Ratel 20

„Ratel”


Előzmények:

Afrika legdélebbi régiójának modern kori történelmét az európai nagyhatalmak határozták meg. A kontinenst megkerülő hajóút miatt kulcsfontosságú területen 1652-ben a Holland Kelet-indiai Társaság egy kis ellátó-bázist hozott létre a hajóknak, amely idővel települések hálózatává duzzadt, köszönhetően a jelentős számú holland és (a vallásüldözés elől menekülő) francia bevándorlóknak.

A magukat búroknak nevező fehér bőrű lakosság az afrikai kontinensen mérsékeltnek számító klímát és termékeny földet kihasználva mezőgazdaságból élt és a számuk a folyamatos bevándorlás miatt tovább nőtt. A búrok növekvő föld-igénye következtében a XVIII. században számos háborút vívtak az őslakó törzsekkel. A terjeszkedésnek az 1800-as években a Brit Birodalom vetett véget, amely az ekkorra már hanyatló Hollandiát kiszorítva meghódította a kontinens nagy részét és a század végére fokozatosan meghódította az önállóságukat kikiáltó két búr köztársaságot (Transvaalt és Oranje Szabadállamot).

A Dél-afrikai Unió néven egyesített terület az első világháború végére a régió legerősebb és legfejlettebb országává vált, de ezzel párhuzamosan éles ellentét alakult ki a gazdag fehér kisebbség és a színes bőrű többség között, amely az apartheid rendszer létrehozásához vezetett. A szegregált ország a Szövetségesek oldalán részt vett a második világháborúban (a dél-afrikaiak mások mellett jelentős számban használták a különböző országok részegységeiből megalkotott Marmon-Herrington Armoured Car páncélautót), de a világháborút követően egyre inkább eltávolodtak a britektől, ami végül 1961-ben töréshez vezetett.

A függetlenné vált országot átnevezték Dél-afrikai Köztársasággá és kiléptek a brit Nemzetközösségből, de emiatt az addigi brit import (köztük az Alvis Saracen páncélautó) lehetősége megszűnt, ezért az ország haderejét alternatív forrásból kellett felszerelni, ezért a dél-afrikaiak Franciaország és Németország felé fordultak. Már 1962-ben hadrendbe állt az Eland, a francia Panhard AML helyi gyártású változata, amely kis mérete és kéttengelyes kialakítása ellenére eredetileg egy 60 mm-es tarackot, későbbi változatában pedig egy 90 mm-es páncéltörő löveget hordozott.

Az 1960-as évek végén a Dél-afrikai Köztársaság átértékelte az addig alkalmazott katonai stratégiáját. A módosított doktrína kulcselemeivé a nagy sebességet és tűzerőt a csapatszállító képességgel egyesítő, a határvidéken önállóan is tevékenykedni képes páncélautók váltak, ami viszont új problémát vetett fel, mert ilyen képességgel egyik hadrendben álló páncélautó sem rendelkezett (a Saracen nem rendelkezett löveggel, míg az Eland nem szállíthatott katonákat), ezért egy új típus rendszeresítése mellett döntöttek.

A korlátozott dél-afrikai ipari kapacitás miatt (hasonlóan a korábbiakhoz) a Dél-afrikai Köztársaság egy külföldi fejlesztést kívánt megvásárolni, amelyet aztán az afrikai országban gyártottak. Több páncélautót teszteltek, köztük a kéttengelyes francia Berliet VXB-170-est és Panhard M3-ast, a német Thyssen Henschel UR-416-ost, valamint a háromtengelyes brazil EE-11 „Urutu”-t, de végül ezek helyett egy teljesen új fejlesztésű típust, a német Springfield-Büssing vállalat Buffel tervezetét fogadták el és gyártották, Ratel (afrikaans; méhészborz) néven

.

Konstrukció:

A Ratel egy háromtengelyes páncélautó volt, amelyet kialakítása könnyen felismerhetővé tett: egy MAN teherautóra épült, ezért a kerekek elrendezése is teherautókéhoz volt hasonló (egyetlen első és két hátsó tengellyel, szemben a megszokott egyenletes elrendezéssel), a páncélautó vezetője középen, egy előre és oldalra is jó kilátást biztosító páncélüveg szélvédő mögött foglalt helyett (hasonlóan a Berliet VXB-170-eshez).

A páncélautó legfontosabb eleme hibrid kialakítása volt: amellett, hogy képes volt nagyobb létszámú katona szállítására, közvetlenül a vezetőfülke mögé egy kétfős tornyot építettek. A Ratel első változata francia tervezésű tornyot kapott, benne egy 20 mm-es Hispano-Suiza HS.820 gépágyúval, amelyet a gyalogság mellett könnyen páncélozott célpontok, sőt, alacsonyan szálló repülőgépek ellen is használhattak. A löveg kiegészítésére a páncélautó első modellje két darab 7,62 mm-es géppuskát hordozott (egy párhuzamosított, valamint egy hátrafelé nézőt a jármű végében).

