Bristol Type 156
„Jól megtermett vadász”
Tervezés:
Ahogy a honlapon szereplő egyéb cikkekben is olvasható, a katonai repülőgépek már az első világháború alatt különváltak kisméretű, gyors vadászgépekre és nagyobb bombázókra - utóbbiak lomhaságukat erősebb védelmi fegyverzettel és nagy mennyiségű ejtő-fegyver (bomba) célba juttatásával ellensúlyozták.
Mivel a relatív lassan, kiszámíthatóan mozgó bombázók általában így is könnyű célpontot nyújtottak, melléjük vadászgépekből álló kíséretet rendeltek. A problémát az jelentette, hogy a vadászrepülők mozgékonyságukat könnyű építésüknek köszönhették, ezért csak korlátozott mennyiségű üzemanyagot vihettek magukkal, emiatt viszont nem lehettek jelen a repülés teljes időtartama alatt (éppen a bevetés legveszélyesebb szakaszában, az ellenséges légtérben nem voltak jelen).
Ezt még a hidegháború alatt sem sikerült teljesen kiküszöbölni, de több megoldási kísérlet született a problémára. A két világháború között elterjedtek a nehézvadászok, amelyek a hagyományos vadászrepülőknél nagyobb mennyiségű fegyverzet és üzemanyag hordozására voltak képesek (a korabeli hajtóművek korlátozott teljesítménye miatt ezt általában egy második hajtómű beépítésével érték el).
Az 1930-as évek, illetve a második világháború egyik leghíresebb ilyen típusa a Messerschmitt Bf 110-es lett, de a brit Britstol vállalat Type 156 jelzésű típusa szintén jelentős sikereket ért el.
Magát a repülőt gyártó Bristol Aeroplane Company-t 1910-ben alapították és az első világháború alatt Bristol F.2 „Fighter” nevű típusuk jelentős sikereket ért el. A békeszerződést követően a vállalat termelése csökkent, de 1929-ben bemutatták a kétfedelű Bristol Bulldog-ot, amely a két világháború közötti időszak egyik legsikeresebb vadászrepülőgépévé vált.
Az 1930-as években az Egyesült Királyság (a fasiszta és kommunista fenyegetésére reagálva) jelentős újrafegyverzési programot hirdetett, amelynek részeként a Bristol elkészítette a Blenheim könnyűbombázót.
A Blenheim-et továbbfejlesztve hozták létre később a vele külsőre közel azonos, de némileg nagyobb méretű Beaufort torpedóvető repülőgépet. A Bristol felismerte, hogy a papíron rendkívül hatékony, négy gépágyúval felszerelt Westland Whirlwind nehézvadász-programban komoly problémák merültek fel, amelyek jelentősen késleltették a gyártást, ezért azt javasolta a brit légügyi minisztériumnak, hogy a Beaufort-ból fejlesszenek ki hasonló négy gépágyúval, illetve toronnyal felszerelt nehéz vadászgépet is.
A döntéshozók egyetértettek a céggel, ezért megrendeltek egy átmeneti típust arra az időre, amíg nem sikerült megoldani a Westland Whirlwind műszaki problémáit. Mivel a Bristol típusa egy már létező repülőn alapult, mindössze 8 hónap munkát követően, már 1939 júliusában levegőbe emelkedett az első prototípus és a rendkívül feszült nemzetközi helyzetre való tekintette a nehézvadászt már a rajzasztalról megrendelték.
Ennek a Type 156-os kódú gépnek a beceneve egyszerűen Beaufighter lett, ami az előd Beaufort és a fighter (angol; vadász) szavak összevonásából született.
Konstrukció:
Külsőre - a Beaufort-hoz hasonlóan - a Beaufighter is a Blenheim bombázó másolatának tűnt, de ennél a típusnál is jelentős átalakításokra került sor. A repülő elrendezésén nem változtattak, de magát a törzset teljesen át kellett tervezni. A fémépítésű Type 156-os elődeinél valamivel kisebb volt, mivel a bombatérre és a nagyobb létszámú legénységre nem volt többé szükség.
A leglátványosabb különbséget a korábbi típusokhoz képest az átalakított orr-rész jelentette (mivel a nagyméretű, üvegezett orra bombázási feladatok híján nem volt szükség, ehelyett a Beaufighter apró, tömpe orrot kapott).
A hossz-csökkenéssel szemben a Type 156-os elődjéhez képest 2 cm-rel nagyobb fesztávolságú szárnyakkal rendelkezett. Megtartották a szárnyak elliptikus alakját, amely növelte a manőverező-képességet, valamint a középső bekötési módon sem változtattak. A szárnyakhoz hasonlóan megtartották az egyszerű, egy függőleges és két vízszintes vezérsíkból álló farokrészt is.
A torpedóvetőnél lényegesen nagyobb mozgékonyságot igénylő nehézvadász szerepkörnek való megfelelés egyik legfontosabb eleme a hajtómű cseréje volt.
