Avro Canada CF-100

„Mindig bevetésre kész kanadangol”


Tervezés:

Az elmúlt évszázadok alatt a világ egyik legerősebb hatalma a Brit Birodalom volt. Az angol gyarmatbirodalom leginkább az ókori görögökére hasonlított: központját a relatív kis alapterületű Brit-sziget adta, de meghódították Írország mellett Afrika több országát, gyarmatosították Iniát és Észak-Amerikát valamint az egész Ausztrál kontinenst is. A birodalom összterülete fénykorában meghaladta a 34 millió négyzetkilométert, ami a föld teljes szárazföldi területének kb. 20%-a (a lakhatatlan területeken nem számolva több mint 50%-a).

Az angol gyarmatosítók jelenléte kettős hatással járt: egyrészt - mint minden gyarmatosító - háttérbe szorították a helyi kultúrát és kizsákmányolták a helyieket, de az is igaz, hogy (a hatékonyabb munka érdekében) fejlesztették az infrastruktúrát és az ipart, megismertetve gyarmataikat a kor csúcstechnológiáival.

A britek hatalma az amerikai kontinens északi felére is kiterjedt, ahol két gyarmatuk volt: az Amerikai Egyesült Államok és Kanada. Annak ellenére, hogy e két ország szomszédos és területük nagyságrendileg azonos, számos különbség fedezhető fel köztük.

Az eredetileg francia gyarmat Kanada népsűrűsége például igen alacsony és az amerikaiakkal szemben az országnak nem voltak nagyhatalmi törekvései. Kanada megalakulása után az indiánokkal vívott kisebb-nagyobb háborúkat, illetve volt egy határvitája az Amerikai Egyesült Államokkal.

A nagy háborúkban azonban - akárcsak a többi gyarmatnak - támogatnia kellett az anyaországot: amikor az Egyesült Királyság belépett az első világháborúba, Kanada is automatikusan hadat üzent Németországnak (ez nem kanadai sajátosság volt, indiai katonák éppúgy harcoltak a birodalomért, mint a nepáli gurkhák).

Bár Kanada a második világháborúban is harcolt (több mint egymillió kanadai vonult hadba), ekkor az ország inkább egyfajta biztonságos hátország szerepét töltötte be - ellátmányokat szállított a birodalom központjába valamint kiterjedt kiképző és gyártóbázist tartott fent.

Ez a helyzet az 1950-es évekre megfordult - a hidegháború elmérgesedése komoly fenyegetést jelentett az országnak (az Európában használatos világtérkép némiképpen félrevezető, mert a sarkkörön keresztülrepülve a Szovjetunióból rövid idő alatt elérhető Kanada).

A két szuperhatalom között elterülő Kanadának ezért modernizálnia kellett hadseregét - a legfontosabb feladatot egy új vadászgép beszerzése jelentette, amely képes volt elfogni a légtérbe behatoló ellenséges vadászgépeket és bombázókat.

Ekkor az országnak már volt hazai gyártású típusa, a Canadair CL-13 „Sabre” (az amerikai North American F-86 helyi változata), de szükség volt egy nagyobb hatótávolságú, minden időben bevethető modellre is. Az elvárásoknak megfelelő gép kifejlesztésével az angol A.V. Roe repülőgépgyártó vállalat kanadai leányvállalatát (röviden: Avro Canada-t) bízták meg. Ez a XC-100-as program végül a CF-100-as (Canuck) vadászgépben öltött testet (a rövidítésben a ”C” Kanadát, az ”F” a vadászgépet jelölte, míg a Canuck jelentése: kanadai).


Konstrukció:

A Canuck mind külsőre, mint teljesítményét tekintve tipikus első generációs sugárhajtású vadászgépnek számított, de tervezésekor külön figyelmet fordítottak a helyi elvárásoknak, azért kész gép nagy és nehéz lett. A 16,5 méter hosszú és üresen is 10,5 tonnás CF-100-at elsősorban nagy távolságú repülésekre tervezték és a kor legfejlettebb technológiájával szerelték fel - a hosszú, gömbölyű orr például a radart rejtette.

A törzs hátrafelé fokozatosan elkeskenyedett: a függőleges vezérsíkot a vízszintesre építették rá (nem ”T” elrendezésben). Az elnyújtott Canuck széles és hosszú szárnyakat kapott, de mivel a sebesség másodlagos szempont volt, nem alkalmaztak nyilazott szárnyat (a szárnyak végére kezdetben kisméretű tartályokat szereltek).

A nehéz géphez erős hajtóművekre volt szükség, az első prototípusba (Mark 1) ezért az Rolls-Royce Avon típusú sugárhajtóművét szerelték (ugyanez a széria mozgatta többek között az angol English Electric Lightning-ot és a Saab 35 „Draken”-t is).

Az Avon hajtómű teljesítménye azonban nem volt elég nagy, ezért a későbbi prototípusok és a sorozatgyártású gépek már az erősebb TR.5 „Orenda”-t használták, amely az Avro Canada saját fejlesztésű sugárhajtóműve volt. A hajtóműveket a törzs oldalára, a szárnyak fölé szerelték be.

A gép hárompontos, tricikli típusú behúzható futóművet kapott, a nagy tömeg miatt mindhárom tengelyre két-két kereket szereltek. A CF-100-as kétfős legénységgel repült: a pilóta mögött a navigátor foglalt helyet, ezáltal jobban megoszlottak a feladatok (ez a kisebb leterheltség különösen a hosszú bevetéseknél számított).

