Dewoitine D.500

„Acél generáció”


Tervezés:

A XX. század fordulóján Franciaország kulcsszerepet játszott a repülőgép-ipar megteremtésében, amelyet az első világháború alatt sikeresen kamatoztatott. A háború során Franciaországban több mint 150 különböző repülőgépet fejlesztettek és gyártottak, egyes márkák, például a Bréguet, a Morane-Saulnier, a Nieuport vagy a SPAD nevei pedig a nagy teljesítményű katonai repülőgépek szinonimáivá váltak.

A kortárs országokhoz hasonlóan Franciaországban is fontos szerepet játszottak a biplán (kétfedelű) vadászrepülőgépek, amelyek fejlesztett változatait a háború után is gyártották, azonban a német fenyegetés megszűnésével az állami megrendelések mennyisége drasztikusan lecsökkent, ezért több gyár megszűnt (pl.: SPAD), beolvadt egy másik cégbe (pl.: Nieuport) vagy a polgári piac felé fordult (pl.: Morane-Saulnier).

Az 1920-as években több új francia biplán vadászgépet rendszeresítettek, de a kortárs külföldi (elsősorban brit) típusok nem egy esetben felülmúlták francia vetélytársaik teljesítményét, az évtized végén pedig számos nemzet, köztük Németország is saját géptípusok fejlesztésébe és gyártásába kezdett, ami lépéskényszerbe hozta a franciákat.

A külföldi típusokra válaszul Franciaországban 1930-ban megalkották a C1-es kiírást: ebben egy „chasseur” (francia; vadász) típusú repülőgépet kértek, amely modern, egyfedelű kialakítással rendelkezik. A kétfedelűek által dominált korban ez egy rendkívül vakmerő, de egyben előremutató elvárás volt és a C1-es pályázatra gyakorlatilag az összes francia repülőgép-gyártó benyújtotta a saját tervét (a különböző cégek termékei igen hasonlóak voltak egymáshoz, kivéve a Hanriot H.110.est, amely toló légcsavarral készült).

E pályázaton elindult a Constructions Aéronautiques Émile Dewoitine, röviden Dewoitine vállalat is, amelyet Émile Dewoitine alapított, 1920-ban. A cég első terméke az 1922-es Dewoitine D.1 volt; egy egyfedelű, felsőszárnyas vadászrepülőgép, amelyből mintegy 500 példányt gyártottak. A Dewoitine vállalat a két világháború között több kiképző- és utasszállító repülőgépeket épített (pl.: D.7, D.26, D.30), de a főprofil mindig is az együléses vadászrepülőgépek maradtak (pl.: D.9, D.19, D.27).

Az 1930-as évek elején a vállalat kidolgozta a Dewoitine D.37 (más néven D.370) repülőgép-családot, ennek gyártását azonban a szintén francia Lioré et Olivier végezte. A D.370-es és fejlesztett változatai, a D.371, D.372, D.373 és D.376 tipikus átmeneti repülőgépek voltak: a Dewoitine által kedvelt egyfedelű, felsőszárnyas kialakításúak nagy méretű, de alacsony teljesítményű csillagmotorral és nem behúzható futóművel.

Az alsószárnyas, kísérleti D.33-ast és a D.370-est követően a Dewoitine-nél azonban egy teljesen új típusú repülőgépet dolgoztak ki a C1-es pályázatra: ez lett a Dewoitine D.500.


Konstrukció:

A D.500-asnál a Dewoitine egyszerre kívánt egy minden addiginál nagyobb teljesítményű, gyorsabb, de egyben nagyobb tűzerejű repülőgépet megalkotni. Ehhez az akkor használt fa-vászon konstrukciók helyett egy tisztán fémépítésű vadászgépet terveztek, amely ezáltal nagyobb terheléseknek is ellenáll.

A második fontos újítást a rendkívül keskeny, de a gép hosszához képest jelentős (12,09 méteres) fesztávoltású szárnyak jelentették: az alsó bekötésű, fém szárnyak már önhordó kialakításúak voltak, ezért nem igényeltek légellenállás-növelő huzalozást vagy támasztó-rudakat.

A D.500-as farokrésze hagyományos kialakítású volt egyetlen függőleges és egy pár vízszintes vezérsíkkal, de utóbbiakat még két-két fémrúddal támasztották ki.

A D.500-as magas sebességét korában különösen áramvonalas kialakításúnak számító testtel és nagy teljesítményű motorokkal kívánták elérni. Azért, hogy a keskeny törzs által elért kedvező légellenállási adatokat egy nagyméretű, de korlátozott teljesítményű csillagmotor ne ronthassa le, ehelyett a Hispano-Suiza új fejlesztésű 12X motorját választották, amelyet annak ”V” hengerelrendezése miatt a törzs formájának megbontása nélkül beépíthettek.

Alakja mellett az 12X második, 12Xbrs jelű változata az addigiaknál nagyobb, 590 lóerős teljesítményt biztosított a D.500-asnak. A repülőgépbe - a hajtómű kiszolgálására - a motor alá egy nagyméretű hűtőrendszert telepítettek (a korábbi léghűtéses csillagmotorokkal szemben a 12X motorok folyadékhűtésűek voltak).

A Dewoitine D.500-as még nyílt pilótafülkével készült és nem behúzható futóművet kapott, a farok alatt farokcsúszóval, de a közös tengely nélküli első kerekeket már áramvonalas burkolattal gyártották, a pilóta számára pedig beszereltek egy oxigéntartályt a nagy magasságú repülésekhez.

