Curtiss P-40

„Új generációs sólyom”


Tervezés:

Amikor az 1930-as évek elején az Amerikai Egyesült Államok elavult katonai repülőgépei lecserélésére újakat rendelt, a pályázatokra nevezett típusok többsége még átmenetinek számított. Ez különösen a vadászrepülőgépek között volt tetten érhető: ilyen volt például a Grumman F2F, amely amerikai stílusú, széles, de rendkívül rövid testet kapott és még biplán (két fedelű) szárnyakkal rendelkezett, melyek erősen lekorlátozták a teljesítményét.

Még a gép F2F utódja, az F3F is kétfedelű volt és csak az ezt váltó Brewster F2A „Buffalo”-nál tértek át az egyfedelű kialakításra (ez a ragaszkodás a régi építési elvekhez más vállalatoknál is megjelent).

A kortárs Boeing P-26 „Peashooter” például az ország első teljesen fémépítésű vadászgépe volt, ráadásul egyfedelű szárnyakkal, de kis teljesítményű hajtóműve, nyitott pilótafülkéje és nem behúzható futóműve miatt gyakorlatilag már megjelenésekor elavult.

Ez a fajta kettősség az összes amerikai repülőgép-gyártóra igaz volt: többek között a Curtiss-re is, amely 11C „Goshawk” modelljéből fejlesztette ki 1933-ban a BF2C „Goshawk” vadászgépet. Ez még mindig egy kétfedelű gép volt nyitott pilótafülkével és korai, a törzs oldalához felhúzható futóművel, de a Curtiss gyár saját kockázatára megépítette a modernebb Model 75-ös.

Erre később állami megrendelés is érkezett, ezért gépet P-36 „Hawk” néven állították szolgálatba. A P-36-os már új generációs, alsó szárnybekötésű (monoplán), zárt pilótafülkés, behúzható futóművű repülőgép volt, hasonlóan a fent említett F2A-hoz vagy a Republic P-43 „Lancer”-hez, ám hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az európai típusokkal összehasonlítva ez sem elég nagy teljesítményű.

A Curtiss vállalat ezért egy még erősebb vadászgépet fejlesztett, de nem kezdték teljesen újra a tervezést, hanem a P-36-ból indultak ki. A leendő típus egyik legnagyobb előnye ebből következett: mivel a P-36-os adta az alapot, maga a törzs és a szárnyak is rendelkezésre álltak, így a tervezési idő és költségek a töredékei voltak a hasonló, ám független tervezésű típusknak.

Ez azt is jelentette, hogy a P-40-esként jelölt, Warhawk (angol; ~ háborús/harci sólyom) becenevű típus három évvel a P-36-os első felszállását követően, már 1938-ban levegőbe emelkedhetett.

Érdemes megjegyezni, hogy a Curtiss vállalatnál a gépek becenevében számos alkalommal szerepelt a ”hawk” (sólyom) szó: a Sparrowhawk mellett ilyen volt a Goshawk, a Hawk (ennek egyes altípusait Mohawk névvel illették), később a Seahawk, Blackhawk és a Warhawk (a P-40-es változatai Tomahawk, illetve Kittyhawk nevekre hallgattak).


Konstrukció:

A P-40-es felépítésében hasonlított a P-36-osra, de annál hosszabb, magasabb és nehezebb volt. Alapvetően ez is egy közepes méretű, együléses vadászgép volt, de a Warhawk már külsőre sem hasonlított a bázismodellhez.

A legnagyobb különbséget az új fejlesztésű, ”V” hengerelrendezésű motor jelentette, emiatt a korábbi rövid, de széles orr-részt felváltotta a jóval hosszabb, ugyanakkor keskenyebb változat (ez jelentősen lecsökkentette a légellenállást, így nőtt a gép sebessége).

A típus szárnyait nem alakították át: megmaradtak az angol gépeken is használt, kifelé keskenyedő, lekerekített elemben végződő szárnyaknál, melyek enyhe ”V” beállítással rendelkeztek. A P-40-es farokrészét is a P-36-osból emelték át: továbbra is hagyományos, egyetlen vízszintes és két függőleges, lekerekített vezérsíkot használtak.

Ahogy az fentebb olvasható, a P-40-es legnagyobb újdonsága az Allison V-1710-es hajtómű volt. Ez az erőforrás volt az Amerikai Egyesült Államok egyetlen ilyen motorja, mivel az ország vadászgépeiben szinte kizárólag ”csillag” hengerelrendezésű erőforrásokat használtak.

A V-1710-es hajtómű nem csak hengerelrendezése miatt számított különlegesnek, de hűtőközege miatt is. A motorban ugyanis nem léghűtéses, hanem folyadék-hűtéses rendszert használtak, ráadásul nem víz, hanem etilénglikol alkotta a hűtőközeget (annak a víznél kedvezőbb tulajdonságai miatt).

Az ehhez szükséges nagyméretű hűtőradiátort a keskeny hajtómű alá építették be, ezáltal a Warhawk-ok könnyen felismerhetővé váltak.

