Focke-Wulf Fw 200
„Tengeri keselyű”
Tervezés:
A világ haditengerészeteit évezredeken át a sorhajók ”uralták”, amelyek erejét csak a méret növelésével lehetett elérni, de a XX. század elején ez gyökeresen megváltozott. Számos technikai és tervezési újdonság jelent meg (pl.: a nehézágyúkat tornyaiban hordozó dreadnought-ok vagy a folyami monitorok), de ezek közül 3 bírt korszakalkotó jelentőséggel.
Ilyen volt a torpedó, amely elképesztő pánikot váltott ki az óriási hajók tervezőiben és egyúttal reményt adott a kisebb országok haditengerészetének, mivel néhány torpedó a legnagyobb hadihajókat is legyőzhette. A második a torpedók célba juttatására szolgáló gyors torpedónaszádok, majd a tengeralattjárók voltak: ezek torpedóikkal komoly fenyegetést jelentettek, áruk viszont töredéke volt a csatahajókénak.
A harmadik, leginkább előremutató ötlet a repülőgépek használata volt. Ezek kezdetben szárazföldi felderítő repülőket jelentettek, amelyek a parthoz közeli területeken járőröztek, később viszont megjelentek az amfíbiák (repülőcsónakok), melyeket a hadihajók magukkal vihettek, így a parttól távoli területeket is megfigyelhették, ezáltal a flották szemeivé váltak.
Repülőgépek haditengerészeti használatát számos ország preferálta, köztük olyanok is, amelyek nem rendelkeztek jelentős hadiflottával. Ezek egyike a német Harmadik Birodalom volt, amely egy európai háborúra készült, ennek részeként pedig fel kellett vennie a versenyt a Brit Birodalommal.
Az a németek számára is nyilvánvaló volt, hogy nagyméretű felszíni egységekkel rendkívül ambiciózus flottafejlesztési-programjuk ellenére sincs esélyük beérni az angolokat, ezért ehelyett alternatív megoldásokat kerestek: önállóan tevékenykedni képes zsebcsatahajókat, tengeralattjárókat és repülőgépeket építettek.
Ezen típusok egyikét a legendást repülőgép-tervező, Kurt Tank alkotta meg, aki eredetileg egy polgári repülőgépet képzelt el.
Az 1920-as években a legtöbb nagy hatótávolságú repülőgép a vízre szállt le, mivel a több részből álló óceán-átrepüléseken általában kisebb szigeteken kialakított bázisokról vételeztek üzemanyagot.
Kurt Tank ezzel szemben egy szárazföldi bázisú típust alkotott meg, amely leszállás nélkül képes teljesíteni a távot (a köztes feltöltések miatt a típust több újító megoldással kellett felszerelni).
A tervek alapján a Focke-Wulf vállalat legyártotta az Fw 200-ast, amely olyan jó benyomást tett a Japán Birodalom döntéshozóira, hogy rendeltek belőle egy katonai célú változatot.
Az Fw 200 V10-es jelű gép a második világháború kitörése miatt sosem jutott el Japánba, de a nácik is felismerték a gép képességeit, ezért Condor (német; kondorkeselyű) néven saját légierejükben rendszeresítették.
Konstrukció:
Az óceán-átrepülési képesség (azaz végső soron a rendkívül a nagy hatótávolság) eléréséért az Fw 200-as sok tekintetben különbözött kortársaitól. A hosszú, fémből készült törzs rendkívül nagyméretű volt (hossza meghaladta a 23 métert, üres tömege a 17 tonnát), pilótafülkéjét pedig hosszúra nyújtották (ez a fokozatosan elkeskenyedő forma csökkentette a légellenállást).
A gép nevét elsősorban szokatlanul nagy, közel 33 méteres fesztávolságú szárnyairól kapta, melyek végeit lekerekítették. Azért, hogy csökkentsék a gépre ható légellenállást, ezáltal mérsékeljék a fogyasztást, az Fw 200-asnak a korábbi utasszállító gépeknél lényegesen magasabban kellett repülni (igaz, ezt behatárolta a túlnyomásos pilótafülke hiánya), ilyen környezetben pedig a lehető legnagyobb felületű szárnyak voltak az ideálisak. A szárnyakkal szemben a farokrész hagyományos kialakítású volt.
A Condor összesen 4 hajtóművel rendelkezett, ami a nagyméretű utasszállító repülőgépeken ma már általánosnak számít, de az 1930-as években az ilyen kategóriás gépek túlnyomó még része két vagy három hajtóműves volt.
Az első prototípus egyenként 875 lóerős Pratt & Whitney Hornet motorokat kapott, de ezeket már a második gépen BMW 132G-1 típusú, német erőforrásokra cserélték (számos Condor-változat később is a BMW 132-es különböző változatait használta).
Jelentős méretei és tömege ellenére - érdekes módon - az Fw 200-as a korszak vadászgépein megszokott fordított tricikli kiosztású futóművel rendelkezett: ez praktikusan azt jelentette, hogy a gép tömegének túlnyomó része a két első keréken nyugodott (hátulra egy bolygóműves farokkerék került).
A katonai változat tömeg-növekedését két abroncs már nem bírta volna el, ezért később egy helyett mindkét első futószár két-két kerekt kapott, melyeket be lehetett húzni a hajtómű gondolájába (nyitott állapotban a futószárak nem függőlegesek voltak, hanem éles szögben előrefelé álltak).
