FV601

„Alvis Saladin”


Előzmények:

Az első világháborús lövészárok-hadviselés megtörésének egyik legfontosabb elemei az elsőként a britek által használt nehéz harckocsik voltak, amelyekből kezdetben egyaránt gyártottak kizárólag géppuskás, valamint géppuskás és löveggel felszerelt példányokat. Hamarosan kiderült, hogy az ellenséges nehéz harckocsik leküzdéséhez szükség van lövegre, ezért a háború második felében már mindegyik brit harckocsi kapott löveget, igaz, megjelentek a kisméretű, a gyalogság elleni, kizárólag géppuskával felszerelt könnyű harckocsik.

A második világháború kezdetén az Egyesült Királyság még mindig ezt az elavult fejlesztési irányt követte: alapvető harckocsija a rendkívül erős páncélzatú, ugyanakkor terepen alig 14 km/h-s végsebességgel rendelkező Matilda II volt. Még ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy a jelentős számban rendelkezésre álló Mark könnyűharckocsi-család tagjai kizárólag géppuskákkal voltak felszerelve.

Szükségmegoldásként az angolok cirkáló harckocsik gyártásába kezdtek, amelyek a könnyű harckocsik sebességét egyesítették egy páncéltörő löveggel, de ezen típusok vékony páncélzata elégtelennek bizonyult a harckocsik elleni harchoz. A minden korábbinál több ellenséges páncélos leküzdéséhez a vontatott páncéltörő lövegek gyakran már nem voltak elegendőnek, ezért a világ többi országához hasonlóan a britek is új megoldásokkal próbálkoztak.

Ezek közé tartozott a cirkáló harckocsira épített, furcsa Archer páncélvadász, illetve például a brit korona alá tartozó Ausztráliában a Brit Nemzetközösségben jelentős számban rendelkezésre álló, kisméretű, nyitott Universal Carrier lánctalpas csapatszállítókat szereltek fel 2 fontos (40 mm-es) brit löveggel, ám ezeket csak kiképzésre használták.

Az angolok több sikert értek el a gumikerekes páncélautók felfegyverzésében. Kezdetben erre a célra a 13,9 mm-es Boys páncéltörő puskát használták, ám ez páncélozott célok ellen majdnem teljesen hatástalannak bizonyult, ezért később áttértek a számos korai brit harckocsiban is használt 40 mm-es löveghez (a háború végéig több páncéltörő löveggel felszerelt páncélautó készült; pl.: AEC, Coventry, Daimler).

A második világháború lezárását követően a britek (mint minden nemzet) csak a legjobbnak ítélt harcjárműveit tartotta rendszerben (a páncélosok közül például az utolsó, legfejlettebb cirkáló és gyalogsági harckocsikat, a Comet-et és a Centurion-t), de a löveggel rendelkező páncélautók is bizonyították létjogosultságukat.

Az 1950-es évek elejére azonban a legjobbnak ítélt AEC nehéz páncélautó is elavult, ezért ennek leváltására a britek (már jóval korábban) megrendeltek egy új páncélautót. A kész típus az FV601 jelzést és a Saladin becenevet kapta, de a harcjárművet gyártója után gyakran Alvis Saladin-ként emlegették (a típust egy többször nevet váltó állami kutatóintézet tervezte, a prototípust a Crossley Motors építette).


Konstrukció:

A Saladin komoly előnye volt, hogy elődeivel szemben eleve nagyméretű páncéltörő löveg hordozására alakították ki, ezért a fejlesztésekor nem ütköztek a kisméretű torony problémájába. Mindezt a megszokott négy helyett hatkerekű kialakítással érték el, ami egyben nagyobb toronygyűrű beépítését tette lehetővé.

Az első FV601-est a régi 40 mm-es páncéltörő löveggel tervezték, de a típus komolyabb átalakítás nélkül alkalmas volt nagyobb teljesítményű főfegyver beépítésére. Ezt kihasználva az FV601-es sorozatgyártású példányait már a lényegesen erősebb, új tervezésű, 76 mm-es L5A1-es löveggel szerelték, ezáltal a páncélautó harckocsik leküzdésére is alkalmassá vált.

A relatív nagyméretű, dobozszerű toronnyal rendelkező Saladin-ba a löveg mellett 2 db M1919A4-es Browning géppuskát szereltek be: egyet a löveggel párhuzamosítva, egyet a torony tetejére. Ezek a géppuskák még a .30-06-os (7,62x63 mm-es) töltényt tüzeltek, bár sok ilyen gépfegyvert később átalakítottak a 7,62x53 mm-es NATO töltényekhez.

