Pansarbil m/39
„Landsverk Lynx”
Előzmények:
Svédország a Napóleoni háborúk után (1814-től) nem vett részt háborúban, de semlegességét fegyverrel is kész volt megvédeni, ezért az ország méretéhez és lakosságához képest jelentős hadiipart épített ki, amelynek fontos része volt az 1928-ban Landsverk AB nevet felvevő Firman Petterson & Ohlsen vállalat. A korábban polgári gépgyártással foglalkozó cég ekkor német támogatással harcjárművek építésébe kezdett, kialakítva több harckocsit (pl.: L-5, L-10, L-30).
A Landsverk szerencsés helyzetben volt. Az 1930-as évek elején több kísérleti típust gyártott, amelyeket egyáltalán nem, vagy csak minimális példányban építettek, amikorra viszont elkészültek első sorozatgyártásra alkalmas típusai, Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutását követően Európa összes országa fegyverkezésbe kezdett (válaszul a németek rendkívüli méretű haderő-fejlesztési programjára) és bár a nagyhatalmak (köztük az Egyesült Királyság és Franciaország) cégei képesek voltak a helyi igények kielégítésére, a kisebb, saját gyártókapacitás nélküli országok potenciális vásárlóként jelentek meg.
Ezen piac kiszolgálására a Landsverk saját költségén a harckocsik mellett páncélautókat is fejlesztett: az első, Landsverk L-170-es prototípust az elavult 1925-ös (a svéd Tidaholms Bruk által fejlesztett) Pbil m/26-os páncélautók kiváltására szánták, de a Pbil fm/29 néven hadrendbe állított harcjárműből a svédek nem rendeltek többet.
Ehelyett a Landsverk megépítette az L-185-öst, amely egy olcsó, kéttengelyes teherautóra épülő páncélautó volt és hazai (svéd) megrendelés hiányában a kezdetektől kifejezetten exportra tervezték, de ebből is mindössze egy példány készült (ezt Dániának értékesítették). Mivel az L-185-ös mögötti koncepciót (mérsékelt áru, mégis páncéltörő fegyverrel felszerelt páncélautót) megfelelőnek tartották, megépítették a Landsverk L-180-as sorozatot (L-180, L-181, L-182), amelynek tagjai kettő helyett három tengellyel rendelkeztek.
Az L-180-as szériát több országban is reklámozták és a Landsverk a megrendelők igényeire szabta a járművet, de 7 országnak összesen mindössze 43 példányt sikerült értékesíteni (további 5 darab, eredetileg Írországnak szánt egységet a szállítás ellehetetlenülése miatt végül a svéd hadsereg vásárolt meg).
A cég a korábbi páncélautók sikertelenségét azok korlátozott képességeiben vélte megtalálni, ezért az 1930-as évek második felében egy teljesen új típust tervezett. Megtartották az addig használt páncéltörő gépágyút és a vékony páncélzaton sem változtattak, azonban a mozgékonyságot igyekeztek növelni: egyrészt fejlesztették a terepjáró-képességet, másrészt mivel az új páncélautó nem egy létező tehergépjármű vázára épült, amelyet nem lett volna gazdaságos átalakítani, a típuson kialakították az akkor kedvelt kettős (első és hátsó) vezetőállást.
Az új páncélautó a Landsverk Lynx (angol; hiúz) nevet kapta, de ennél ismertebb a svéd haderőbeli elnevezése, a Pansarbil m/39 (svéd; 1939-es mintájú páncélautó).
Konstrukció:
A Pansarbil m/39-nél a gyártó Landsverk nem egy már létező jármű vázát használta, ezért a típus a feladatának jobban megfelelő, könnyen felismerhető kialakítással rendelkezett szimmetrikus testtel és a test sarkaiba kitolt kerekekkel.
Nagyobb távolságról gyakorlatilag lehetetlen volt megállapítani, hogy melyik a jármű eleje és melyik a hátsó része, bár a két oldal több kisebb részletben eltért (pl.: az első kerekek sárhányójának íve magasabbra emelkedett, a farrész páncéllemezei élesebb szögekben kapcsolódtak és az oldalsó ajtók a közelebb voltak az első kerekekhez).
