Bell P-39

„Középmotoros kobra”


Tervezés:

Az 1930-as években - észlelve harcjárművei elavultságát - az Amerikai Egyesült Államokban (is) átfogó katonai fejlesztésekre került sor. A korábbi, az erőforrások túlnyomó részét a haditengerészetre és a szárazföldi hadseregre koncentráló elvet módosították, ennek következtében más haderőnemek, például a tengerészgyalogság és az egyre nagyobb önállóságra törekvő légierő szerepe is nőtt.

Ez azt is jelentette, hogy az egyes haderőnemeknél átfedések keletkeztek, repülőgépeket például mindegyikük alkalmazott (ekkor ráadásul minden feladatkörre specializált géptípusokat terveztek: az ellenséges vadászgépek lelövésére ”üldöző” vadászt, az ellenséges bombázók ellen ”elfogó” vadászt, a rossz látási viszonyok között repülő éjszakai vadászt, stb.).

Ezt részben a haderőnemek eltérő igényei indokolták, amelyekre mások nem tartottak igényt (a haditengerészeti gépek például elfogó horoggal és felhajtható szárnyakkal rendelkeztek). Az 1937-ben kelt (Circular Proposal X-609-es) kiírásban a légierő például egy nagy magasságban is kiemelkedő képességekkel rendelkező, egymotoros elfogó-vadászgépet igényelt.

A típusnak nagy magasságban is képesnek kellett lennie jelentős (minimum 580 km/h-s) végsebességre, de a korábbiaknál nagyobb teljesítmény mellett a kiírásban egy speciális igényt is rögzítettek. Ez utóbbiban közel fél tonnás harci terhelhetőséget írtak elő és a gépnek többek között egy kiskaliberű löveget is hordoznia kellett.

Ez egy 37 mm-es Oldsmobile M4-es (T9-es) löveget jelentett, amelyet eredetileg légvédelmi feladatokra terveztek és használata bizonyos tekintetben új korszakot nyitott az amerikai vadászgép-tervezésben.

Ennek oka, hogy a korábbi típusokat rendszerint a mind erősebb hajtómű köré szerkesztették, de az M4-es löveg (illetve a tüzeléskor keletkező erőhatások) olyan jelentősek voltak, hogy az új típusnál a motor helyett a fegyverzet vált a központi alkatrésszé.

A fő problémát az okozta, hogy az amerikai vadászgépen minden addiginál nagyobb fegyvert csakis az orrban helyezhették el, emiatt a hagyományos hajtómű-elhelyezés lehetetlenné vált.

Erre a bonyolult feladatra az 1935-ben alapított Bell Aircraft Corporation tervét választották, annak ellenére, hogy a cég korábban a mindössze 13 példányban legyártott, különleges kialakítású YFM-1 „Airacuda” (Bell Model 1) nehézvadászt gyártotta.

A légierő új vadászgépét a gyár kezdetben Bell Model 12-ként jelölte, a prototípust XP-39-nevezték, a kész példányokat P-39 „Airacobra” (angol; ~ légi kobra) jelzéssel látták el.


Konstrukció:

Külsőre a P-39-es hagyományos vadászgépnek tűnt: egyetlen első légcsavarral rendelkezett, a ”V” hengerelrendezésű típusokra jellemző keskeny törzzsel és az első szekcióba szerelt pilótafülkével (viszont vadászgépeknél egyedülálló módon a pilóta egy oldalajtón át juthatott a gépbe).

A típus szárnyai enyhe ”V” alakban kerültek beépítésre, alakjuk a korabeli angol típusokét (ld.: Supermarine Spitfire) idézte és az Airacobra farokrésze sem különbözött számottevően más kortárs gépekétől.

Ahogy az fentebb olvasható, a P-39-es orrában a főfegyver kapott helyet, ezért - és a futómű elhelyezése miatt (ld. lentebb) - a hagyományos hajtómű-beépítés nem jöhetett szóba. A náci Harmadik Birodalom egyik legfontosabb vadászgépénél, a Messerschmitt Bf 109-es több változatánál egy 20 mm-es gépágyú került az orr részbe, melyet a fordított ”V” alakú hajtómű körbeölelt, de a 37 mm-es löveg jóval nagyobb mérete miatt ezt a módszert az amerikaiak nem alkalmazták.

Az Allison V-1710-es motor - melynek használatát már a kiírásban rögzítették - így egyedi módon a pilótafülke mögé került (hasonlóan a legtöbb versenyautóhoz), viszont (ellentétben például a kortárs holland Fokker G.I-essel vagy az amerikai Lockheed P-38-assal) nem toló légcsavart alkalmaztak (a háromágú légcsavart egy hosszú, több mint 3 méteres tengellyel kötötték össze a légcsavarokkal).

Annak, hogy a hajtóművet nem az orrban helyezték el, volt három előnyös következménye: egyrészt - szemben a kortárs vadászgépekkel - az Airacobra nem volt orrnehéz, másrészt a megszokottnál laposabb első szekciója miatt csökkent a gép légellenállása. Emellett (a főtengely miatt) a pilótafülkét meg kellett emelni, ezáltal katonák az átlagosnál jobb körkilátással rendelkeztek.

