Avro 504

„Brit gépmadarak hada”


Tervezés:

Amikor a XIX. század második felében megjelentek az első géphajtású légi járművek, azok még csak technológiai érdekességek voltak, mivel a korabeli gőzgépek teljesítmény/tömeg aránya nem tette lehetővé gyakorlati alkalmazásukat.

Részben ezzel függ össze, hogy amíg az amerikai Samuel Langley, brit John Stringfellow vagy a francia Félix du Temple neve feledésbe merült, a Wright testvérek későbbi repülése világszenzációnak számított (igaz, Flyer No 1. nevű járművük nem számított teljes értékű repülőnek, mivel csupán néhány száz méteres, a földtől csak kismértékben elemelkedő siklásra volt képes).

Orville és Wilbur Wright kísérleteit követően az egész világon repülőgép-építési láz lett úrrá: a XX. század első évtizedének végére több európai országban (köztük az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban) nagyszámú tervező készítette el saját szerkezetét, amelyekkel aztán újabb és újabb rekordokat döntöttek meg.

Ezek az első járművek még kis műhelyekben összeállított tákolmányok voltak és nem is a sorozatgyártás igényével készültek, de ahogy a repülőgépek sebessége, hatótávolsága és megbízhatósága nőtt, a világ hadseregei érdeklődni kezdtek a katonai felhasználásuk iránt.

Ezt kiszolgálandó megjelentek az első repülőgépgyárak, köztük a brit Avro, a francia Morane-Saulnier vagy a német Junkers. A hadseregek első repülői fegyvertelen felderítőgépek voltak, de hamarosan a katonák már puskákat és kisméretű gránátokat is vittek magukkal, majd nem sokkal később már eleve géppuskákkal felszerelt modellek épültek, valamint megjelentek az első légibombák.

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, a legtöbb nagyhatalom már rendelkezett légicsapatokkal (a légierők elődeivel) és hamarosan óriási mennyiségű gépre adtak le megrendeléseket.

Az Egyesült Királyság egyik első rendszeresített katonai géptípusát az A.V. Roe and Company (röviden Avro) építette: a Verdon Roe testvérek 1908-ban készítették el első típusukat, de kisebb sorozatot csak az 1912-es Avro 500-asból rendeltek. A tervezők ebből kiindulva készítették el az 501-es, 502-es és 503-as repülőket, ám ezek nem váltak sikeressé, viszont alapul szolgáltak az Avro 504-es katonai repülőgép számára.


Konstrukció:

Az Avro 504-es a korai vadászgépek számos jellemvonásával rendelkezett, de felépítését tekintve nem tért el az 500-as sorozat többi gépétől. Maga a típus favázra feszített vászonból állt és hosszú, hátrafelé fokozatosan elkeskenyedő törzset kapott.

Mivel az enyhe ”V” beállítású kettős (biplán) szárnyak még nem önhordó kialakításúak voltak (ezek csak két évtizeddel később terjedtek el), az Avro 504-es közel 11 méteres fesztávolságú szárnyait egymáshoz kellett erősíteni. Ez oldalanként két-két pár (összesen 8) merevítő rudat jelentett, emellett kereszt alakban merevítő-huzalokkal erősítették meg a szerkezetet (a felső szárnyat kissé előrébb tervezték, mint a hátsót, ezért a merevítő rudak ferdén álltak).

Az Avro 504-es mozgékonyságának növelése érdekében a tervezők az alsó és a felső szárnyakra is terveztek kormányfelületeket: azért, hogy ezek kitérítettsége minden helyzetben azonos legyen, a csűrőket két-két fémhuzallal kötötték össze.

A szárnyakhoz hasonlóan a gép vízszintes vezérsíkjai is szögletesek voltak (lekerekített sarkokkal), az akkoriban megszokottnak számító, jellegzetes alakú függőleges vezérsíkkal.

A típust egy Gnome 7 „Lambda” típusú hajtómű emelte a levegőbe: ez egy francia tervezésű, csillag hengerelrendezésű, 7 hengeres motor volt, melyek a britek (és a németek) licencben gyártottak, ezért a világháború kezdetén majdnem minden légierő repülőin használták. A 80 lóerős Lambda-motor alacsony teljesítménye ugyan korlátozta a gép végsebességét, de a mozgékonyság szempontjából ez kevésbé volt fontos, mivel még az 504-es késői változatai, teljes terhelés mellett is csupán 830 kg-ot nyomtak.

A repülő futóművét elöl két kerék alkotta: a vékony abroncsok rendkívül közel kerültek egymáshoz, ezáltal a jármű könnyebben felborulhatott, viszont a kerekek közé egy sílécszerű elem is került (ez a repülő hosszirányú borulását volt hivatott megelőzni) - hátulra egy egyszerű farokcsúszó került.

