Light Armored Vehicle 25
„LAV-25”
Előzmények:
A szárazföldi harctér legerősebb, legnehezebb és legvédettebb eleme a harckocsi, de hiába nevezik őket a harcterek ”királynőinek”, akik minden létező ellenfelet képesek megsemmisíteni, ez a járműtípus sem alkalmas minden feladatra.
Széleskörű elterjedésük legnagyobb gátja magas áruk - még a magát a legerősebb hadsereggel rendelkező országként aposztrofáló Amerikai Egyesült Államok sem engedheti meg magának, hogy kizárólag MBT-ket (angol; fő csata-harckocsikat) üzemeltessen.
Mivel a többi ország is hasonló cipőben járt, az 1970-es és 80-as években egy új járműkategória kezdett terjedni. Ez a kisebb páncélautók tűzerejét és mozgékonyságát, valamint a testesebb csapatszállítók páncélzatát és kapacitását egyesítő Armored Fighting Vehicle (angol; ~ páncélozott csapatszállító) volt.
Bár az amerikaiak szinte kizárólag hazai fejlesztésű harcjárműveket használtak, a külön a tengerészgyalogságnak szánt AFV-jüket mégis Kanadában fejlesztették (a típust azért tüntetjük fel mégis amerikaiként, mert a svájci MOWAG Piranha I-en alapuló LAV-25-öt az amerikai General Dynamics kanadai leányvállalata készítette, amerikai felhasználásra.
A Light Armored Vehicle 25 (angol; könnyű páncélozott jármű 25) nevű nehéz páncélautó gyakorlatilag egy továbbfejlesztett, úszóképes Piranha I (utóbbi a United States Marine Corps, azaz az amerikai tengerészgyalogság által támasztott legfontosabb elvárás volt).
Konstrukció:
A harcjármű alapja egy négytengelyes csapatszállító, ez pedig alapjaiban határozza meg a felépítését. A LAV-25 teste hosszú, hatszög keresztmetszetű, az orr-rész enyhén döntött - ez ugyan kiváló célpontot nyújt, ám így a tágas belső térben a főfegyver mellett hat katona is szállítható.
A LAV-25 egy nagyméretű toronnyal rendelkezik, melyet a jármű hosszának kétharmadánál, a középvonaltól kissé balra eltolva építettek be. A típus elsődleges tűzerejét a toronyban található 25 mm-es M242 „Bushmaster” gépágyú adja, ezen kívül további két géppuskával szerelték fel (ez jóval elmarad a francia doktrínától, mely szerint a nehéz páncélgépkocsik relatív könnyű alvázára a lehető legerősebb fegyvert kell felszerelni; ld. AMX-10 RC). Ennek ellenére e csapatszállító félelmetes tűzerőt képvisel - az erősen páncélozott ellenséges eszközökön (harckocsikon) kívül bármilyen céltpontot képes megsemmisíteni.
A LAV-25 védelmi képessége megfelel a korabeli szovjet harcjárművekének (ld. BTR-80). A páncélautó hegesztett acél páncélzatának vastagsága helytől függően 10-15 mm között változik, ez pedig sokszor nem bizonyult elegendőnek a házi készítésű pokolgépek és rakétavetők ellen.
Ezt a hátrányt a páncélautó méretéhez képest kiemelkedően jó mozgékonyságával kívánták ellensúlyozni. A típus turbófeltöltős dízelmotorja 275 lóerős - ezzel a kevesebb, mint 13 tonnás harcjármű úton akár 100 km/h-ra is felgyorsulhat. A dinamikus helyváltoztatás másik összetevője a páncélozott csapatszállító nyolc nagyméretű kereke.
A LAV-25 minden kereke hajtott és az első négy kormányzott (négy kerék hajtása kikapcsolható, mert az összkerékhajtás magasabb fogyasztást indukál, ezért csak nehéz terepen használják). A gumikerekekben nincsen belső és felszerelték őket központi guminyomás-szabályzóval - e két megoldás lehetővé teszi, hogy a LAV-25 még több tucat, kereket ért találat után is mozgásban maradjon (nagyban növelve a harcjármű túlélő-képességét).
A jármű nem rendelkezik NBC (nukleáris, biológiai és vegyi) védelemmel, viszont négy pár füstgránát-vetővel ellátták. Bár a tengerészgyalogság kívánalmainak megfelelően a csapatszállító úszóképes, e téren jóval gyengébb képességű, mint az eredetileg is vízi hadműveletekre tervezett kétéltű járművek (pl.: PT-76).
Mivel a típus elődje testét örökölte, ez eleve lekorlátozta a LAV-25 teljesítményét. E páncélautó tulajdonképpen egy olyan Piranha I, melynek végébe oldalanként egy hajócsavart építettek - ezáltal a vízben (ideális esetben) 12 km/h-val képes előrehaladni. Valójában a harcjármű csak sebes folyású folyókat vagy kisebb tavakat képes átszelni, tengeri hadműveletekben nem vehet részt (ez érzékenyen érintette a tengerészgyalogságot, mivel emiatt a LAV-25-öt nem lehet a parttól biztonságos távolságban elindítani (ellentétben a tengerészgyalogság legtöbb eszközével).
