Humber Armoured Car

„Humber Mark I”


Előzmények:

Miután a XIX. század végén megjelentek az első belső égésű Otto- és Diesel-motorok, lehetővé vált kis méretű, a vasúti járművekkel szemben kötött pályát nem igénylő gépjárművek építése. A korai személyautók és tehergépjárművek forradalmasították a szárazföldi közlekedést és miután 1914-ben kitört az első világháború, a hadseregek is jelentős számban kezdték alkalmazni őket, mert a haszonállatokkal, mindenekelőtt a lovakkal szemben a használatuk nem igényelt folyamatos törődést, sérülés esetén rövid idő alatt meg lehetett őket szerelni, ráadásul a sebességük és kapacitásuk a technológia fejlődésével fokozatosan nőtt.

A gépjárműveket kezdetben túlnyomórészt teherszállításra használták, de nagy mozgékonyságuknak és teherbírásuknak köszönhetően ideális platformot biztosítottak fegyverek szállításához is, azonban a védtelen járművek könnyű célpontot nyújtottak az ellenségnek, ezért egyes terepjárókra és teherautókra páncélzatot építettek, létrehozva az első páncélautókat.

A legelsőnek elismert páncélautó az 1899-ben megrendelt brit Simms Motor War Car (angol; ~ Simms motoros harci jármű) volt, amelyet a Búr háborúkra építettek (a típus végül soha nem vetették be, mert lekéste a háborút), a páncélautók azonban csak másfél évtizeddel később, az első világháború alatt terjedtek el.

A világ egyik első sorozatgyártású páncélautója az 1915-ös brit Rolls-Royce páncélautó volt, amelyből az első világháború alatt 120 példányt építettek. E harcjármű egy Rolls-Royce gépjármű vázából állt, amelyet páncéllapokkal borítottak, valamint felszerelték egy forgatható toronnyal, benne egy géppuskával. A háború alatt a britek több további páncélautót fejlesztettek és gyártottak, amelyek a nevüket az alapot adó gépjármű márkájáról kapták: a Rolls-Royce páncélautó mellett így születtek meg az Austin, Delaunay-Belleville, Lanchester, Peerless, Pierce-Arrow, Seabrook és Talbot típusú páncélautók.

Az első világháború végére a Brit Birodalom igen nehéz pénzügyi helyzetbe került, ezért ezt követően új páncélautókat nem építettek, ehelyett hadrendben tartották a legjobbnak ítélt háborús konstrukciókat. Mindez azonban azt eredményezte, hogy az 1930-as évek közepén az Egyesült Királyság még mindig első világháborús modellekkel rendelkezett, de nyilvánvaló volt, hogy ezek nem lennének méltó ellenfelei a más országok által kifejlesztett, mindenekelőtt a német modellek ellen, ezért a britek gyors ütemben kezdtek új generációs harcjárművek, köztük páncélautók fejlesztésébe.

Ezen új típusok közé tartozott az 1938-ban tervezett Guy páncélautó is, amelyet a Guy Motors vállalat épített a Quad Ant lövegvontató bázisán, amelyből 1939-40 során (a prototípusokkal együtt) összesen 104 példányt építettek. A cég típusa viszonylag egyszerű volt, ráadásul a kiírás ellenére szegecselt páncéltestről áttértek a modernebb hegesztett kialakításra, de a Guy nem rendelkezett szabad gyártókapacitással, ezért a harcjármű építése átkerült a Rootes csoporthoz tartozó Humber vállalathoz, amely áttervezte a típust, létrehozva a Humber Armoured Car-t (angol; Humber páncélautót).


Konstrukció:

A Humber a korábbi Guy páncélautón alapult, de a gyártó vállalat számos ponton módosította a járművet, amely ezért könnyen megkülönböztethető volt elődjétől (mások mellett elhagyták a Guy páncélautó jellegzetes, hátrafelé lejtő hátsó sárhányóját), valamint a Quad Ant helyett a Rootes csoporthoz tartozó Karrier KT 4-es lövegvontató vázát használta.

A Humber páncélautó főfegyverét már nem a Guy páncélautó 12,7 mm-es, hanem egy 15 mm-es nehézgéppuska alkotta (hasonlóan a Guy Mark IA változatéhoz), ezáltal kismértékben nőtt a romboló ereje, amely mellett megtartották a főfegyverrel párhuzamosított géppuskát (azonban az első világháborús 7,7 mm-es Vickers gépfegyvert modern 7,92 mm-es BESA géppuskára cserélték).

A páncélautó védelmét nem növelték, mert azt csak a mozgékonyság kárára tehették volna. A Humber típusát maximum 15 mm vastag páncélzat borította, amelyeket hegesztéssel erősítettek egymáshoz, egyszerűsítve a páncélautó előállítását. A Humber túlélési esélyét növelte, hogy a típus páncélzata különböző szögekben megdöntött elemekből állt és magát a frontrészt is erősen megdöntötték.

Vékony páncélzata miatt a típus mindössze 5 tonnát nyomott: erősebb fegyverzete ellenére 300 kg-mal kevesebbet, mint az előd Guy páncélautó. Ez már önmagában növelte a típus mozgékonyságát, ráadásul amíg a Guy modelljét egy 4 hengeres, 55 lóerős Meadows benzinmotor mozgatta, addig a könnyebb Humber páncélautót már egy 6 hengeres Rootes erőforrás, amely 90 lóerős teljesítménye révén épített úton korában kiemelkedően magas, 80 km/h-s végsebességet biztosított. A Humber harcjárműve emellett terepen is jól boldogult, köszönhetően nagy hasmagasságának és merev tengelyes kapcsolható összkerékhajtásának.


