Pandur I

„Pandur”


Előzmények:

Bár Ausztria felemelkedését sokan a XIII. századtól, a Habsburg-dinasztia hatalomra kerülésétől számítják, a tudomány mai állása szerint ez Európa egyik legrégebb óta folyamatosan lakott területe.

A még a mai Magyarországnál is kisebb alapterületű és népességű ország sokáig harcolt a törökök és magyarok ellen és gyakran vereséget szenvedett. De az önmagában erőtlen nemzet az általa uralt területek egyesítésével, majd az Osztrák-Magyar Monarchia létrehozásával maga is regionális nagyhatalommá vált.

A tucatnyi régióból álló Osztrák-Magyar Monarchia a németekkel együtt a Tengelyhatalmak oldalán részt vett az első világháborúban. Ez okozta a dualista rendszer felbomlását is: 1918-ban, részben a széthúzás miatt, részben azért, hogy többé ne szövetkezhessen Németországgal, a monarchia felbomlott (a legnagyobb területű Magyarország 2/3-át pedig más országokhoz csatolták).

A vesztes háború után a magukra maradt német ajkú osztrákok önállóan voltak kénytelenek boldogulni, de hiába volt fejlett az iparuk, a világgazdasági válság megviselte az országot és Ausztria fokozatosan a náci Németországhoz közeledett. Végül - mindössze 20 évnyi demokratikus kormányzás után - a német fasiszták az Anschluss keretében harc nélkül a Harmadik Birodalomhoz csatolták Ausztriát.

Az ország a második világháborúban ismét a tengelyhatalmak oldalán harcolt, de a vesztes háború végén az ismét függetlenné váló Ausztria nagyon szerencsés helyzetben volt. Mentesült a jóvátétel-fizetés alól és nem csatoltak el területeket. Emellett az ország a nyugati (demokratikus) és a keleti (kommunista) tömb közötti határvonallá vált (az Ausztriától keletre található országokat, például Romániát és Magyarországot a Szovjetunió elfoglalta, ezekkel a Szövetségesek nem foglalkoztak). A megszállási övezetekre osztott Ausztria 1955-ben újra függetlenné vált és felvételt nyert az ENSZ-be.

Mint a fentiekből is kiderül, a második Osztrák Köztársaság, akárcsak korábban Ausztria, sokáig rendelkezett bizonyos iparral, de túlnyomórészt rászorult más nagyhatalmak típusaira. Mindezt annak ellenére, hogy az országban több járműgyártó működik (a legismertebb a KTM), ráadásul a Magna, valamint az egyesült Steyr és Puch cégek haditechnológiai eszközöket is gyártanak.

Ezek a vállalatok többnyire más országoknak szállítanak, de amikor az 1980-es években Ausztria új nehéz páncélgépkocsit kívánt rendszeresíteni, egy osztrák típusra esett a választás. Mivel egy teljesen új páncélautó kifejlesztése hatalmas összegeket emésztett volna fel, ezért a Steyr-Daimler-Puch AG a sikeres spanyol Pegaso BMR páncélautóját vette alapul. Az erősen módosított harcjármű a Pandur nevet kapta (az első modell a 6x6 kerékképletű Pandur I volt).


Konstrukció:

E típus ugyan önálló konstrukció, de a fejlesztési költségek kordában tartása miatt számos alkatrészt a spanyol elődből vettek át. A harcjármű jellegzetes orr-résszel rendelkezik, amely hasonló a kanadai LAV-25-öshöz. Ez a megoldás harci helyzetben jobb védelmet nyújt, de kevésbé lehet kilátni a járműből, mint például a német Transportpanzer-ből, melynek hagyományos kialakítású szélvédője volt. A Pandur I oldalról is könnyen felismerhető, mivel a pilótafülke és a tehertér magassága különböző - a szintkülönbséget egy döntött páncéllappal hidalják át.

