FMA IA 58

„Olcsó mobilerőd”


Tervezés:

A katonai harcjárművek fejlesztése és gyártása sokáig a világ néhány legfejlettebb és legerősebb országának kiváltsága volt, mivel csak a jelentős ipari és pénzügyis háttérrel rendelkező nemzetek voltak képesek nagyméretű hadihajók és modern repülőgépek előállítására.

Az ezektől az országoktól való függés megszűntetésére, csökkentésére számos ország tett kísérletet: többségében valamely nagyhatalom típusának gyártási jogát szerezte meg vagy azokat fejlesztette tovább.

A dél-amerikai kontinens ebből a szempontból különösen komoly hátrányban volt, de az egymás elleni gyakori atrocitások miatt ezen országok is igyekeztek modern hadsereget fenntartani.

Argentínában már 1927-ben megalapították az Instituto Aerotécnico nevű repülőgépgyártót, amely kezdetben (kis számban) angol Avro 504K „Gosport” kiképzőgépeket, majd francia Dewoitine D.21 vadászgépeket gyártott.

A vállalat első saját tervezésű repülőgépe az 1931-es egyszemélyes, AeC.1 jelű ultrakönnyű repülőgép volt, de ez nem került gyártásba.

A második világháborút követően számos német emigrált dél-amerikai országokba, köztük több neves mérnök és feltaláló. Ezt a tudásbázist felhasználva tervezte meg 1947-ben a német Kurt Tank és a francia Émile Dewoitine Latin-Amerika első sugárhajtóműves repülőgépét, a Pulqui I-et.

A Fabrica Militar de Aviones, azaz katonai repülőgépgyártó, röviden FMA névre átkeresztelt vállalat az évek alatt számos repülőgépet tervezett, de ezek többsége nem valósult meg, az elkészült példányok túlnyomó része más vállalatok típusa volt (az egyik legsikeresebb FMA-gyártmány az I.Ae.24 „Calquin” könnyű bombázó lett, amely 1946-ban állt szolgálatba és 1960-ban nyugdíjazták).

1966-ban felmerült az igény egy Counter-insurgency aircraft, röviden COIN repülő beszerzésére, melyet az argentin fejlesztőbázist kihasználva kívántak megalkotni (ezek felkelők elleni, alacsonytámadásra specializált repülőgépek).

A saját típus fejlesztésére azért is volt szükség, mert a hidegháború alatt Argentína sem az Amerikai Egyesült Államokhoz, sem pedig a Szovjetunióhoz nem kívánt közeledni.

Az argentin nemzeti repülőgép-tervező igazgatóság, a Dirección Nacional de Fabricación e Investigación Aeronáutica (DINFIA) egy évvel később létrehozott egy hajtómű nélküli prototípust, melyet IA 58 „Delfin” névre kereszteltek. A véglegesítést után a gépet átkeresztelték: az IA 58-as (más forrásokban IA-58-as) típusjelzést megtartották, de az új becenév Pucará lett, amely kecsua (inka) nyelven erődöt jelent.


Konstrukció:

Az FMA IA 58-as sok tekintetben egy klasszikus alacsonytámadó repülőgép volt, ennek megfelelően alacsony sebességre optimalizálták és úgy tervezték, hogy gyártása, valamint üzemeltetése gazdaságos legyen (emiatt a hangsúly nem a csúcstechnológián, hanem a robosztus és olcsó megoldásokon volt).

A Pucará testét nagyrészt dúralumíniumból gyártották: ez egy réz és magnézium felhasználásával gyártott alumínium-ötvözet, amely kis sűrűség mellett jó szilárdsági tulajdonságokkal rendelkezik. Emiatt a repülőgép-ipar széles körben használta (pl.: számos léghajó, köztük a Hindenburg váza is ebből készült), de a második világháború végére szerepüket a modernebb acélötvözetek vették át.

