Sd.Kfz. 247

„schwerer geländegängiger gepanzerter Personenkraftwagen”


Előzmények:

1871-es egyesítését követően a Német Birodalom egy csapásra a világ egyik legerősebb országává vált fejlett iparral, amely az első világháború előtt és alatt a kézifegyverektől a repülőgépeken át a hadihajókig számos modern katonai eszközt gyártott, ugyanakkor meglepő módon a birodalom szárazföldi harcjárművek tekintetében elmaradt a rivális Brit Birodalomtól és Franciaországtól.

A világ első páncélosait a britek építették; az őket követő franciákkal együtt kifejezetten a németek ellen. A Német Birodalomban szintén terveztek harckocsikat, de ezek közül egyedül az A7V modell került gyártásba és a háború végéig mindössze 20 példány készült el, ezért a németek több zsákmányolt brit páncélost is használtak.

A páncélautók terén a németek hasonló lemaradásban voltak. A Büssing járműgyártó már 1914-ben, a háború kezdetén megtervezte a Büssing A5P páncélautót, amely kortársainál lényegesen nagyobb volt és mindkét végén egy-egy vezetőállást alakítottak ki rajta. A 10 tonnás tömegű és rekordszámú, 10 fős legénységgel rendelkező A5P modellt a Büssing a Német Birodalom alapvető páncélautójának szánta, azonban a jelentős túlnyúlásokkal rendelkező típus sorozatgyártását nem kezdték meg, mert ehelyett a németek a rivális Ehrhardt E-V/4 jelű típusát választották.

Az egyszerűbb felépítésű, a Büssing modelljéhez hasonlóan nagy méretű (több mint 7 tonnás, 8-9 fős legénységű) E-V/4 a Német Birodalom elsődleges páncélautójává vált. Az elkészült példányokat kezdetben a nyugati-, valamint a balti-frontokon tervezték bevetni, de a statikus harcokban nem sok használt vették a típusnak, amelyet ezért átvezényeltek a keleti frontra, ahol relatív sikeresen használták. A Panzerkraftwagen Ehrhardt néven is ismert típusból több sorozatban néhány tucat példányt építettek, de az első világháború végére a páncélautót a Német Birodalom területén csendőrségi feladatkörre vonták vissza.

A háborút elvesztő németeket az Antant rendkívül súlyos korlátozásokkal sújtotta: gyakorlatilag minden modern harcjármű (köztük motoros katonai repülőgépek, hadihajók és harckocsik) fejlesztését, gyártását és hadrendben tartását megtiltották, de a győztesek is felismerték, hogy Németországnak a belső rendfenntartási feladatokhoz szüksége lesz kisszámú csendőrségi járműre, ezért 1919-ben engedélyezték további 20 db E-V/4 típusú páncélautó gyártását.

A korlátozások miatt ezen harcjárművek egészen a 1939-ig hadrendben tartották, a hatalmat megszerző Nemzetiszocialista Német Munkáspárt és a szervezet vezetője, Adolf Hitler viszont a kezdetektől készült egy új, nagy háborúra, amelyhez az ekkor már több mint 20 éves Ehrhardt páncélautóknál modernebb típusokra volt szükségük.

A nácik egyik első új fejlesztésű páncélautója az 1933-ban hadrendbe állított Daimler-Benz Kfz 13 „Maschinengewehr-Kraftwagen” lett: egy mindössze 2,1 tonnás könnyű páncélautó. E jármű az Adler autógyárt Standard 6 típusára épült egy 51 lóerős motorral és egyetlen géppuskával. 1935-ig összesen 187 ilyen páncélautót gyártottak, de a típus gyenge terepjáró képességgel rendelkezett, ezért emellett a németek három további járműtípust is terveztek és gyártottak.

Ezen harcjárművek közé tartozott az Sd.Kfz. 247 modell, teljes nevén a schwerer geländegängiger gepanzerter Personenkraftwagen (német; nehéz páncélozott terepjáró csapatszállító gépjármű).


Konstrukció:

Az Sd.Kfz. 247 páncélautó különleges típus volt. A bázismodell egyáltalán nem rendelkezett fegyverekkel, mert a páncélautót nem közvetlen harcra szánták, de a nyitott tető miatt a jelentős, 6 fős legénység szükség esetén kézifegyvereivel védhette a járművet.

A többi kortárs német páncélautóval megegyező, igen jellegzetes (hosszú, erősen lejtő) motorterű Sd.Kfz. 247 vékony, egységesen 8 mm vastag páncélzatot kapott, amely a remények szerint ellenállt a kézifegyverek tüzének (köztük a németek saját, 7,92 mm-es páncéltörő lövedékének is). A páncélautó nem kapott tetőpáncélt, de rossz időjárás esetén egy ponyva védte a legénységet az elemektől.

A harcjármű nem specializált vázra épült, hanem a Krupp vállalat L 2 H 143 jelű, nyitott három tengelyes lövegvontatójára, amelyet eredetileg a 37 mm-es PaK 36 vontatott páncéltörő löveg és legénysége mozgatására terveztek.

A páncélautó örökölte a háromból két hajtott tengelyű teherautó tekercsrugós felfüggesztését és erőforrását: egy 4 hengeres Krupp M305 benzinmotort, amely 65 lóerős teljesítményre volt képes, így az 5,2 méter hosszú és 5,2 tonna tömegű nyitott páncélautót épített úton viszonylag nagy sebességgel mozgatta.