A Beaufort Bristol Taurus típusú hajtóművei helyett a Beaufighter a felépítésében hasonló (14 hengeres, kétsoros, csillag-hengerelrendezésű) Bristol Hercules motorokat kapta, amely azonban lényegesen nagyobb teljesítményre volt képes: ezekkel már a Type 156 első prototípusa is gyorsabb volt, mint az akkor rendelkezésre álló típusok.
A hajtóművek alá behúzott két első és az egyetlen nem behúzható, bolygókerekes hátsó futószárat is a Beaufighter elődeiből emelték át, igaz, a minimális méretű orr miatt tricikli elrendezésű futómű kialakítására nem is volt lehetőség.
A Blenheim könnyűbombázót eredetileg a kétfős legénység mellett 6 utas szállítására alkalmas utasszállító repülőgépnek tervezték, de bombatere miatt a katonai változat csak 3 fős legénységgel repült. Ezt a Beaufort torpedó-vető esetében 4 főre növelték, a Beaufighter-nél viszont kettőre csökkentették (a jármű hátán található tornyot egy megfigyelő-állásra cseréltékI.
Ide mindössze egy 7,7 mm-es géppuskát építettek be, de a Type 156-as rendkívüli tűzerejét nem ez, hanem a négy darab előrenéző (20 mm-es, Hispano Mk II-es) gépágyú adta. Ezek mellett a típus két darab, egyenként 113 kg-os (250 fontos) bombát, 1 db 18 hüvelykes vagy Mark 13-as torpedót, illetve 8 db RP-3-as rakétát hordozhatott.
Szolgálatban:
Ahogy az fentebb is olvasható, a Beaufighter első prototípusa 1939. (július 17-én) emelkedett először a levegőbe, a csapatoknál egy évvel később jelent meg, de a korai példányok teljesítménye kiábrándító volt, főleg a kiváló Westland Whirlwind-del összehasonlítva.
A Westland Whirlwind (és későbbi Welkin) típusai azonban hajtómű-problémáktól szenvedtek, ezért alternatíva híján a Beufighter azonnal a frontvonalra került. A repülő nagy mérete miatt alkalmas volt a vele egy időben debütáló, repülőgépekbe szerelhető brit radar szállítására és ez a kombináció (Beaufighter Mk IF) hamar sikeressé vált: a radarokkal felszerelt Type 156-osok nagyszámú német bombázót pusztítottak el.
A típus iránt a partvédelmi egységek is érdeklődtek, ezért a Beaufighter-ből kialakítottak egy többcélú, vízi- és szárazföldi célok ellen egyaránt bevethető modellt (Mk IC), sőt, készült kifejezetten torpedóvető variáns is épült (Torbeau becenévvel).
Több tucatnyi, egymástól kismértékben eltérő típus készült és a Beaufighter-ek az Egyesült Királyságon kívül is megjelentek: Ausztráliában a Department of Aircraft Production (DAP) Mark 21 néven gyártotta is a repülőt.
A Beaufighter-ek több fronton harcoltak: Európa mellett a Csendes-óceánon és Ázsiában is. A Type 156-osok rendkívül fontosabbá váltak: gyártásukba a Bristol mellett 4 további társaság is bekapcsolódott (összesen 5928 db Beaufighter készült, ebből 365 példányt Ausztráliában szereltek össze).
A típust összesen 11 ország rendszeresítette hosszabb-rövidebb időre: az Egyesült Királyság és Ausztrália mellett Kanada, Törökország, sőt, az Amerikai Egyesült Államok is.
A nagyméretű Type 156-osokat a háború végéig használták, de eredeti feladatukból, az éjszakai elfogó-vadász szerepkörből már 1942-ben kiszorították őtek a nagyobb teljesítményű de Havilland Mosquito-k (műszaki problémái miatt viszont a Westland Whirlwind soha nem tudott a Beaufighter helyébe lépni).
A Type 156-osok a második világháború után is rendszerben maradtak (az ausztrál gyártás csak 1946-ban fejeződött be) és az utolsó üzemeltetők csak az 1960-as években selejtezték repülőgépeiket.
Műszaki adatok:
Név: Bristol Type 156 „Beaufighter” TF X
Típus: többcélú nehézvadász-repülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 12,60 m
Fesztáv: 17,65 m
Magasság: 4,84 m
Szerkezeti tömeg: 7.072.kg
Max. felszálló tömeg: 11.521.kg
Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 1600 Le-s (3200 Le összteljesítménnyel) (Bristol Hercules, ”csillag” hengerelrendezésű, 14 hengeres
Személyzet: 2 fő
Fegyverzet: 4 db 20 mm-es gépágyú (Hispano Mk II), 1 db 7,7 mm-es géppuska (Browning M1919, a hátrafelé néző lőállásban), lehetőség 2 db bomba, 1 db torpedó vagy 8 db rakéta hordozására
Teljesítmények:
Végsebesség: 515 km/h
Csúcsmagasság: 5.795.m
Emelkedőképesség: 492 m/perc
Hatótávolság: 1750 km