Ahogy az fentebb olvasható, az Fw 200-ast eredetileg nem katonai célból gyártották, ezért kezdetben semmilyen fegyverzettel nem szerelték fel. Később a szárnyakat megerősítették és fegyverfüggesztési pontokat alakítottak ki, de a legtöbb bombát a törzsben helyezték el (ehhez megnagyobbították a törzset) - a bombaterhelés idővel a korai 1000-kg-ról 5400 kg-ra nőtt.
Önvédelemként a típust három tüzelési pozícióval is ellátták: egy torony került a pilótafülke mögé (ezt a katonai cenzorok több képről leretusálták), egy hátrafelé néző, üvegezett géppuska-állás a farokrészre és egy előrenéző a pilótafülke alatt (a lőállások kezdetben nehézgéppuskákat, majd gépágyúkat használtak).
Szolgálatban:
A Condor első prototípusa, az Fw 200 V1 már 1937. július 27-én emelkedett a levegőbe és hamarosan megkezdődött a gépek gyártása. Több légitársaság vásárolt Fw 200-asokat, de ezeket a második világháború kitörése miatt nem tudták leszállítani, ezért a repülőkel a Condor-okat szintén üzemeltető Deutsche Lufthansa vette át.
Fw 200-asok már a világháború kezdete előtt több világrekordot állítottak fel, többek között repülők között elsőként tették meg leszállás nélkül (póttartályokkal) a Berlin-New York távot, ami jól mutatta a gép rendkívüli hatótávolságát.
A katonai változatok fő feladata a német haditengerészet, a Kriegsmarine kiszolgálása lett: kezdetben partvédelmi feladatokat láttak el, de számos más bevetést is teljesítettek. Ezek közül a legfontosabb a felderítés volt: a gépekkel feljegyezték minden hajó helyzetét, majd jelentették ezeket a tengeralattjáróknak - a Szövetségesek hajói gyakorlatilag sehol sem voltak biztonságban, tekintettel a Condor-ok hatótávolságára.
Az Fw 200-asok gyakran maguk is kivették a részüket a bombázásból: ehhez többféle vízi aknát és 900 kg-os bombákat hordoztak, bár ezek a bevetések igen veszélyesek voltak, mivel a gépeknek alacsonyan kellett repülniük (a korabeli német célzókészülékek hírhedten pontatlanok voltak).
Alacsony példányszámuk ellenére a Condor-ok hamarosan az egyik leginkább rettegett német ”vízi” egységgé váltak: csak az Fw 200-asok által ledobott bombák egy év alatt 300000 regiszter-tonnányi Szövetséges hadihajót pusztítottak el.
Ez végül már akkora problémát okozott, hogy az angolok civil hajókat alakítottak át hordozókká: az ezekről felszálló Hawker Hurricane vadászgépek ugyan képesek voltak végezni a német géppel, de leszállni már nem tudtak, ezért az ilyen bevetéseken rendszerint az összes vadászgép elpusztult.
Néhány Condor-t szállítógépként is használtak, sőt, maga Adolf Hitler is rendelkezett egy személyes használatra átalakított Fw 200-assal.
Azért, hogy lépést tarthassanak az ellenséggel, a típust folyamatosan fejlesztették. Több mint két tucat változat készült: az első sorozatgyártású katonai példányok jelölése Fw 200 C-1 volt, később az összes hadicélú variáns ”C” jelölést kapott (C-1-től C-8-ig).
Az egyes gépek egymástól csak kis mértékben tértek el, pl.: a C-3/U-3-at MG 131-es, a C-3/U-4-est MG 151-es géppuskákkal szerelték. Az Fw 200 C-4-es már radarral is rendelkezett, az Fw 200 C-6-os pedig már a Henschel Hs 293-as irányított hajók elleni rakéták hordozására is alkalmas volt.
Sikerük ellenére 1937 és 44 között mindössze 276 Condor készült el és ahogy a németek egyre inkább kiszorultak a part menti területekről, úgy csökkent az Fw 200-asok aktivitása is.
Összességében ugyanakkor elmondható, hogy a Condor-ok azon kevés típushoz tartoztak, amelyek eredetileg nem is katonai gépnek készültek, mégis rendkívül sikeressé váltak és - számos későbbi német típussal ellentétben - megérték a rájuk fordított nyersanyagokat.
Műszaki adatok:
Név: Focke-Wulf Fw 200 C-3/U-4 „Condor” (kondorkeselyű)
Típus: (többcélú) haditengerészeti bombázó repülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 23,45 m
Fesztáv: 32,85 m
Magasság: 6,30 m
Szerkezeti tömeg: 17.05.kg
Max. felszálló tömeg: 24.520.kg
Motor: dugattyús, 4 db, egyenként 1200 Le-s (4800 Le-s összteljesítménnyel) (Bramo 323R-2, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres)
Személyzet: 5 fő
Fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (MG 151/20, a törzs alatt), 3 db 13 mm-es nehézgéppuska (MG 131, 2-2 a toronyban és a hátsó lövész gondolájában), max. 5400 kg-nyi bomba
Teljesítmények:
Végsebesség: 360 km/h
Csúcsmagasság: 6.000.m
Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc
Hatótávolság: 3560 km