CANT Z.506

„Másodszorra tényleg jól sikerült”


Tervezés:

A fasiszta hatalomátvételt követően Olaszországban erőltetett ütemű iparosítás kezdődött. A Duce, Benito Mussolini deklaráltan egy terjeszkedő országok kívánt létrehozni (az ókori Róma mintájára), amely ellenőrzi a mediterrán térséget és észak-afrikai gyarmatokat szerez.

Mivel mindezt háborúkkal kívánta elérni, szükség volt az országnak és magának a hadseregnek, ehhez pedig az iparnak az erőltetett ütemű fejlesztésére.

Ez óriási megterhelést jelentett Olaszország számára, mivel az ország lakosságának túlnyomórészt mezőgazdaságból élt és az olasz ipar szerepe nem volt jelentős.

Az olaszok már az első világháború alatt is számos hazai fejlesztésű harcjárművet és eszközt használtak, de az 1920-as és 30-as években ezek számát jelentősen növelték: a szárazföldi haderőt, a légierőt és a haditengerészetet is olasz típusokkal kívánták feltölteni (ez részben kényszerűség is volt, mivel a nagyhatalmak nem értékesítettek volna a diktatúrának csúcstechnológiás eszközöket).

A növekvő igények kiszolgálására több új nagyvállalat alakult vagy növelte termelését: közéjük tartozott a Cantieri Aeronautici e Navali Triestini is. A röviden CANT-ként jelölt cég a Trieszti hajóépítő vállalat repülőgépgyártó üzletága volt, melyet 1921-ben hoztak létre és hidroplánok gyártására szakosodtak.

A CANT fennállása során több mint 30 típust tervezett, ám ezekből csak néhány tucatnyi épült, 100-nál több mindössze három modellből.

A cég ennek ellenére egymás után készítette el repülőit: 1934-ben a sikeres Z.501 „Gabbiano” (sirály)-t, majd egy évvel később a Z.505-öst.

Utóbbi egy 3 hajtóműves gép volt, amelyen több újítást alkalmaztak (pl.: a korábbi parasol - felső bekötésű - szárnyak helyett alsó bekötésűt), a Z.505-ös mégsem került sorozatgyártásra (mindössze egyetlen példányt építettek belőle).

Mindazonáltal a Z.505-ös tervezésére fordított pénz és idő nem volt teljesen hiábavaló, mert ebből kiindulva a CANT elkészített egy újabb hidroplánt, a Z.506-ost, amely az Airone (olasz; gém, kócsag) becenevet kapta és ez már túljutott a prototípus-fázison.


Konstrukció:

A CANT Z.506-os a Z.505-ös minden téren feljavított változata volt, ám az új típus megtartotta elődje általános elrendezését és alakjuk is szinte megegyezett (igaz, a gép törzsének hosszát 18,75-ről 19,24 méterre növelték).

A legtöbb korabeli olasz típushoz hasonlóan a Z.506-os is a korábbi építési elvet követte: nem csak a burkolat készült fából, de maga a repülőgép váza is.

A szögletes törzshöz képest a jelentős, 26,5 méteres fesztávolságú szárnyak már modernnek számítottak: a szárnyvégek felé fokozatosan elkeskenyedő kialakítás és a legömbölyített záróelem növelte a teljesítményt és az agilitást, de a furnérlemezből készült borítás mellett még a szárnyak szerkezete is fából készült.

Az Airone nagy kiterjedése ellenére a kisebb gépek megoldásait használta: pl.: a pilótafülke kiemelkedett a törzsből és egyetlen nagyméretű függőleges vezérsíkkal rendelkezett.

A Z.506-ost (elődjéhez hasonlóan) három darab hajtómű emelte a levegőbe: ebből kettő a szárnyakra, a harmadik a pilótafülke elé került beépítésre.

A korábbi 12 hengeres Isotta Fraschini motorok helyett Piaggio Stella IX motorokat terveztek az Airacone-ba, ám ezek teljesítménye 610 lóerős/motor volt, lényegesen alacsonyabb, mint a Z.505-ösben használt Isotta Fraschini egységeké.

Hidroplánként a Z.506-os nem rendelkezett kerekes futóművel, viszont mérete ellenére nem számított amfíbiának, ugyanis törzse nem ért a vízbe - ehelyett két úszótalppal szerelték fel (akárcsak a hasonló német Heinkel He 115-öst). Azért, hogy a gépet megfelelően alátámasszák, az úszótalpakat rendkívül nagyra méterezték (hosszuk elérte a 12,5 métert), ugyanakkor a dúralumíniumból készült elemek igen könnyűek voltak.

