Bachem Ba 349

„Újrahasznosítható farakéta”


Tervezés:

1944 utolsó hónapjaiban a náci Harmadik Birodalom már kilátástalan helyzetbe került. Legtöbb meghódított terület már elveszett, a Kriegsmarine (német; haditengerészet) gakorlatilag megszűnt létezni. A szárazföldi haderő, a Wehrmacht és a Waffen SS alakulatai fokozatosan vonultak vissza, a legégetőbb problémát azonban a légierő, a Luftwaffe elégtelen teljesítménye jelentett.

A Szövetségesek ugyanis szinte teljes légi fölényt élveztek és hatalmas számú bombázóból álló kötelékeik folyamatosan bombázták Németország ipari létesítményeit és a nagyobb városokat. A preferált Messerschmitt Me 262-esek - megbízhatatlan sugárhajtóműveik ellenére - vitán felül kiváló vadászgépek voltak, de a szerény termelés nem tudta ellensúlyozni a folyamatosan, hullámokban érkező ellenséges repülőgép-áradatot.

A bombázók lelövésére szánt számos elképzelés egyike az egyetlen sugárhajtóművel felszerelt, főként fából készült Heinkel He 162 „Salamander” volt, de ebből sem állt rendelkezésre elegendő példány. A vadászgépgyártási szükségprogram ezért több lehetséges alternatívát is felvetettek (pl.: a rakéta-hajtású Messerschmit Me 163 „Komet”-et), de dr. Erich Bachem professzor ezeket is túl költségesnek tartotta.

Bachem a háború előtt komoly tapasztalatot szerzett vitorlázógépeken, majd ő tervezte a Fieseler AG-nál a rendkívül rövid fel- és leszállópályát igénylő Fieseler Fi 156 „Storch” futárgépet (a vállalat később többek között az A4-es (V2-es) rakéták irányítófelületeit és Henschel rakéták szárnyait is gyártotta).

Bachem úgy vélte, a fémből készült, egyszerű Komet kiváltható egy még olcsóbb eszközzel. Elképzelése egy túlnyomórészt fából készült vitorlázógépről szólt, melyre egy nagyobb és több kisebb rakétát szereltek volna. Ekkorra Németország ipara már romokban hevert és az elvesztett területek miatt a nyersanyag-termelés kritikus helyzetbe került, így szinte minden repülőgép-előállítási programot le kellett állítani. Bachem modelljét mégis elfogadták, mivel nem használt sem értékes fémet, sem pedig a szintén hiánycikknek számító sugárhajtóművet.

Az elfogó-vadász modellje gyakorlatilag egy fából készült cső volt, melyet a Komet hajtóművével szereltek volna fel. Ez egyrészt gátat vetett volna a nyersanyagokra való várakozásnak, másrészt a repülő testét így akár egy egyszerű ácsműhelyben is előállíthatták.

Az olcsó és a remények szerint nagy tömegben gyártható gépekre nagyon nagy szüksége volt a német üzemeknek, mivel a támadások főleg az ipari körzetekre összpontosultak. Emiatt egy egyedi indítási módszert is kidolgoztak, mely feleslegessé tette a gyárak mellett kiépített sérülékeny felszállópályákat.

Bachem első ilyen ötlete a Fieseler Fi 166-os volt, mely tulajdonképpen egy Me 262-ből és egy V2-es rakétából állt (a tervező az összeépítéstől várta a gyors emelkedést). Bár ebből nem lett semmi, végül megkezdték a tervezőről elnevezett, Bachem Ba 349-es fejlesztését, amely a Natter (német; vipera) becenevet kapta.

Konstrukció:

A Ba 349-es a repülőgépek minden fontosabb részegységével (törzs, szárnyak, pilótafülke, stb.) rendelkezett, de számos kifejezetten primitív megoldás alkalmaztak rajta (ilyen volt például az egyszerű, ovális keresztmetszetű törzs).

A műszereket és a hajtóművet leszámítva az egész repülőt furnérlemezekből állították elő, ezáltal jócskán lerövidült a gyártási idő.