A több angol vállalattal közösen épített Canuck különböző fegyvereket hordozott. Az első sorozatgyártású verzió orrában egy APG-33-as radar kapott helyet, tűzerejét pedig 8 db 12, 7 mm-es nehézgéppuska alkotta. Később áttértek a 2,75 inch-es (70 mm-es) FFAR „Mighty Mouse” nem irányított légiharc-rakétákra. Az ilyen típusú rakéták előnye volt a gépágyúknál nagyobb tűzerő és hatótávolság, de pontatlanok voltak, ezért a gépeknek nagyszámú rakétát kellett magukkal vinniük (a CF-100-as szárnyvégi tartóiban oldalanként 29 db rakétát szállított). A kanadai gép utolsó variánsai már a jóval fejlettebb AIM-7 „Sparrow” iránított légiharc rakétát használta.


Szolgálatban:

A Canuck első prototípusa (CF-100 Mark 1) már 1950. január 19-én a levegőbe emelkedett, de a mindenre kiterjedő tesztelés évekig tartott. Ennek ellenére a Royal Canadian Air Force (angol; királyi kanadai légierő, röviden RCAF) már 1950-ben megrendelt 124 gépet. A 14 db prototípust és előszériás gépet 70 db CF-100 Mark 3 követte: ez lett az RCAF-nál elsőként szolgálatba álló Canuck-variáns.

A gépből összesen 3 sorozatgyártású széria készült (Mark 3, Mark 4, Mark 5), ezek alváltozatai többnyire csak az Orenda sugárhajtómű modelljében különböztek. A gép három feladatra épült: a klasszikus sugárhajtóműves elfogó-vadász szerepkör mellett néhány gépet kétkormányos iskolagépnek építettek, a kisszámú Mark 5D pedig elektronikai zavaró és csapásmérő repülő volt.

Összesen 692 db Canuck készült és a vadászgép Kanada mellett Belgiumban is szolgálatba állt (a belga légierő 53 db-ot vásárolt). A CF-100 hatalmas előrelépést jelentett a kanadai hadiiparnak, mert bár a hidegháború alatt az ország több típust is gyártott (pl.: Canadair CL-13, Canadair CF-104), ezek amerikai gépek utánépítései voltak. Ezzel szemben a CF-100-as valóban kanadai gép volt (még ha részben angol vállalatok is gyártották).

Ennek ellenére a Canuck megosztó vadászgép lett. A pilóták számos néven emlegették, többek között „Lead Sled” (angol; ólomszánkó) néven, mivel a nagy és nehéz gép lassú volt és nehezen fordult, ráadásul irányítása nagy odafigyelést igényelt. Az élvonalbeli elfogó-vadászgépekkel (pl.: a Canadair Sabre-el) összehasonlítva a CF-100-as bizonyos tekintetben valóban alulmaradt, de az RCAF rá volt kényszerülve a használatára. A Sabre ugyanis csak nappal, jó látási viszonyok között repülhetett, ezzel szemben a Canuck éjjel, különösen hidegben és minimális látótávolság mellett is hadrafogható maradt.

E képessége miatt az ötvenes évek közepén a típus lett a North American Aerospace Defense Command (angol; észak-amerikai légvédelmi parancsnokság, röviden NORAD) egyik legfontosabb repülőgépe (mivel rossz látási viszonyok mellett az amerikai gépek sem szállhattak fel). A koreai háborúban felmerült, hogy az Amerikai Egyesült Államok is vásárol a harcjárműből, de végül az English Electric Canberra bombázó mellett döntöttek.

Mindenidős bevethetősége miatt egy időben CF-100-asok európai légtérben is repültek, hogy e területek biztosítása rossz időjárási körülmények esetén is teljes legyen (sem ezek, sem az otthoni gépek nem vettek részt éles bevetésen).

Az utolsó CF-100-asokat csak 1981-ben vonták ki a szolgálatból - ekkorra egyes gépek több mint 20000 órát töltöttek a levegőben (a Canuck-ot eredetileg 2000 órányi repülésre tervezték).

Az 1951-ben leállított (nyilazott szárnyú) CF-103-as és az (1959-ben törölt) Avro Arrow program képében történtek kísérletek a Canuck hazai utódlására, de végül ez a típus lett az egyetlen kanadai tervezésű, sorozatgyártásba került vadászgép (a típus utódja a McDonnell CF-101 „Voodoo” lett, amely az amerikai F-101-es másolata volt).


Műszaki adatok:

Név: Avro Canada FC-100 Mark 5 „Canuck”

Típus: kétüléses (elfogó) vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 16,50 m

Fesztáv: 17,40 m

Magasság: 4,40 m

Szerkezeti tömeg: 10.500.kg

Max. felszálló tömeg: 16.329.kg

Motor: sugárhajtóműves, 2 db, egyenként 32,5 kN tolóerejű (Avro Canada TR.5 Orenda 11)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 58 db (FFAR nem irányított rakéták a szárnyvégi tartályokban, blokkonként 29 db)

Teljesítmények:

Végsebesség: 888 km/h (0,7 Mach)

Csúcsmagasság: 13.700.m

Emelkedőképesség: 2670 m/perc

Hatótávolság: 3200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.