A Lynx-nél az addig alkalmazott egyszerű, de kisméretű, csonka kúp alakú tornyot is elvetették, de a magas és hosszú, ám keskeny toronyba továbbra is egy 20 mm-es Madsen páncéltörő gépágyút építettek (mivel a páncélautóból először Dánia rendelt). A kisméretű torony miatt a gépágyút a középvonalhoz képest balra, a párhuzamosított géppuskát attól jobbra tolták el, valamint két géppuska került a testbe (egy a frontrészre, egy pedig a farba, amelyek közül az elsőt az első vezető melletti, a hátsót a hátsó vezető melletti lövész kezelte). A páncélautó szokatlanul magas, 6 fős legénységgel rendelkezett (1 parancsnok, 2 vezető, 3 lövész).
A típus páncélzatát kismértékben megvastagították, de az így sem haladta meg a 18 mm-t, ezért továbbra is csak a kézifegyverek tüzének és a repesz-találatoknak állt ellen, ugyanakkor a sík, hengerelt homogén acéllemezek miatt a típus páncélzatának előállítása nem vált lényegesen bonyolultabbá. Azért, hogy a Lynx védelmét megnöveljék, a páncélzatot minden oldalon erősen megdöntötték, megnövelve a becsapóló lövedékek lepattanásának esélyét.
A relatív alacsony építésű Pansarbil m/39 7,8 tonnás tömegével annyit nyomott, mint a korábbi Landsverk L-180-as, de három helyett csak kettő tengellyel rendelkezett. A típust egy 6 hengeres, 142 lóerős Scania-Vabis benzinmotor hajtotta, amelyet a jármű középső részébe, a középvonaltól balra eltolva építettek be. Ezzel az erőforrással a Lynx épített úton 73 km/h-s végsebességig gyorsulhatott. Relatív magas tömege miatt a páncélautó nem volt úszóképes, viszont a két vezetőfülkének és a kiegészítő váltóműnek köszönhetőenmindkét irányban nagy sebességgel haladhatott.
Fejlesztések:
A korábbi páncélautókkal szemben a Lynx nem vette át sem elődei testét, sem pedig tornyát, de maga a torony a szintén a Landsverk által gyártott Stridsvagn m/38-as könnyű harckocsi módosított tornyát takarta.
Magából a páncélautóból csupán két változatot építettek és a Pansarbil m/39-hoz képest a Pansarbil m/40 csupán abban különbözött, hogy nem 20 mm-es dán Madsen gépágyút hordozott, hanem svéd építésű (de szintén 20 mm-es) Bofors gépágyúkat, valamint Scanica-Vabis helyett Volvo típusú motorral rendelkezett (az alábbi fotón egy Pansarbil m/40 látható).
Szolgálatban:
Ahogy az 1930-as évek második felében egyre valószínűbbé vált egy, az első világháborúhoz hasonló globális konfliktus kitörése, az európai országok egyre nagyobb összegű haderő-fejlesztési programokba kezdtek. A Landsverk az L-180-as páncélautó sorozat mellett egy tucat L-180-as tornyot értékesített Hollandia számára, amely ennek segítségével létrehozta saját, DAF Pantrado 3 jelű típusát.
A Landsverk az L-180-as, L-181-es és L-182-es alacsony gyártási száma miatt áttért a Lynx gyártására, amelyre kapott egy 3 egységre szóló megrendelést Dániától, amelyet 1938-ban leszállították (ezeket a dán haderő PV9, PV10, illetve PV11 jelzéssel rendszeresítette). A páncélautók átvételét követően Dánia további 15 db Lynx-re kötött szerződést, amelyek a második világháború kitörését követően el is készültek, de forráshiány miatt a járművek ellenértéke még nem érkezett meg, ezért amikor 1940. április 9-én a németek lerohanták Dániát, a 15 páncélautó Svédországban, bevetésre készen állt.
