Mowag Roland

„MOWAG Roland”


Előzmények:

Az Alpok és a Jura-hegység, valamint a közöttük elterülő Svájci-medencében található Svájc - Európa kis kiterjedésű (kevesebb, mint fél-Magyarországnyi területű), ám igen erős identitású, hosszú múltra visszatekintő országa. A mai Svájc területe már az őskorban is lakott volt, később a régiót a rómaiak hódították meg (az ország hivatalosa neve, a Confoederatio Helvetica azaz Svájci Államszövetség is innen ered).

Miután a többször gazdát cserélt területen a Habsburg Birodalom visszavonta a korábban biztosított szabadságjogokat, 1291-ben három kanton létrehozta az Ósvájci Konföderációt (a modern Svájc ősét) és felvette a harcot a meggyengült Habsburg erőkkel. Több évtizeden át a konföderáció ellenállt a támadásoknak és idővel további városok csatlakoztak, 8-ra növelve a kantonok számát.

A folyamatos háborúskordással egyrészt sikerült a Habsburg Birodalmon belül kiváltságos helyzetbe jutniuk, akikre számos megkötés nem vonatkozott, másrészt a harcoknak köszönhetően a terület híressé vált zsoldosairól. Több birodalom haderejében jelentős számban szolgáltak svájci zsoldosok, ami relatív függetlenséget biztosított számukra, a harmincéves háború végén, 1648-ban pedig az ország (Hollandiával együtt) elnyerte függetlenségét a Habsburg Birodalomtól.

Fél évszázadnyi, relatív békés önállóságot követően I. Napóleon meghódította Svájcot és Helvét Köztársaság néven bábkormányt alakított, de a folyamatos lázongások miatt 1803-ban visszaállították a régi rendszert, mielőtt 1847-ben kitört az utolsó svájci polgárháború. Ezt a rövid és minimális veszteségekkel járó harcot (és a háború miatti reformokat) követően az ország gyors fejlődésnek indult és a prosperáló terület a XX. század kezdetére Európa egyik leggazdagabb országává vált, amihez a széles körű vallás-szabadság és nemek közötti különbségek csökkentése is hozzájárult.

Svájc az első- és a második-világháború alatt is megtartotta függetlenségét, mivel egyrészt a kicsi, hegyvidékekkel szabdalt országnak nem volt stratégiai jelentősége vagy komolyabb nyersanyag-készlete, viszont a nehéz terep miatt hatalmas erőkre lett volna szükség a sikeres támadáshoz, másrészt a svájciak minden hadviselő fél pénzét fogadták (a Svájci Bankrendszer máig világszerte híres).

A szembenálló felek egyidejű kiszolgálása mellett a semlegesség fenntartásához azonban Svájcnak ütőképes haderőre volt szüksége, hogy eltántorítsa a külföldi döntéshozókat egy támadástól, amihez viszont a felszerelés nagy részét helyben kellett kifejleszteni és legyártani, hogy Svájc ne váljon kiszolgáltatottá egyetlen országgal szemben sem.

Az ország a honi gyártást részben máig fenntartja (pl.: SIG SG 550-es gépkarabély, SIG Sauer P220 pisztoly, Panzer 61 harckocsi), köszönhetően az igény kiszolgálására létrehozott svájci cégeknek (pl.: K+W, RUAG, SIG). Ezen vállalatok közé tartozott a Mowag is, amelyet 1950-ben alapított Walter Ruf (Mowag Motorwagenfabrik AG néven), gumikerekes katonai járművek gyártására. A korlátozottan a civil piacon is sikeres Mowag első terméke az 1953-as T1 4x4 teherautó volt, amit további polgári és katonai teherautók követtek.

A Mowag első páncélozott harcjárműve egy, a T1 4x4 vázán létrehozott felderítő páncélautó volt, amely kiegészítéseként 1960-ban két további típus tervezését kezdték meg. Az első az MR8-01 „Wotan” csapatszállító páncélautó lett, amelyet viszont a német Bussing Henschel gyártott Nyugat-Németország számára. A másik típus a Roland nevet kapta és a Mowag saját költségén, kifejezetten exportcélra fejlesztette ki: e páncélautó prototípusát 1963-ban mutatták be.


