Dassault-Breguet Super Étendard

„Szuper zászló a zászlóshajóra”


Tervezés:

Az elős világháború előtt és alatt Franciaország a repülőgép-gyártás élvonalába tartozott, de az 1920-as, 30-as években túl sokáig ragaszkodtak az elavult formákhoz és technológiákhoz (a kis teljesítményű hajtóművekhez és bombázóik nagy légellenállású, szögletes alakjához).

Ez azt eredményezte, hogy Franciaország túlságosan későn zárkózott fel az Egyesült Királysághoz és a Német Birodalomhoz, ezért a háború előtt csupán néhány modern típus gyártása kezdődött meg. Ezt a fajta leszakadást a második világháború tette teljessé: a nácik néhány hét alatt elfoglalták az országot: ezután érdemi, önálló francia repülőgép-fejlesztésről és gyártásról már nem beszélhetünk.

Az ország felszabadítását követően a franciák erőltetett ütemben igyekeztek hazai fejlesztésű járművekkel feltölteni újjászervezett hadseregüket. A légierőnél ebben komoly előnyt jelentett a sugárhajtóművek megjelenése: ez a korábbiaktól eltérő hajtásmód a háború legvégén kezdett elterjedni és még erősen fejlesztésre szorult, ezért a franciák nem indultak hátrányos helyzetből.

Ezt jól mutatta az ország első saját tervezésű sugárhajtóműves vadászgépének, a Dassault M.D.450 „Ouragan”-nak a sikere, amely újabb típusok, köztük a Dassault MD.452 „Mystere” vadászbombázó megjelenéséhez vezetett.

Amikor az 1950-es évek végén Franciaország és a NATO is új vadászgépet kívánt rendszerbe állítani, a Dassault vállalat mindkét pályázaton elindult (két hasonló típust gyártottak: a franciáknak az Mystere XXII-est, későbbi nevén Étendard II-est, míg a NATO-nak az Mystere XXVI-ost, a későbbi Étendard VI-ost).

A francia légierő végül a jóval hatékonyabb Dassault Mirage III-ast választotta, míg a NATO könnyű vadászgép-programját a Fiat G.91-es nyerte, a francia haditengerészet azonban érdeklődött a típus iránt. Az Étendard IV M már az ő igényeiknek megfelelően készült, a korábbi brit Bristol Siddeley Orpheus erőforrás helyett francia Snecma Atar sugárhajtóművel (ez utóbbi több mint kétszer akkora teljesítmény leadására volt képes, ezáltal a típus minden jellemzője javult).

Az Aéronautique navale (francia; haditengerészeti légierő) végül Dassault Étendard IV néven rendszerbe állította a típust, amelyet csak az 1970-es évek elején selejteztek. Mivel az eredetileg az Étendard leváltására szánt SEPECAT Jaguar M (a Jaguar haditengerészeti változata) politikai okokból nem volt elérhető, a helyettesítésére különféle típusok kerültek szóba.

Az amerikai repülők mellett a Dassault-Breguet cég is benyújtotta pályázatát: ez lett a Super Étendard, az Étendard továbbfejlesztett változata, amelyel sikeresen meg is nyerték a kiírást. A régi-új hordozófedélzeti típus nevének jelentése: szuper zászló.


Konstrukció:

Mivel a Super Étendard az Étendard-ból származott, annak számos alkatrészét és megjelenését is örökölte és külsőre a két típust nehéz volt megkülönböztetni. Mindkét repülő hosszú, keskeny törzset kapott, amely szakított a korábbi francia sugárhajtású vadászgépek kialakításával (a rövid, tömzsi, hordószerű orr helyett keskeny, hegyes első szekciót alkalmaztak rajtuk, a pilótafülke két oldalán egy-egy kisebb légbeömlő nyílással).

A szárny általános alakját megtartották: maradt az erősen (kb. 45 fokban) hátranyilazott, de nem deltaszárnyú elrendezés és a hagyományos kialakítású (egyetlen függőleges és két vízszintes) hátsó vezérsíkon sem változtattak (a megemelt vízszintes vezérsíkok is megmaradtak).

A típus meghajtását a korábbi (43,16 kN tolóerejű) SNECMA Atar 8B sugárhajtómű helyett viszont már az újabb 8K-50-es biztosította: ez az egység a több Dassault vadászgépben alkalmazott 9K-50-es utánégető nélküli változata volt (49 kN-os maximális teljesítménnyel).

Utánégető hiányában a Super Étendard végsebessége csupán 1380 km/h volt, lényegesen kisebb, mint a kétszeres hangsebességre képes élvonalbeli gépeké, azonban így is jelentős előrelépést jelentett az Étendard-hoz képest és megjelenésekor az 1 Mach körüli hordozófedélzeti típusok még általánosnak számítottak.

Az új erőforrás mellett a Super Étendard fontos fejlesztése volt a modernizált elektronika, melynek két fő elemét a fedélzeti számítógép és az erőteljes Thomson-CSF Agave radar adta (ezek létfontosságúak voltak az új, nagy hatótávolságú irányított rakétafegyverek használatához).

A Super Étendard-ot csapásmérésre tervezték, ezért elődjénél nagyobb mennyiségű fegyverzett hordozására volt alkalmas. A típus rendelkezett beépített fegyverzettel (2 db 30 mm-es DEFA gépágyúval), emellett 6 (ebből kettő törzs alatti) függesztési ponttal, amelyekre összesen 2100 kg-nyi fegyverzetet szerelhettek.

