English Electric Canberra

„Nagy ívű karrier”


Tervezés:

Az 1900-as évek elején, a levegőnél nehezebb légi járművek szélesebb körű megjelenésekor Franciaország számított a világ avionikai központjának és itt folyt a legtöbb úttörő kutatás is. Az Egyesült Királyság idővel azonban behozta lemaradását és az első világháború alatt számos sikeres típust konstruáltak itt (pl.: a Sopwit repülőgépgyár termékei, köztük az 1 1/2, a Camel és a Pup).

Az első világháború utáni években a katonai fejlesztések száma lecsökkent, de az 1930-as években az új fenyegetés miatt ismét megnőtt a kereslet a harcjárművek, köztük a bombázók iránt.

A két világháború közötti egyik legérdekesebb és egyben legsikeresebb bombázója az angol Hawker Hart volt, amely sikerét elsősorban rendkívüli sebességének köszönhettek: 296 km/h-s végsebessége nagyobb volt a kor élvonalbeli vadászgépeinél!

A második világháború alatt is épültek nagy teljesítményű és hatékony angol repülőgépek: a széles körben ismert Supermarine Spitfire mellett ilyen volt többek között a túlnyomórészt fából készült, két hajtóműves De Havilland Mosquito vadászbombázó is.

Ez a több mint 7000 példányban gyártott, később éjszakai nehézvadászként is használt típus a háború végéig számos fronton harcolt és az 1950-es évekig rendszerben marad, de a hadvezetés előre látó módon már 1944-ben megrendelt utódját. Az utódtípust már az új fejlesztésű sugárhajtóművel kívántak felszerelni, követve a Gloster Meteor vadászgéppel megkezdett vonalat.

Egy teljesen új koncepciót dolgoztak ki: a leendő bombázónak rendkívül gyorsan és nagy magasságban kell repülnie, ahol az ellenséges vadászgépek nem érhetik el, ezért egyáltalán nincs szüksége védelmi fegyverzetre.

A programon számos angol repülőgép-gyártó elindult, de a nyertes English Electric lett, amely jelentős ipari háttérrel rendelkezett, viszont korábban csak más angol bombázókhoz gyártott alkatrészeket. A győztes kihirdetését követően az English Electric A.1-es prototípust átnevezték Canberra-ra, az azonos nevű ausztrál város után (Ausztrália lett a típus első külföldi megrendelője).


Konstrukció:

A Canberra jellegzetes korai sugárhajtóműves bombázó volt: alakja és közel húsz méteres hossza révén nagyobb volt a korábbi vadászgépeknél, de a légcsavaros világháborús nehézbombázók méretét nem érte el.

Elődjével, a Mosquito-val szemben a Canberra már túlnyomórészt fémből készült, de a farokrész végét még fából készítették. Maga a gép törzse egyszerű henger keresztmetszetű volt, az első szekció gömbölyű orr részben ért véget (ide eredetileg egy automatizált bombacélzó radart terveztek, de ennek késedelmes fejlesztése miatt a típust üvegezett orral szerelték, emögött kapott helyet a bombázótiszt).

A brit bombázó különlegessége volt, hogy a pilótafülkét a középvonaltól balra eltolva építették be (a kabin korábban csak vadászgépeken használt buborék-kabintetőt kapott, ezáltal rendkívül jó körkilátást biztosított).

A repülő szárnyainak fesztávolsága közel azonos volt a gép hosszával, növelve a Canberra teljesítményét: a hajtóműveket magukba a trapéz alakú szárnyakba építették, a szárnyvégeken egy-egy áramvonalazott tartály kapott helyet.

A pilótafülkével és a szárnyakkal szemben a típus farok-része hagyományos kialakítású volt egyetlen függőleges és két vízszintes vezérsíkkal - utóbbiak kifelé enyhén emelkedtek, ”V” alakot kölcsönözve a vezérsíkoknak.

Az angol gép hajtóműveit az angol Rolls-Royce vállalat gyártotta: az Avon hajtóművek kifejezetten a Canberra részére készültek és egyenként közel 30 kN tolóerő leadására voltak képesek. Ezekkel az áramvonalazott házba épített sugárhajtóművekkel a Canberra végsebessége meghaladta a 900 km/h-t, maximális repülési magassága pedig elérte a 15000 métert, ami korában rendkívüli teljesítménynek számított.

Bombázó létére a Canberra a kisebb vadászgépeken használt tricikli elrendezésű futóművet kapta: az első tengelyre két kisméretű, a hátsókra egy-egy nagyobb méretű kerék került.

