Avro Lancaster

„Csúcskócsag”


Tervezés:

Az első világháború alatt a Brit Birodalom rendkívüli mértékben fejlesztette nem sokkal korábban alakult légi csapatait (a légierők elődeit): számos típust rendszeresítettek, melyekkel a háború végére sikerült megtörni a rendkívüli teljesítményű német típusok légi fölényét.

A békeszerződést követően az angolok is jelentősen csökkentették légierejüket, de az újabb harcjárművek fejlesztését nem szűntették meg (igaz, az erre szánt keretet a korábbi töredékére csökkentették).

Ennek az lett a következménye, hogy az 1930-as években az Egyesült Királyság bombázó ereje rendkívül vegyes képet mutatott: több mint két tucat különböző típust állítottak szolgálatba, ami rendkívüli módon megnehezítette a karbantartást.

A fő problémát az okozta, hogy az új fejlesztések mellett még jelentős számban szolgáltak kétfedelű, nyitott típusok (pl.: az amúgy kiváló Fairey Swordfish), melyek mind sebességben, mind teherbírásban messze elmaradtak az 1930-as években megalkotott bombázóktól.

Ezek leváltására több új típusú, kétmotoros bombázót rendeltek, ám a stratégiai bombázásra jobban megfeleltek a nagyobb, négymotoros típusok, ezért az 1930-as évek végén újabb három, négymotoros angol nehézbombázót terveztek.

Az Avro vállalat típusa a kétmotoros Avro Manchester közepes bombázóig vezethető vissza, amely rendkívül nagy teljesítményű, 1500 lóerőnél is erősebb motorokkal rendelkezett, de műszaki hibái miatt csupán 202 db-ot gyártottak belőle.

A Manchester hibáit sosem sikerült kijavítani, viszont a típus jó kiindulási alapot biztosított, ezért a gyár megpróbálta átalakítani négymotorossá. Ez lett az Avro Lancaster, melyet úgy építettek, hogy megfeleljen a rendkívül ambiciózus B.12/36-os felhívásban foglaltaknak (erre a pályázatra készült a szintén négymotoros Handley Page Halifax és Short Stirling is).


Konstrukció:

Új fejlesztésű típusként a Lancaster már túlnyomórészt fémépítésű volt (csak a kormányfelületeket borította feszített vászon), de elődje számos jellegzetességét örökölte. A 21 métert meghaladó törzshosszon nem változtattak, viszont a szárnyak fesztávolságát 27,5 méterről 31 méter fölé növelték (ez javította a gép irányíthatóságát).

A típus egyik meghatározó eleme a modul rendszerű felépítés volt. A test és a szárnyak is öt-öt blokkból álltak, melyeket teljesen külön lehetett egymástól választani. Ezzel egyrészt megkönnyítették a gyártást, másrészt az egyes elemeket különböző rendszerekkel specializálhatták és a sérült részeket később is ki lehetett cserélni.

A nagyobb tömeg miatt meg kellett erősíteni a típus törzsét és szárnyait, de az alakjuk a Manchester-ét idézte: mindkét bombázó alsó bekötésű, a belső szakaszon állandó szélességű, a külsőn kifelé keskenyedő trapéz-szárnyakat kapott. A farokrész alakján sem módosítottak, viszont a Manchester hármas függőleges vezérsíkjait kettős vezérsíkokra cserélték.

Az Avro Manchester hibái a nagy teljesítményű, de megbízhatatlan motorokra voltak visszavezethetőek, ezért a Lancaster esetében elhagyták az erős, 24 hengeres Rolls-Royce Vulture motorokat és helyettük V12-es Rolls-Royce Merlin XX-as típusú egységeket használtak.

A Merlin megbízható erőforrásnak bizonyult, de kisebb teljesítménye miatt kettő helyett négyet kellett beépíteni (a jóval a szárnyak elé kinyúló motorok háromlapátos légcsavarokat forgattak).

E típus futóműve hasonlított a Stirling-éhez, ám annál jóval kisebb méretű első kerekekkel rendelkezett. Nagy mérete ellenére a bombázó tömege mindössze három keréken nyugodott: ebből az első kettő behúzható volt, a hátsó, farok alatti bolygóműves tengelyt viszont fixre építették.