Fejlesztések:

Ahogy a bevezetőben is olvasható, a Humber páncélautó a korábbi Guy páncélautó továbbfejlesztett változata volt. A típus bázismodellje, a Humber Mark I mellett később korlátozott mértékben továbbfejlesztett változatokat is terveztek.

A Humber Mark II áttervezett toronnyal, megerősített frontpáncélzattal és módosított hűtőrendszerrel készült, míg a Humber Mark IV a 15 mm-es nehézgéppuska helyett egy amerikai 37 mm-es páncéltörő löveget hordozott; az elkészült több mint 5000 db Humber páncélautók 40%-a ilyen, Mark IV változatú volt.

A hagyományos páncélautó kialakítás mellett a típusból megszületett a Humber Mark II OP és a Mark III változat is: előbbi egy tüzérségi megfigyelő és tűzhelyesbítő variánst takart két géppuskával, míg utóbbi egy parancstovábbitó típust megnagyobbított, három fős toronnyal (a jobboldali fotón egy Mark III modell látható).


Szolgálatban:

A Humber páncélautót 1940-ben rendelték meg, de az első példányok gyakorlatilag azonosak voltak az alapod adó Guy páncélautóval (annak hibáival együtt), ezért a nagysorozatú gyártás csak 1941-ben indult be és a típus 1941 végén jelent meg az észak-afrikai hadszíntéren.

A páncélautót jelentős sebessége, kis mérete és alacsony ára miatt előszeretettel alkalmazták felderítő szerepkörben; Afrika mellett Európában és Ázsiában is. Erre a jármű összességében alkalmasnak bizonyult, azonban hamar nyilvánvalóvá váltak hiányosságai, mindenekelőtt elégtelen fegyverzete (a löveg hiánya), valamint vékony páncélzata.

Ezen problémákat egy új típussal, a Coventry páncélautóval kívánták orvosolni, de e harcjármű fejlesztése elhúzódott: csak 1943-ban rendelték meg és a háború előrehaladtával a megrendelést fokozatosan csökkentették, ezért 1942-ben az a döntés született, hogy kifejlesztenek egy 37 mm-es löveggel felszerelt Humber-változatot is (ez lett a Humber Mark IV).

A második világháború második felétől a típus háttérbe szorult, ahogy új, páncéltörő löveggel gyártott páncélautók álltak hadrendbe az Egyesült Királyságban (a Daimler páncélautó, valamint az amerikaiak által a britek számára épített T17E1 „Staghound”). A Humber páncélautót a britek a második világháborút követően leselejtezték, de a nagyszámú, mindössze néhány éves harcjárműveket nem semmisítették meg, ehelyett továbbértékesítették az Egyesült Királysággal jó viszonyt ápoló országok részére: mások mellett Ciprus, Egyiptom és India kapott a páncélautóból, emellett vásárolt belőle Hollandia, Mexikó és Portugália (utóbbi még a második világháború alatt).

Egyes országok több alkalommal be is vetették a típust: India 1948-ban a szomszédos, önálló Hyderabad megszállása során, 1961-ben, az akkor portugál gyarmat Goa megszállásakor (ennek különlegessége, hogy a portugálok is rendelkeztek Humber páncélautókkal), valamint az egy évvel későbbi India-Kínai határháborúban.

A Humber páncélautó alapvetően képes volt a feladata ellátására, de tipikus korai második világháborús típusnak számított: a háború első felében fontos szerep hárult rá és jelentős számban építették, de ahogy újabb, jobb képességű típusok jelentek meg, szinte azonnal háttérbe szorult és már a második világháború végére menthetetlenül elavult.


Utóélet:

A Humber páncélautó soha nem vált igazán sikeressé, mert két kategória között helyezkedett el: lényegesen drágább és nagyobb volt, mint a torony nélküli könnyű felderítő páncélautók (köztük a szintén a Humber által gyártott Humber könnyű felderítő páncélautó), ugyanakkor elmaradt a löveggel felszerelt, vastagabb páncélzatú nehéz páncélautóktól, ezért a típusból mindössze egyetlen specializált változat épült):


Humber Mark I AA (önjáró légvédelmi löveg):

A Humber páncélautó légvédelmi löveg változata. E típus módosított tornyában 4 db 7,92 mm-es BESA géppuskát szállított, amelyek jelentős függőleges kitéríthetőséggel rendelkeztek.


Fox páncélautó (páncélautó):

A Humber páncélautót Kanadában is gyártották: ahogy a Guy páncélautó alapul szolgált a Humber-nek, úgy utóbbi alkotta a Fox páncélautó bázisát. E típus nem volt teljesen azonos a Humber modelljével: fegyverzetét amerikai 12,7 mm-es nehézgéppuskára, Rootes motorját pedig szintén amerikai GMC erőforrásra cserélték. A Fox páncélautókat Kanada mellett Hollandia, Indonézia és Portugália is használta, emellett néhány Fox testére a Humber tornyát építették, létrehozva a hibrid Humfox modellt. Összesen több mint 1500 db Fox páncélautó épült, amelyek utolsó példányait csak az 1970-es évek közepén vonták ki a szolgálatból.


Műszaki adatok:

Név: Humber Armoured Car

Típus: páncélautó

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 5,00t

Hossz: 4,61 m

Szélesség: 2,21 m

Magasság: 2,39 m

Motor: 90 LE-s (Rootes, 6 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 15 mm-es nehézgéppuska (BESA, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (BESA, párhuzamosított)

Páncélzat: max. 15 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 80 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 320 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2021 | Minden jog fenntartva.