Konstrukció:

Sok más kortársához (és magához a Mowag Wotan-hoz) hasonlóan a Roland egy kisméretű páncélautó volt, akkora, mint egyes felderítő páncélautók (pl.: a magyar D-442 „FÚG”), ennek ellenére csapatszállító feladatkörre szánták. Első látásra a Roland a Wotan-hoz volt hasonló, azonban utóbbi típus az első és hátsó tengely előtt, illetve mögött hosszú túlnyúlásokkal rendelkezett és 8,5 tonnás tömege ellenére 2+2 főt szállított, ezzel szemben a rövidebb túlnyúlásokkal rendelkező Roland csupán 4,4 tonnát nyomott, mégis 3+3 (vagy 2+4) fő hordozása volt képes.

A két páncélautó közötti másik fontos különbséget a tűzerő jelentette: a Wotan két fő sorozatban készült; az egyik (SW1) nem nem kapott sem tornyot, sem pedig fegyverzetet, míg a másik (SW2) különböző nagyobb pusztító erejű fegyvereket hordozott (pl.: 20 mm-es gépágyú, 90 mm-es löveg vagy 120 mm-es aknavető). Ezzel szemben az összes Mowag Roland azonos kialakítással rendelkezett: minimalista, csonka kúp alakú magas tornyukban egyetlen géppuskát hordoztak, emellett a bent ülők az oldalsó ajtókba vágott lőréseken keresztül saját fegyvereiket is használhatták.

A Roland-ot vékony (max. 12 mm-es), hegesztett acél páncélzattal gyártották, de a páncélautó frontját és oldalait erősen megdöntötték, ezzel növelve a becsapódó lövedékek lepattanásának esélyét. A harcjármű elhagyása több irányból volt lehetséges: a torony mellett egy-egy ajtót alakítottak ki mindkét oldalon, egyet a jármű farán (jobb oldalt), valamint egy tetőajtót a torony mögött.

Alacsony tömege miatt a Mowag Roland meghajtó-ot, a jármű farának bal oldalára épített 8 hengeres, 160 lóerős Chrysler LA 318-3-as erőforrással a típus műúton 100 km/h-ig gyorsíthatott és négykerék-meghajtása révén nehéz terepen is jól boldogult (a rövid túlnyúlások miatt kisebb volt a típus fennakadásának esélye).

A Roland egyik érdekes, egyedi megoldása volt, hogy a kerekek mindkét oldalára egy-egy acél körgyűrűt lehetett felerősíteni. Ennek hármas szerepe volt. Egyrészt bizonyos fokig megvédte a gumikat a kézifegyverek tüzétől, másrészt amennyiben a gumit mégis találat érte és az leeresztett, külső támaszként ideiglenes kerékként szolgált, egyfajta korai defekt-tűrő abroncsot alkotva. Az opcionális acél körgyűrűk harmadik feladata a nehéz, laza talajon való haladás megkönnyítése volt, amihez a fémlapokon merőleges fogakat alakítottak ki (ezek a sárba süllyedve segítették a megkapaszkodást).

A Roland páncélautó alapváltozata a későbbi extrákkal, köztük nukleáris, biológiai és vegyvédelemmel vagy füstgránát-vetővel nem rendelkezett és alacsony tömege ellenére nem volt úszóképes. A típus automatikus tűzoltó-rendszert sem kapott, de a motort és a küzdőteret tűzálló válaszfal szeparálta el.


Fejlesztések:

A Mowag Roland egy alacsony áru páncélautónak készült, ezért mindössze egyetlen kialakításban gyártották, azonban a vállalat számos opcionális extrát kínált a típushoz. A Roland páncélautó tornyába csupán egyetlen géppuska fért, de ennek típusát a vevő választhatta meg. Igény esetén a géppuskát egy 12,7 mm-es nehézgéppuskára lehetett cserélni, illetve létezett egy, a páncélautóból távirányított tornyú variáns (ezt könnyű megismerni, lévén a magas torony helyén egy páncélzat nélküli gépfegyver található), míg a Mexikó által vásárolt páncélautók 5 db nem irányított rakétát hordoztak.

A páncélzat vagy a motor lecserélésére nem volt lehetőség, de egyes késői példányok tengelytávja minimális mértékben nőtt és ezeket a páncélautókaz a korábbi manuális helyett hatfokozatú automata váltóval szerelték fel, valamint egyes példányok bal oldalán egy további motorhűtőt alakítottak ki.

