Humber Light Reconnaissance Car
„Humberette”
Előzmények:
Az 1805-ös Trafalgari csatát követően a Brit Birodalom vált a bolygó messze legerősebb nagyhatalmává, amely gyarmatai révén hatalmas bevételre tett szert, emellett Viktória brit királynő rendkívül hosszú (1837-1901 közötti) uralkodása alatt a világ egyik technológiai központjának is számított.
Az uralkodóról viktoriánus kornak is nevezett időszakban a birodalomban lezajlott a második ipari forradalom, amely részeként széles körben elterjedtek a korábban is használt gőzgépek, emellett jelentős előrelépés történt a fémfeldolgozás és az elektromosság terén, ami áttételesen forradalmi változásokat hozott mások mellett az élelmiszertermelés, a tömeggyártás és a közlekedés területén.
A Brit Birodalomban ebben az időszakban nagyszámú - gőzhajtású - vasútvonalat hoztak létre, illetve szintén gőzgépeket használó óceánjáró hajókat építettek, amelyek összekapcsolták a birodalom különböző kontinenseken található gyarmatait az anyaországgal. A századforduló következő nagy technológiai újdonsága a belső égésű motor volt, amely kis mérete ellenére jelentős fajlagos teljesítménnyel bírt, ezért (a gőzgépekkel szemben) ideális volt kisméretű szárazföldi járművek mozgatására is. A benzin- és dízelmotorokat felhasználva megszülettek a személy- és tehergépjárművek, de ahogy a gőzgépeket, az elkövetkező háborúkban, mindenekelőtt az első világháború alatt a belsőégésű motorokat is jelentős számban használták katonai célokra.
Az első világháború más tekintetben is új fejezetet nyitott a harcászatban: minden hadviselő fél hatalmas számban alkalmazott géppuskákat, amelyek jóformán lehetetlenné tették az addigi tömeg-támadásokat, mert az arcvonalon történő áttöréshez csapatösszevonásokra volt szükség, amely azonban kiváló célpontot nyújtott a géppuskák számára. A géppuskák tűzereje rendkívül véres állóháborút eredményezett, ahol mindkét szövetségi rendszer országai árkokkal, bunkerekkel és szögesdróttal tovább erősített állásokat hoztak létre.
Az állóháború patthelyzetét végül egy új harcjármű, a harckocsi törte meg: ezek a benzinmotoros egységek lánctalpaik révén képesek voltak átkelni a legnehezebb terepen is, saját fegyvereikkel támadhatták az ellenséget, ugyanakkor acél páncélzatuk megvédte őket a géppuskák tüzéről. A nehéz harckocsik 1916-17 folyamán jól beváltak, azonban a lépésben haladó brit páncélosok túlságosan lassúak voltak az ellenség üldözésére, ezért ezek mellett egyterjedt még egy új harcjármű-típus: a páncélautó, amely hasonló volt a harckocsikhoz, de kisebb, gumikerekes személy- vagy teherautókra épült, ezáltal könnyű terepen lényegesen nagyobb mozgékonysággal rendelkezett.
A Brit Birodalom az első világháború alatt több száz páncélautót épített; mindenekelőtt Rolls-Royce páncélautókat, azonban a háború végére az anyaország csődközeli helyzetbe jutott, ezért új típusok kifejlesztése helyett a világháborús páncélautókat az 1920-as években is tovább használták.
A nagy gazdasági világválság miatt a brit állam az 1930-as évek elején ismét nehéz pénzügyi helyzetbe került, ezért az általános fegyverkezés közepette elhanyagolták a páncélautók építését, így azok többségét csak 1939-ben vagy még később, a második világháború kitörését követően kezdték gyártani.
Utóbbi csoportba tartozott jelen cikk tárgya is, amely a Humber Light Reconnaissance Car (angol; Humber könnyű felderítő páncélautó nevet kapta, de Humberette-ként (~ kis Humber-ként) is hivatkoztak rá (a harcjárműnek nincsen köze a kortárs Humber Armoured Car páncélautóhoz). E páncélautó ismert volt az Ironside (angol; vasbordájú) néven is, amely a XVII. századi brit Oliver Cromwell seregének neve volt, a típust azonban nem az angol polgárháborús haderőről, hanem a XX. századi General Edmund Ironside tábornagyról nevezték Ironside-nak.Konstrukció:
A Humber Light Reconnaissance Car (továbbiakban: Humber páncélautó) egy tipikus első világháborús páncélautó kialakítását követte. A harcjárművet eredetileg nem páncélautónak tervezték, ehelyett az egy 1938-as Humber Super Snipe családi autóra (annak katonai változatára, a Humber Car, 4-seater, 4x2 modellre, más néven Humber Heavy Utility car-ra) épült.
A nyitott tetejű páncélautó hátsó szekciójának tetejére egy géppuskát telepítettek, azonban emellé egy másodlagos fegyverzetet is beépítettek. A Humber páncélautó a tornyába telepített 7,92 mm-es Bren géppuska mellett egy 13,9 mm-es Boys páncéltörő puskát hordozott. Ez utóbbi egy manuális töltésű rombolópuskát takart, amelyet a vezető mellé telepítettek, így korlátozott kilövési szöggel rendelkezett és stabilizátor hiányában mozgás közben alkalmatlan volt célzott lövések leadására, ugyanakkor ez bizonyos mértékű páncéltörő képességet biztosított a harcjármű számára, miközben nem növelte jelentősen a harcjármű tömegét.
