Fiat BR.20

„Rosatelli utolsó gólyája”


Tervezés:

Az Olasz Királyság 1861-es megalapítását követően regionális nagyhatalommá vált és bár az ország korlátozott teljesítőképességű iparral rendelkezett, ez alól kivételt képzett repülőgép-ipara. Az olaszok az első világháború alatt számos repülőgépet terveztek, köztük a világ egyik első sorozatgyártású bombázóját, a Caproni Ca.1-est.

A háború alatt az olaszok több mint egy tucatnyi repülőgép-típust gyártottak, köztük az először 1917-ben levegőbe emelkedő Ansaldo SVA felderítő repülőgépet. E típus neve a Savoja Varduzio Ansaldo rövidítése volt, utalva a két főtervező (Umberto Savoja és Rodolfo Verduzio) neveire, de mellettük a típus megalkotásában részt vett Celestino Rosatelli is.

Rosatelli az Olasz Királyság (továbbiakban: Olaszország) egyik legsikeresebb repülőgép-tervezőjévé vált, tucatnyi, a nevével fémjelzett repülőgépet tervezve. Az első ilyen típus az 1918-as Fiat B.R. lett: e repülőgép neve a Bombardiere Rosatelli (olasz; Rosatelli bombázó) rövidítése volt. Rosatelli az 1920-as években további bombázókat tervezett (Fiat B.R. 2, 3 és 4), emellett papírra vetett felderítő repülőgépeket (Fiat R.B. 2 és 22), valamint vadászgépeket (Fiat C.R.1, 20, 25, 30, 32 és 42) is. Celestino Rosatelli majdnem minden típusa kétfedelű repülőgép volt jellegzetes, ”W” alakú merevítő rudakkal, a tervező azonban kész volt változtatni.

Az 1930-as évek közepén a repülőgép-fejlesztés robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, korábban elképzelhetetlen teljesítményű típusokat eredményezve. Az új külföldi repülőgépeket látva az olasz kormány maga is hasonló modelleket igényelt; köztük egy közepes bombázót, amely képes legalább 1200 kg-nyi bomba hordozására úgy, hogy végsebessége 5000 méteres magasságban eléri a 385 km/h-t, hatótávolsága pedig az 1000 km-t. A pályázaton a várható jelentős mennyiségű megrendelés reményében az összes nagy olasz repülőgépgyár részt vett: a Breda, a CANT, Caproni, a Macchi, a Piaggio, a Savoia-Marchetti, valamint a Fiat; utóbbi típusát a korábbiakhoz hasonlóan Rosatelli tervezte.

A kiírás teljesítése igen nehéznek bizonyult, mert egyszerre volt elvárás a jelentős sebesség, amelyet nagy teljesítményű, így bonyolult és magas fogyasztású motorokat igényelt, a nagy hatótávolság, amelyhez alacsony tömegre volt szükség, valamint a megbízhatóság, amelyet egyszerűbb részegységekkel érhettek el.

Celestino Rosatelli felismere, hogy az addig alkalmazott megoldások, köztük az ekkor még fejlesztés alatt álló CR.42-es vadászgépen is használt kétfedelű szárnyakkal nem teljesíthető az elvárt magas sebesség, ezért a Fiat vállalat 1935-ös utasszállító repülőgépét, a sorozatgyártásba nem került APR.2-est vette alapul az új típus tervezéséhez.

Ez jó döntésnek bizonyult, ugyanis a megmérettetésből a Fiat modellje került ki győztesen, amelyet Fiat BR.20 jelzéssel rendszeresítettek (a korábbiakhoz hasonlóan a típus neve a Bombardiere Rosatelli, azaz Rosatelli bombázó rövidítése volt), beceneve Cicogna (olasz; gólya) lett.


Konstrukció:

A Fiat BR.20 Olaszország első túlnyomórészt fémépítésű bombázója volt, amely modern megoldásait a nagysebességű APR.2-es utasszállítónak köszönhette (a típus teste acél csővázra erősített, dúralumíniumból készült borítást kapott, a farokrészen azonban még feszített vásznat alkalmaztak). A repülőgép egyszerű, szögletes törzsét az APR.2-estől örökölte és a típuson - bombázókon szokatlan módon - 4-4 oldalablakot is kialakítottak. A középső bekötésű szárnyak már önhordó kivitelűek voltak, azért nem igényeltek külső merevítő rudakat vagy huzalokat.

