Sd.Kfz. 221

„leichter Panzerspähwagen”


Előzmények:

Az első világháborút lezáró Versailles-i békeszerződés (1919. június 28) igen komoly büntetéseket rótt a vesztes államokra. A szinte teljesen elpusztított országokból elvittek minden értéket és hatalmas jóvátételt kellett fizetniük. A győztes államok, hogy megakadályozzák még egy világháború kitörését, több tiltást is bevezettek (pl.: flottakorlátozást).

Odáig mentek, hogy gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítették egy hadsereg felállítását: Németország számára megtiltották tengeralattjárók, motoros repülők és harckocsik tervezését és gyártását (ezért álcázták a Panzerkampfwagen I-es harckocsit mezőgazdasági vontatónak).

A páncélautók viszont nem estek e tiltások hatálya alá - ez logikus lépés volt, mert azt az Antant sem akarta, hogy egyes deviáns csoportok (pl.: anarchisták, kommunisták) átvegyék a hatalmas, mivel egy káoszba süllyedt országban sokkal nagyobb lett volna az esély a háborúra. A kisebb fegyveres felkelések (pl.: az 1923. november 8-ai Müncheni Sörpuccs) leverésére ideálisak voltak ezek a könnyen páncélozott és gyors járművek, hadi célokra viszont nem voltak alkalmasak.

Idővel ez a rendvédelmi feladat megszűnt: ahogy stabilizálódott a rendszer, a rendvédelem rendőrségre és katonaságra vált szét, a páncélgépkocsik pedig a hadsereghez kerültek.

Mivel ezek a járművek nem tudták ellátni új feladatukat (elégtelen védelmük és tűzerejük miatt), a Reichwehr (a Wermacht 1935-ös megalakulásáig fennálló német hadsereg) 1927-ben pályázatot írt ki új páncélgépkocsikra. Az ominózus megrendelésre több jármű is készült, köztük az Sd.Kfz 221-es páncélautó (röviden Psw 221), mely csak nyolc évvel később, 1935-ben állt szolgálatba.

A harcjárművet gyakran leichter Panzerspähwagen-nént emlegették, melynek jelentése: ~ könnyű felderítő páncélgépkocsi.


Konstrukció:

E típus alapjául a két világháború között használt Horch 801-es nehéz katonai személyautó szolgált, de mivel az Sd.Kfz. 221-es felépítményét különböző szögben álló páncéllapokkal burkolták, a páncélautó nem hasonlított a bázismodellre.

Ebben az is szerepet játszott, hogy a megrendelő igényei szerint a páncélautó mindkét oldalán kialakítottak egy-egy vezetőfülkét - ennek köszönhetően a harcjármű mindkét irányban haladhatott (ez a megoldás a legtöbb korabeli német páncélozott járműre jellemző volt).

A típus fegyverzetét kezdetben egyetlen géppuska alkotta, amit a nyitott toronyba építettek, de ez számos esetben nem bizonyult elégségesnek, ezért a későbbi változatoknál jelentősen növelték a tűzerőt.

A 4 tonnás páncélautó védelmét a mindössze 8, illetve 14,5 mm vastag páncéllemezek adták, ám ezáltal alacsonyan tarthatták a jármű tömegét és megmaradt a mozgékonyság is. A korai páncélautókkal szemben az Sd.Kfz. 221-es páncélteste számos kisebb felületből állt össze, melyeket éles szögben erősítettek egymáshoz, ezáltal jelentősen megnőtt a becsapódó lőszerek lepattanásának esélye. Szemből nézve a típus teste ”V” alakú, hasonlóan a modern aknarobbanás-ellen védő harcjárművekhez, de ez a kialakításkor nem volt cél.

A tömeg-csökkentés miatt a körbeforgatható tornyot nyitottra tervezték, a nagyméretű fedetlen nyílás azonban azzal fenyegetett, hogy kézigránátot dobnak a harcjárműbe, ezért a páncélautókat a későbbiekben egy kettényitható dróthálóval szerelték fel.

