy kanyartól a repülő egyszerűen szétroncsolódhatott.

A Fokker gyár kijavította a hibákat és az először 1917. július 5-én levegő emelkedő Dr.I-esek hamarosan megjelentek a csapatoknál. A tökéletesített vadászok kiválóan szerepeltek: megjelenésükkor ezek voltak a világ legjobban manőverező repülőgépei: a háromfedelű kialakításnak köszönhetően a típus jóformán helyben is meg tudott fordulni (Richthofen báró meg is jegyezte: „mozgékony, akár az ördög és úgy ugrik, mint egy majom”).

A kiváló emelkedőképesség és kellő tűzerő birtokában a Dr.I-esek felülmúlták az Antant összes vadászgépét. Richthofen báró összesen 80 légigyőzelmet ért el, egy részüket vörösre festett Dr.I-es gépével és a JG 1 visszaszerezte a légi fölényt (az alakulatot az angolok „Repülő Cirkusz” néven emlegették).

De a típusnak így is voltak hibái: rendkívüli teljesítményét részben annak köszönhette, hogy a mai vadászgépekhez hasonlóan instabil volt: ezáltal szokatlanul éles manővereket is végre lehetett hajtani, de ez komoly tapasztalatot igényelt, mivel a gépet nehéz volt repülni.

Az is problémát jelentett, hogy mindössze 320 db Dr.I-est építettek és ennek is csak kb. a fele volt egyszerre elérhető. 1918-ra a sikerek is megritkultak és 1918. április 21-én meghalt Richthofen báró is (tartja magát az a nézet, hogy egy vadászgép lőtte le, de valószínűbb, hogy az ausztrál Cedric Popkin géppuskás a földről végzett vele).

Az első világháború végére még erősebb kétfedelű Antant vadászgépek jelentek meg, ezért a Fokker újabb típusokat tervezett (pl.: a Fokker D.VIII egyfedelűt), a háromfedelű kialakítás pedig gyorsan feledésbe merült.

Legalább három Dr.I-es túlélte az első világháborút, ám a második világháború végére (a Szövetségesek bombatámadásaiban) ezek is elpusztultak, azonban Dr.I-es olyan nagy hírnévre tett szert, hogy több utánépített gépet készítettek, melyek aztán különböző filmekben is szerepeltek (pl.: az amerikai Sands vállalat Fokker Dr.1 Triplane típusa).


Műszaki adatok:

Név: Fokker Dr. I

Típus: együléses vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 5,77 m

Fesztáv: 7,20 m

Magasság: 2,95 m

Szerkezeti tömeg: 406.kg

Max. felszálló tömeg: 586.kg

Motor: légcsavaros, 1 db, 110 Le-s (Oberursel Ur.II, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es (MG 08-as, a motor fölött)

Teljesítmények:

Végsebesség: 185 km/h

Csúcsmagasság: 6.095. m

Emelkedőképesség: 342 m/perc

Hatótávolság: 300 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.