A katonai kiegészítők mellett a Roland-ot a kezdetektől csendőrségi feladatokra is szánták, ezért a páncélautóhoz többek között (a barikádokon való áthaladás segítő) tolólapot, hangosbeszélőt és szirénát is kínáltak. Ahogy lentebb is olvasható, a típusból létrehoztak páncélozott mentőautó-variásnst is, ebben az esetben a tornyot megtartották, de a fegyverzetet kiszerelték.


Szolgálatban:

A Mowag Roland első sorozatgyártású példánya 1964-ben jelent meg és bár a páncélautó előállítása csak alacsony intenzitással folyt, egészen 1980-ig készítették. Az egyszerű, dobozszerű külsővel és mérsékelt vételárral rendelkező harcjármű teljesítménye elmaradt a korszak legújabb típusaitól, ez azonban tudatos döntés eredménye volt: a Roland-ot eleve másodlagos feladatkörökre, valamint rendfenntartó szervezetek számára fejlesztették.

Ennek megfelelően a páncélautó alapváltozata elsősorban járőrözésre szolgált (szükség esetén a típus 3-4 katonát rakhatott ki, semlegesítendő a fenyegetést), de emellett páncélozott mentőjárműként, illetve rendőrségi tömegoszlatóként is szolgált.

A Mowag soha nem kapott a Roland-ra nagy volumenű megrendelést, de Argentína 86 db, Bolívia 24 db, Chile 60 db, Görögország 207 db, Mexikó 25 db, Peru pedig 100 darab ilyen páncélautót vett át (összesen 502 példány épült). A járművet általában egyszerre kapták meg katonai és rendőri egységek, bár például Argentína kizárólag katonai célra használta.

A típust feladatköre miatt háborúban eddig nem alkalmazták, de számos kisebb, helyi incidensben bevetették (Dél-Amerikában). A Roland 2000 után is rendszerben maradt, de mára legtöbb üzemeltetője kivonta a rendszerből - ez alól csak a Bolíviai rendőrség jelent kivételt, amely 24 (helyben modernizált) példányt jelenleg is használ. A Roland gyártását befejezték és a Mowag nem kínál a járműhöz fejlesztő-csomagot, mivel a típus szerepét a sikeresebb Piranha páncélautó-család vette át.


Utóélet:

A Roland egy relatív sikeres korai hidegháborús páncélautó volt, de az olcsó, kisméretű, ezért korlátozott képességű és kapacitású páncélautókat hamarosan kiszorították a nagyobb, komplexebb típusok (hasonlóan járt a kortárs német Thyssen Henschel UR-416-os páncélautója is). A Roland páncélautó szerepe a gyártó Mowag életében azért fontos, mert ez a típus volt az őse a modern Piranha páncélautóknak:


Mowag Grenadier (csapatszállító páncélautó):

A Roland után a Mowag folytatta a páncélautók tervezését: a háromtengelyes Puma, illetve a négytengelyes Shark soha nem került sorozatgyártásba, az 1967-es, a Roland bázisára épülő, de nagyobb (viszont továbbra is kéttengelyes) Grenadier viszont igen. E típus a Wotan 20 mm-es gépágyús tornyát kapta, amelyet 2 db 80 mm-es nem irányított rakétával egészítettek ki, emellett nőtt a jármű mérete (5,32 méterre), a kapacitása (2+8 főre), igaz, a 160 lóerős Chrysler motort megtartották (annak ellenére, hogy a típus tömege a fejlesztések hatására 7,8 tonnára hízott). A módosított frontrésszel rendelkező, elődjével szemben már úszóképes Grenadier nem vált sikeressé, de ezt a páncélautót továbbfejlesztve alkották meg a Piranha páncélautókat, amelyek változatait máig több mint 20 ország használja.


Műszaki adatok:

Név: Mowag Roland

Típus: könnyű (csapatszállító) páncélautó

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 4,4 t

Hossz: 4,73 m

Szélesség: 2,05 m

Magasság: 2,10 m

Motor: 160 Le-s (Chrysler LA 318-3, ”V” hengerelrendezésű, 8 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2-3 fő (+ 3-4 katona)

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (többféle típus, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: nincs

Páncélzat: 6-12 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 100 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 750 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.