A Ratel páncélzatát kizárólag kézifegyverek (szemből nehézgéppuska) ellen tervezték, ezért a 20 mm-es frontpáncélzatot leszámítva ennek vastagsága 8-12 mm között változott. Maga a páncélzat egyszerű, enyhén döntött elemekből állt, a jelentős túlnyúlású páncéltest farán közel függőleges lemezekkel (a Ratel összes változata defekttűrő kerekekkel készült).

A 18,5 tonnás páncélautót egy 6 hengeres, 282 lóerős Büssing D 3256 BTXF dízelmotor mozgatta. A dél-afrikai páncélautó motorja (hasonlóan a japán 82-es típusú páncélautóhoz) a jármű végében, bal oldalt (a 82-es típusban jobb oldalt) található, ezzel a Ratel műúton 105 km/h-s végsebességre volt képes. A típust úgy tervezték, hogy erőforrását rövid idő alatt, szükség esetén (egy daruval) a harctéren is kicserélhessék.

A Ratel tervezésénél az elsődleges cél az volt, hogy a páncélautó hosszú ideig önállóan tevékenykedhessen. Ennek megfelelően a típus jelentős mennyiségű lőszert, ellátmányt és pótalkatrészt szállít, felszerelték kisméretű tűzhellyel és két víztartállyal, emellett hatótávolságú kiemelkedően magas, műúton 1000, terepen 600 km volt. A Ratel a 3 fős legénység mellett maximum 8 (változattól függően 6-9) katonát szállíthatott, akik a páncélautót a típus két oldalsó vagy egyetlen farba épített ajtón át hagyhatták el. A páncélautó nem volt úszóképes, nukleáris, biológiai és vegyvédelme nem volt megoldott, a főfegyvert stabilizátorral vagy éjjellátóval nem szerelték fel.


Fejlesztések:

A Ratel-t eredetileg egyetlen univerzális harcjárműnek szánták, de idővel páncélautó-családdá nőtte ki magát. A bázismodellként funkcionáló Ratel 20 az eredeti tervek szerint épült, de a Hispano-Suiza gépágyú helyett már Denel GI-2 (licencgyártású francia 20 mm modéle F2) főfegyverrel.

Ezt követte a Ratel 60, amely az előd Eland 60 páncélautóhoz hasonlóan egy 60 mm-es (vízszintesen tüzelő) csövű aknavetőt hordozott, míg a Ratel 90 (szintén az Eland 90-hez hasonlóan) egy 90 mm-es páncéltörő löveget kapott, amely a fő csataharckocsik kivételével minden potenciális célpont megsemmisítésére képes volt. A Ratel 90 lövege mellett könnyen felismerhető a torony nagyméretű ellensúlyáról (emellett a nagyméretű lőszer miatt egy fővel csökkent a jármű kapacitása). A Ratel 60-as és 90-es kettő helyett három-három géppuskát hordozott.

A további változatok között megtalálható volt a Ratel Command; a páncélautó parancsnoki változata, amely tornyába egy 12,7 mm-es nehézgéppuskát építettek, valamint a Ratel ZT3, amely nevének megfelelően 3 db dél-afrikai fejlesztésű ZT3 „Ingwe” irányított páncéltörő rakéta-indítót kapott. A páncélautó specializált változatai az „Utóélet” bekezdésben olvashatók, azonban ezek egy része nem került gyártásra, ahogy a modernizált hajtásláncú Iklwa prototípus sem.


Szolgálatban:

A Ratel fejlesztését 1968-ban kezdték meg, az első sorozatgyártású példányokat 1975-ben adták át. A típus eltért más korabeli páncélautóktól, mert a tervezésénél elsősorban nem a tűzerőre vagy a páncélzatra, hanem a kiemelkedő mozgékonyságra helyezték a hangsúlyt. A páncélautó jelentős túlnyúlásai és hossza miatt hegyvidéki terepen nehezen boldogult, ugyanakkor különösen nagyméretű kerekeinek, rendkívül nagy sebességének és kiemelkedő hatótávolságának köszönhetően ideálisnak bizonyult az afrikai bozótháborúkhoz. Ezek közös jellemzője volt, hogy a szembenálló felek gyakorlatilag egyáltalán nem rendelkeztek harckocsikkal vagy tüzérséggel és a hatalmas síkságokon viszonylag kisszámú alakulatok csaptak össze, ahol a hangsúly a gyors támadáson és visszavonuláson volt.

A nagy mozgékonyságú Ratel-eket a kezdetektől bevetették ezekben a határháborúkban a különböző felkelő csoportok Namíbiából és Angolából indított támadásai ellen. Ezen összecsapásokban a típus kezdetben kiemelkedően jól szerepelt (igaz, az esős évszakban számos példány elakadt), de erre válaszul az ellenség mind nagyobb számban alkalmazott gépágyúkat és elavult páncélosokat, ezért az 1980-as években a Ratel-t gyakran már más páncélautók, később pedig harckocsik is kísérték.

