Beechcraft Model 35

„Ördögi siker”


Tervezés:

Az 1920-as évek végétől az első világháború előtt éppen hogy csak beinduló polgári légi közlekedés újra terjedni kezdett: egymás után alakultak a légitársaságok, a lakosság szélesebb rétegének kínálva gyors és kényelmes utazási formát. Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan megjelentek a tulajdonosok által vezetett civil kisrepülők is, mint új időtöltési mód. Ez a háborúra készülő Európában a fegyverkezés egy módja is volt: az első világháború vesztes országai, így Németország és Magyarország számára megtiltották a motoros katonai repülőgépek szolgálatba állítását, ezért a titkos légierők siklókon és polgári kisgépeken képezték ki a jövő katonáit.

A világháború kezdetével a legtöbb kisgép gyártása megszűnt, mivel a pilótákat a légierő szívta fel, a gyárakat pedig átállították katonai repülők előállítására. Az egyetlen kivételt az Amerikai Egyesült Államok jelentette: a tengerentúli ország a harcoktól és bombázásoktól biztonságos távolban volt, ezért nem kellett erőforrásokat elvonni a terület védelmére, miközben az európai megrendelések növelték a bevételeiket.

Természetesen a második világháború alatt az alapvetően polgári modelleket gyártó amerikai repülős cégek is katonai típusokat - általában kiképző és futárgépeket - készítettek (az Aeronca például az L-3 „Grasshopper”, míg a Cessna az AT-17 „Bobcat”-et), a tervezés viszont nem állt meg.

A második világháború végével az Amerikai Egyesült Államok volt az egyetlen ország, ahol azonnal nagy erőkkel újraindult a polgári gépek gyártása, mivel a területet (a Hawaiin található haditengerészeti bázist leszámítvaÖ soha nem érte külső támadás és a katonai megrendelések számos céget óriásivá növeltek.

A felszabaduló gyártósorokon azonnal újraindult a polgári gépek előállítása: folytatták a korábbi modellek gyártását vagy azokon alapuló, kissé átalakított variánsokat dobtak piacra. Ezek szinte kizárólag a korábbi egymotoros, felsőszárnyak típusok, illetve másolataik voltak (ld.: Aeronca Chief, Cessna 120, Piper J-3 „Cub”, stb.), a Beechcraft azonban egy teljesen új gépet mutatott be.

Magát a Beechcraft repülőgépgyárat (Beech Aircraft Company néven) 1932-ben alapította Walter Herschel Beech és felesége, Olive Ann Beech (Beech 1924-ben már létrehozott egy repülőgépgyártó céget, Travel Air néven, ezért volt tapasztalata).

Az új vállalat első gyártásba került modellje a Model 17 „Staggerwing” nevű kétfedelű lett, de a világháború alatt a Beechcraft kétmotoros Model 18 „Twin Beech” kiképzőgépéről vált ismertté. Amíg azonban a Model 18-as a Cessna AT-17-eshez hasonló, ám annál nagyobb méretű gép volt, az új fejlesztésű Model 35-ös teljesen egyedi külsővel rendelkezett (a gép beceneve Bonanza - a szó jelentése: bombaüzlet).


Konstrukció:

Szemben a kor többi polgári kisgépével, a Beechcraft a Model 35-öst a Ralph Harmon vezette mérnökcsoport rendkívül modern típusnak tervezte. A gép teljesen fém építésű volt (szemben a rivális modellek faszerkezetével) és a repülő törzsét szépen is áramvonalazták.

A gép szárnyai hasonlóan újszerűnek hatottak: nem a Cessna által a mai napig preferált vállszárnyas kialakítást választották, hanem a második világháborús katonai típusokon meghonosított, nagyobb teljesítményt lehetővé tevő alsószárnyas megoldást. Az első kb. 30-40 példány kormányfelületeit még favázra feszített vászonból gyártott, de hamarosan itt is áttértek egy alumínium-ötvözetet használó, modern megoldásra.

A típus legfontosabb ismertetőjegye különleges, ”V” kialakítású farokrésze volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Bonanza nem kapott hagyományos, különálló függőleges és vízszintes vezérsíkokat: ehelyett egy kombinált (az angolszász terminológiában ruddervator-nak nevezett) vezérsíkot építettek be. Ez a megoldás csökkentette a légellenállást, ám ennél fontosabb volt, hogy a látványos, egyedi kialakítás miatt a Model 35-ösöket semelyik másik repülővel nem lehetett összetéveszteni.

Még a Bonanza hajtóműve is új fejlesztésű volt: a repülőbe a Continental akkor debütáló IO-470-J erőforrása került (az O-470-es üzemanyag-befecskendezése változata) - ez a hathengeres, boxer-elrendezésű egység 225 lóerőt adott le, amellyel a Beechcraft típusa üzemanyag-takarékosan repülhetett, de a típus végsebessége nem volt lényegesen nagyobb a konkurencia repülőinél.