Az FV601-est felderítésre és esetenként csapásmérésre tervezték csapatszállítási kapacitás nélkül, ezért a típus sziluettjét minimalizálhatták - a lapos test alig nyúlt túl a kerekek felső vonalán, amelyből csupán a torony állt ki (a közel függőleges lapokból összeállított torony frontrésze elkeskenyedett, ezáltal szemből kisebb célt mutatott).

Erre szükség is volt, mivel korai hidegháborús páncélautóként a típus páncélzata relatív vékony volt: az oldalsó páncélzat mindössze 13 mm-t tett ki, igaz, a 32 mm-es döntött frontpáncélzat nagyobb távolságból ellenállt a gépágyú-lőszernek is. Maga a páncélautó meglehetősen kompakt kialakítású volt: hossza az 5 métert sem érte el, magassága 2,39 métert tett ki és 11,6 tonnát nyomott (az FV601-es kisebb és könnyebb volt, mint az általa leváltott AEC páncélautó. A Saladin legénysége három főből állt (ebből ketten a toronyban kaptak helyet, a vezető a test elejében, középen foglalt helyet.

A páncélautó ráadásul nem csak kisebb, de gyorsabb is volt elődjénél: műúton végsebessége elérte a 72 km/h-t - ezt egy 8 hengeres, 170 lóerős Rolls-Royce B80-as benzinmotor, valamint a kerekenkénti külön torziós felfüggesztés tette lehetővé (ez egyben csökkentette a járművet és a legénységet érő erőhatásokat is).

Az FV601-est úgy építették, hogy igény szerint felszerelhető volt nukleáris, biológiai és vegyi védelemmel (több korabeli páncélautó, például a szintén brit Ferret még nyitott volt).


Fejlesztések:

Látszólag egyedi kialakítása ellenére az FV601-es (nevének megfelelően) az Alvis FV600-as gumikerekes harcjármű-családjának tagja volt (a további típusok az „Utóélet” bekezdésben olvashatók).

A Saladin alapváltozata az FV601A, más jelöléssel FV601 (A) volt, a fent említett 2 fontos (40 mm-es) löveggel, de ezt még a gyártás beindítása előtt felváltották az FV601B-vel, amelyet tűztámogató modellnek szántak az új 76 mm-es löveggel.

Mindössze 6 db FV601B épült a Crossley Motors-nál, majd a késznek ítélt típust az Alvis vette át: itt újabb módosításokat követően hozták létre az FV601C-t, amelyet FV601 Mark I-esként is jelöltek (ez a modell került sorozatgyártásba).

A későbbiekben kialakítottak egy speciális modellt, az FV601D-t is, amelyet kifejezetten félkatonai szolgálatra szántak: rendőrségi és más biztonsági cégek számára. A ”D” variáns több kisebb változtatás mellett nem kapott párhuzamosított géppuskát, löveggel viszont felszerelték.

A típuson ezen kívül kisebb változtatásokat eszközöltek és más konfigurációt is létrehoztak (pl.: egy, a löveg helyett 30 mm-es RARDEN gépágyúval felszerelt változatot), de erre nem sikerült vevőt találni.


Szolgálatban:

Az Alvis Saladin eredete közvetlenül a második világháború utánig, 1946 januárjáig vezethető vissza: ekkor határozott a brit haderő a korábbi nehéz páncélautók leváltásáról. Két évvel később döntötték el, hogy a 40 mm-es löveg túlságosan gyenge a páncélautóhoz, ám az áttervezés (a csúszások miatt) egészen 1953-ig késleltette a programot és a sorozatgyártás csak 1958-ban indult be.

Az FV601-es az új fejlesztésű, 76 mm-es lövegével erősebb volt a korábbi brit páncélautóknál és a gyalogság elleni nagy robbanóerejű (HE) lőszer mellett páncéltörő (AP) és nagy robbanóerejű, rogyókúpos gránátot (HESH) is rendszeresítettek hozzá, ennek ellenére a típus alapvetően nem harckocsik ellen szánták.

A Saladin ugyanis nem gumikerekes páncélvadásznak, hanem elsősorban felderítésre és a gyalogság támogatására tervezték - ez utóbbi szerepkörben kifejezetten épületek és más megerősített célok ellen (páncélátütő képessége mellett a HESH lőszer különösen alkalmas erre a feladatra).

