Fieseler Fi 156

„Szökkenő gólya”


Tervezés:

Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülésével gyors iramban kezdődött meg a német hadsereg, a Wermacht újrafegyverzése. Kezdetben két fő fegyvernem részesült kiemelt figyelemben: a Heinz Wilhelm Guderian tábornok által újragondolt páncélos-haderő, illetve a Hermann Wilhelm Göring képviselte légierő (Luftwaffe).

Az 1930-as évek közepétől - a nácik megrendelésére - számos új, előremutató repülőgépet alkottak meg és a vadászgépek (pl.: Messerschmitt Bf 109), valamint bombázók (pl.: Heinkel He 111) mellett olyan kevésbé látványos, ám rendkívül fontos feladatokhoz is új típusokat terveztek, mint a felderítés vagy a légi futárszolgálat.

Ez utóbbit azért is kiemelten kezelték, mert ekkor még kisszámú és fejletlen rádió adó-vevővel rendelkeztek, valamint ezeket könnyű volt lehallgatni: emiatt a tisztek főleg írott üzenetekkel kommunikáltak.

Erre a feladatkörre csak kevés gép volt alkalmas, mivel a jó futárgépnek minimális sebesség mellett is irányíthatónak kellett maradnia és képesnek kellett lennie rövid felszállópályáról való üzemeltetésre. A pilóta számára jó körkilátást is igénylő légi járműveknek ráadásul gyakran előkészítetlen repülőtereken (vagy akár egy tisztáson) kellett landolniuk, így nem alkalmazhatták a vadászgépek elegáns, ám kényes megoldásait.

Amikor 1935-ben az Reichsluftfahrtministerium (német; birodalmi légügyi minisztérium, röviden RLM) pályázatot írt ki ilyen (szárazföldi összekötő) repülőgépre, a Messerschmitt és a Siebel mellett a Fieseler is benyújtotta terveit (utóbbi vállalatot az első világháború veterán pilótája, Gerhard Fieseler alapította 1930. április 1-én). A fiatal cég korábban civil versenygépeket készített, az F2 „Tiger” fantázianevű típusuk megnyerte az 1934-es műrepülő világbajnokságot.

Fieseler éveket töltött egy olyan repülőgép megtervezésével, amely rendkívül alacsony sebesség mellett is kiválóan irányítható marad, ráadásul - részben ennek a hozadékaként - meglepően rövid leszállópályára van szüksége (ennek angol neve STOL, Short Take Off and Landing: rövid fel és leszállás). A kutatások 1936-ra értek be, amikor az alapító megalkotta a Fi 156-ot (a tervezésben a később róla elnevezett Bachem Ba 349-t megálmodó Erich Bachem is részt vett).

A katonaság próbáin a Storch (gólya) becenévvel illetett Fi 156-os könnyedén maga mögé utasította mind a Messerschmitt Bf 163-at, mind pedig a meglehetősen furcsa felépítésű, toló-légcsavaros Siebel Si 201-et, ezért az addig mindössze 57 motoros repülőt (köztük 51 db Fieseler Fi 5-öt) gyártó vállalat nyerte meg a tendert.


Konstrukció:

A Fi 156 hosszú, keskeny törzsű repülőgép volt, egyike a korszakban megszokott átmeneti konstrukcióknak, melyek vegyítették a modern és a régi elemeket. A gép testét acél csőváz alkotta, amely erős, ugyanakkor könnyű volt - ez a megoldás akkoriban kezdett elterjedni a repülőkön.

A Storch különleges képességei a speciálisan kialakított szárnyaiból fakadtak: a felső bekötésű, egyenes szárny a gép méretéhez képest meglepően hosszú volt. Bár első ránézésre a merevítő-dúcokkal megtámasztott, vászonból és fából készült szárnyak idejétmúltnak tűntek, a szárny teljes hosszán végigfutó orrsegéd-szárnyat, csűrőket és réselt fékszárnyat magában foglaló szerkezet új kategóriát teremtett. A keskenyedő doboz-formájú farokrészen a vízszintes vezérsíkot is egy-egy dúccal támasztották meg.

A típust egy 240 lóerős, nyolchengeres Argus motor hajtotta fix, kétágú légcsavaron keresztül - maximum 175 km/h-s sebességgel.

A Fi 156-os - akkoriban általánosnak tekinthető - fordított tricikli futóművet kapott. A hosszú futószárak végére szerelt első kerekeket kereszt alakú merevítővel látták el, de nem szerelték fel a gatyaszárnak csúfolt áramlássegítő burkolatot. Ez kissé csökkentette ugyan a gép végsebességét, viszont a futómű egyszerűbbé vált (ezek idővel a többi típusról is lekerültek, mert tábori körülmények között telementek sárral).

A hosszú lengéscsillapítóknak fontos szerepe volt, mivel megakadályozták, hogy az egyenetlen terepen leszálló repülő utasai vagy maga a szerkezet sérüljön (a Fi 156-os beceneve, a gólya is erre vezethető vissza). A korai változatokban hátulra farok-csúszót szereltek, ezt később felváltotta egy bolygóműves farok-kerék.

