/br>

Előzmények:

Akárcsak a világ többi részén, a legtöbb erősebb birodalom Európában is ott jött létre, ahol kedvezőek voltak a környezeti adottságok, elég csak a vizekben és zöldellő legelőkben gazdag (honfoglalás-kori) magyar, francia vagy német területekre gondolni.

Bár az Európa északi részén fekvő Finnországban is van egy rövidebb, (a Golf áramlat következtében) melegebb nyár, a kemény telek miatt a növényzet igen gyér. Az ezer tó országának is nevezett Finnországban ráadásul több mint 180000 tó és közel ugyanennyi sziget található, ami nem kedvez az egységes központi hatalomnak.

A szélsőséges időjárás ellenére a kutatások szerint a terület már a kőkorszak alatt is lakott volt és az évszázadok során kialakult egy államszervezet. Svédország a XI. században meghódította a finneket és a svéd királyok hét évszázadon át uralták az országot. Ennek I. Sándor cár hódító politikája vetett véget, amelynek keretében Lengyelország egy része mellett Finnországot is leigázta (az oroszok uralma 108 évig tartott). Miután Oroszország egy megalázó különbékével kilépett az első világháborúból, az országban kitört a forradalom (amely végül a kommunisták hatalomra jutásával ért véget). A helyzetet kihasználva a finnek kikiáltották a függetlenségüket, ami belső feszültséghez vezetett.

A második világháború előtt, majd alatt a finnek a szovjetek ellen harcoltak (német segítséggel). Bár ezt komoly emberáldozatokkal és területek elvesztésével járt, a németek eszközeinek, a különösen zord teleknek és a finnek kitartásának köszönhetően meg tudták őrizni szuverenitásukat (ld. Simo Häyhä, a világ legeredményesebb mesterlövésze). Csakhogy miután megállapodtak a szovjetekkel, a Finnországban állomásozó nácik megtámadták korábbi szövetségesüket, mert a finn-szovjet háború lekötötte a kommunistákat és szükségük volt a finn nikkelre is. A Lappföldi háborúnak nevezett héthónapos harcok végén a németek elhagyták Finnországot.

A második világháborút követő békeévek hamar véget értek és a két fiatal szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió mind jobban szembekerült egymással. Bár a finnek szomszédosak voltak a Szovejtunióval, nem kívántak a keleti blokkhoz tartozni és mindenáron el akarták kerülni, hogy ismét orosz fennhatóság alá kerüljenek. Ehhez létre kellett hozniuk saját hadiiparukat, mivel korábban hadseregüket főleg importál fegyverekkel szerelték fel.

A gyalogos katonák gyors frontra juttatásához többek között egy nehéz páncélozott csapatszállítóra volt szükségük, ezért megrendeltek egy ilyen járművet. A programnak három deklarált célja volt: a páncélautó legyen kétéltű, a lehető legtöbb katonát vehesse a fedélzetére és mindezt a rendelkezésre álló szűkös pénzügyi keretből oldják meg. A pályázaton három cég vett részt, a győztes a Sisu Auto lett. Mivel a típust nehezen megjegyezhető XA-180-ként jelölték, a harcjárműre a finnek gyakran „panssari Sisu”-ként (páncélozott Sisuként) utaltak: ennek rövidítése lett a Pasi becenév.


Konstrukció:

A Pasi alapváltozata egy olcsó páncélozott csapatszállító volt, ez pedig rányomta a bélyegét a harcjármű képességeire. A típus felépítése megegyezett a német Fuchs-al: háromtengelyes váz, hatszög-keresztmetszet, csőrös orr a kabinnal, méretei viszont felülmúlták a kategória-társaiét.

Az alapváltozat egyáltalán nem rendelkezett fegyverzettel, mert célja kizárólag a katonák biztonságos mozgatása volt. Az XA-180-as testén ugyanakkor kialakítottak oldalanként három-három nyílást, melyeken át a bent ülő katonák tüzelhettek.

Bár a Pasi tervezésekor a megfelelő védelmi képesség biztosítását kiemelt feladatként kezelték, a költségek alacsonyan tartása érdekében komoly kompromisszumokra kényszerültek. A páncélzat vastagsága sehol sem haladta meg a 12 mm-t, azaz hasonló volt a többi korabeli nehéz páncélautóhoz (ld. BTR-80). Ez csak a kiskaliberű lőszerek ellen nyújtott védelmet, de a Sisu igyekezett a lehető legtöbbek kihozni a konstrukcióból, ezért a részletekre figyelve komolyabb tömegnövelés nélkül maximálták a bent ülők védelmét.

A páncélzatot megdöntötték, így a páncéltörő lőszerek nagyobb eséllyel lepattannak a jármű oldaláról. Ennél hatékonyabb megoldás volt a különleges kialakítású alváz, amely a jármű alatt robbanó aknák és improvizált robbanószerek erejét bizonyos mértékig eloszlatta, azaz a Pasi az aknarobbanás elleni védelem egyik korai képviselőjének tekinthető. A gyártó még olyanokra is figyelt, mint az alapváltozaton is páncélozott szélvédő (a legtöbb páncélautóba akkoriban hagyományos ablakokat szereltek).

Meglepő, hogy méretei ellenére az XA-180 tömege ”csupán” 12 tonna volt, azaz jóval könnyebb, mint például a hasonló képességű kanadai LAV-25, ez pedig előnyös volt a jármű mozgatása szempontjából. A középre beépített Valmet dízelmotor az alapváltozatban 236 lóerőt adott le - ezzel a Pasi úton 100 km/h fölöté gyorsulhatott és terepjáró képessége is jó volt. A finn terep sajátosságai miatt az XA-180 képes volt vízben is haladni - ilyenkor a jármű végébe épített két hajócsavar hajtjotta előre.