A Saladin relatív sikeres típussá vált, mivel mérsékelt ára mellett egy páncélautóhoz képest nagykaliberű löveget kapott, azonban nemzetközi összehasonlításban nem aratott átütő sikert, ami egy vetélytársra vezethető vissza.

A Saladin-nal párhuzamosan ugyanis a francia Panhard vállalat az AML páncélautót kínálta. Ez a kéttengelyes típus kezdetben egy kis hatótávolságú 60 mm-es aknavetőt kapott, később viszont egy újratervezett toronyba már egy 90 mm-es páncéltörő löveget építettek. Ezzel egy igen erős konkurenst hoztak létre: a Panhard AML ugyan bizonyos részleteiben kevésbé volt fejlett, mint az Alvis vállalat Saladin páncélautója, azonban nemcsak annál erősebb löveggel rendelkezett, de a vételára is alacsonyabb volt. A Saladin-t 1958-tól 1972-ig gyártották: ez idő alatt 1177 példány készült el, ami önmagában igen jelentős szám, azonban a francia vetélytársból több mint 4-szer ennyi készült.

Az elsődleges vásárló Egyesült Királyság mellett kisebb számban számos, elsősorban a britekkel közeli kapcsolatban álló közel-keleti ország állította szolgálatba a típust, köztük Bahrein és Jordánia, de dél-amerikai országok is vásároltak FV601-eseket. Európában Portugália mellett a nyugat-német Német Szövetségi Köztársaság vásárolt 97 db FV601D-t, kifejezetten a Bundesgrenzschutz (~ határőrség, jelenleg Bundespolizei) részére (a ”D” modellből egyedül az NSZK vásárolt).

A leszállított páncélautók közül sokat helyi konfliktusokban vetettek be: az Egyesült Királyság Észak-Írországban rendőrségi feladatokat látott el velük, míg az Ománi szultánság a helyi polgárháborúban alkalmazta őket.

Az Egyesült Királyság a típust a hidegháború alatt kiselejtezte, utódja az FV101 „Scorpion” könnyű harckocsi lett, azonban a Saladin-t számos ország tovább használta és a közel-keleten különösen kedvelt típusnak számított kiemelkedően jó sivatagi üzemeltethetősége miatt (a jármű 6 nagyméretű gumikereke alacsony talajnyomást eredményezett, ezért a Saladin kevésbé volt hajlamos az elsüllyedésre a puha homokban).

Kuvait 1990-es (Irak általi) megszállásakor Kuvaitvárost (az ország fővárosát) is védték Alvis Saladin-ok és néhány fejlődő országban máig megtalálhatók FV601-esek a hadseregek fegyvertárában.


Utóélet:

A Saladin óátmenetet képezett egy páncélautó és egy páncélvadász/közepes harckocsi között: annak ellenére, hogy elsősorban nem páncélelhárításra szánták, ilyen feladatkörben is alkalmazhatták (amíg az új fő csataharckocsik megjelenésével lövege el nem avult). A brit modellek mellett az ausztrál hadsereg egyes Saladin-ok tornyait kiszerelte, majd M113-as páncélozott (lánctalpas) csapatszállítókra építette, létrehozva a Beast-nek nevezett támogató járművet:


FV600-as modellcsalád:

Az FV600-as sorozatot az Alvis Cars vállalat eleve egy közös platformnak szánta. Az FV601-es mellett e család tagja az FV603 „Saracen”, egy hatkerekű páncélozott csapatszállító, az Alvis Salamander reptéri tűzoltó, valamint az FV 620 „Stalwart”. Ez utóbbi típus már csak futóművét és hajtásláncát tekintve azonos a Saladin-nal: a Stalwart egy 5 tonna szállítására (vagy 10 tonna vontatására) alkalmas, nagy mozgékonyságú, úszóképes teherautó, amely az Egyesült Királyságban az 1980-as évekig állt rendszerben.


Műszaki adatok:

Név: FV601 „Saladin” (Szaladin)

Típus: gumikerekes páncélvadász

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 11,60 t

Hossz: 4,93 m

Szélesség: 2,54 m

Magasság: 2,39 m

Motor: 170 Le-s (Rolls-Royce B80 Mk.6A, 8 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 76 mm-es löveg (Ordnance L5A1, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (M1919A4, párhuzamosított és a torony tetején)

Páncélzat: 13-32 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 72 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 400 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.