A harcjármű nem volt úszóképes, betonozott úton a hatótávolsága elérte a 350 km-t.


Fejlesztések:

Az Sd.Kfz. 247 első változata, az Sd.Kfz. 247 Ausf. A gyakorlatilag egy páncélozott, kizárólag csapatszállításra használt Krupp L 2 H 143-at takart (a korábbi L 2 H 43 erősebb motorral szerelt variánsát). E típusból nem gyártottak fejlesztett változatokat, de a bázismodell mellett 1941-től egy második sorozatot is építettek.

Az Sd.Kfz. 247 Ausf. B külsőre közel azonosnak tűnt az Ausf. A-modellel (a kisebb változtatások közé tartozott a 20 cm-rel rövidebb, 5 méteres test és a módosított hűtőrács), viszont e harcjármű már nem a Krupp lövegvontatójára épült, hanem egy kéttengelyes terepjáróra.

Az eltérő bázisjármű miatt négykerekű Ausf. B változat üres tömege 4,5 tonna alá csökkent, ugyanakkor a 8 hengeres Horch a korábbi 65 helyett már 81 lóerős teljesítményre volt képes, amelyek együtt jelentősen növelték a páncélautó mozgékonyságát, emellett a harcjárművet egy 7,92 mm-es géppuskával is felszerelték. Néhány ”B” modellt később a fronton felszereltek rádióval és rátét-páncélzattal.


Szolgálatban:

A német hadsereg a bevezetőben említett Kfz 13-as típus mellett három új páncélautót rendszeresített: az Sd.Kfz. 221 „Leichter Panzerspähwagen” könnyű kéttengelyes páncélautót, amelyből összesen közel 2400 példányt építettek, az Sd.Kfz. 231 „Schwerer Panzerspähwagen” háromtengelyes nehéz páncélautót, amelyből közel 2200 egység készült, valamint az Sd.Kfz. 247-et. Utóbbi típust kifejezetten parancsnoki harcjárműnek gyártották, ezért 1937-től mindössze 10 példányt gyártottak.

A járművet bevetették Lengyelország 1939-es megszállásakor, majd az 1940-es harcokban (többek között Franciaországban), azonban a tapasztalatok felemásak voltak.

A típus koncepciója bizonyította a létjogosultságát, azonban a páncélautó nem rendelkezett rádióval, ezáltal képtelen volt az alá beosztott járművek (motorkerékpárok, illetve felderítő harcjárművek) hatékony koordinálására, ráadásul a hatkerekű vontató-alváz rendkívül rossz terepjáró-képessége miatt a típust gyakorlatilag csak épített utakon használhatták.

A nagyobb tömegű Sd.Kfz. 231 páncélautón a problémát egy új, négytengelyes vázzal orvosolták, míg az Sd.Kfz. 247 egy kisebb, kéttengelyes, testet kapott, amely az alacsonyabb tömege, erősebb motorja és négykerék-meghajtása révén jelentősen növelte a típus terepjáró-képességét. A Szovjetunió 1941-es megtámadását követően további 58 db ilyen, 4 kerekű Ausf. B páncélautó épült.

Az Sd.Kfz. 247-est 1943-ig építették, de a 2000-2000 példányt meghaladó másik két német páncélautó-családdal szemben mindösszesen 68 egységet gyártottak. A típust 1941-től szinte kizárólag a keleti fronton alkalmazták, ahol azonban a növekvő veszteségek miatt szinte minden példány elpusztult, ezért bár a páncélautót egészen 1945-ig hadrendben tartották, az Sd.Kfz. 247-es mindvégig rendkívül ritka típusnak számított (még az Sd.Kfz. 234 gumikerekes páncélvadászokból is közel 10-szer annyi épült).

A gyakorlatban kiderült, hogy az Sd.Kfz. 247 parancsnoki páncélautónak nem volt létjogosultsága: a páncélautók nem szorultak külön parancsnoki harcjárműre, a harckocsik a Panzer I-re épülő Sd.Kfz. 265 „Panzerbefehlswagen” modellt használták, míg egyéb feladatokra páncélozott féllánctalpas harcjárműveket, köztük az Sd.Kfz. 251 modellt használták.


Utóélet:

Az Sd. Kfz 247 páncélautót relatív hosszú ideig, de csak minimális számban gyártották és e harcjárműből nem gyártottak specializált változatokat:


Sd.Kfz. 251 (féllánctalpas harcjármű):

Az Sd.Kfz. 251-es igen hasonló volt az Sd.Kfz. 247-es páncélautóhoz: azonos alakja és elrendezése mellett e típus is felül nyitott volt egyetlen géppuskával és relatív nagy kapacitással, azonban csak első tengelye rendelkezett gumikerekekkel, hátul lánctalpak mozgatták, amely a keleti front infrastruktúra nélküli környezetében jobban megfelelt. E harcjárműből többféle rádiós és parancsnoki változatot is gyártottak (ld.: Sd.Kfz. 251/3, Sd.Kfz. 251/6), de különböző változataiból mindösszesen több mint 15000 példány készült.


Műszaki adatok:

Név: Sd.Kfz. 247 Ausf. A „schwerer geländegängiger gepanzerter Personenkraftwagen”

Típus: parancsnoki páncélautó

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 5,2 t

Hossz: 5,20 m

Szélesség: 1,96 m

Magasság: 1,70 m

Motor: 65 LE-s (Krupp M305, 4 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 6 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: nincs

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: 8 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 70 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 350 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2021 | Minden jog fenntartva.