A típus minimális vastagságú, kizárólag az ellenséges kézifegyverek tüzével szemben védő páncélzatot kapott: ennek vastagsága a frontrészen 10 mm, oldalt és a farrészen 7-9 mm vastag volt, mert felderítőként a típust nem közvetlen harcérintkezésre tervezték.
A Humber páncélautó első változata mindössze 2,8 tonnát nyomott, ezért a mozgatásához elegendő volt a harcjármű bázisát adó polgári Humber Super Snipe személyautó 6 hengeres, 4,1 literes benzinmotorja: a 80 lóerős teljesítményű erőforrás épített úton jelentős, 72 km/h-s végsebességet biztosított, ugyanakkor problémát jelentett, hogy a modell nem volt négykerék-meghajtású.
Fejlesztések:
A Humber páncélautó első, Humber Mark I modellje csak alacsony számban épült, mielőtt áttértek a továbbfejlesztett Humber Mark II variánsra. Utóbbi alapvetően megegyezett elődjével, viszont felül is zárt karosszériát kapott 7 mm vastag tetőpáncéllal, valamint egy 6 mm vastag, csonkakúp alakú egyszemélyes tornyot kapott; a változtatások hatására e jármű tömege 400 kg-mal, 3,2 tonnára nőtt.
1941-től a Mark II modellt a Humber Mark III váltotta: ez külsőre megegyezett közvetlen elődjével, viszont módosított hajtáslánca révén a harcjármű már négykerék-meghajtással rendelkezett, ezáltal javult a terepjáró-képessége.
A Humber páncélautó utolsó, 1943-as példányai már a még fejlettebb, Humber Mark IIIA variánst takarták, de a módosítás ezúttal is korlátozott mértékű volt: a típus frontpáncéljának vastagságát 12 mm-re, az oldalakon pedig 8 mm-re növelték, amitől a típus tömege 3,6 tonnára hízott.
Szolgálatban:
A Humber páncélautók sorozatgyártása 1940-ben indult be, de a típus csak a világháború második felében jelent meg nagyobb számban a harctéren. A harcjárművet mindenekelőtt felderítésre és másodlagos feladatkörökre tervezték, ahol nem jelentett komoly problémát csekély fegyverzete és korlátozott páncélvédelme.
E páncélautó elsődleges előnyös tulajdonsága nem kiemelkedő tűzereje vagy mozgékonysága volt, hanem mérsékelt ára és egyszerű gyárthatósága. A Humber márkát birtokról Rootes csoport 1943 végéig több mint 2400 darab ilyen páncélautót épített (túlnyomórészt Mark II és Mark III változatokban).
A típust először Tunéziában vetették be az észak-afrikai hadjárat során, míg később Európában Olaszországban és Franciaországban alkalmazták. Az Egyesült Királyság mellett a második világháború alatt a britekkel szövetséges országok is használtak Humber páncélautókat: ilyen volt Kanada, de az angol bázissal működő csehszlovák és lengyel alakulatok is alkalmazták.
Az ellenség számának és helyzetének pontos felmérése érdekében a Humber páncélautókat gyakran igen agresszívan vetették be, de a tűzpárbajok során számos egység megsemmisült, ezért ahogy újabb, jobb képességű páncélautók (köztük a Fox páncélautó és az Daimler páncélautó) nagyobb számban váltak elérhetővé, a Humber páncélautókat fokozatosan kivonták a frontszolgálatból. Az így felszabaduló egységeket mások mellett az RAF, a brit légierő használta az Európában elfoglalt repülőterek őrzésére.
Jelentős darabszáma miatt több száz Humber páncélautó túlélte a második világháborút. Ezeket az Egyesült Királyság leselejtezte, mert nagyszámú modernebb egységgel rendelkezett, azonban a függetlenné váló brit gyarmatok, köztük India még éveken át üzemeltették a típust.
Utóélet:
A Humber páncélautó fontos szerepet játszott a brit hadigépezetben, de a rövid életű könnyű felderítő páncélautó nem volt alkalmas az érdemi fejlesztésre, ezért a típus vázán mindössze egyetlen specializált modellt alakítottak ki:
Humber Special Saloon (VIP és parancsnoki páncélautó):
A zárt tetős Humber páncélautók egy részéről eltávolították a fegyverzetet és a tornyot, majd belterüket luxus-személyautóvá alakították fotelszerű bőr ülésekkel és üvegezett oldalsó ablakkal. A legtöbb ilyen példányt parancsnoki páncélautóként használták, néhány egységet azonban egy további, a vezetőt az utastértől elválasztó plexilappal is ellátták: ezeket a brit királyi család és a kabinet tagjainak szállítására használták.
Műszaki adatok:
Név: Humber Light Reconnaissance Car „Humberette”
Típus: páncélautó
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 2,80 t
Hossz: 4,37 m
Szélesség: 1,88 m
Magasság: 2,11 m
Motor: 80 LE-s (6 hengeres, benzinüzemű)
Legénység: 3 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 13,9 mm-es rombolópuska (Boys, a testben, a középvonaltól jobbra eltolva)
Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (BESA, a toronyban)
Páncélzat: max. 10 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 72 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 305 km