A hosszú, vékony törzsű gép pilótafülkéjét és a hajtóművek alsó felét páncélozták, mivel az alacsonyan végrehajtott gerilla-ellenes tevékenységeknél fennáll a veszélye, hogy az ellenséges katonák tüzet nyitnak a gépre.

Az argentin gép törzsének hátsó részét minimálisra keskenyítették - részben azért, mert ”T” alakú vezérsíkot alkalmaztak (ilyenok a vízszintes vezérsíkok a függőleges vezérsík felső részéhez csatlakoznak, nem pedig a törzshöz).

Földi csapattámogatásra szánt repülőként az IA 58-as nem kapott nyilazott szárnyat. A keskeny, viszont jelentős fesztávolságú szárnyak külső felét enyhén felfelé nyilazták, a függesztési pontokat e két szekció csatlakozási pontja alá építették.

A második világháborút követően (egyes teherszállító repülőgépeket leszámítva) már csak sugárhajtóműves katonai repülők épültek, de egyes alacsonytámadásra épített gépek egyetlen légcsavaros hajtóművet kaptak (hasonlóan a korábbi vadászgépekhez). Ezzel szemben a Pucará-ba két turbópropelleres hajtóművet építettek, aminek oka részben a kényszerűség volt.

Argentína nem rendelkezett saját hajtóműgyártó kapacitással, a legtöbb szóba jöhető ország azonban nem értékesített fejlett katonai eszközöket a katonai diktatúrának. Ezt végül úgy oldották meg, hogy az IA 58-asba két kis teljesítményű, turbópropelleres erőforrás került.

A gépbe beépített Turbomeca Astazou hajtóművek Franciaországból származtak és több francia, angol, német, sőt, egy-egy izraeli és japán típusban is használták. Az igen könnyű, viszont kis teljesítményű (együtt is 2000 lóerő alatti) hajtóművek alacsony végsebességet szavatoltak, de a földi célpontokat támadó, csapattámogató típusoknál ez nem jelentett hátrányt (sőt, a túlzottan nagy sebesség lecsökkenti a célterület fölött tölthető időt).

Az argentin típus különleges tulajdonsága volt, hogy keskeny, de hosszú szárnyai miatt még rendkívül alacsony, 150 km/h alatti sebesség-tartományban is irányítható maradt.

Tekintettel arra, hogy Argentína kevés jó minőségű repülőtérrel rendelkezett, a Pucará futóművét kifejezetten rossz minőségű kifutópályákra méretezték: a hagyományos, tricikli kiosztású futómű egy első és két-két hátsó (alacsony nyomású) kerékből állt. Azért, hogy különösen rövid kifutópályáról is felszállhasson, az IA 58-ast fel lehetett szerelni 3 db felszállást segítő „JATO” rakétával.

A típus legtöbb alkatrészéhez hasonlóan a gép fegyverzete is több országból származott. A Pucará alapfegyverzetét két darab (spanyol eredetű) 20 mm-es Hispano-Suiza gépágyú alkotta, de négy további 7,62 mm-es (amerikai Browning) géppuskát is felszereltek.

Keskeny törzse miatt az IA 58-as nem rendelkezett belső bombatérrel (ez kategóriájában megszokott), de a szárnyak és a törzs alá is került egy-egy függesztőpont (a szárnyak alatti 500 kg, a törzs alatti hivatalosan 1000 kg hordozására alkalmas, de a maximális fegyverterhelés csak 1620 kg volt).

Ahogy az fentebb olvasható, a Pucará szokatlanul nagy tűzerővel rendelkezett: ennek oka, hogy a géppuska- és gépágyú-lőszerek ára a töredéke az irányított rakétákénak, ezért utóbbiakat ritkábban alkalmazták.