Fejlesztések:
Bár a LAV-25 használható csapatszállítónak bizonyult és a toronyban elhelyezett gépágyúval ütőképes támadó egységgé is vált, a harmadik évezred új stílusú háborúi felszínre hozták a hibáit is, ezért a gyártó számos ponton módosította az eredeti járművet.
Az 1980-as évek LAV-25-ös alapmodelljét bő egy évtizeddel később követte a továbbfejlesztett LAV-25A1 - a két jármű külsőre jóformán azonos, a karosszéria alatt viszont számos apróbb módosítás történt.
Mivel az MPC (ld. lejjebb) szolgálatba állítása kitolódott, a LAV-25-ösöket a haditengerészet a tervezettnél hosszabb ideig kénytelen frontvonalban tartani. Hogy képes legyen ellátni feladatát, az A1-es elvét követve újabb fejlesztéseket hajtottak végre a járművön: a típus szinte minden összetevőjét továbbfejlesztették. Az magában foglalta a feljavított páncélzatot, a torony hidraulikáját, a felfüggesztést, a torziós rugókat, a váltóművet, a hőkép-alkotót, a lézertávmérőt, stb. (ez a variáns a LAV-25A2 kódjelet kapta).
A kiegészítők és fejlesztések hozadékaként az új LAV-25-ösök ellenállnak a 14,5 mm-es nehézgéppuska-lőszernek - ezzel elérik a LAV-25-ből továbbfejlesztett LAV III-asok szintjét (a korábbi LAV-25-ösök szemből is csak a 12,7 mm-es lövedék ellen védtek).
A modernizáció egyik lépcsőfoka a SLEP (Service Life Extension Program; szolgálati idő meghosszabbító program). Ez szintén a harcjármű védelmi képességének javítását célozta: a kipufogókat pl. burkolták, hogy csökkentsék a jármű hő-képét, valamint kiegészítő páncélzat felerősítésével javítottak a védelmi képességen (a jobboldali képen egy ilyen feljavított variáns látható). Ettől megnőtt ugyan a LAV-25 túlélő-képessége, de végleg elvesztette az úszóképességét. A SLEP-en kívül további kisebb továbbfejlesztési programok is indultak, pl. a LAV Lethality Program.
Emellett a LAV-25-ből LAV-C2 néven készült parancsnoki páncélautó is (a két ”C” a Command és Controll, azaz a parancs és irányítás szavakra utal). Ezt a típust ugyan más fegyverzettel és kiegészítő rádióval szerelték fel, de egyéb tekintetben nem különbözik a bázismodelltől.
Szolgálatban:
A LAV-25 1983-ban lépett szolgálatba és hamarosan az Egyesült Államok tengerészgyalogságának egyik legfontosabb gumikerekes harcjárművévé vált. A típust ennek megfelelően mindenhol bevetették, ahol a tengerészgyalogosok partra szálltak: többek között Irakban és Afganisztánban is (LAV-25 Panamában esett át a tűzkeresztségen, 1989-ben). Az Öbölháború és az Iraki háború (2. Öbölháború) alatt a jármű kissé háttérbe szorult, mivel a sivatagban a harckocsikból álló főerők vívták ki a győzelmet (a baloldali fekete-fehér fotón egy LAV-25 és egy M551 „Sheridan” látható).
A szervezett iraki hadsereg gyors legyőzése után a hangsúly az őrjáratozásra és a terroristák elleni harcra került át - erre a célra a páncélautók alkalmasabbak voltak az MBT-knél, így a LAV-25 ideális választásnak tűnt a sivatagos országokban végrehajtott akciókhoz. A jármű páncélozott volt, ugyanakkor gumikerekes - így egyrészt nem szaggatta fel az aszfaltot, másrészt jóval nagyobb sebességre volt képes, mint egy harckocsi (ugyanakkor főfegyverzete megegyezett az M2 „Bradley” lánctalpas lövészpáncéloséval).
Csakhogy a fejlesztéskori hiányosságok és a megváltozott harctér új követelményeinek a korosodó típus sokszor képtelen volt eleget tenni, ez pedig növekvő veszteségekben csapódott le. A LAV-25-ösökhöz hasonló páncélozott csapatszállítókat a katonák gyors mozgatására tervezték: arra, hogy a támadóék mögött haladva önálló akciókat hajtsanak végre. Ehhez rendelkeznek megfelelően erős fegyverzettel, páncélzatuk viszont csak a kézifegyverek és a repeszeknek áll ellen.
