Amiot 143

„Bombázó a kockakorból”


Tervezés:

Az első világháborút megelőzően Franciaország a világ egyik vezető hatalma volt erős gazdasággal, gyarmatokkal és az ezt lehetővé tévő ütőképes szárazföldi, vízi, majd légi haderővel.

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, a francia légierő a világ legerősebbjének számított, amit részben annak köszönhetett, hogy a XX. század elején Franciaország volt az aviatikusok központja, így számos típus született francia földön.

A francia légierőben már ekkor is szolgáltak vadászgépek (pl.: Morane-Saulnier Type L, Voisin III), valamint bombázók is (pl.: Cauldron G.3) és az első világháború végére számos további típust állítottak szolgálatba (pl.: a kor egyik legjobb könnyűbombázóját: a kétüléses Airco D.H.4-et).

A Breguet, Blériot, Nieuport, SPAD és további francia repülőgépgyártók típusai is hozzájárultak ahhoz, hogy Franciaország győztesként került ki az első világháborúból, de közben hatalmas veszteségeket szenvedett, mivel sokáig az ország területén folytak a harcok.

A háborút követően - a többi országhoz hasonlóan - a franciák is a legjobb világháborús típusaikat használták tovább, a hadsereg megrendelései pedig a korábbi töredékére estek vissza.

Az 1920-as években a katonai repülés helyét a polgári légi forgalom vette át, amit kezdetben a feleslegessé váló harci gépek átalakításával szolgáltak ki. Franciaország azonban továbbra is a világ egyik legnagyobb birodalmának számított afrikai gyarmatokkal, melyeken több lázadás tört ki, a francia uralom fenntartásához pedig modern hadseregre volt szükség, ami új típusok fejlesztését indukáltak.

Ennek részeként 1928-ban a francia légügyi minisztérium pályázatot írt ki egy többcélú (nappal és éjszaka is bevethető felderítő, kísérő és bombázó) repülőgépre. Négy repülőgépgyár pályázott: az Amiot a 140-essel, a Blériot a 137-essel, a Breguet 410-es, a Société Provençale de Constructions Aéronautiques (röviden SPCA) pedig 30-as modelljével.

A gépek közül egyedül a tömzsi Breguet 410-es volt kétfedelű, a másik három típus monoplán volt, ráadásul a Blériot 137 és a kettős faroktartójú SPCA 30-as már a modernebb kialakítású, alsószárnyassal készült, a minisztérium mégis az Amiot 140-est választotta (ez látható jobbra).

Mivel az eredetileg a gépbe szánt Lorraine 18G „Orion” hajtóművek nem álltak rendelkezésre, további prototípusok készültek, ezért a sorozatgyártású példányokat már Amiot 143-asként jelölték.


Konstrukció:

Ahogy az fentebb olvasható, az Amiot 143-as egy kisméretű bombázó volt, mely tervezésénél azonban figyelembe vették a felderítő gépektől elvártakat is - ennek megfelelően a kész típus (akkoriban) jónak számító kilátást biztosított a legénység minden tagjának.

Ezt úgy érték el, hogy a hosszú, meglepően keskeny törzs alá egy második törzsfél került: ebben a megfigyelő kabinban kapott helyet a pilótán és a faroklövészen kívül minden legénységi tag és a fegyverzet is.

A repülő még felső bekötésű szárnyakkal készült, amely ekkoriban kezdett kiszorulni, de bombázókon még sokáig alkalmazták - maga a gép még az 1920-as évek végi építési elveket követte, de több jövőbe mutató fejlesztést is hordozott.

Ilyen volt, hogy a géptest teljesen fémből készült és a prototípussal szemben a sorozatgyártású modellek már zárt pilótafülkét kaptak, ráadásul a forgatható lőállások is zártak voltak.

A szárnyak (a kerekek tengelyeit tartó rudakat kivéve) már nem igényeltek merevítőket, amelyek jelentősen csökkentették volna a végsebességet. A szárnyak rendkívül vastag belépőélet kaptak és formájuk is szögletes volt, viszont a hajtóműveket már áramvonalas, csepp formájú gondolákba építették.

A típus farokrésze egyetlen függőleges vezérsíkból és két vízszintesből állt, utóbbiakat két-két merevítőrúd támasztotta.

Az Amoit ezen sorozatának minden modellje különböző hajtóművekkel készült - az elsők még Hispano-Suiza 12Nbr erőforrásokkal: ez egy új fejlesztésű, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres motor volt, amely 650 lóerős teljesítményre volt képes.

Az Amiot 143-as futóműve háromtagú volt, ebből a hátsó egy kisméretű, a farokrész vége alá épített, szabadonforgó tengely volt, míg a két, jóval nagyobb méretű első kerék a hajtóművek alá került. Mivel ekkoriban a legtöbb gép (így a 143-as) kerekeit sem lehetett behúzni, az Amiot mérnökei egy áramvonalas burkolatot, közkeletű nevén „gatyaszárat” szerkesztettek a harcjárműre.

A 143-as fegyverzetét már az új elvek alapján építették: úgy alakították ki, hogy körkörös védelmet nyújtson (bármilyen irányból érkező ellenséget tűz alá lehessen venni), ezáltal a repülő egymaga alkalmas bombázónak és kísérőgépnek.

Ezt négy darab géppuska beépítésével érték el, melyből egy került a gép orrára, egy pedig a hátsó részbe (ezek felfelé néztek), míg egy ferdén előre néző géppuskát kezelt a célzó, egy hátrafelé nézőt pedig az alsó törzs végébe helyeztek (ez utóbbiak lefelé néztek).