Mint a legtöbb korabeli könnyű páncélautónál, ennél a típusnál is feláldozták a tűzerőt és a páncélzatot a lehető legnagyobb sebesség eléréséért.

A járművet kezdetben egy nyolc hengeres, 3500 ccm-es Horch motor mozgatta, mely 75 lóerőt adott le - ez mai viszonylatban kevésnek tűnik, de a csekély össztömeggel párosulva, kiváló mozgékonyságot biztosított a leichter Panzerspähwagen-nek.

A nagyméretű és széles kerekeknek hála a páncélautó nehéz terepen is jól boldogult, ráadásul végsebessége műúton elérte a 90 km/h-t (összehasonlításul a korabeli harckocsik többségénél ez az adat a 40 km/h-t sem érte el).

A későbbi változatokban a motor lökettérfogatát 3800 ccm-re növelték, ezáltal a teljesítmény is 90 lóerőre nőtt - erre szükség is volt, mert a nagyobb űrméretű fegyverek és a vastagabb páncélzat a jármű tömegét is öt tonna fölé növelte.


Fejlesztések:

Ez a gyors és jó terepjáró képességű jármű ideális kiegészítő típus volt, ám mindössze egyetlen géppuskája szinte teljesen védtelenné tette. A probléma ideiglenes orvoslására néhány Sd.Kfz. 221 alapmodellre egy 7,92 mm-es páncéltörő puskát szereltek fel.

Mivel ez sem biztosított megfelelő védelmet, 1942-ben a legtöbb páncélautót 28 mm-es sPzB 41 páncéltörő- (ma romboló-) puskával szerelték fel (ezek kódjele Sd.Kfz. 221 mit 2.8cm volt).

Ez már hatásosabbnak bizonyult, ezért csak több mint 300 legyártott példány után tértek át a modernebb Sd.Kfz. 222 gyártására. Ennél a típusnál a változások a tornyot érintették - az apró felépítmény helyébe egy tízszögletű, alacsony (de még mindig nyitott) variáns lépett, benne egy 20 mm-es KwK 30 páncéltörő löveggel (ma e fegyver a gépágyú kategóriába tartozna).

A félautomata KwK 30 alkotta a Panzerkampwagen II harckocsi főfegyverzetét is, de a háború második felére már nem tudta átütni a Szövetségesek harckocsijait, ezért létrehoztak egy még nagyobb tűzerejű változatot is.

Ezt már egy 50 mm-es KwK 38 löveggel szerelték fel, amitől a személyzet száma is három fősre bővült, valamint az orrpáncélzatot is megvastagították (30 mm-esre). Mindkét alváltozat rendelkezett egy-egy géppuskával is.

Mivel a lövegek kitéríthetősége rendkívül nagy volt (felfelé +80 fok), a leichter Panzerspähwagen-t légvédelmi eszközként is használhatták. Az alábbi fényképen egy erősen megrongálódott Sd.Kfz. 222 látható.


Szolgálatban:

A nagyobb méretű schwere Panzerspähwagen-hez hasonlóan ez a típus sem támadó harcjárműként funkcionált - alapvetően a leichter Panzerspähwagen-eket is felderítésre használták a páncélos hadosztályok számára. Az igen nagy sebességű és jó terepjáró képességű, ráadásul olcsó és kis célpontot nyújtó páncélgépkocsik ideális választásnak tűntek erre a feladatra.

Bár mozgékonyságuk tagadhatatlan volt, fegyverzetük még nagyobb testvéreiknél is gyengébb volt, ezért ha tűzpárbajba keveredtek, az többnyire a jármű pusztulásával járt. A hadvezetés - felismerve az elégtelen fegyverzetet, 1943-tól megkezdte felváltásukat a jóval nagyobb, erősebb és védettebb Sd.Kfz. 234-esekkel, ennek ellenére az Sd.Kfz. 221-esek gyártása 1944-ig folyt.