Az Avro 504-es kétüléses oktató-változata nem rendelkezett fegyverzettel, de elkészítettek egy támadó modellt is, amelyet egy darab 7,7 mm-es géppuskával láttak el (e fegyver a felső szárny tetejére került, mert ekkor még nem találták fel a légcsavarkörön keresztül tüzeléshez szükséges megszakító-mechanizmust, a keskeny szárnyak pedig nem bírták volna el a fegyver tömegét).

A vadász-változat együléses volt: a második fő helyére egy kiegészítő üzemanyag-tartályt építettek be, ezáltal drasztikusan (3-ról 8 órára) nőtt a maximális repülési időtartam (ezek a gépek 9 kg-os légibombákat is szállítottak).


Szolgálatban:

Az Avro 504-es először 1913. szeptember 13-án emelkedett a levegőbe és az egyre feszültebb helyzetre tekintettel a brit Royal Flying Corps (angol; királyi repülőcsapatok, a RAF elődje) és a Royal Naval Air Service (angol; királyi haditengerészeti légi szolgálat, később beolvadt a RAF-ba) is azonnal rendelt belőle.

Az első világháború kirobbanásakor kisebb számban már rendszerben álltak az 504-esek, amelyeket Franciaországba küldtek. Itt az Avro-gépekkel hajtották végre a világ első stratégiai bombázását (a cél a Friedrichsafen-i Zeppelin-csarnok volt), de két hónappal korábban, 1914. augusztus 22-én is egy Avro 504-es szerzett - igaz, szomorú - elsőséget, mint az első lelőtt brit repülőgép.

A típust jelentős mennyiségben gyártották, de hamar kiderült, hogy a legújabb német vadászgépekkel összehasonlítva már nem állja meg a helyét, ezért ezt követően elsősorban oktatásra használták. A gyár a jelentős megrendelésekre való tekintettel folyamatosan fejlesztette járművét és több különleges kialakítású gép is megszületett (ezek általában nem kerültek sorozatgyártásba).

Az eredeti 504, 504A és 504B kétüléses variánsok voltak 80 lóerős motorokkal, míg a C és D modellek az együléses vadászbombázókat takarták.

Az 504E változat volt az első, amelyen megjelent a korábbiaknál nagyobb teljesítményű, 100 lóerős motor, míg az 504K-t úgy alakították ki, hogy kora összes repülőgépmotorjával fel lehetett szerelni (ezzel szemben az L variáns az úszótalppal ellátott 504-eseket jelölte).

Az egyre több rendelkezésre álló Avro 504-est nem csak oktató- és vadászgépként használták, de korlátozottan bombázásra, célzsák-vontatásra, éjszakai vadászként és felderítőként is. E repülő a frontvonalról gyorsan kiszorult, de a kiképzés mellett a honi védelemben egészen a háború végéig meghatározó szerepet töltött be.

1918-ra már rendkívül nagy számú, mintegy 8340 gép készült el és a gyártást csak 1932-ben állították le. Emiatt a háború végén még számos 504-es állt rendelkezésre, amelyekből sokan vásároltak: többek között repülőiskolák, magánszemélyek túragépnek, de az 1920-as években rendkívül népszerű repülő cirkuszok (légi akrobaták) is kedvelték a brit repülőt.

Az Egyesült Királyságban az Avro 504-est az 1933-ban megjelent Avro Tutor váltotta le, de az angolok mellett további 37 állam használta a típust és Japánban, valamit Oroszországban a hazai piacokra külön licencgyártású modelleket is gyártottak.

Összesen 8970 db Avro 504-est építettek, ezzel ez a légi jármű vált a legnagyobb számban előállított első világháborús repülőgéppé (megelőzve a francia Breguet 14-est és SPAD S.XIII-ast, valamint az amerikai Curtiss JN-4-est) és az utolsó 504-eseket még az 1940-es évek elején is használták.


Műszaki adatok:

Név: Avro 504K

Típus: (kétfedelű) kiképző- és vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 8,97 m

Fesztáv: 10,97 m

Magasság: 3,18 m

Szerkezeti tömeg: 558.kg

Max. felszálló tömeg: 830.kg

Motor: légcsavaros, 110 Le-s (Le Rhpne 9J, csillag hengerelrendezésű)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 1 db 7,7 mm-es géppuska (Lewis, a felső szárnyon)

Teljesítmények:

Végsebesség: 145 km/h

Csúcsmagasság: 4.876.m

Emelkedőképesség: 216 m/perc

Hatótávolság: 402 km (repülés maximális időtartama: 8 óra)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.