Az 1980-as évek végén a típust mindinkább gumikerekes páncélvadászként alkalmazták (hasonlóan a francia AMX-10RC-hez), de ebben a feladatkörben vékony páncélzata már súlyos hátrányt jelentett számára, ezért ha az ellenséges PT-76-osok és T-55-ösök sikeresen mozgásképtelenné tették a járművet, az általában rövid időn belül a páncélautó elvesztését eredményezte.

A Ratel a Dél-afrikai Köztársaság tipikus harcjárműve volt, amelyet részben azért gyártottak, mert az ENSZ fegyver-embargója gyakorlatilag elvágta az országot minden nyugati fegyvertől és harcjárműtől. Összesen 1381 db (más források szerint valamivel több) Ratel épült, amelyet a Dél-afrikai Köztársaság mellett később (a fegyverembargó feloldása után) kisebb számban több mint fél tucat afrikai ország, valamint a közel-keleti Jemen és Jordánia rendszeresített.

A külföldi példányokat bevetették a jemeni és líbiai, majd a közép-afrikai polgárháborúkban, de a modern típusok ellen a képzetlen legénységű, megfelelő utánpótlás nélküli Ratel-ek súlyos veszteségeket szenvedtek (egyes példányokra szovjet eredetű légvédelmi gépágyút vagy nem irányított rakéta-konténert szereltek). A Ratel máig a Dél-afrikai Köztársaság elsődleges páncélautója, jelenleg több mint 500 példány áll hadrendben és további 600-nál is több tartalékba helyezve. A típust hazájában nem egyetlen páncélautó váltja: utódai a Rooikat gumikerekes páncélvadász, a Patria (dél-afrikai szolgálatban Badger), valamint a kisebb Mamba és Casspir csapatszállítók.


Utóélet:

A Ratel a színes bőrű lakosságot elnyomó apartheid rendszer miatt fegyverembargó alá eső Dél-afrikai Köztársaság kényszerből létrehozott típusa volt, amely azonban relatív sikeresnek bizonyult (köszönhetően annak, hogy kifejezetten az afrikai viszonyokra optimalizálták):


Dél-afrikai változatok:

A Ratel csapatszállító változatai mellett a harcjárműből további variánsokat alakítottak ki. Ezek közé tartozott a Ratel 81, amely nem rendelkezett toronnyal, ehelyett felül nyitott felépítményén keresztül használhatta 81 mm-es aknavetőjét (elkészült egy nagyobb tűzerejű változat is Ratel 120 jelzéssel, de ez nem került sorozatgyártásba). A Ratel EAOS a páncélautó előretolt tüzérségi megfigyelő változata: szintén nem kapott tornyot, viszont a páncélautó hátsó részében egy felemelhető kamera kapott helyet (hasonlóan a német Fennek-hez). Az utolsó eredeti változat a Ratel Maintenance volt, amely egy mobil szerviz-egységet takart - emellett tervezték egy nyújtott, négytengelyes variánst is (Ratel Logistic; ld. jobbra), ám ez nem valósult meg.


Jordán változat:

Jordánia egyes Ratel páncélautók tornyát kiszerelte és ehelyett az ukrán BTR-94 páncélautók tornyát építette be, benne két darab 23 mm-es 2A7M gépágyúval (Ratel AA).


Belga változatok:

A Ratel alapváltozatát fejlesztő német Büssing 1975-76-ban a típust Belgium számára értékesítette, Société Industrielle Belge de Matériel Automobile Spécial (SIMBAS) néven. A belga BN Constructions Ferroviaires et Metalliques vállalat a páncélautót két változatban gyártotta: a SIMBAS AFSV 90 egy 90 mm-es lövegű változatot takart (gyakorlatilag azonosat a Ratel 90-essel), míg a SIMBAS ARV egy daruval és 20 tonnás vontató-képességgel rendelkező műszaki mentőjárművet. A belga páncélautóból kialakítottak a tornyában egy 30 mm-es brit L21A1 „RARDEN” gépágyút hordozó variánst is, de erre ugyanúgy nem érkezett megrendelés, mint a HOT, illetve MILAN irányított páncéltörős, valamint aknavetős, parancsnoki és páncélozott mentőautó alváltozatokra. A Ratel-nél könnyebb, úszóképes SIMBAS páncélautót Belgium nem rendelte meg, egyetlen üzemeltetője Malajzia, amely 162 db AFSV-90-est és 24 db ARV modellt vásárolt.


Műszaki adatok:

Név: Ratel 20 „Ratel” (méhészborz)

Típus: csapatszállító páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 18,50 t

Hossz: 7,21 m

Szélesség: 2,70 m

Magasság: 2,90 m

Motor: 282 Le-s (Büssing D 3256 BTXF, 6 hengeres, dízelüzemű)

Legénység: 3 fő (+ maximum 8 utas)

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (Büssing D 3256 BTXF, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (Browning M1914, egy-egy párhuzamosított és a test végében)

Páncélzat: 6-20 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 105 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 1000 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2019 | Minden jog fenntartva.