Csakhogy az iraki és afganisztáni viszonyok között nem hagyományos ellenfelek ellen kellett küzdeni. A szűk sikátorokból kilőtt RPG rakétagránátok például átütik a jármű páncélját, rendszerint megölve a bent tartózkodókat. Még ennél is nagyobb veszélyt jelentenek a LAV-25 számára a pokolgépek: a több mint 30 éves típus (ellentétben a finn Sisu XA-180-nal) nem rendelkezik ”V” alakú fenékborítással (mely elvezetné a robbanás erejét). Emiatt ha teheti, a személyzet nem hagyja el a betonozott utakat (mivel oda nehezebb robbanószert elrejteni). Bár a könnyebb HMMWV-hez képest a LAV-25-ösök ritkán borulnak fel egy robbanástól, a legtöbb ilyen típusú támadás így is a harcjármű (és a legénység) pusztulásához vezet.
Mindezek ellenére a LAV-25 nem nevezhető elhibázott konstrukciónak - ogaz, hogy páncélzata össze sem hasonlítható a harckocsikéval, de az ára mellett van egy másik komoly előnye: a gyors célterületre juttatás képessége. Ez nem csak azt jelenti, hogy a jármű szállítható C-130-as nehéz teherszállító repülőgéppel: egy CH-53E „Super Stallion” helikopter is képes a levegőbe emelni, ráadásul akár ejtőernyővel is kidobható. Sikerét az is igazolja, hogy az USA mellett Szaúd-Arábia is rendszeresítette.
Harmincévnyi szolgálat után a LAV-25 mára elavult, de utódja ugyanabból a kategóriából fog kikerülni: leváltására indították el a Marine Personnel Carrier (angol; tengerészgyalogos személyszállító) programot. A project azonban csúszik, emiatt az MPC-k megjelenése 2015 után várható (az utolsó LAV-25-ösöket pedig előre láthatóan jóval 2020 után fogják nyugdíjazni).
Utóélet:
A LAV-25 a páncélozott csapatszállítók (más néven lövész-szállítók) hosszú sorából csupán egyetlen láncszem. A modell legnagyobb érdemét nem is harctéri sikerei adják. A LAV-25 lett ugyanis az alapja egy sor modern amerikai lövészpáncélosnak: a LAV III, az ASLAV, az IAV „Stryker” mind e jármű (és a MOWAG Piranha) alapján épültek. Sokoldalúságát a bázismodellből készült különleges változatok száma is bizonyítja:
LAV-AD (önjáró légvédelmi páncélautó):
Az Air Defense (angol; légvédelmi) jelzésű változat egy integrált légvédelmi harcjármű, melyet kis- és közepes magasságban támadó repülők ellen fejlesztettek ki. Az üvegezett toronyba építették a 25 mm-es (ötcsövű GAU-12-es) gépágyút, míg a 2 db négyes (FIM-92 „Stinger”) rakétablokk a toronyból kiálló szarvakon kapott helyet.
LAV-AT (gumikerekes páncélvadász):
Az Anti Tank (angol; harckocsi-elhárító) a TOW-2 irányított páncéltörő rakétával felszerelt LAV-25 kódjele. A típus hosszabb bevetésen is részt vehet, mivel 16 db rakéta hordozására képes.
LAV-EFSS (önjáró aknavető):
Az Expeditionary Fire Support System (angol; ~ mozsár tűztámogató rendszer) a LAV-M-re hasonlító, azzal megegyező feladatú harcjármű, de ez a jóval erősebb, 120 mm-es Dragon Fire aknavetőt hordozza (szintén a jármű gyomrában).
LAV-LOG (logisztikai páncélautó):
A Logistic (angol; logisztika) kódnevű variánsa, amelyet eleve teherszállításra terveztek.
LAV-M (önjáró aknavető):
A meghökkentő, ám hatásos LAV-M belsejébe egy szabványos M252-es aknavetőt telepítettek. A jármű 99 db 81 mm-es lőszerét maximum 5650 méterre képes eljuttatni. Lövés előtt a torony nélküli harcjármű tetőlemezének egy részét fel kell nyitni.
LAV-MEWSS (elektronikai csapásmérő jármű):
E furcsa betűkódú modell a Mobile Electronic Warfare Support System (angol; mobil elektronikai hadviselési támogató rendszer) rövidítése - ennek megfelelően különböző zavaróberendezéseket hordoz.
LAV-R (műszaki mentőjármű):
A LAV-25-ön alapuló - a harckocsikból kialakított műszaki mentő változatokkal azonos feladatú - modell (a LAV-R feladata azokhoz hasonlóan a mozgásképtelenné vált járművek kimentése a harctérről).
Műszaki adatok:
Név: Light Armored Vehicle 25 „LAV-25”
Típus: kétéltű (páncélvadász feladatkörű) nehéz páncélgépkocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 12,80 t
Hossz: 6,39 m
Szélesség: 2,50 m
Magasság: 2,69 m
Motor: 275 Le-s (Detroit Diesel 6V53T, hathengeres dízelüzemű)
Legénység: 3 fő + 6 utas
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 25 mm-es gépágyú (M242, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (FN MAG, egy párhuzamosított, egy a testben)
Páncélzat: 10-15 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 100 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen), 10-12 km/h (vízben)
Hatótávolság: 660 km