A Model 35-ösbe orrkerekes futóművet építettek, amely látszólag túlságosan előre került (oldalról nézve a szemlélőben olyan hatást kelthetett, mintha a gép bármelyik pillanatban a farkára borulhatna), de mivel mind a hajtómű, mind az utasok elöl kaptak helyet, a repülő a földön is stabil maradt. A Bonanza - kategóriájában meglepő módon - ráadásul behúzható futóművet kapott (az első kereket az orrba, a hátsókat a szárnyakba lehetett behúzni).

A repülőgép teljes hossza a 8,5 métert sem érte el, a Beechcraft modellje mégis összesen 6 főnek (egy pilótának és maximum 5 utasnak) adott helyet (polgári repülőként a típus fegyverzet hordozására nem volt alkalmas).


Szolgálatban:

A Bonanaza első prototípusa (még Model 33 „Debonair”-ként) már 1945. december 22-én levegőbe emelkedett, de a sorozatgyártás csak 1947-ben indult be. A repülő hamarosan átütő siker lett annak ellenére, hogy jellegzetes, ”V” kialakítású farokrésze miatt gyakoriak voltak a balesetek (ennek oka nem a kialakítás hibája volt, hanem a polgári pilóták képzetlensége - emiatt a típust villásfarkú ördögnek is nevezték).

A Bonanza-t évtizedeken át gyártották számos változatban, amelyeket három nagy sorozatba lehet sorolni. 1947-től 82-ig gyártották a Model 35-ösöket a ”V” vezérsíkokkal, 1959-től viszont emellett megjelent egy másik sorozat is: a hagyományos farokrésszel rendelkező Model 33-as. 1968-ban debütált a harmadik Bonanza-csoport, a Model 36-os: ez gyakorlatilag megegyezett a Model 33-assal, viszont annál nagyobb méretű volt.

Az egyes variánsok csak kismértékben különböztek egymástól. Az alapváltozat Model 35-33 „Debonair”-rel szemben az E33A „Bonanza” például 285 lóerős Continental IO-520-B motorral készült, míg az első sorozatból utolsóként bemutatkozó G33 „Bonanza” egy 260 lóerős Continental IO-470-N motort kapott.

A későbbi változatok is csak minimális mértékben tértek el az eredeti 35-östől, bár a már 1948-ban leállított (addig 1500 példányban épített) 35-ös például még csak egy 165 hp (Continental E-185-1 hajtóművet kapott.

Kisebb számban átépített változatok is megjelentek: ilyen volt a turbópropelleres Allison Turbine Bonanza, az Iránt által (illegálisan, licenc nélkül gyártott) Paratsu vagy a kétmotoros Bay Super V (a Beechchraft maga is gyártott kétmotoros Bonanza-kat Baron néven - a bal alsó fotón is egy Baron látható).

A számos polgári megrendelő mellett a repülő iránt több ország hadserege is érdeklődött. Mintegy egy tucat állam vásárolt Bonanza-kat, köztük Hollandia, Mexikó és Spanyolország. Az Amerikai Egyesült Államok szintén szerzett be Model 35-ösöket, sőt, a Vietnámi háború alatt megalkottak egy sor speciális modellt is.

A QU-22 „Pave Eagle” eredetileg pilóta nélküli drónnak készült (a bevetések alatt pilótákkal repülték) azzal a céllal, hogy az észak-vietnámi utánpótlási útvonalak fölött repülve akusztikus és szeizmikus adatokat gyűjtsenek. Később elkészült 27 db QU-22B gép is, ezeket ténylegesen drónként használták.

1982-ben megszűnt a Model 35-ös, 1995-ben pedig a Model 33-as előállítása, de a Model 36-ost máig gyártják - az eltelt több mint fél évszázad alatt 17000-nél is több Bonanza készült, ezért a típus egyike a legnagyobb számban gyártott repülőgépeknek (egyben megágyazott a Beechcraft későbbi nagyobb modelljeinek, köztük a futurisztikus Model 2000-nek).


Műszaki adatok:

Név: Beechcraft Model 35 G36 „Bonanza”

Típus: könnyű polgári repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 8,38 m

Fesztáv: 10,21 m

Magasság: 2,62 m

Szerkezeti tömeg: 1.142.kg

Max. felszálló tömeg: 1.656.kg

Motor: dugattyús, 1 db, 300 Le-s (Continental IO-550-B)

Személyzet: 1 fő (+ max. 5 utas)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 326 km/h

Csúcsmagasság: 5.600.m

Emelkedőképesség: 372 m/perc

Hatótávolság: 1326 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.