A korábbi vadászgépeket általában 2 db géppuskával gyártották, mivel ez is elegendőnek számított a gépek vászonból készült burkolata és fa strukturális elemei ellen, ráadásul a nem önhordó szárnyak nem bírtak volna el egy vagy több géppuskát. A D.500-as első változata szintén 2 db géppuskával készült a pilótafülke előtt, de emellett lehetőség volt további egy-egy géppuska beépítésére a szárnyakba.


Szolgálatban:

A D.500-as első prototípusa 1932. június 18-án emelkedett először a levegőbe, míg az első sorozatgyártású példányok 1935-ben álltak hadrendbe a francia légierőnél. A D.500-as bázismodell mellett hamarosan megjelent a D.501-es, amely a Hispano-Suiza Xcrs erőforrást használta: ez elődjéhez hasonlóan szintén 690 lóerős volt, azonban a két hengersor közé beépítettek egy 20 mm-es gépágyút (a szárnyakba épített 2 db géppuskát megtartották).

Az egy évvel későbbi D.510 megtartotta a 20 mm-es gépágyút és a 2 db géppuskát, de a 12X motorok helyett egy 12Ycrs típusú erőforrást kapott, amely kissé nagyobb méret mellett a korábbi 690 helyett már 860 lóerős teljesítményt nyújtott, ezáltal a vadászgép végsebessége 402 km/h-ra nőtt. A három fő sorozat mellett a típusból közel egy tucat további alváltozatot, gyártásba nem került prototípust és exportváltozatot építettek (a baloldali fotón egy D.503-as; a D.501-es Litvániának gyártott változata, míg a jobb oldalon egy D.510-es látható).

A D.500-as paradigmaváltást jelentett a francia repülőgép-fejlesztésében, fennen hirdetve, hogy lejárt a kétfedelű vadászrepülőgép kora: a jövő az egyfedelű, alsószárnyas repülőgépeké. Egyes francia repülőgép-gyártók kitartottak a kétfedelű, illetve felsőszárnyas elrendezések mellett (pl.: Morane-Saulnier M.S.225), de a V12-es motorral szerelt D.500-as és különösen a D.510-es mindegyiküknél nagyobb sebességgel rendelkezett.

Képességei miatt a D.500-as rövid idő alatt a francia légierő elsődleges vadászgépévé vált, azonban a típus ezen státuszát csupán néhány évig élvezhette. A repülőgép-tervezők számára nyilvánvaló volt, hogy a jövő háborúiban a D.500-ashoz hasonló repülőgépek fogják uralni az eget, azonban a típus egyes megoldásai, köztük a nyitott pilótafülke és a nem behúzható futómű jelentős többlet-légellenállást generált.

Ezeket a vadászgépek következő generációja orvosolta: ezek, köztük az először 1938-ban levegőbe emelkedő Dewoitine D.520-as még nagyobb teljesítménnyel rendelkeztek, kiszorítva a D.500-ast (a D.520-as Franciaország legjobb második világháborús vadászgépévé vált, létrehozásában viszont fontos szerepet játszottak a D.500-assal és D.510-essel nyert tapasztalatok).

Az 1930-as évek végén, különösen a második világháború kirobbanását követően Franciaországban hatalmas erőkkel kezdődött meg az új típusú vadászrepülőgépek gyártása, ezért a legyártott 381 db D.500-ast visszavonták a frontszolgálatból és a honi légvédelemre, illetve kiképzésre használták.

A repülőgép első példányait a Spanyol polgárháborúban vetették be, 1938-ban pedig a kínaiak alkalmazták az országukat megtámadó japánok ellen. Franciaország megtámadásakor a D.500-asokat elsősorban kiképző-gépekként használták, de a repülők hátországba menekítése során számos példány balesetben elpusztult, míg a felfegyverzett példányokat a francia hadsereg begyűjtötte, azonban nem használták őket és többségüket megsemmisítették, hogy ne kerülhessenek a németek kezére.

Néhány példányt lengyel pilóták kaptak meg, de az nem ismert, hogy a lengyelek vagy a franciák bevetették-e a típust a németek ellen. 1940-ben, a német támadás kezdetén kb. 150 db D.500-as volt röpképes, a fegyverletételt követően viszont már csak kb. 40 db: az ekkorra elavult típusra a németek nem tartottak igényt. A repülőgépet a már említett országok mellett Litvánia, Venezuela és Japán használta (utóbbi AXD jelzéssel), míg egy-egy példányt az Egyesült Királyság és a Szovjetunió tesztelt.


Műszaki adatok:

Név: Dewoitine D.510

Típus: együléses vadászrepülő

Fizikai jellemzők:

Hossz: 7,94 m

Fesztáv: 12,09 m

Magasság: 2,42 m

Szerkezeti tömeg: 1.496.kg

Max. felszálló tömeg: 1.929.kg

Motor: légcsavaros, 860 LE-s (Hispano-Suiza 12Ycrs, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres, folyadékhűtéses)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (Hispano-Suiza HS.9, légcsavarkörön keresztül tüzelő), 2 db 7,5 mm-es géppuska (MAC 1934, a szárnyakban)

Teljesítmények:

Végsebesség: 402 km/h

Csúcsmagasság: 11.000.m

Emelkedőképesség: 891 m/perc

Hatótávolság: 700 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.