A megmaradt könnyű páncélgépkocsikat közben elkezdték visszavonni az arcvonalról, hogy aztán kiképző járműként hasznosítsák őket, emellett sokat vetettek be az egyre erősödő partizántevékenység elfojtására. Mivel azonban a nehezebb típusokból nem tudtak elegendő mennyiségűt hadrendbe állítani, a kisebb páncélautók még sokáig szolgáltak az egyre erősebb járműveket felvonultató Szövetségesek ellen is.

A leichter Panzerspähwagen-eket szinte minden fronton bevetették - különösen Nyugat-Európában vették nagy hasznukat, a háború első felében. Az Aufklärungs-Abteilung-ok (német; felderítő zászlóaljak) kötelékében szolgáló járművek nem csak megfigyelést végeztek, de az elfoglalt területeken járőrtevékenységet is elláttak.

A típus sok más hadszíntéren is harcolt: többek között Afrikában, a Deutsches Afrikakorps-ban szolgáltak, bár itt már korántsem voltak olyan sikeresek, mint Európában. Néhány példány még Kínában is megfordult - 1938-ban 18 db ilyen járművet exportáltak a jobbközép Csungkuo Kuomintang részére (a ma is létező párt a 2000-2008-as időszakot leszámítva 1928-óta kormányozza a Kínai Köztársaságot, ismertebb nevén Taivant). A lenti kép három Sd.Kfz 221-es páncélautója a kínai 200. hadosztályhoz tartozott.

A háború vége felé (különösen a Szovjetunió ellen vívott csatákban) a veszteségek egyre nagyobbak lettek, mivel a típus leváltása a vártnál jóval lassabban haladt, ennek ellenére még 1945-ben is voltak ezzel a típussal felszerelt egységek.


Utóélet:

E páncélautó fontos állomás volt a két háború közti időszakban, ám a második világháború második felére már teljesen elavult és a váltótípusnak szánt jóval nagyobb méretű, négytengelyes páncélgépkocsik már csak nevükben hasonlítottak elődjükre.

E típusból három, egymáshoz igen hasonló alváltozat készült - ennek részben az is volt az oka, hogy a leichter Panzerspähwagen maga is a Horch gépkocsi továbbfejlesztett változata volt:


Sd.Kfz. 223 Panzerfunkwagen (könnyű rádiós páncélgépkocsi):

A leichter Panzerspähwagen-ből létrehoztak egy külön rádiós modellt is. Ennek szinte minden jellemzője megegyezett a standard Sd.Kfz. 222-vel, de fegyverzete csupán egyetlen géppuskából állt (e változatot könnyen meg lehetett különböztetni a felépítmény tetejére szerelt nagyméretű keretantennáról, ld. jobbra). Összesen 550 db ilyen típusú könnyű páncélautót építettek, az összeszerelés még 1944-ben is folyt.


Sd.Kfz. 260 és Sd.Kfz 261 Kleiner Panzerfunkwagen (könnyű rádiós páncélgépkocsi):

A „kicsiny rádiós jármű” becenevű szerkezetek váza szinte teljesen megegyezett az Sd.Kfz. 221-el, felépítménye viszont az Sd.Kfz. 223-asra hasonlított (a nagyméretű külső keretantenna miatt). A négyfősre növelt, fegyvertelen harcjárművek között az egyetlen különbséget a rádió jelentette: az Sd.Kfz. 260-as közepes-, míg a 261-est nagy hatótávolságú rádióval szerelték. Az 1940-től három éven át folyó gyártás végére 493 példány hagyta el a gyárakat és e típusokat a háború végéig szolgálatban tartották.


Műszaki adatok:

Név: Sd.Kfz. 221 „leichter Panzerspähwagen” (~ könnyű felderítő páncélgépkocsi)

Típus: könnyű páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: ~ 4,00 t

Hossz: 4,80 m

Szélesség: 1,95 m

Magasság: 1,70 m

Motor: 75 Le-s (Horch 3,5 literes, nyolchengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (MG 34, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: 8-14,5 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: ~ 80 km/h (úton), 40 km/h (terepen)

Hatótávolság: 320 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.