Szolgálatban:

A Pucará első felszállására 1969. augusztus 20-án került sor, de a gyártás csak 1975-ben kezdődött. Az elkészült gépeket az argentin légierő, a Fuerza Aérea Argentina (FAA) 1976-ban már be is vetette: a kommunista Ejército Revolucionario del Pueblo, röviden ERP gerillamozgalom ellen (Függetlenség hadművelet).

A típust a világ az 1982-es Falklandi háború alatt ismerhette meg. Amikor a Falkland szigetekért Argentína és az Egyesült Királyság között kitört a háború, a feleknek egy komoly problémával kellett szembenézniük: a sziget az óceán közepén feküdt, távol a szárazföldtől.

Az angol haditengerészet számos hadihajót vezényelt a területre és az Avro Vulcan nehézbombázók minden addiginál hosszabb bevetéseket teljesítette. A közelebb fekvő Argentínának is komoly gondot okozott, hogy a szolgálatban álló amerikai Douglas A-4 „Skyhawk” és francia Dassault Mirage III sugárhajtású gépeket kénytelenek voltak argentin repülőterekről üzemeltetni.

Az egyetlen típus, amely alkalmas volt a sziget rövid kifutójának használatára, az FMA IA 58-as volt, ezért az elkészült 60 példány egy részét áttelepítették a szigetre, a többit pedig készültségbe helyezték.

A Pucará-k nem irányított rakétákkal és bombákkal támadták a földi célokat és teljesítettek felderítő bevetéseket, de több mint egy tucat gép veszett oda az angol Sea Harrier-ek elleni harcban (az argentinok legalább egy angol Westland Scout helikoptert lelőttek).

A veszteségek és a végső argentin vereség nem a típus egyértelműen hibás tervezésére utaltak, sőt, az IA 58-as egy sikeres géptípus volt, melyet azonban elsősorban légierő és légvédelem nélküli gerillák ellen terveztek használni (a Pucará-k a Sri Lanka-i polgárháború alatt jobban szerepeltek).

A gyártás beszüntetéséig, 1986-ig összesen 110 db példányt építettek, ezeket Argentína mellett Kolumbia, Sri Lanka és Uruguay használta (az Egyesült Királyság is üzemeltetett IA 58-asokat a háború alatt, kiértékelési célból) - Argentína és Uruguay máig rendszerben tartja Pucará-it. Emellett 9 további (főként dél-amerikai) ország jelezte vételi szándékát a gépre, de ezek az üzletek különböző okokból meghiúsultak.

Az IA 58-asból több modernizált változatot is kialakítottak: az IA 58B „Pucará Bravo” egy 30 mm-es DEFA gépágyúkkal szerelt prototípus volt, míg az IA 58C „Pucará Charlie” az együléses, hajótámadásra módosított változatot jelölte (ezt a Falklandi háborúból okulva fejlesztették, ld. jobbra).

A IA 58D „Pucará Delta” egy feljavított, Pratt & Whitney-hajtóművel felszerelt modellt takarta, az IA 66 pedig a még erősebb Garrett-motoros IA 58-as jelzése volt (ez utóbbi az IA 58B-hez hasonlóan nem valósult meg, akárcsak több más Pucará-alapú terv).


Műszaki adatok:

Név: FMA IA 58 „Pucará” (erőd)

Típus: csapásmérő repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 14,25 m

Fesztáv: 14,50 m

Magasság: 5,36 m

Szerkezeti tömeg: 4.020.kg

Max. felszálló tömeg: 6.800.kg

Motor: turbópropelleres, 2 db, egyenként 978 Le-s (Turbomeca Astazou XVIG)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 2 db 20 mm-es gépágyú (Hispano-Suiza HS.804), 4 db 7,62 mm-es géppuska (Browning FN), három függesztési ponton maximum 1620 kg-nyi bomba vagy rakéta

Teljesítmények:

Végsebesség: 500 km/h

Csúcsmagasság: 10.000.m

Emelkedőképesség: 330 m/perc

Hatótávolság: 350 km (átrepülésnél póttartályokkal max. 3710 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.