Ford A Izsorszkije

„FAI”


Előzmények:

Az orosz kommunisták 1922-es hatalomra kerülésüket követően hatalmas erőfeszítéseket tettek a szovjet nehézipar megteremtésére: kollektivizálták a meglévő üzemeket és számos új fémfeldolgozó alapult, amelyek később járműgyártók beszállítóiként maguk is részt vettek a Szovjetunió további fejlesztésében.

A szovjetek fontosnak tartották a saját fejlesztésű és helyben gyártott harcjárművek rendszeresítését, ezért 1924-ben felállítottak egy harckocsi-fejlesztő bizottságot, amely több prototípust követően a T-18, más néven MSz-1-es páncélost eredményezte.

A lánctalpas harckocsik mellett felmerült a gyorsabb és olcsóbb páncélautók ellőállításának ötlete is. A Szovjetunió ekkor több száz páncélautóval rendelkezett: ezek nagy részét a polgárháború alatt zsákmányolt nyugati modellek (köztük brit Austin páncélautók) alkották, de emellett több egyedi prototípust is rendszerben tartottak.

Egy évvel a harckocsi-fejlesztő bizottság felállítását követően, 1925-ben megszületett a szovjet páncélautó-fejlesztő bizottság, amely felmérte a helyi lehetőségeket, de nyilvánvalóvá vált, hogy a nehéz acél páncélzatot a korabeli könnyű szerkezetű szovjet személyautók nem bírják el, kellően nagy kapacitású teherautót azonban nem gyártottak.

Megoldásként először egy német Daimler teherautó vázán kezdtek páncélautó fejlesztésébe, a döntéshozók azonban csak teljes mértékben helyben gyártott típust fogadtak el, ezért ehelyett megszületett a BA-27, amely a Moszkvai Gépkocsi Társaság (AMO, későbbi nevén ZiL) AMO-F-15 teherautóján (licencgyártott olasz Fiat 15Ter modellen) alapult.

1928-tól 215 db BA-27-es páncélautót gyártottak, de a 37 mm-es löveggel felszerel, két, illetve három tengelyes kivitelben gyártott, több mint 5 tonnás típus mellett felmerült egy kisebb, de lényegesen gyorsabb könnyű páncélautó rendszeresítésének igénye is.

A következő évtized elején a szovjetek megkezdték a személygépjárművek előállítását is. Több üzemmel együtt a még I. Péter orosz cár által, 1722-ben (az orosz flotta kiszolgálására) alapított Izsorszkije Závodi megkezdte az amerikai Ford Model A (a híres Model T utódjának) licencgyártását (később e típus helyi gyártású változatát, a GAZ-A-t építették), míg a GAZ vállalat az ugyancsak amerikai (Ford Model AA-n alapuló) GAZ-AA teherautót építette.

Az Izsorszkije üzemében 1931-ben született meg a D-8-as páncélautó, amely egy Ford Model A-alapú, kisméretű páncélautót takart. E típus mindössze 1,58 tonnát nyomott, ezáltal 40 lóerős motorjával épített úton 85 km/h-s végsebességre volt képes, de a típus nem volt több egy vékony páncéllapokkal fedett személyautónál, amelyen lyukakat vágtak a géppuskáknak (egy géppuska a vezető mellett előrefelé nézett, egy második pedig hátrafelé), ezért a továbbfejlesztett D-12-es modellt követően megalkottak egy új harcjárművet. Ez a típus egyszerűen az FAI nevet kapta (Ford A Izsorszkije), utalva arra, hogy a páncélautó a Ford Model A vázára épült, az Izsorszkije üzemében.


Konstrukció:

A FAI páncélautó mindössze 3,69 méteres hosszával, 1,73 méteres szélességével és 2,07 méteres magasságával a korábbi D-8-as páncélautónak felelt meg (igaz, annál minden dimenziójában nagyobb volt) alakját tekintve azonban közelebb állt a nagyméretű szovjet páncélautókhoz, köztük a BA-27-hez elnyújtott első motortérrel és a hátsó tengely magasságában véget érő karosszériával.

Az FAI a korábbi kettő helyett csupán egyetlen (DT típusú) géppuskát hordozott, azonban fontos újdonság volt, hogy e fegyver már egy teljesen körbeforgatható toronyban kapott helyet, aminek köszönhetően teljes, 360 fokos látótérrel rendelkezett, így nem is volt igény a nehézkesen használható hátrafelé néző géppuska megtartására.

A korábbi D-8-as páncélautóhoz hasonlóan a FAI is előremutató, tisztán hegesztett páncélzatot kapott, szemben a kortárs harckocsik szegecselt páncélzatával, ezáltal előállítása gyorsabb volt és találat esetén nem kellett attól tartani, hogy a becsapódó, de át nem ütő lövedékek erejétől leszakadó szegecsek a beltérben megsebesíthetik a legénységet.

A FAI páncélautó a D-8-ashoz hasonlóan igen vékony, helytől függően 3-6 mm vastag acél páncélzatot kapott, amely csak kézifegyverek ellen nyújtott védelmet, bár az 1930-as években ez még általánosnak számított. A páncélautó kerekei szabadon álltak, azonban a gumitömlőket parafával töltötték fel, emiatt egyfajta korai golyóálló kerekekként funkcionáltak (a jármű egy kereket ért találatot követően is mozgásképes maradt). A típus alapváltozatát a kortárs semélyautókhoz használt küllős kerekekkel gyártották, később áttértek a modernebb, egybeöntött keréktárcsák használatára.