A gép egyenes szárnyai deszkalapokra hasonlítottak és inkább csak csonkok voltak (akárcsak a Heinkel He 162-esnél), mivel így is spóroltak a nyersanyaggal. A szögletes vezérsíkok a szárnyakhoz hasonlóan vastagok voltak, mivel a préselt fa lemezeknek a vadászgépeken alkalmazott fémeknél lényegesen rosszabb volt a terhelésállóságuk.

A Natter-eket egyetlen, a törzs hátsó részébe épített Walter 509-es - folyékony hajtóanyagú - rakéta működtette: ugyanaz, amely a fent említett Me 163 „Komet”-et is. A hajtómű a rendkívül veszélyes C-Stoff (57% metanol, 30% hidrazin-hidrát, 13% víz) és T-Stoff (hidrogén-peroxid) elegyével működött.

Mivel a két anyag reakciójából adódó tolóerő fokozatosan érte el a maximum teljesítményt, négy darab, egyenként 1200 kg tolóerejű gyorsító-rakétát is rászereltek a törzsre (ezek kb. 10 másodpercig üzemeltek, majd le lehetett őket oldani).

A szétválasztást követően (ld. „Szolgálatban” bekezdés) a törzs hátsó része egy ejtőernyő segítségével ért földet, így egyáltalán nem volt szükség futóműre.

A Ba 349-esben a pilóta a hajtómű és a 650 kg-os üzemanyag-tartály előtt foglalt helyet, egy minimális kilátást biztosító szűk kabinban. A Natter-eket nem szerelték fel fedélzeti gépágyúval - fegyverzetüket 24 db R4M rakéta alkotta.

Érdekes, hogy Hitler megalomániája miatt a mind hatalmasabb és fejlettebb rakéták, mint a V1 és V2 kiemelt figyelmet kaptak, ugyanakkor a kisebb, ám sokkal hatékonyabb típusokat elhanyagolták - furcsa módon az R4M-ek ennek ellenére megfelelő teljesítményt nyújtottak.

A 600 méteres hatótávolsággal rendelkező eszköz (nitrogéncellulóz alapú) diglikolrúd hajtóanyaggal rendelkezett. 82 cm-es hosszával és 55 mm-es átmérőjével kisméretű rakétának számított, ennek ellenére harckocsik megsemmisítésére is alkalmas volt (ennek megfelelően repülők ellen már egy találat is pusztító erejű volt).

Az egyszerűen előállítható, ám halálos rakéták két db 12-rekeszes indítószerkezetben foglaltak helyet a gép lerobbantható orr-részében. Mivel a nem irányított rakéták ballisztikai tulajdonságai kis távolságon megegyeztek a 30 mm-es gépágyú lövedékével, a célzáshoz a hagyományos vadászgépek pilótafülkéiben található célzó-berendezések is elegendőek voltak.


Szolgálatban:

Az első, még pilóta nélküli Ba 349-es indításra 1944. december 22-én került sor. Heinrich Himmler, a Schutzstaffel (röviden SS) vezetője megtekintett egy ilyen indítást, majd támogatásáról biztosította a tervezőt.

A próbák 1945 februárjában értek el arra a szintre, hogy a gyorsító-rakéták mellett már a Walther rakétahajtóművet is beindíthatták. Bár a kísérletek jól haladtak, néhány nap elteltével minden Wunderwaffe (csodafegyver) programot az SS felügyelete alá vontak össze. A nácik minél előbb bevethető típust akartak csinálni a Ba 349-ből, ezért azonnal elrendelték a pilótás repülést.

A gyártó tiltakozott, mivel a pilóta nélküli kísérletek még nem fejeződtek be és több komoly probléma is felmerült, de ezt elutasították - a döntés a berepülő pilóta, Lothar Siebert életébe került (bár az indítás sikeres volt, a gép kb. másfél kilométer magasságban a hátára fordult és még működő hajtóművel a földbe csapódott.

A katasztrófa ellenére a programot folytatták és le is gyártottak 36 db Natter-t (az elkészített Ba 349V, Ba 349A és Ba 349B változatok alig különböztek egymástól, bár néhány példány fegyverzet gyanánt az R4M-hez hasonló, de Föhn típusú rakétákat kapott).

Az eszköz bevetése - a gép szerkezetéhez hasonlóan - rendkívül egyszerű volt. Ellenséges támadás esetén a Natter-t egy függőleges, forgatható kilövőállásról indították a négy startrakéta beindításával (emiatt nem volt szükség sérülékeny felszállópályára).

