Panhard Engin Blindé de Reconnaissance

„Panhard EBR”


Előzmények:

Franciaország évszázadokon át a világ egyik legerősebb országa volt, az Egyesült Királysággal és Németországgal együtt. A franciák igyekeztek minden téren felvenni a versenyt az angolokkal és németekkel: találmányai egy része ismert volt különleges kialakításáról, bár ez egyes esetekben a hatékonyság rovására ment (ilyen volt például a hatalmas, de a gyakorlatban túl súlyosnak bizonyuló FCM 2C szupernehéz-harckocsi).

Más ötleteik viszont kiválóan beváltak - ilyen volt többek között a páncélvadász feladatkörű páncélautók tervezése. Korábban a páncélautókat minimális páncélzattal és jellemzően kizárólag géppuskákkal szerelték fel, emiatt szerepük is csak a járőrözésre korlátozódott.

A technológia fejlődésének köszönhetően egyre erősebb hajtóművek kerültek a páncélautókba, ezáltal egy új szerepkör nyílt meg számukra: a felderítés (korábban erre a célra könnyű harckocsikat használtak, ám a kisebb és gyorsabb páncélautók hatékonyabbnak bizonyultak).

Az 1930-as években a mind nagyobb számban használt páncélautók miatt szükségessé vált az ellenük való megfelelő védekezés is. A legtöbb ekkor gyártott páncélautót már vastagabb páncélzattal szerelték fel, hogy ellenálljanak a kézifegyverek tüzének, tornyukban pedig egy kiskaliberű (jellemzően 20 mm-es) löveget hordoztak.

Az ilyen típusú könnyű páncélautókra kiváló példa volt a francia Panhard 178-as, melynek hossza mindössze 4,8 méter volt, de egy 25 mm-es páncéltörő löveggel szerelték fel, bedöntött páncélzata a homlokrészen elérte a 28 mm-t, végsebessége pedig műúton a 72 km/h-t.

Az 1891-ben alapított Panhard vállalat eredetileg személygépjárműveket gyártott Panhard et Levassor név alatt, de a második világháborút követően a cég nevét Panhard-ra rövidítették és fokozatosan kivonultak a civil piacról.

Ekkorra Franciaország hatalma jelentősen lecsökkent, katonasága pedig romokban hevert. A háború utáni újjáépítés részeként a hadsereget számos új harcjárművel látták el. Mivel a második világháború harcai bebizonyították, hogy a korábbi statikus harcmodor idejétmúlt, a franciák a tűzerőre és a mozgékonyságra helyezték a hangsúlyt.

Egyik új típusuk az Engin Blindé de Reconnaissance (francia; ~ páncélozott felderítő harcjármű) volt, melyet gyártója után Panhard EBR-nek rövidítettek.


Konstrukció:

A Panhard EBR a világ egyik legkülönösebb alakú páncélautója volt, de megoldásai gyakorlati előnnyel jártak. A típus tervezésekor három tulajdonságot helyeztek előtérbe: a nagy nagy tűzerőt és mozgékonyságot (minden terepen), valamint a nehéz észlelhetőséget.

Ez utóbbit úgy oldották meg, hogy a Panhard EBR-t a lehető legalacsonyabbra építették. Azért, hogy minden alkatrész elférjen, a testet meg kellett nyújtani, amit egyben stabilizálta is a páncélautót.

A páncélautó ellenséges harcjárművek elpusztítására épült, ezért egy löveggel is ellátták. A fegyverzetet a szintén francia AMX-13 mintájára egy billenő-toronyban helyezték el, ami javította a mozgás közbeni tüzelés pontosságát és kis mérete miatt még nehezebbé tette a harcjármű eltalálását.

A toronyban egy félautomata 75 mm-es löveg kapott helyet: ezzel a típus alkalmassá vált harckocsik kilövésére is. A löveg mellett a jármű összesen négy géppuskát hordozott: az egy-egy párhuzamosított és testbe épített példányon kívül a parancsnok és a segéd-vezető is rendelkezett eggyel (azaz a legénység minden tagja).

A típus páncélzatát úgy alakították ki, hogy ellenálljon nem csak a gépfegyverek, de a gépágyúk találatának is. A harckocsik ellen ez természetesen nem volt elegendő, de - mint a páncélautóknál általában - a Panhard EBR-nél a sebességre és a kis sziluettre helyezték a hangsúlyt.

A harcjármű futóműve teljesen egyedi kialakítású volt. A harcjárművön a nehéz páncélautókon általánosnak számító 8x8-as (8 kerék, mindegyik hajtott) megoldást alkalmazták. Ebből azonban csak a két-két szélső volt hagyományos, tömlős kialakítású: a két belső, azonos átmérőjű kereket gumírozott acélból készítették.

A típust egy 12 hengeres, 200 lóerős hajtómű mozgatta, így a Panhard EBR műúton akár 100 km/h-s sebességre is képes volt.

Bár e páncélautó több tekintetben igen modernnek számított, néhány részlete (például a harcjármű mindkét végében kialakított vezetőhely) még a korábbi, háború előtti megoldásokat idézte (a jobboldali fotón, a torony mögött láthatóak a hátsó vezetőfülke periszkópjai).


Fejlesztések:

A Panhard EBR egy rendkívül erőteljes és gyors páncélautó volt, amely keresztezte a korábbi páncélautók mozgékonyságát egy harckocsi tornyával. Hasonlóval a Panhard vállalat már korábban is kísérletezett: a Panhard 178-as könnyű páncélautóból kifejlesztett egy 45, majd egy rövidcsövű 75 mm-es löveget hordozó variást is.

