Arado Ar 196

„A flotta szeme”


Tervezés:

A világ haditengerészeteinek évezredeken át legnagyobb problémája nem is az ellenséges egységek leküzdése volt, hanem az, hogy megfelelő eszköz (nagy hatótávolságú radar) híján szinte folyamatosan sötétben tapogatóztak, nem tudták megválasztani a találkozás helyét és idejét.

Ez csak az 1900-as évek elején változott meg, amikor megjelentek a felderítő repülőgépek. Kezdetben e járművek a szárazföldről indultak, később viszont úszótalpakkal is felszerelték őket.

Ez azt jelentette, hogy a kissé átalakított hadihajók már magukkal vihettek egy-két repülőgépet. Amennyiben szükség volt rájuk, egy daruval vízre bocsátották a felderítőt, amely a vízről szállt fel és oda is érkezett vissza, végül a daruval újra a fedélzetre emelték a járművet. Ez a megoldás lassú volt és nem veszélytelen, de a repülők megjelenése óriási előnyt jelentett, ezért mind a rendszert, mind pedig a használt gépeket fejlesztették.

A hadihajókon megjelentek a (helyhiány miatt általában törzs hossztengelyére merőleges) gőzkatapultok, így a gépeket már sokkal gyorsabban lehetett indítani, akár rossz időben is (a repülés végén a járműveket továbbra is daruval kellett beemelni a fedélzetre).

A nagyméretű hadihajók repülőgépekkel való felszerelésével több nagyhatalom (pl.: a Brit Birodalom) kísérletezett, de ez a megoldás a német haditengerészet, a Kriegsmarine számára különösen fontos volt.

Az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialisták egyik fő törekvése az volt, hogy revánsot vegyenek az első világháborús vereségért, ezért hatalmas erőkkel fejlesztették hadseregüket. Valóban ütőképes szárazföldi haderőt és légierőt sikerült létrehozniuk, ám a Kriegsmarine nem vetekedhetett a britek óriási hadiflottájával, a Royal Navy-vel.

Számbeli hátrányukat (és a flotta-korlátozást) rendkívül erős hadihajókkal, ún. „zsebcsatahajókkal” (cirkálókkal) próbálták ellensúlyozni (kijátszani) - ezek önállóan is tevékenykedhettek: a legnagyobb csatahajók elől nagyobb sebességükkel elmenekülhettek, minden más ellenséges egységet elsüllyeszthettek.

Az ilyen üss oda és fuss típusú taktikában kulcsszerepet játszott a megfelelő felderítés, mivel a hajó kapitányának mindig tudnia kellett, hogy az ellenség hány és milyen típusú hajójával fognak összetalálkozni.

Németország erre a célra 1933-ban a Heinkel He 60 kétfedelű típust rendszeresítette, ám hamarosan felmerült az igény egy nagyobb teljesítményű gépre, ezért a Heinkel vállalat kifejlesztette a másfél-fedelű He 114-est. Ezt kisebb számban gyártották is, de ez nem volt lényegesen jobb elődjénél és a vízben szinte irányíthatatlannak bizonyult, ezért új pályázatot írtak ki.

Az Arado, a Dornier, a Gotha és a Focke-Wulf részvételével zajló tenderen három vállalat kétfedelűvel pályázott, az Arado viszont már egy egyfedelű konstrukcióval: az Ar 196-ossal (ez gyakorlatilag egy alsószárnyas Ar 95-ös volt). Az Ar 196-os fejlettebb konstrukciója miatt vetélytársainál nagyobb teljesítményt nyújtott, ezért végül csak ez a típus került gyártásba.


Konstrukció:

Az 1930-as évek számos más típusához hasonlóan az Ar 196-os is vegyes, fa-fém építésű volt: a törzs első szekcióját már fémburkolattal látták el, hátul viszont még feszített vásznat használtak.

A 11 méter hosszú törzzsel rendelkező típus hagyományos elrendezést kapott: egyetlen (háromágú) húzó légcsavarral rendelkezett, egymás mögötti ülésekkel és hagyományos farokrésszel (ellentétben a kortárs, szintén felderítőnek tervezett Focke-Wulf Fw 189-cel).

Az Ar 196-os ”V” beállítású szárnyakat kapott, melyek végeit a nagyobb sebesség és kedvezőbb manőverező-képesség érdekében lekerekítettek (hasonlóan több élvonalbeli vadászgéphez). Maguk a szárnyak alsó bekötésűek voltak - ez és a szakítás a korábbi több merevítős, kétfedelű kialakítással jelentősen növelte a gép teljesítményét.

A típust kezdetben a kiváló Daimler-Benz DB 600-as hajtóművel tervezték felszerelni, de az új szárazföldi típusok (pl.: Bf 109, Bf 110, He 111) a teljes gyártókapacitást lefoglalták. A vízi repülőgépbe így végül egy BMW 139K erőforrás került, amely a soros hengerelrendezésű DB 600-assal szemben egy 9 hengeres (egysoros) csillagmotor volt.