Az elődjénél masszívabb szerkezetű, 1,75 tonna tömegű, 2 személyes páncélautót a GAZ-A soros, 4 hengeres motorja hajtotta, amely 40 lóerős teljesítményt adott le: ezzel a típus a D-8-asnál kismértékben alacsonyabb, 80 km/h-s végsebességet érhetett el.


Fejlesztések:

A Ford A Izsorszkije páncélautó alapváltozata (FAI) a GAZ A személyautóra épült, de amikor elérhetővé vált a modernizált GAZ-M1 típus, a páncélautóból új, ezt használó alapváltozatot gyártottak (FAI-M), ez azonban az 50%-kal, 60 literre növelt üzemanyagtartályt és kismértékben nyújtott vázát leszámítva érdemben nem különbözött a bázismodelltől.

Később, 1936-tól gyártani kezdték a FAI-zsd modellt, de ebből mindössze 9 példány épült, míg egy példányt a GAZ-AAA (a Ford Model AA teherautó helyi gyártású, kettő helyett háromtengelyes változatának) vázára szereltek, ez azonban nem növelte jelentősen a típus képességeit, ezért a sorozatgyártását nem kezdték meg. Néhány FAI páncélautó gumikerekét tisztán fém kerékre lehetett cserélni, amelyek segítségével a típus síneken is közlekedhetett.

Az alábbi fotókon baloldalt FAI, jobboldalt BA-20 páncélautók láthatók (ld. „Szolgálatban” bekezdés).


Szolgálatban:

Az 1930-as évek elején a szovjet páncélautó-gyártás robbanásszerű növekedésen ment keresztül: a meglévő BA-27-es páncélautó mellett megjelent a D-8, de mindössze 25 példány megépítését követően áttértek a FAI páncélautóra, amellett gyártásba került a Ford AA-n alapuló, háromtengelyes BA-I, 1933-ban pedig a hasonló BA-3.

A FAI páncélautót 1935-ig építették: ez idő alatt kb. 400 példány készült el, többségük már a GAZ-M1 személyautó vázán, annak 50 lóerős motorjával. A típust alapvetően sikeresnek ítélték, mert az előd D-8-asnál robosztusabb volt és épített út mellett könnyű terepen is jól teljesített, azonban nehéz terepen a páncélautó továbbra is nehezen vezethető volt, ezért döntés született a típus leváltásáról.

Az FAI váltótípusát az új GAZ-M1-re építették, de a rendkívül rövid határidő miatt az Izsorszkije járműgyár az FAI-M vázát használta. A végeredmény a közel azonos kinézetű, de megvastagított páncélzatú, 3 fős legénységű BA-20 páncélautó lett, amelyből több mint 1500 példányt építettek, de a második világháború kitöréséig, 1939-ig kevesebb, mint 200 példányt adtak át (utóbbi típus könnyen megkülönböztethető a FAI páncélautótól, mivel annak tetőlemezébe két félgömb alakú magasítást vágtak a torony elé, a személyzet feje fölé, míg a BA-20-nál vízszintes tetőlemezt használtak).

Az 1930-as évek közepén a FAI volt a Szovjetunió legnagyobb számban hadrendben álló páncélautója, amelyet ezért mindenhol bevetettek, ahol szovjet katonák harcoltak: mások mellett 1936-tól a Spanyol polgárháborúban, valamint a japánnal folytatott távol-keleti határháborúkban. A típus jelentős száma, magas sebessége és forgatható tornya előnynek számított, azonban a FAI puha, felázott terepen nehezen boldogult, miközben löveg hiányában csak a gyalogság ellen használhatták.

Az újabb, páncéltörő löveggel felszerelt szovjet páncélautók, köztük a BA-10 megjelenését követően a FAI fokozatosan háttérbe szorult, ennek ellenére bevetették Lengyelország lerohanásakor, valamint a Finnország elleni háborúkban (hasonlóan a BA-20-hoz).

Amikor a németek 1941-ben megtámadták a Szovjetuniót, a FAI és BA-20 páncélautók többsége már megsemmisült, ennek ellenére korlátozott számban, másodvonalbeli szolgálatra tovább használták őket. A Spanyol polgárháborúban a nacionalista erők kis számú FAI páncélautót zsákmányoltak, amelyeket a köztársaság-pártiak ellen használtak, később pedig a németek szintén hozzájutottak a típushoz, amelyet a meghódított területeken állomásoztattak (a baloldali fotón egy ex-német FAI páncélautó látható, amelyet az 1944-es Varsói felkelés alatt lengyel szabadságharcosok zsákmányoltak.


Utóélet:

A FAI páncélautó egy kisméretű típus volt, amelyből nem fejlesztettek specializált változatokat, azonban a könnyű, egyetlen géppuskával felszerelt gyors felderítő páncélautók ideáját a szovjetek továbbfejlesztették:


BA-64 (felderítő páncélautó):

A FAI és BA-20 páncélautók kiváltására 1942-ben kezdték gyártani a GAZ-64-es terepjárón alapuló BA-64 páncélautót. E típus mindössze 2,4 tonnát nyomott és egyetlen DT géppuskát hordozott, azonban a BA-20-hoz hasonlóan 50 lóerős GAZ benzinmotorral szerelt, kétszemélyes harcjárműből 1946-ig összesen 9110 példányt építettek, ezáltal a legnagyobb számban gyártott szovjet második világháborús páncélautóvá vált.


Műszaki adatok:

Név: Ford A Izsorszkije „FAI”

Típus: könnyű páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 1,75 t

Hossz: 3,69 m

Szélesség: 1,73 m

Magasság: 2,07 m

Motor: 40 LE-s (GAZ-A, 4 hengeres, benzinüzemű)

Legénység: 2 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (DT, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: 3-6 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 80 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: ~ 200 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.