Fejlesztések:

Az XA-180 egy meglepően jól sikerült konstrukció volt, de akárcsak a többi országban, arra a finneknek is hamar rá kellett jönniük, hogy a modern harctereken minden járművet fegyverzettel is fel kell szerelni. Ezt a problémát ideiglenesen egy 12,7 mm-es NSZV nehézgéppuskával orvosolták (az amerikai M2 „Browning” szovjet megfelelője).

Már az XA-180-as is 16 katona szállítására volt képes (a legtöbb nehezebb páncélautóban csupán 6-10 fő fér el), ráadásul a szovjet típusokkal ellentétben a Pasi-ban a belső tér nem volt szűkös. További előny, hogy például a kínai WZ551-essel ellentétben a finn típust két hátsó ajtón át lehetet elhagyni és a vezető is kapott ajtót. Az XA-185 viszont már 18 katonát befogadó raktérrel készült, ezzel tovább növelve a típus hatékonyágát. Bár a jármű tömege kb. 1,5 tonnával nőtt, az erősebb motor ezt ellensúlyozta.

Mivel mindkét változat támadó képessége minimális volt, a Sisu megalkotta az XA-186-ot, amely már M2 „Browning” nehézgéppuskával felszerelt tornyot kapott. Mivel a motort az XA-185-ből vették át, a harcjármű tömege viszont újabb 5,5 tonnával nőtt, ez a változat lassabbá vált és elvesztette úszóképességét.

Időközben az egyre komolyabb elvárásoknak az alapváltozatok már nem tudtak megfelelni, ezért a gyártó Sisu XA-200 típusnévvel egy újratervezett páncélgépkocsit mutatott be. Megtartották a hatkerekes kialakítást, de az orr-részt erősebben megdöntötték. A megerősített páncélzat már nem csak a (jellemzően 7,62 mm-es kaliberű) géppisztolyok, de 14,5 mm-es nehézgéppuskák ellen is védett. A fejlesztett elektronikai rendszer részeként ez a modell már beépített éjjellátóval készült. Ebből a variánsból készült parancsnoki harcjármű (Sisu XA-202) és 20 mm-es gépágyúval felszerelt 22,5 tonnás csapatszállító (Sisu XA-203) változat, viszont ez utóbbiba csak nyolc katona fér.


Szolgálatban:

A Sisu az első XA-180-as prototípusát már 1980-ban legyártotta, de a tesztelésre csak három évvel később került sor és a Pasi-k csak 1986-ban álltak rendszerbe a finn védelmi erőknél. Nagy befogadó-képessége és relatív alacsony ára mellett a típusnak volt egy további komoly előnye: az el nem kötelezett Finnország által gyártott típus megvásárlása nem jelentett problémát a külpolitika alakításakor.

Részben ez volt az oka, hogy a finnek mellett a környező országok is vásároltak a Pasi-kból: a szomszédos Svédország mellett Észtország, Hollandia és Norvégia is - a három ország összesen 310 ilyen harcjárművet vett. Idővel további országok adtak megrendelést a gyártónak, köztük Ghána és Írország. Összesen több mint 1200 Pasi készült el, így a típust széles körben használták. Különböző felségjelek alatt a Pasi-k jártak a Közel-Keleten (pl.: Libanonban és a vitatott hovatartozású Golán-fennsíkon), Afrikában (pl.: Csádban, Libériában és Szomáliában), illetve Európában (többek között a Boszniai és a Horvátországi konfliktusok idején).

A Pasi-k rendszerint az ENSZ zászlaja alatt végeztek rendfenntartó missziókat, ezért sok példány a szervezet fehér színére festettek. Az Egyesült Nemzetek Szervezete maga is üzemeltetett ilyen páncélautókat, mivel amellett, hogy sok katonát szállíthattak, a legtöbb típusnál jobb volt az aknarobbanás elleni védelmük.

1997-ben az XA páncélautó-széria motorjait is gyártó finn Valmet és a Sisu megalapította a Patria biztonságtechnikai vállalatot, amely átvette a Pasi gyártását, de a széria nevét megőrizte.


Utóélet:

Meglepő, hogy bár a hidegháború második felében újra megjelenő (nem amerikai vagy szovjet) harcjárművek exportja ismét a korábbi erős államokra (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, stb.) korlátozódott, a Sisu mégis több sikeres üzletet kötött. A számos más, az extrém hideget jól bíró harcjárműveket gyártó Sisu vállalat integrálását követően a Patria folytatta elődje hagyományait, de a korábbi szériából is készültek speciális változatok:


A Sisu a 180, 185, 186 és 200-as csapatszállító modellek mellett további variánsokat is készített: az XA-181 a Crotale légvédelmi rakéta-rendszer különböző modelljeit hordozta, az XA-182 viszont a darura emlékeztető Jantronic J-1000 radart (ld jobbra). A fentebb említett XA-185-ösből több modell is készült, többek között harctéri mentő (MEDEVAC) és TOW páncéltörő rakétával, illetve 30 mm-es gépágyúval felvértezett támadó variáns. Magát a Pasi páncélautót az új fejlesztésű, nyolckerekű Patria AMV önjáró alvázra épített variánsok váltják fel.


Műszaki adatok:

Név: Sisu XA-180 „Pasi” (páncélozott Sisu)

Típus: nehéz páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: ~ 12,00 t

Hossz: 7,50 m

Szélesség: 2,90 m

Magasság: 2,77 m

Motor: 236 Le-s (Valmet 611 DSBJA, dízelüzemű)

Legénység: 2 fő + maximum 16 utas

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: nincs, lehetőség 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska felszerelésére (NSZV, a jármű tetején)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 6-12 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: ~ 100 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen), 10 km/h (vízben)

Hatótávolság: 900 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.