A típuson alkalmazott megoldások közül túlnyomó része hasznosnak bizonyult: ilyenek voltak például a furcsa belső kerekek. Épített úton a nehéz páncélautó felhúzta ezeket a kerekeket, így azok nem szaggatták fel a burkolatot és nőtt a jármű végsebessége.

Nehéz terepen le lehetett engedni őket, ezáltal a talajnyomás rendkívüli módon lecsökkent, lehetővé téve a haladást felázott, mocsaras területen is. A fém kerekek gumiabroncs híján nem kaphattak defektet és mivel speciális, nitrogéngázzal töltött cellákból alakították ki a Panhard EBR másik négy kerekét is, azok sem eresztettek le egy esetleges találattól.

A kompakt kialakítás is több előnyel járt, de a hajtómű elhelyezése gondot okozott: mivel a motort a torony alá építették be, komolyabb karbantartás vagy csere esetén először le kellett szerelni az egész tornyot.

A típus alapváltozata a Panhard EBR version de 1951 volt, melyet a fent említett (Cn 75 SA 49-es típusú) 75 mm-es löveggel szereltek fel.

Azért, hogy tűzereje az új típusú harckocsik ellen is elegendő legyen, három évvel később megkezdték a version de 1954 gyártását. Ezt a modellt már az újabb Cn 75 SA 50-es löveggel szerelték fel, amely bár továbbra is 75 mm-es volt, de hosszabb csövének köszönhetően a lövedék torkolati sebessége 600 m/s-ról 1000 m/s-ra nőtt, ezáltal páncélátütő képessége is nőtt.

A harmadik változat a version de 1963 volt (ld. jobbra), ezt már a modernebb, 90 mm-es (F2-es) löveggel szerelték, így a Panhard EBR továbbra is képes volt kilőni az ellenséges harcjárműveket. Ezen kívül komolyabb változtatásokat nem eszközöltek, pár a négy géppuskát később háromra csökkentették.


Szolgálatban:

A második világháborút követően a nagyhatalmak a háború legjobb típusait gyártották tovább és mivel a piacot elárasztották a feleslegessé vált harcjárművek (például az M4 „Sherman” közepes harckocsik), a többi ország is ezeket használta. A második világháború túlnyomó felében tétlenségre ítélt franciák azonban mindenáron meg akarták mutatni, hogy országuk még mindig méltó a nagyhatalom címre.

Ahogy az fentebb olvasható, a könnyű, gyors típusokat preferálták: erre kiváló példa volt a rendkívül kisméretű, ám komoly tűzerővel rendelkező AMX-13-as könnyű harckocsi, de még későbbi fő csata-harckocsijuk, az AMX-30 is könnyebb volt vetélytársainál.

Ebbe a kategóriába tartozott az AMX-13 tornyát öröklő Panhard EBR is, amelyet még a háború előtt rendeltek meg és a prototípus (Panhard AM40P) 1940-re készült el, de csak egy évtizeddel később állt szolgálatba (később mégis a francia hadsereg legnagyobb számban rendelkezésre álló löveges páncélautójává vált).

A francia hadsereg 1115 db Panhard EBR-t rendszeresített, ezek 3/4-e volt a modernebb változat. Összesen 1202 példány készült, a többit Portugália, Marokkó és Indonézia használta (utóbbi mindössze 3 darabot).

A franciák az Algériai függetlenségi háború alatt vetették be a típust, ahol az egyik legerősebb egységnek számított. Mivel azonban a harcok többsége kisebb intenzitású, gyors lefolyású volt (az Algírok technológiai hátrányukat gerilla-taktikával ellensúlyozták), a hagyományos harcjárművek háttérbe szorultak.

Hasonló tapasztalatokkal gazdagodtak a portugálok is: hiába volt rendkívül erős a Panhard EBR, a függetlenségi háborúk alatt az ellenfél nem tudott felvonultatni jelentős számú célpontot. Ez azonban nem jelentette a Panhard EBR alkalmatlanságát, a típus megszokást igénylő tornya és kerekei ellenére egy kiváló gumikerekes páncélvadász volt.


Utóélet:

A Panhard EBR nem vett részt hagyományos háborúban, de bizonyította az elmélet helyességét, ezért egész sor francia utódja lett - többek között az AML 60, az AMX-10 RC, a VBC-90 vagy az ERC 90 „Sagaie”. A Panhard EBR-ből terveztek egy torony nélküli, ”puttonyos” csapatszállító változatot is (Panhard ETT), de ez sohasem került gyártásba:


Ateliers de construction d'Issy-les-Moulineaux 10 Roues-Canon „AMX-10 RC” (nehéz páncélautó):

Az 1970-es évek közepére már elavultnak számító Panhard EBR leváltására, illetve az AMX-30 harckocsi elégtelen teljesítményének kiegészítésére létrehozott harcjármű. Nem kapcsolódott közvetlenül elődjéhez, elhagyták a tisztán fémből készült kerekeket is, de mindkét járművet azonos célra használták és képességeiknek hála a francia hadsereg legerősebb tagjaivá váltak.


Műszaki adatok:

Név: Panhard Engin Blindé de Reconnaissance „Panhard EBR”

Típus: (páncélvadász feladatkörű) nehéz páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 12,7 t

Hossz: 6,15 m

Szélesség: 2,42 m

Magasság: 2,24 m

Motor: 200 Le (Panhard, 12 hengeres)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 75 mm-es löveg (Cn 75 SA 49, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 4 db 7,5 mm-es géppuska (MAC 34, egy párhuzamosított, egy a toronyban, kettő a testben)

Páncélzat: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 100 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: ~ 650 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.