A Storch keskeny kabinját hatalmas sík ablaktáblákkal vették körbe, ezért a bent ülők minden irányban tökéletesen kiláttak. Az alaptípust fegyverzettel nem szerelték fel, de egyes változatokba hátulra egy ferdén felfelé tüzelő géppuskát építettek.

Szolgálatban:

A Storch első prototípusa, a Fi 156 V1 1935-ben készült el - később még további négy hasonló példány készült (V2-V5). Ezt egy előszériás modell (Fi 156 A-0) követte - a sorozatgyártású Fi 156 A-1 1937-ben állt szolgálatba.

Ezután további hat szériát gyártottak (C, D, E, F, U és K jelzéssel), összesen 12 féle modellvariációban. Hamarosan kiderült, hogy az összekötő feladatok mellett a Fieseler-gépek tüzérségi megfigyelésre, szállításra és közel-felderítésre is alkalmazhatóak.

A legnagyobb számban gyártott Fi 156 D-1-esek nagyméretű oldalajtókat kaptak, így ezt a variánst sebesültszállításra is használhatták (mivel a szűk, de hosszú kabinban éppen elfért egy hordágy). A Storch-ok a világháború végéig gyártásban maradtak és minden hadszínterén segítették a Tengelyhatalmakat. A gyakorlatban kiderült, hogy a felszálláshoz kb. 65 méternyi pálya kell, a leszálláshoz pedig mindössze 20 méter szükséges - szeles időben a gépek szinte függőlegesen szálltak le (sőt, több esetben - elég erős ellenszél esetén - egyes Fi 156-osok hátrafelé landoltak). A repülőnek ezt a bámulatos képességét több alkalommal is kihasználták, melyek később szinte már legendává váltak.

Az egyik ilyen alkalom 1943. szeptember 12-én történt, az Unternehmen Euche (Tölgyfa hadművelet) alatt, melyben egy német kommandós alakulat megpróbálta kiszabadítani az elfogott Benito Mussolini olasz diktátort a Grand Sasso hegy tetején lévő Hotel Campo Imperatore szállodából.

Az akció kezdetben jól haladt, az őröket lefegyverezték, a hegycsúcsról levezető függővasút viszont elromlott. Mussolinit végül egy Storch szállította el - a kis területről való felszállás különösen nagy teljesítmény volt, mivel az akció nagydarab parancsnoka ragaszkodott ahhoz, hogy ő is a kétszemélyes géppel távozzon (amiben viszont már a pilóta és Mussolini is bent ült).

Egy másik, talán még bravúrosabb teljesítmény volt, amikor 1945 áprilisában a híres német berepülőpilóta, Hanna Reitsch Fi 156-osával bejutott a minden irányból körbezárt Berlinbe, hogy kimenekítse Adolf Hitlert. A Führer nemet mondott, de megparancsolta a pilótanőnek, hogy meneküljön el.

A romos városban szinte nem is volt olyan hely, ahonnan egy repülő felszállhatott volna, de a tiszteletbeli Luftwaffe-századosnak végül a hársfákkal szegélyezett Unter den Linden sétányról sikerült felemelkednie és élve kijutnia a városból. A háború utolsó telén Magyarországra is érkezett 36 db Storch (egy ilyen példány látható az alábbi képen), amelyek szintén veszélyes bevetéseket teljesítettek, amikor 1945 elején a Vérmezőn kellett landolniuk.

E harcjárművet Németország és Magyarország mellett Finnország, Románia, Svájc és Svédország is rendszeresített, valamint a megszállt területeken a Benes-Mráz (Csehszlovákiában) és a Morane-Saulnier (Franciaországban) is gyártotta. A francia előállító, a Morane-Saulnier ötszemélyes változatot is tervezett (Fi 256), ám ez az MS.505 „Criquet”-tel szemben a háború vége miatt már nem került sorozatgyártásba.

A második világháborút követően a típust tovább gyártották, fejlesztették, a helyi erőforrásokhoz alakították - az utolsó francia változatot, az MS-500-ast 1965-ben készítették el. Ezzel azonban nem ért véget a jármű karrierje: a Fi 156-osok 3/4-esre kicsinyített, egyszemélyes változatai kedvelt kisrepülőknek számítottak (a házilag összeszerelhető szerbiai Slepcev Storch-ot például még a 2010-es években is meg lehetett rendelni).

A háború alatt elkészült több mint 2800 db Fi 156-os és számos másolata mellett a Storch legfőbb érdeme, hogy az általa nyert tapasztalatokat felhasználva születtek meg a mai STOL repülőgépek túlnyomó többsége.


Műszaki adatok:

Név: Fieseler Fi 156 „Storch” (gólya)

Típus: többcélú (elsődlegesen összekötő) könnyű STOL repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,90 m

Fesztáv: 14,30 m

Magasság: 3,10 m

Szerkezeti tömeg: 860.kg

Max. felszálló tömeg: 1.260.kg

Motor: légcsavaros, 1 db, 240 Le-s (Argus As 10, 8 hengeres, léghűtéses)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: nincs (egyes változatokban 1 db 7,92 mm-es, MG 15-ös géppuska)

Teljesítmények:

Végsebesség: 175 km/h

Csúcsmagasság: 4.600.m

Emelkedőképesség: 288 m/perc

Hatótávolság: 380 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.