A franciák hagyományosan a saját fejlesztésű fegyvereket részesítették előnyben, ami igaz volt a Super Étendard-ra is. A típusra felszerelhető irányított rakéták közé tartozott a légi célok elleni R.550 „Magic”, földi célpontok ellen fejlesztett AS-30-as, valamint a hajóromboló AM-39 „Exocet” rakéta.

Ezek alternatívájaként lehetőség volt (szintén francia) MATRA vagy SNEB nem irányított rakétablokkok, hagyományos vagy lézerirányítású bombák hordozására, de elméletileg akár az ASMP nukleáris cirkáló rakétát, valamint a maximum 25 kilotonnás AN-52-es taktikai atombombát is használhatta (utóbbiakat egyszer sem vetették be).


Szolgálatban:

A Super Étendard először 1974. október 28-án emelkedett a levegőbe és az évtized végén állt szolgálatba. Elődjéhez hasonlóan a Super Étendard legfontosabb vásárlója is a francia haditengerészet lett: összesen 71 példányt vettek át, amelyekkel három harci és egy kiképző századot szereltek fel.

A gépek Franciaország mindkét akkori repülőgép hordozóján megjelentek: a CLEMENCEAU-n és a FOCH-on is (mindkettő CLEMENCEAH osztályú repülőgép hordozó volt, 40 repülőjükből 15-16 volt Super Étendard). Alacsony darabszámuk miatt a típusból nem épültek különböző alváltozatok és a franciák csak kisebb volumenű katonai konfliktusokban vetették be Super Étendard-jaikat (elsősorban Afganisztánban).

A legismertebb bevetések azonban nem a franciákhoz kötődnek, ugyanis Argentína 1979-ben 14 db Super Étendard-ra adott le megrendelést (azaz összesen 85 gép épült) és a leszállított gépek közül négyet bevetettek a Falkland-szigetek birtoklásáért 1982-ben vívott háborúban. Argentína ekkor elfoglalta a partjaitól 500 km-re (az Egyesült Királyságtól viszont 10000 km-re) fekvő szigetcsoportot, amely a britek fennhatósága alá tartozott.

Az argentinok a háborúban négy repülőgép-típust használtak, de mindegyiknek megvolt a maga hátrányos tulajdonsága. A Super Étendard-ok lassúnak számítottak, viszont a legmodernebb (szintén francia) Exocet hajók elleni rakétákat szállították. Az azonos feladatkörű, régebbi Douglas A-4-esek túlságosan kis magasságban repültek, ezért bombáiknak gyakran nem volt ideje élesíteniük magukat. A brit Harrier vadászgépeknél kétszer gyorsabb Dassault Mirage III-asok légi utántöltés hiányában nem használhatták utánégetőiket, ráadásul modern rakétafegyvereik sem voltak, míg a sziget repülőterét használni képes FMA IA 58 „Pucará” lényegesen lassabb, turbopropelleres gép volt.

A háborút végül az angolok 74 nap alatt megnyerték és ez idő alatt 75 ellenséges repülőt semmisítettek meg, de a Super Étendard-ok súlyos veszteségeket okoztak.

1982. május 4-én két Super Étendard (egy Lockheed P-2 „Neptune” vezetésével) megtámadta, majd egyetlen Exocet rakétával elsüllyesztette a SHEFFIELD rombolót. A legsikeresebb támadás május 25-én következett be, amikor egy, az INVINCIBLE repülőgép-hordozónak szánt Exocet rakéta eltalálta az ATLANTIC CONVEYOR csapatszállítót (a közel 15000 tonnás hajó a kialakuló tűzben elsüllyedt). Ez hatalmas csapást jelentett a brit erőkre nézve, mert az ATLANTIC CONVEYOR nem kizárólag nagy mennyiségű hadianyagot szállított, de a partraszállásban kulcsfontosságú Boeing CH-47 „Chinook” helikoptereket is (ezek mind elpusztultak). A támadásokban egyetlen Super Étendard sem veszett el.

Emellett 1983-ban rövid időre Irak 5 db (francia) gépre tett szert, amelyekkel több bevetést hajtottak végre az Irak-Iráni háborúban, de két ével később a megmaradt gépeket visszaadták (a Super Étendard-okat Irakban csak a Dassault Mirage F1-esek leszállításáig szolgáltak).

A Super Étendard-okat Franciaország nyugdíjazta (utódja a hordozófedélzeti üzemeltetésre fejlesztett Dassault Rafale M lett), de Argentínában 11 példány máig hadrendben áll (magas repült óraszámuk és elavult elektronikai rendszereik miatt több alkalommal felmerült az argentin gépek modernizálása, azonban gazdasági és politikai okok miatt ezek egyike sem valósult meg).


Műszaki adatok:

Név: Dassault-Breguet Super Étendard

Típus: (horodzófedélzeti) csapásmérő repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 14,31 m

Fesztáv: 9,60 m

Magasság: 3,86 m

Szerkezeti tömeg: 6.500.kg

Max. felszálló tömeg: 12.000.kg

Motor: sugárhajtóműves, 1 db, 47 kN tolóerejű (SNECMA Atar 8K-50)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 2 db 30 mm-es gépágyú (DEFA 522), lehetőség maximum 2100 kg nem irányított vagy irányított rakéta, bomba vagy kiegészítő üzemanyag-tartály hordozására.

Teljesítmények:

Végsebesség: 1380 km/h

Csúcsmagasság: 13.700.m

Emelkedőképesség: 6000 m/perc

Hatótávolság: 850 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.