Az első világháború alatti és utáni gépeken a hátsó géppuskákat rendszerint egy körgyűrűre szerelték, így vízszintesen körbe lehetett forgatni a fegyvert, de korlátozott volt a függőleges elmozdulás. Ezzel szemben az Amiot 143 két felső géppuskáját akár +-90 fokos szögben is ki lehetett téríteni, ami komoly előnyt biztosított az ellenséges gépek követésénél.

Az Amiot 143-asnak szükség esetén bombázóként is üzemeltethetőnek kellett lennie, a gépen ezért két lehetőséget is teremtettek: kisméretű ejtőfegyvereket lehetett a szárnyak alá erősíteni (az oldalanként két-két függesztési pontra) vagy a bombakamrába. Ez utóbbi az alsó törzsrészben kapott helyet ott, ahol a törzsön nem alakítottak ki ablakokat.


Szolgálatban:

Mivel az Amiot 140-esbe szánt, 691-es lóerős Orion hajtóművek nem voltak elérhetőek, a 640 lóerős Hispano-Suiza 12Nbr-ekkel hajtott, Amiot 143M-mé átnevezett prototípus első felszállására 1931. április 12-án került sor. A második prototípus 1932-ben már szerkezetkész volt, de ekkor már sem a Lorraine, sem pedig a Hispano-Suiza erőforrásokat nem tudták beszerezni, ezért ez a gép sosem repült.

Részben ezért, részben azért, mert a megrendelő módosította elvárásait (nagyobb sebesség, előtérben a bombázási kapacitás), az Amiot előrukkolt két további típussal: a 142-essel, melyet 669 lóerős Hispano-Suiza 12Y motorok mozgattak, illetve a Amiot 143-assal.

Ez utóbbi repülőt már a jóval erősebb (858 lóerős), kétsoros, 14 hengeres Gnome-Rhône 14K „Mistral Major” csillagmotorok emelték a levőbe, amitől a gép végsebessége 295 km/h-ra nőtt.

A hajtóműváltással párhuzamosan megnövelték az alsó törzs-szekciót, amelyben így már egy rádiós is helyet kapott. Az immár elsősorban bombázónak szánt Amiot 143-as 1600 kg bombát szállíthatott, ennek felét belső bombaterében.

A gépből ez az egyetlen egy sorozatgyártású változat készült, noha öt további modellt terveztek, köztük a valamivel gyorsabb Amiot 144-et és az Amiot 150-es torpedóvetőt.

1935-37 között összesen 138 db Amiot 143-as készült, az első 40-et még Amiot 140-esként, az utolsó 25-öt pedig már Amiot 144-esként, de ezek csak kisebb részletekben tértek el (a korai gépek rövidebb orr-részt és amerikai Lewis géppuskákat kaptak).

Az Amiot 143-as 1935-ben állt szolgálatba: a gép tipikus 20-as évek végi konstrukció volt, hasonlóan a hamar elavult Blériot 127-hez vagy a 332 példányban készült Bloch MB.200-ashoz.

A 143-as ezeknél valamivel jobb teljesítmény nyújtott, de az 1930-as években a korábbiaknál lényegesen jobb teljesítményű típusok jelentek meg, ezért az Amiot modellje is hamar idejétmúlttá vált: ennek oka többek között a jelentős légellenállást generáló forma és a kis teljesítményű motor volt.

Az 1930-as évek közepére a franciákra egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy tegyenek ellenlépéseket a fegyverkező náci haderő jelentette fenyegetés kiegyensúlyozására, ezért nagy erőkkel igyekeztek fejleszteni hadseregük, így a francia légierő, az Armée de l'Air gépparkját is.

Bár jelentek meg új, valóban gyors és erős gépek, ezek gyártása túl lassan halad, ezért a korábbi típusokat (így az Amiot 143-ast is) rendszerben tartották.

A második világháború kitörésekor e gépekkel repültek az utóbb csak Furcsa háborúnak nevezett, gyakorlatilag tényleges harctevékenység nélküli időszakban, de csak, mint felderítő repülők (illetve röpiratokat szórtak szét velük).

Amikor viszont a náci Harmadik Birodalom megtámadta Franciaországot, a franciák minden szolgálatban álló gépet harcba küldtek. Az Amiot 143-asok már túlságosan lassúak és védtelenek voltak eredeti céljukra, ezért éjszakai bevetésekre küldték őket német célpontok (repülőterek és kommunikációs csomópontok) bombázására.

Ezen bevetések alatt mindegy 500 tonnányi bombát dobtak le relatív kis veszteséggel, de hatásuk is marginális volt. Franciaország összeomlását követően a megmaradt gépeket mindkét fél tovább használta: a németek csak néhány példányt üzemeltettek, a franciákhoz hasonlóan túlnyomórészt szállítógépekként.

Az Amiot 143-as egy tipikus, a két világháború között tervezett és gyártott francia bombázó volt, szögletes alakja és gyenge hajtóművei miatt alacsony végsebességgel, a típus ráadásul már teljesen elavult a második világháború kitörésekor, a francia összeomlásig mégis sikerrel használták.


Műszaki adatok:

Név: Amiot 143

Típus: többcélú (elsődlegesen bombázó) repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 18,24 m

Fesztáv: 24,53 m

Magasság: 5,68 m

Szerkezeti tömeg: 5.455.kg

Max. felszálló tömeg: 8.611.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 858 Le-s (Gnome-Rhône 14K)

Személyzet: 5 fő

Fegyverzet: 4 db 7,5 mm-es géppuska (MAC 1934, egy-egy az orr- és farok-toronyban, a törzs alatti gondola közepén és végén), maximum 1600 kg bombateher (800 kg a zárt bombatérben, 800 kg a szárnyakon)

Teljesítmények:

Végsebesség: 295 km/h

Csúcsmagasság: 7.500.m

Emelkedőképesség: 308 m/perc

Hatótávolság: 1995 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.