Ezt a páncélautót eredetileg csapatszállítási feladatokra tervezték, ezért nem kapott nagyméretű tornyot. A típus fegyverzete alapesetben egyetlen 12,7 mm-es nehézgéppuskából áll, melyet ötletesen helyeztek el: a pilótafülke mögött, baloldalra eltolva alakítottak ki egy kisméretű búvónyílást. A kis átmérő ellenére körbeforgatható ”tornyot” a valaha hajókon alkalmazott barbetta-torony mintájára készítettek (a fegyvert és a kezelőt nyitott torony öleli körbe) - ezt szinte minden későbbi harcjárműnél használják. A kisméretű, nem középre beépített torony további előnye, hogy nem foglal feleslegesen sok helyet a raktérből.

A nehézgéppuska mellett a jármű kiegészítő fegyverzettel nem rendelkezik, de ellátták hat ködgránáttal. Természetesen ezzel a tűzerővel a Pandur I csak páncélozatlan célokat támadhat és a típus védelem tekintetében is hasonlóan korlátozott.

A gumikerekes jármű páncélzatának vastagsága nem ismert, csupán annyi, hogy a harcjármű ellenáll bármilyen távolságból és szögből kilőtt kiskaliberű lőszer találatának. Ez nem kiemelkedő, de megfelel a kategóriájában megszokottnak (igaz, a speciális kialakítású orr miatt a típus szemből a 12,7 mm-es nehézgéppuskák tüzének is ellenáll).

A Pandur I mozgatásáról egy osztrák Steyr dízelmotor gondoskodik, amely 260 lóerőre képes: mivel a jármű mindössze 13,5 tonnás, a szerkezet műúton akár 100 km/h-ra is felgyorsulhat. De a motor legnagyobb előnye nem az általa nyújtott fürgeség, hanem kis mérete: akárcsak egyes könnyű harckocsiknál (pl.: angol FV107), a hajtóművet itt is a vezető mellé, jobb oldalra eltolva építették be.

A legtöbb páncélautóban a motort középre helyezik, a pilótafülke és a raktér közé, de ennek van néhány hátránya, emiatt az oroszok a buszoknál is alkalmazott megoldást választották: a hajtómű hátra került (pl.: BTR-80). A Pandur I viszont egyedi megoldása révén ezeknél kompaktabb és amellett, hogy a motor könnyebben hozzáférhető, nem csak a belső tér mérete növelhető, de megmaradnak a hátsó ajtók is (a BTR-80-ason a hátsó motor miatt csak oldalajtók vannak).

További érdekesség, hogy a megszokottól (ld. brazil EE-9) eltérően a Pandur I első két tengely képez egy közös blokkot és a hátsót telepítették külön kerék-járatba. Ez nem öncélú megoldás: a járműből ugyanis készült nyolckerekű változat is, amelynél hátul is két tengely található.


Fejlesztések:

A Pandur I Model A egy kis ország próbálkozása egy, a modern harctér elvárásainak megfelelő harcjármű létrehozására. Már maga az alaptípus is a spanyol BMR-600-as modelljének feljavítása: a tökéletesített test mellett szériafelszereltség az éjjellátó és a máskülönben védtelen búvónyílást is páncélozták.

Mindazonáltal a Pandur I ugyanazzal a problémával küzdött, mint számos korábbi típus (pl.: Fahd 240): fegyverzete sok helyzetben nem elegendő (pl.: más páncélautók leküzdéséhez). De a Pandur-nál erre tudatosan készültek. A harcjármű moduláris rendszerű: a nehézgéppuska leváltható egy 20 mm-es gépágyúra vagy egy átalakítással képessé tehető egy kétszemélyes torony hordozására. Ez utóbbi variáns egy 90 mm-es löveget hordoz, így a jármű a francia AMX-10 RC-hez és az olasz B1-hez hasonló gumikerekes páncélvadásszá alakítható.