A repülőgép szárnyvégek felé erősen elkeskenyedő szárnyai szintén az APR.2-estől származtak, azonban a nagyobb teljesítmény érdekében a szárnyak fesztávolságát 19,5 méterről 21,56 méterre növelték. A típus farokrésze új konstrukció volt, amely szintén a teljesítmény növelésére szolgálta kettős függőleges vezérsíkkal és egy ezeket összekötő vízszintes vezérsíkkal.

A BR.20-ason a legnagyobb előrelépést az új erőforrások használata jelentette. A korábbi APR.2-est 2 db Fiat A.59-es (licencgyártott amerikai Pratt & Whitney R-1690 „Hornet”) egysoros, 9 hengeres csillagmotorral szerelték fel, amelyek egyenként 700 lóerős teljesítményre voltak képesek. Ezzel szemben a BR.20-as már 2 db olasz fejlesztésű Fiat A.80-as csillagmotort kapott: utóbbiak kétsoros, 18 hengeres egységeket takartak, egyenként 1000 lóerős teljesítménnyel, ami a háromlapátos, állítható állásszögű légcsavarral együtt több mint 10%-kal növelte a típus végsebességét.

A repülőgép a kortárs bombázókon széles körben elterjedt, fordított tricikli elrendezésű futóművet kapta; a BR.20 három futószárából az első kettőt a hajtóművek gondolájába húzta be, de a kerekek behúzott állapotban is kiálltak a motorburkolatból, míg a bolygóműves hátsó kerék nem volt behúzható.

A Fiat BR.20-as relatív nagyméretű, zárt bombateret kapott, ezáltal a hordozott ejtőfegyverek nem növelték a repülőgép légellenállását, ennek ellenére a típus képes volt az összes kortárs olasz bomba hordozására. A típus szállíthatott 720 db 1, illetve 2 kg-os bombát, 12 db 15 kg-os bombát vagy ugyanennyi 20 kg-os, 50 kg-os, illetve 100 kg-os bombát, 4 db 160 kg-os, illetve 250 kg-os bombát vagy 2 db 500 kg-os, illetve 800 kg-os bombát, valamint ezek kombinációit, ugyanakkor a függőleges bombatár miatt nem volt lehetőség torpedók hordozására.

A bombázó nem rendelkezett páncélzattal, viszont felszerelték öntömítő üzemanyag-tartályokkal. A repülőgép 5 fős legénységgel repült: a pilóta és másodpilóta mellett egy bombázó-lövésszel a részben üvegezett orrba és további két lövésszel. A BR.20 alapváltozata 3 db 7,7 mm-es Breda-SAFAT géppuskát hordozott: egyet-egyet az orrban, a felső- és az alsó lőállásokban. Azért, hogy a tornyok ne növeljék jelentős mértékben a repülőgép légellenállását, az alsó tornyot félig be lehetett húzni a törzsbe, míg a felső torony kisméretű, üvegezett házat kapott.


Szolgálatban:

A Fiat BR.20-as első prototípusa 1936. február 10-én emelkedett a levegőbe és az egyre feszültebb nemzetközi helyzetre való tekintettel és Olaszország tervezett hódításai miatt azonnal gyártásba küldték. A típus eredetileg az új olasz közepes-bombázót megalkotni hivatott pályázat győztese volt, az olaszok ennek ellenére párhuzamosan három új közepes bombázót is gyártottak: a Fiat BR.20-as mellett a nem e pályázatra tervezett CANT Z.1007 és Savoia-Marchetti SM.79 modelleket. A másik két repülőgép nagyobb, hárommotoros konstrukciókat takart, ennek ellenére a kétmotoros BR.20-as csak 20 km/h-val alacsonyabb végsebességgel, viszont nagyobb hatótávolsággal rendelkezett.