Az Airacobrá-k hárompontos futóművet kaptak, melyek közül a gép a két hátsót a szárnyakba húzta be, az első tengelyt viszont az orr-részbe (a legtöbb korabeli típuson még farokkereket építettek be, mivel előre a motor miatt nem építhették be a futóművet).

A P-39-esek 37 mm-es lövegükkel elméletileg bármilyen ellenséges célpontot könnyedén meg tudtak semmisíteni, de ennek minimális (30 db-os) lőszerkészlete miatt az Airacobrá-k négy további gépfegyvert is hordoztak. Ezek közül kettő 7,62 mm-es géppuska az orr alá került (ezek a légcsavarkörön keresztül tüzeltek), a másik kettő (12,7 mm-es Browning M2-es) nehézgéppuskát a szárnyakba építették.


Szolgálatban:

Az XP-39-es prototípus első repülésére 1938. április 6-án került sor - a tesztek felemás eredményeket hoztak. Egyrészt a vadászgép minden korabeli amerikai repülőnél nagyobb (már az első repülésnél 630 km/h-s) végsebességet ért el, másrészt viszont nagyobb magasságban teljesítménye jelentősen lecsökkent.

Ez elfogadhatatlan volt, mivel a típust kifejezetten nagy magasságban repülő bombázók ellen fejlesztették, ezért némileg áttervezték a gépet: csökkentették a légellenállását és a pilótafülke mögé beépítettek egy turbófeltöltőt, ám a tesztek újabb problémákat mutattak. A turbófeltöltő megoldotta ugyan a nagy magasságban tapasztalt teljesítmény-romlást, viszont felszerelése jelentősen rontotta a légellenállást, ezáltal a végsebességet.

Több átalakítást követően végül (először P-45, majd P-39C jelzéssel) megkezdődött a típus sorozatgyártása, de a nagy magasságú repülést sohasem sikerült megnyugtatóan megoldani.

Ez azt jelentette, hogy eredeti feladatkörére az Airacobrá-k teljesen alkalmatlanok voltak, mivel nagy magasságban rendkívül lecsökkent a teljesítményük (a maximális repülési magasság 10000 méter fölötti volt, de a problémák már 5000 méteren jelentkeztek).

A legyártott példányok a páncélozatlan japán gépek ellen általában sikeresnek bizonyultak és rövid ideig Olaszország fölött is repültek, de akárcsak az Airacobrá-kat szintén üzemeltető Egyesült Királyság esetében, a teljesítmény-esés miatt a típus nem vált sikeressé.

Részben sikertelenségük, részben a jelentős gyártási szám miatt sok gépet a Szovjetunióba szállítottak a Lend-Lease egyezmény keretében. A szovjetek hamar kedvelték a hatalmas tűzerejű típust (mivel ők eleve kis és közepes magasságban használták), amely szokatlan építés módja és az ebből adódó súlypont-különbség miatt jóval fordulékonyabb volt kortársainál.

A baloldali fotón többek között Grigorij Andjevics Recskalov (elöl középen) és gépe látható: a szovjet ász csak Ariacobrá- val 44 légigyőzelmet ért el).

Összesen 4719 példányt küldtek a Szovjetunióba, azaz nagyjából minden második Airacobra szovjet felségjelzést kapott (kis számban Ausztráliában, Franciországban, Lengyelországban, Portugáliában és Olaszországban is rendszeresítettek P-39-eseket).

Ennek megfelelően a típusból számos variáns létezett (P-39D, F, G, J, K, L, M, N és Q sorozatokban).

A P-39-es különleges felépítésű vadászgép volt és több tekintetben már a második világháború utáni sugárhajtású vadászgépeket idézte, de éppen szokatlansága és az eredeti feladatra való alkalmatlansága miatt a háború után feledésbe merült.

Megjelenésekor még az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb teljesítményű típusának számított, ezért továbbfejlesztésére is több kísérlet történt (pl.: a hajófedélzeti XFL „Airabonita” vagy a továbbfejlesztett P-63 „Kingcobra”), a várt sikert ezek sem hozták meg.


Műszaki adatok:

Név: Bell P-39Q „Airacobra” (légi kobra)

Típus: vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,20 m

Fesztáv: 10,40 m

Magasság: 3,80 m

Szerkezeti tömeg: 2.425.kg

Max. felszálló tömeg: 3.800.kg

Motor: légcsavaros, 1 db, 1200 Le-s (Allison V-1710-85, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg (M4, légcsavarkörökön keresztül tüzel), 4 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (Browning M2, 2 db az orrban, 1-1 db a szárnyakon), lehetőség max. 230 kg-nyi bomba felszerelésére

Teljesítmények:

Végsebesség: 605 km/h

Csúcsmagasság: 10.700.m

Emelkedőképesség: 1140 m/perc

Hatótávolság: 840 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.