Az Airone eredetileg civil típusnak épült és a katonai változat fegyverzete is korlátozott volt. A maximális bomba (torpedó) terhelés 1200 kg volt, emellett egy 12,7 mm-es nehézgéppuskát és 3 db 7,7 mm-es géppuskát építettek be három tüzelőállásba: ebből egy előretüzelő volt a törzs alatt, egy hátrafelé tüzelő szintén a törzs alatt és egy hátrafelé tüzelő torony a törzs közepén.


Szolgálatban:

A Z.506-os első prototípusa (még mint 12-14 üléses utasszállító hidroplán) már 1935. augusztus 19-én, kevesebb, mint két hónappal a Z.505-ös szűzfelszállását követően levegőbe emelkedett.

A sorozatgyártás a Z.506A (utasszállító) típussal kezdődött, melyet az 1934-ben alapított Ala Littoria légitársaság használt. A Z.506A-val közel egy tucat világrekordot állítottak fel, amely felkeltette a hadsereg figyelmét.

Ennek eredményeként a 16-ik Airone-tól áttértek a Z.506B modell gyártására: ez a variáns már torpedóvetésre készült, a fent említett fegyverzettel és a korábbiaknál erősebb, egyenként 750 lóerő teljesítményű Alfa Romeo 126/127-es motorokkal (ezek a brit Bristol Jupiter hajtómű licencgyártású változatának továbbfejlesztései voltak).

Az elkészült példányokat szinte azonnal bevetésre is küldték a Spanyol polgárháborúba, ahol a torpedók indítása mellett felderítő bevetéseket is végeztek (már itt is gondok adódtak a hajtóművel és a gyenge vázzal). A sorozatgyártás lassú ütemben folyt, de 1940-re már közel 100 Airone állt rendelkezésre.

Az olasz légierőben jelentősnek számító darabszáma miatt a Z.506-osokat széles körben használták: főként a franciák ellen, illetve Görögország inváziója során. E torpedóvetők számos sziget elfoglalásakor jelen voltak, de hiába számítottak kiemelkedően sikeres (és elegáns vonalvezetésű) hidroplánoknak, 350 km/h-s végsebességük miatt képtelenek voltak elmenekülni, fa szerkezetük pedig igen sérülékenynek bizonyult.

Emiatt ha ellenséges vadászgépekkel találkoztak, a Z.506-osok szinte biztosan elpusztultak, ezért fokozatosan másodvonalbeli szolgálatra rendelték őket: a lelőtt pilóták mentésére, illetve őrjáratozásra (a vízi mentésre külön átépített változatot alakítottak ki, a Z.506S „Soccorso”-t).

Az Airone sorozatgyártását 1943-ban szüntették be: ekkorra 320 példányt gyártottak. Ezek közül Olaszország kapitulációját követően kb. 30 a Szövetségesek kezére jutott, míg 40-et a németek zsákmányoltak (előbbieket az új olasz légierő használta, utóbbiakat a németek több országban).

A típusból már korábban elkészült a Z.506C jelű utasszállító, egy nagyobb és erősebb katonai modell, a Z.509 és egy szárazföldi variáns, de utóbbiak nem kerültek sorozatgyártásra (viszont később elkészült egy ehhez hasonló típus, a CANT Z.1007 „Alcione”, a CANT harmadik sikeres repülőgépe).

Magát a gyárat 1944-ben felszámolták és a háború után már csak a hajógyártó részleget újították fel, a Z.506-osok tovább szolgáltak és az utolsókat csak 1959-ben selejtezték ki. Összességében megállapítható, hogy az Airone vált az egyik legsikeresebb második világháborús olasz repülőgéppé, ám minimális darabszáma, fából készült szerkezete és kis teljesítményű hajtóművei miatt az új angol és amerikai típusokkal már nem tudta felvenni a versenyt.


Műszaki adatok:

Név: CANT Z.506B „Airone” (kócsag)

Típus: torpedóvető hidroplán

Fizikai jellemzők:

Hossz: 19,24 m

Fesztáv: 26,50 m

Magasság: 7,45 m

Szerkezeti tömeg: 8.750.kg

Max. felszálló tömeg: 12.750.kg

Motor: légcsavaros, 3 db, egyenként 750 Le-s (2250 Le-s összteljesítménnyel (Alfa Romeo 126 R.C.34, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres)

Személyzet: 5 fő

Fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (Breda SAFAT), 3 db 7,7 mm-es géppuska (egy-egy a felső és két alsó lőállásban), maximum 1200 kg-nyi bomba vagy torpedó

Teljesítmények:

Végsebesség: 350 km/h

Csúcsmagasság: 7.000.m

Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc

Hatótávolság: 2000 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.