Összesen 512 darab Fiat BR.20-ast építettek, de a második világháború kirobbanását követően nem volt lehetőség a repülőgépek érdemi fejlesztésére. A Fiat BR.20 bázismodell mellett a típusból kialakították a módosított orrú BR.20M modellt, amelyen a 3 db 7,7 mm-es géppuskát ugyanennyi 12,7 mm-es nehézgéppuskára cserélték (a képek több mint fele ilyen változat volt), a nagyobb teljesítményű, egységenként 1250 lóerős Fiat A.82-es motorokkal felszerelt BR.20 bis azonban ugyanúgy nem került sorozatgyártásba, mint a rekord-döntésre tervezett BR.20A, a 37 mm-es gépágyúval gyártott BR.20C, valamint a polgári utasszállító BR.20L. A relatív alacsony gyártási szám ellenére a Fiat BR.20-as sikeres exportmodellé vált: az Olasz Királyság mellett vásárolt belőle a Nagy Japán Birodalom, a Magyar Királyság, Spanyolország, valamint a németek által megszállt Horvátország.

A típust az olaszok elsőként a Spanyol polgárháborúban vetették be, ahol a 13 bombázó igen jól teljesített - részeben azért, mert a Köztársaság-párti oldal elavult kétfedelű vadászgépei általában képtelenek voltak az elfogására (a konfliktus során a nagyszámú bevetése ellenére mindössze 4 példány semmisült meg).

A második világháború alatt, Franciaország németek általi megtámadása során az olaszok is támadtak francia célpontokat, de a francia vadászgépek miatt ezen bevetéseknek nem volt érdemi hatásuk. Az Egyesült Királyság elleni légi német háború során az olaszok hasonlóképpen több brit célpontot támadtak, de a veszteségek a korábbiaknál is nagyobbak voltak. A BR.20-as példányait bevetették Észak-Afrikában és a Szovjetunió ellen is, de a háború második felében az 1930-as évek közepének technológiai szintjét képviselő típus már könnyű célpontnak bizonyult.

A japánok 1938-ban szereztek be BR.20-asokat, amelyeket Kína megszállása során vetettek be: az olasz repülőgépek nagy hatótávolságú bevetéseken kínai ipari célpontokat és városokat támadtak. E harcok során a Fiat BR.20-asok rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek, mert a japánok vadász-fedezet nélkül vetették be a típust (egy példányt a kínaiak épen zsákmányolt). Az ázsiai ország BR.20-asait később a szovjetek ellen vetette be a szovjet-japán határháborúkban, de elégtelennek ítélt teljesítménye miatt a típust hamarosan kivonták a hadrendből. A Magyar Királyság több továbbfejlesztett, BR.20bis típusú repülőgépre adott le megrendelést, de miután a két leszállított példány alapváltozatú gépeket takart, a magyarok törölték a megrendelésüket.

A Fiat CR.42-es ktéfedelű vadászgéppel együtt a BR.20-as volt az egyik utolsó repülőgép, amelyet Celestino Rosatelli tervezett: a tervező 1945-ben, nem sokkal a második világháború végét követően hunyt el, de a Fiat vállalatnál már 1940-ben elkészült a BR.20-as utódja, a G.12-es, egy hárommotoros bombázó, amelyet Giuseppe Gabrielli tervezett, átvéve Rosatelli-től a legsikeresebb olasz repülőgép-tervező pozícióját.


Műszaki adatok:

Név: Fiat BR.20 „Cicogna”

Típus: közepes bombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 16,68 m

Fesztáv: 21,56 m

Magasság: 4,75 m

Szerkezeti tömeg: 6.500.kg

Max. felszálló tömeg: 10.100.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 1000 LE-s (2000 LE összteljesítményű) (Fiat A.80 R.C.41, kétsoros, ”csillag” hengerelrendezésű, 18 hengeres)

Személyzet: 5 fő

Fegyverzet: 3 db 7,7 mm-es géppuska (Breda-SAFAT, egy-egy az orrban, a felső és alsó lőállásokban), lehetőség 1600 kg-nyi bomba hordozására

Teljesítmények:

Végsebesség: 440 km/h

Csúcsmagasság: 8.000.m

Emelkedőképesség: 286 m/perc

Emelkedőképesség: 2750 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2021 | Minden jog fenntartva.