Mivel a fellépő hatalmas erőktől a pilóta elájult, az út első szakaszán egy nagyon egyszerű robotpilóta tartotta az irányt. Ezután rakétahajtásának köszönhetően a Ba 349-es alig egy perc alatt kb. 12 km-es magasságot ért el. A magához térő pilóta ezután zuhanórepülésben közelítette volna meg a támadó bombázó-rajt. Ekkor lerobbantotta az orrkúpot és bevethette rakétáit, majd igyekezett lesüllyedni és sebességének mintegy harmadára, 250 km/h-ra lassítani.

Ezután a pilótának ejtőernyővel ki kellett ugrania, mivel a Bachem-repülőt még sítalpakkal sem látták el (a vadászgép törzsnek hátsó része is ejtőernyővel ereszkedett le, így az egyetlen értékesebb alkatrészt, a hajtóművet később újra felhasználhatták).

A legnagyobb gond az indítás módjából adódott. A rendkívül lekorlátolt hatósugarú gépeket csak lebetonozott kilövőállásokról indították, ezek pedig elég könnyen megsemmisíthetőek voltak, ráadásul csak pontcélokat védhettek, áttelepítésükre nem volt lehetőség.

A gépek manőverező-képessége sem volt megfelelő: bár eséllyel szállhattak volna szembe a bombázókkal, de a rendkívül gyorsan mozgó, új generációs amerikai, brit és szovjet vadászgépeknek már nem lehettek ellenfelei.

A célzással is gondok adódtak: ezek a lassan mozgó, 1930-as években tervezett bombázók ellen még hatásosak voltak, de a háború végén az új fejlesztésű, bonyolult elkerülő manőverekkel operáló amerikai bombázókat már igen nehéz volt eltalálni (ehhez még hozzá kellett venni a rakétahajtású gépeknél nagy sebességnél megszokott kígyózó mozgását és rázkódását is).

Még az olyan egyszerű ötletekkel is problémák adódtak, mint a hajtóművek begyűjtése és újrahasznosítása, mivel a becsapódás erejét nem sikerült egy bizonyos sebesség alá lassítani (emiatt pedig a kiürült hajtóművek rendszerint összeroncsolódtak).

A legveszélyesebb tervezési hibáknak mégis a vezetőre gyakorolt hatásúak tekinthetőek - egyrészt az induláskor tapasztalt hatalmas energiáknak komolyan egészségkárosító hatásuk volt, másrészt nem voltak kétüléses tanuló-gépek, ezért minden pilótának az első bevetésen kellett megismerkednie a harcjárművel.

Ráadásul a pilótákat, miután leválasztották a törzs hátsó részét, a hirtelen lassulásnak kellett volna kirántania a fülkéből, de az ideálistól akárcsak minimálisan eltérő helyzetben ez a pilóta szinte biztos halálával járhatott volna. Nyilvánvaló hiányosságai ellenére a győztes hatalmak ebből az eszközből is igyekeztek begyűjteni néhány példányt, melyekből számos ötletet merítettek.


Műszaki adatok:

Név: Bachem Ba 349 „Natter” (vipera)

Típus: (egyszer használatos, rakétahajtású) elfogó vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 6,06 m

Fesztáv: 3,65 m

Magasság: 1,16 m

Szerkezeti tömeg: 1.500.kg

Max. felszálló tömeg: 2.200.kg

Motor: rakétahajtású, 1 db 11,2 kN-os fő- (Walter 109-509A1, folyékony hajtóanyagú), 4 db 4,9 kN-os strart- (Schmidding SG 34, szilárd hajtóanyagú)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 24 db 55 mm-es rakéta (R4M vagy Henschel Hs 217 „Föhm”, a lerobbantható orr részben)

Teljesítmények:

Végsebesség: ~ 1000 km/h

Csúcsmagasság: 12.000.m

Emelkedőképesség: 3216 m/perc

Hatótávolság: 60 km (a repülési idő 62 mp-nyi emelkedésből és 102 mp-nyi harcérintkezési részből állt (az út utolsó része vitorlázó-repülés volt)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.