A Model A-nak (emelt tetős verzió) természetesen nem csak a fegyverzete változtatható, de a belső kialakítása is. Felszereltségtől függően e jármű képes működni mobil parancsnoki pontként és harctéri mentőként, de akár páncélozott utászjárműként is.

Az alapmodell talán egyetlen hibája, hogy kis mérete ellenére nem fektettek hangsúlyt a kétéltű kialakításra (ellentétben a finn Sisu XA-180-nal), emiatt egyes szituációkban hátrányba kerülhet. Ezt a problémát végül a Pandur I Model B-vel hidalták át, amely az alapverzió alacsonyabb tetős megfelelője (de a tetőt és a vízben haladáshoz szükséges hajtóműpárt leszámítva alig különbözik a bázismodelltől).

Ennek a modellnek a különlegessége az, hogy nem az általánosan használt propellert építették be: a járművet vízsugár-hajtómű mozgatja. A Model B-ből is készült több alváltozat, köztük egy aknavetővel felszerelt tűztámogató jármű.


Szolgálatban:




Annak ellenére, hogy a Pandur I Ausztriának készült (mindössze 71 példányban), meglepően jól sikerült konstrukció volt. Bár kis mérete és a nehéz páncélautók között visszafogott tömege miatti vékony páncélzata hagy kívánnivalót maga után, a típus praktikus megoldásai révén kedvelt harcjárműnek számít. Ebbe az olyan kisebb jelentőségű részletek is beletartoznak, mint a nagyméretű lenyitható hátsó ajtó, így a katonák gyorsabban elhagyhatják a harcjárművet.




A típusból többféle fegyverzetű és felszerelésű variáns készült és a 6x6-os alapmodell mellett gyártották a hosszított nyolckerekű típust is, amellyel kiküszöbölték az előd korlátozott kapacitását. A Pandur I több ország figyelmét felkeltette, de az osztrák szabályok tiltották a harcjármű gyártását más országok részére, ezért a gyártónak trükköznie kellett.

A Steyr-Daimler-Puch csak a 71 db osztrák Pandur I-est gyártotta, a belga rendelést Belgiumban licencgyártott modellekkel elégítették ki. Ezt a módszert a későbbiekben is alkalmazták: a szlovén (Valuk-nak nevezett, ld. jobbra) Pandur-okat és a kuvaitiakat sem Ausztriában szerelték össze. Pandur-okkal még az Amerikai Egyesült Államok is épített (sőt, valószínűleg Egyenlítői-Guinea is rendelkezik néhány járművel).

A típussal a békefenntartó missziók során korlátozott tapasztalatot szereztek, de a gyártó az eltelt idő miatt leállította a Pandur I gyártását. A típus helyét az újratervezett Pandur II vette át.


Utóélet:

Ausztria az első világháborúig igyekezett lépést tartani a nemzetközi szinttel (pl.: Schwarzlose géppuska) és születtek világszínvonalú járművek is (pl.: az osztrák-magyar tengeralattjárók), de a második világháború után szünet ált be. Mára azonban ismét nő az osztrák eredetű harcjárművek száma (ld. ASCOD IFV/könnyű harckocsi):


Pandur II (nehéz páncélautó):

A Pandur I sikere arra ösztönözte a gyártót, hogy továbbfejlessze a típust. Az így született Pandur II külsőre nem sokban különbözik elődjétől és szintén két méretben gyártják (6- és 8-kerekű modellek). A tucatnyi fegyver-kombinációban elérhető járműből Ausztria mellett már a csehek és a portugálok is vásároltak.


Műszaki adatok:

Név: Pandur I Model B „Pandur”

Típus: nehéz páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 13,50 t

Hossz: 5,70 m

Szélesség: 2,50 m

Magasság: 1,82 m (a tornyos Model A-nál 2,60)

Motor: 260 Le-s (Steyr, turbótöltéses hathengeres, dízelüzemű)

Legénység: 2 fő + 8 utas

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (a balra eltolt egyszemélyes toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 100 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 700 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.