E gépet eredetileg kizárólag hagyományos ejtőfegyverek célba juttatására használták, később viszont jelentősen bővítették a hordozható fegyverzet választékát (ezeket a zárt bombatérben vagy a szárnyak alatti egy-egy függesztőpontra rögzíthették).

A szabadesésű bombák közül nem csak az 500 fontos (227 kg-os) és 1000 fontos (454 kg-os) bombát szerelhették fel, de a jóval erősebb 4000 fontosat is (utóbbi 1814 kg-ot nyomott). A zárt bombatérben lehetőség volt különböző nukleáris taktikai bombák szállítására is, köztük amerikai típusokéra is.

A bombák mellett a Canberra-k szállíthattak irányított (francia AS-30L) és nem irányított rakétákat, valamint a hátsó bombatérbe rögzíthettek egy 4 db 20 mm-es gépágyúból álló konténert is.


Szolgálatban:

A több lényegi fejlesztést tartalmazó Canberra-ból négy prototípust rendeltek, az első gép 1949. május 13-án emelkedett először a levegőbe. Azért csak ekkor, mert bár a gépek építése már három évvel korábban megkezdődött, a második világháborút követően a katonai programokat és megrendeléseket azonnal törölték vagy felfüggesztették.

A Canberra több repülési rekordot is megdöntött, de korai változatával több probléma adódott (pl.: a gépbe tervezett H2S radar legfejlettebb, Mk 9-es változata még nem állt rendelkezésre), ezért az első sorozatgyártásba kerülő modell a Canberra B Mk.2 lett. Ez a változat üvegezett orra mellett fejlesztett hajtóműveket kapott, valamint beépítették a korábban nem használt szárnyvégi üzemanyag-tartályokat.

A típusból ezután kb. 40 különféle változatot készítettek, melyek egymástól csak kismértékben tértek el (a minimális példányszámban készült exportgépek is különböző típusjelet kaptak: az osztrákoknak szánt, helyben készült gépeket Canberra B Mk.20-ként jelölték, míg a Canberra Mk.68 az egyetlen Perunak készített B(I)8-ast jelölte.

A bombázó modell mellett gyártottak többek között fotó-felderítő változatot (Canberra PR Mk.3), oktatógépet (Canberra T Mk.4), sőt, még távirányítású céltárgyat is (Canberra U10).

Mintegy másfél tucat ország üzemeltetett Canberra-kat, köztük nemcsak Chile és Zimbabwe, hanem az Amerikai Egyesült Államok is (ők Martin B-57 „Canberra” néven saját változatot készítettek, melynek megkülönböztető jegye volt a hagyományos - nem oldalra eltolt - pilótafülke, ld. fent).

A típus elsőként az Egyesült Királyságban állt szolgálatba 1951-ben, de rajtuk kívül is több ország harcolt a hidegháború számos konfliktusában Canberra-kal. A britek a Vietnámi háborúban és a Falkland-szigeteki háborúban használták gépeiket, az ausztrálok Malajziában a kormányellenes erőket támadták vele, Indiában pedig a Pakisztánnal folytatott határháborúkban alkalmaztak Canberra-ikat.

Az angol gépek rendkívül hosszú és sikeres életutat tudhattak maguknak: az utolsó példányokat csak 2006-ban, 57(!) évnyi szolgálat után nyugdíjazták. Egyes fegyvertelen Canberra-kat viszont később is szolgálatban tartottak: többek között a NASA máig repüli a típust (utóbbi a többszörösen átépített Martin/General Dynamics RB-57F „Canberra” modellt).


Műszaki adatok:

Név: English Electric Canberra B(I)6

Típus: többcélú (elsődlegesen bombázó) repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 19,96 m

Fesztáv: 19,51 m

Magasság: 4,77 m

Szerkezeti tömeg: 9.820.kg

Max. felszálló tömeg: 24.948.kg

Motor: sugárhajtóműves, 2 db, egyenként 36 kN tolóerejű (Rolls-Royce Avon R.A.7 Mk.109)

Személyzet: 3 fő

Fegyverzet: beépített fegyverzet nincs, lehetőség hagyományos és nukleáris bombák, rakéták és egy gépágyú-konténer szállítására

Teljesítmények:

Végsebesség: 933 km/h

Csúcsmagasság: 15.000.m

Emelkedőképesség: 1020 m/perc

Hatótávolság: 1300 km (átrepülésnél 5440 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.