A dánok nem harcoltak a németek ellen, így a három átadott példány épen került a nácik kezére, akik azokat a megszállás alatt rendőrségi járőrként alkalmazták. A svédországi példányokat a svéd hadsereg lefoglalta és használta, Pansarbil m/39 jelzéssel. A svédek alapvetően harckocsikra támaszkodtak és csupán néhány páncélautóval rendelkeztek, de a Lynx-et megfelelőnek tartották, ezért további 30 példányt rendeltek. Mivel a fejlesztő Landsverk gyártó-kapacitását a szintén a svéd haderő által megrendelt harckocsik teljesen lefoglalták, ezeket a Volvo gyártotta, Pansarbil m/40 jelzéssel, az eredetivel megegyező kaliberű, de svéd fegyverzettel.
A második sorozat járművei 1941-től álltak szolgálatba és rendszeresen részt vettek hadgyakorlatokon, de mivel Svédországot a második világháborúban sem érte támadás, éles bevetésre soha nem kerültek. A svédek a második világháború után leselejtezték elavult, csak a háborús helyzet miatt hadrendben tartott páncélautóikat, de a Landsverk Lynx-eket (váltótípus hiányában) egészen az 1950-es évek közepéig hadrendben tartották. Amikor az elavult harcjárművet leselejtezték, a Dominikai Köztársaság megvásárolt 13 egységet, amelyek valószínűleg részt vettek az országban 1965-ben kitört Bosch-párti lázadásban, de további sorsuk ismeretlen.
A Landsverk Lynx előrelépést jelentett a cég korábbi páncélautóihoz képest, de e típusból is mindössze 48 példányt gyártottak. A páncélos ugyan a korábbaikhoz hasonlóan rendelkezett egy páncéltörő löveggel, de az 1940-es évek elején a mindössze 20 mm-es kaliberű lövedékek már nem bizonyultak elegendőnek a közepes harckocsik leküzdésére, ezért már csak felderítő és járőr feladatkörökre voltak alkalmasak, amelyre viszont a kisebb, könnyebb típusok jobban megfeleltek. További problémát okozott, hogy a két vezetőfülkés kialakítás jelentősen megnövelte a komplexitást, miközben a gyakorlatban nem lehetett kihasználni, a legnagyobb gondot azonban a továbbra is gyenge terepjáró-képesség okozta.
Svédországban a Lynx után még évtizedeken át gyártottak harckocsikat, további löveggel szerelt páncélautót azonban már nem építettek és a Landsverk teljesen leállt a páncélautók fejlesztésével, igaz, a Volvo (egy Scania teherautó vázán) 1941-ben megépítette a Terrängbil m/42 KP-es páncélozott (gumikerekes) csapatszállítót, amelyből több fejlesztett változatot készítettek és egészen a hidegháború végéig használták.
Utóélet:
A Lynx a Landsverk egy újabb korlátozottan sikeres típusa volt, amelyből szintén nem gyártottak speciális változatokat (utóbbiakat a svédek kizárólag harckocsik vázán alakították ki), de a típus több tekintetben hasonló volt a Hollandia által kifejlesztett páncélautóhoz:
DAF Pantrado 3 „Pantserwagen M39” (gumikerekes páncélvadász):
A holland Pantrado 3 átmenetet képezett a Landsverk L-180-as és Lynx típusai között. A jármű a Lynx-hez hasonlóan saját fejlesztésű vázra épült és mindkét végén rendelkezett egy-egy vezetőfülkével, ugyanakkor az L-180-ashoz hasonlóan három tengelyes volt (igaz, speciális DAF Trado futóműve terepen is elfogadható mozgékonyságot biztosított) és a harcjármű az L-180-as tornyát használta.
Műszaki adatok:
Név: Pansarbil m/39 (Landsverk Lynx)
Típus: gumikerekes páncélvadász
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 7,8 t
Hossz: 5,10 m
Szélesség: 2,30 m
Magasság: 2,30 m
Motor: 142 LE-s (Scania-Vabis, 6 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 6 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (Madsen, a toronyban)
Másodlagos fegyverzet: 3 db 8 mm-es géppuska (Madsen M39, egy-egy párhuzamosított, a test elején és hátulján)
Páncélzat: max. 18 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 73 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 200 km