A P-40-esek motorjukat leszámítva nem különböztek jelentősen a többi kortárs amerikai vadászgéptől: futóművük háromtagú volt, ebből az első kettőt a szárnyba húzták be, viszont a kisméretű farokkereket is be lehetett húzni (utóbbit hátrafelé, a törzsbe).

A típus fegyverzete kezdetben minimális volt: mindössze 4 db géppuskát használtak, ebből kettő nehézgéppuskát az orrban helyeztek el, viszont sem páncélzatot, sem pedig öntömítő üzemanyag-tartályokat nem használtak.


Szolgálatban:

Az első P-40-es prototípus, az XP-40-es 1938. október 14-én emelkedett először a levegőbe. A típussal már ekkor több mint 500 km/h-s végsebességet sikerült elérni, de ennél nagyobb sebességet vártak el, ezért a sorozatgyártás megkezdése előtt javították a gép légellenállási mutatóit.

A sorozatgyártású példányokkal kb. 580 km/h-s végsebességet lehetett elérni és a típus kis magasságban jól manőverezett, ám nagy magasságban teljesítménye lecsökkent (ennek oka a hajtómű volt, hasonlótól szenvedett a többi, V-1710-es motorral felszerelt típus, pl.: a Lockheed P-38-as és a Bell P-39-es is).

Megjelenésekor a Warhawk így is az Amerikai Egyesült Államok egyik legjobb vadászgépének számított, ezért a gépet 5 fő sorozatban, számos altípusban gyártották.

A P-40-est követte a hasonló P-40B „Tomahawk IIA” kiegészítő géppuskákkal. A P-40D-n a 12,7 mm-es nehézgéppuskákat az orrból áthelyezték a szárnyakra, páncélzatot és öntömítő üzemanyag-tartályt használtak, ennek többlet-tömege azonban csökkentette a végsebességet.

A P-40K modelltől még erősebbre építették a Warhawk-okat (ld. balra), ám ez további sebesség-vesztéssel járt, ezért a P-40F és L változatoknál a hajtóművet az 1500 lóerős Packard V-1650-re cserélték - ez az angol Rolls-Royce Merlin másolata volt (Merlin motorok hajtották többek között a Supermarine Spitfire-t és a Hawker Hurricane-t is).

Az utolsó jelentősebb sorozat az 1200 lóerős Allison V-1710-81 hajtóművel felszerelt P-40N „Kittyhawk Mk IV” volt hosszabb törzzsel, 600 km/h feletti végsebességgel (ezen kívül kisebb számban további alváltozatok is készültek, pl.: a buborék-kabintetős P-40Q vagy a két hajtóműves Twin P-40).

Az 1939-től 1944-ig gyártott P-40-esekből az új (a törzset és a szárnyakat egyszerre építő, később egyesítő) módszerrel összesen 13738 példány készült el, ezért a Warhawk-ok jelentős számban álltak rendelkezésre.

A típus első külföldi megrendelője a francia légierő volt, de az elkészült gépeket az ország kapitulációjáig nem sikerült leszállítani, így az első tényleges üzemeltetők a brit nemzetközösség országai lettek.

Összesen kb. másfél tucat ország állított szolgálatba P-40-eseket: az amerikaiak mellett Hollandia, Új-Zéland és Finnország éppúgy, mint Egyiptom vagy Törökország, sőt, a zsákmányolt példányokat még a Japán Birodalom is bevetette.

A P-40-esek számos bevetést teljesítettek Észak-Afrikában és nagy segítséget jelentettek az amerikaiaknak, amikor beléptek a második világháborúba, de a Warhawk-ok gyorsan elavultak. Ha a típussal az agilisabb japán vagy fejlettebb német vadászgépeket támadtak meg, a P-40-esek szinte minden esetben alulmaradtak, ezért a gépeket inkább bombázók ellen vetették be.

A legsikeresebb példányok a Kínai légierő támogatására küldött 1. Amerikai Önkéntes Csoport (1st AVG) cápafogakkal díszített P-40-esei voltak, melyeket The Flying Tigers (angol; a repülő tigrisek) becenévvel illettek (az alakulat létszámához képest nagyszámú légigyőzelmet ért el).

A típust a fejlett országok még a második világháború alatt leselejtezték, de egyes államok továbbra is szolgálatban tartották: utolsóként a brazil légierő nyugdíjazta P-40-eseit, 1954-ben.


Műszaki adatok:

Név: Curtiss P-40E „Warhawk” (harci sólyom)

Típus: vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,66 m

Fesztáv: 11,38 m

Magasság: 3,76 m

Szerkezeti tömeg: 2.753.kg

Max. felszálló tömeg: 4.000.kg

Motor: légcsavaros, 1 db, 1150 Le-s (Allison V-1710-39, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 6 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2 Browning, a szárnyakban, lehetőség max. 907 kg-nyi bomba felszerelésére 3 függesztési ponton

Teljesítmények:

Végsebesség: 580 km/h

Csúcsmagasság: 8.800.m

Emelkedőképesség: 660 m/perc

Hatótávolság: 1100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.