A Lancaster tervezésénél fontos szempont volt, hogy bombaterhe meghaladja a korábbi típusokat: ez sikerült is, alapvetően 6350 kg-nyi ejtő-fegyvert szerelhettek a gépbe, de ezt akár 10 tonnára is növelhették.

A Lancaster egyik komoly előnye az volt, hogy az összes létező angol bomba hordozására alkalmas volt: ehhez 10 különböző konfigurációt alkalmaztak, melyekben az 1,8 kg-os bombáktól a 10000 kg-os Grand Slam földrengés-bombákig számos ejtő-fegyver használtak (a jobboldali fotón egy Lancaster B.I Special látható egy Grand Slam bombával).

Mivel mélyen az ellenséges területek fölött kellett tevékenykedniük, az új nehézbombázókat komoly önvédelmi fegyverzettel szerelték fel, melyekkel bármilyen irányból érkező ellenséggel felvehették a harcot: ehhez a Lancaster 2-2 géppuskát szereltek az orrtoronyba és a törzs fölötti toronyba, négyet pedig a hátsó toronyba.


Szolgálatban:

Mivel az Avro Lancaster-t a Manchester után fejlesztették ki, a típus első példánya csak 1941. január 9-én emelkedett levegőbe, a sorozatgyártás pedig csak egy évvel később indult be.

1941-ben a Szövetségesek helyzete már kétségbeejtő volt: az Amerikai Egyesült Államok még nem lépett be a második világháborúba, Franciaország már kapitulált, az Egyesült Királyság pedig a túléléséért küzdött és bár az Anglia feletti légi csatát a britek megnyerték, a kontinensről kiszorultak.

Ebben a helyzetben óriási szükség volt a német területek bombázására (hogy csökkentsék a támadó járművek számát és részsikereket felmutatva növeljék a morált), de a nappali támadás öngyilkosságnak tűnt, ezért a Lancaster-ekhez külön éjszakai bevetési tervet készítettek.

Ezzel megkezdődött Németország és a hozzájuk kapcsolódó területek szisztematikus elpusztítása. Az angol bombázók nagy robbanóerejű bombákkal támadták a gyárakat és vasúti csomópontokat, gyújtóbombákkal a városokat, de részt vettek a német kikötők elaknásításában, a V1-es rakétakilövők elpusztításában és tengeralattjárók megsemmisítésében is.

A Lancaster-ek jelentős számban készültek: 1945-ig, a gyártás beszüntetéséig 7377 példányt építettek 5 fő sorozatban. A Lancaster B.I-eseket követte a Lancaster B.II erősebb, Bristol Hercules motorokkal és komolyabb védelmi fegyverzettel, majd az új tornyos Lancaster B.IV, a megerősített Lancaster B.V és a még erősebb Lancaster B.VII.

A Lancaster-ek mintegy 156000 bevetést teljesítettek, ezalatt több mint 618000000 kg-nyi bombát dobtak le (köztük gátromboló ”pattogó” bombákat) és a második világháború minden hadszínterén felbukkantak, de ezért nagy árat fizettek: a gépek kb. 40%-a a bevetések alatt elpusztult.

A Lancaster volt a második világháború legsikeresebb angol nehézbombázója, melyet a háborút követően is tovább használtak és számos speciális változatot alakítottak ki belőle, többek között az Avro Type 685 „York” és Type 688 „Tudor” utasszállító repülőgépeket (jobbra egy York látható).


Műszaki adatok:

Név: Avro Lancaster

Típus: nehéz bombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 21,11 m

Fesztáv: 31,09 m

Magasság: 6,25 m

Szerkezeti tömeg: 16.571.kg

Max. felszálló tömeg: 32.727.kg

Motor: légcsavaros, 4 db, egyenként 1280 Le-s (5120 Le-s összteljesítménnyel (Rolls-Royce Merlin XX, folyadékhűtéses, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)

Személyzet: 7 fő

Fegyverzet: 8 db 7,7 mm-es géppuska (M1919 Browning, 2-2 db az orrtoronyban és a felső toronyban, 4 db a hátsó toronyban), maximum 6350 kg-nyi bomba (vagy 1 db 9979 kg-os Grand Slam bomba)

Teljesítmények:

Végsebesség: 454 km/h

Csúcsmagasság: 6.500.m

Emelkedőképesség: 222 m/perc

Hatótávolság: 4073 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.