Az 1930-as években a német mérnökök új, nagy teljesítményű soros repülőgépmotorokat alkottak meg, az Amerikai Egyesült Államok Pratt & Whitney R-1690 „Hornet” csillagmotorjából létrehozott BMW 139-es mégis sikeressé vált. Ezt az is bizonyította, hogy a 139-es erőforrás különböző változatait az Arado Ar 196-os mellett (többek között) a Junkers Ju 52-es csapatszállító és a a Junkers Ju 86-os bombázó is használta.

Az Ar 196-osban alkalmazott 139K változat 947 Le-s teljesítményével nem maradt el jelentősen az akkori élvonalbeli vadászgépektől, végsebessége mégis ”csupán” 311 km/h volt, amelyet részben futóművéből következett.

Vízi repülőgépként az Ar 196-os nem kapott kerekeket - ehelyett két közepes méretű úszótalpat használt (a tesztek alatt kipróbálták az egyetlen fő és két kiegészítő úszótalpat is).

Az úszótalpak maguk is többlet-légellenállást jelentettek, ráadásul ezek rögzítését több elemből álló rendszerrel oldották meg (ezzel a módszerrel viszont elosztották a gép tömegét, így az nem egyetlen kritikus pontot terhelt).

Mivel alapvetően felderítésre tervezték, az Ar 196-osok kezdetben mindössze két géppuskával rendelkeztek: ebből egy előrefelé, egy pedig hátrafelé nézett (utóbbit a megfigyelő kezelte). Az Ar 196 A-2-esek a gépfegyverek mellett két gépágyút és minimális (maximum 100 kg-nyi) bombát is szállíthattak.


Szolgálatban:

Az Ar 196-os első prototípusa, a V1-es 1937 májusában emelkedett a levegőbe, majd további példányok készültek (V2-V5 jelzéssel, egy központi, illetve két úszótalppal). Ezt követően megkezdték 10 db Ar 196 A-0 jelű előszériás példány, illetve 5 db szárazföldi telepítésű Ar 196 B-0 gyártását.

Az első sorozatgyártású modell az 1939-től készített Ar 196 A-1 lett. Az Arado Ar 196 A-2 a szárazföldi bázisú modelleket jelölte, melyeket támadásra építettek át: ennek megfelelően fegyverzetüket két 20 mm-es gépágyúval és 2 db 50 kg-os bombával erősítették meg.

Az A-3-as jelzést kezdetben kihagyták, így a következő variáns az A-4 lett erősebb karosszériával, később viszont mégis gyártani kezdték az A-3-ast, még erősebb szerkezettel. Az utolsó modell az 1943-as Ar 196 A-5-ös volt fejlettebb felszereléssel és egy hátrafelé tüzelő MG 81Z-vel (egy ikercsöves géppuskával).

1944-ig összesen 541 db Ar 196-ost gyártottak, egy részüket a Fokker és az SNCA üzemeiben.

Ahogy az fentebb olvasható, teljesítményét tekintve a típus már megjelenésekor sem tudott versenyezni az élvonalbeli szárazföldi gépekkel, de a vízi repülőgépeknél nem a végsebesség volt a legfontosabb (erre jó példa a minimális sebességű és elavult, mégis rendkívül sikeres második világháborús angol amfíbia, a Supermarine Walrus).

Az Ar 196-ost a pilóták is kedvelték, mivel elődeinél még így is gyorsabb volt és irányíthatósága egyaránt kiválónak számított vízben és a levegőben.

A repülőgép ennek megfelelően szinte minden hadszíntéren megjelent, ahol a német hadihajókat bevetették (a legnagyobb német hadihajó, a Bismarck például 4 db Ar 196-ost hordozott, a kisebb hajók csak 3 db-ot).

Az Ar 196-osokat még azután is használták, hogy a német flotta túlnyomó része megsemmisült vagy semleges kikötőkben rekedt - ettől kezdve főként Szövetséges tengeralattjárókat kutattak fel, illetve partvédelmi küldetéseket teljesítettek.

A típus sikerét az is mutatta, hogy a zsákmányolt példányokat több ország is használtak és a német Harmadik Birodalomban a háború végéig szolgálatban maradt, bár ekkor már könnyű célpontot jelentett az ellenséges vadászgépeknek.


Műszaki adatok:

Név: Arado Ar 196 A-2

Típus: felderítő hidroplán (vízi repülőgép)

Fizikai jellemzők:

Hossz: 11,00 m

Fesztáv: 12,40 m

Magasság: 4,45 m

Szerkezeti tömeg: 2.990.kg

Max. felszálló tömeg: 3.720.kg

Motor: légcsavaros, 1 db, 947 Le-s (BMW 132K, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 2 db 7,92 mm-es géppuska (egy-egy MG 15-ös és MG 17-es), 2 db 20 mm-es gépágyú (MG FF), 2 db 50 kg-os bomba

Teljesítmények:

Végsebesség: 311 km/h

Csúcsmagasság: 7.010. m

Emelkedőképesség: 300 m/perc

Hatótávolság: 1080 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.