Fahd 240

„Fahd”


Előzmények:

A kontinensek közül Afrika a legelmaradottabb, pedig ez a második legnagyobb méretű (30,3 millió négyzetkilométeres) és a második legnépesebb (több mint egy milliárd fős) kontinens is egyben. Csakhogy a nyersanyagokban, különösen nemesfémekben, gyémántban, olajban gazdag területen kedvezőtlenek az életkörülmények: a sivatagos vagy esőerdős környezet, az óriási hőingadozás nem megfelelő a nagy birodalmaknak.

Ez az oka, hogy az egész kontinensen mindössze két fejlettebb ország található, melyek közül egyik az európaiak által felemelt (és sokáig kizsákmányolt) Dél-Afrikai Köztársaság. A korábban megszerzett területekből és a legyőzött búrok földjeiből 1910-ben alapították meg az ország elődjét, de a feketéket elnyomó apartheid csak az 1990-es években szűnt meg. Azóta a Dél-Afrikai Köztásaság erőteljes fejlesztésbe kezdett, aminek civil (ld. 2010-es Futball világbajnokság rendezése) és katonai (pl.: AH-2 harci helikopter, G6-os önjáró löveg) eredményei egyaránt lettek.

De ennél az országnál jóval komolyabb múltra tekint vissza az északon található Egyiptom. Az ókorban világbirodalmat kiépítő nemzet felemelkedését kedvező földrajzi viszonyainak köszönhette: a Nílus nem csak vizet adott, hanem a sivatagos környezetben aranyat érő termékeny fekete földet is.

Emellett Egyiptom az egyetlen afrikai ország, amelyet egy földnyelv összeköt Ázsiával: emiatt nőtt meg a fáraók hanyatlása után a keletről érkező iszlám befolyása (bár a helyi kopt keresztények sem tűntek el teljesen). Részben a muszlimok miatt a középkorban az ország az európai keresztények egyik fő célpontjává vált, majd a meggyengült Egyiptom az oszmán birodalom részévé vált. A Brit Birodalom befektetései (a Szuezi csatorna) következtében idővel az ország gyakorlatilag az angolok kezére jutott és csak a második világháború után nyerte el a teljes függetlenséget.

Az immár saját érdekei szerint cselekvő Egyiptomban az 1952-es forradalom után hatalomra került Gamál Abden-Nasszer kisajátította a Szuezi csatornát, amelyért 1956-ban rövid háború tört ki (az angol-izraeli erők könnyedén legyőzték az egyiptomiakat). Nasszer Izrael-ellenes szövetséget hozott létre, majd Egyiptom, Jordánia, Szíria és Irak 1967-ben egyesült erővel támadt a zsidókra.

A hatnapos háborúban Izrael legyőzte a szovjetek által erőteljesen támogatott arabokat és három évvel később Nasszer is meghalt. Utódja, Anvar Szadat szakított ugyan a szovjetekkel, de 1973-ban szír segítséggel ismét megtámadta Izraelt (a Jóm kippuri háborúból ismét Izrael került ki győztesen). Ezután a vezető igyekezett élhetőbbé tenni az országot, de 1981-ben meggyilkolták, utódjául pedig Hoszni Mubárakot választották.

Ő volt katonatisztként különös figyelmet fordított a hadsereg fejlesztésére. Az egyik legkomolyabb problémát nem is a modern járművek hiánya, hanem a túl sok párhuzamosan üzemeltetett típus jelentette. Ennek az volt az oka, hogy még rendszerben állt néhány második világháborús angol harcjármű, de voltak szovjet és amerikai példányok is, ez pedig rendkívül megbonyolította az utánpótlást és a javítást.

Ez a több fegyvernemnél (pl.: a légierőnél, harckocsizóknál) jelentkező probléma felbukkant a csapatszállítóknál is, ezért a hatalom megrendelt egy újabb járművet, amely reményeik szerint egymaga képes leváltani az összes azonos rendeltetésű típust. Az újonnan tervezett páncélautó alapján egy német Mercedes Benz teherautó adta, de a feljavított, páncélozott típust már Egyiptom maga építette Fahd (párduc) néven - az első modellt Fahd 240 kóddal jelölték.


Konstrukció:

A páncélautó külsőre nem hasonlít kortársaira: nem követte sem a hatkerekű, csőrös európai modellt (pl.: Fuchs, francia VAB alapján épült WZ551), sem a kanadai (pl.: LAV-25), sem pedig az orosz stílust (pl.: BTR-80). Ennek a harcjárműnek a teste egy hatszög keresztmetszetű hasábra hasonlított és ezt az egységet csak a kerekek bontották meg.

A Fahd 240 első és sokáig egyetlen feladata a csapatszállítás volt, ezért az egy blokkot képező test ideális megoldásnak tűnt, de emiatt a tervezők nem is törekedtek komolyabb fegyverzet beépítésére. Az alapváltozat mindössze egyetlen géppuskával rendelkezett, de a tetőre két további géppuskát is felszerelhettek, hogy lefogják a gyalogság tüzét.

Ez a gyakorlatban rendkívül fontosnak bizonyult, tekintettel a jármű mérsékelt páncélzatára, amely csak a kiskaliberű lőszerek ellen védett, az amerikai Browning (12,7 mm-es) és a szovjet KPVT (14,5 mm-es) nehézgéppuskák ellen nem. De a Fahd komoly előnye volt, hogy a leváltani kívánt BTR-40, BTR-152 és a helyi Waleed (Walid) páncélozott csapatszállítókkal ellentétben már tetőpáncélt is kapott. A zárt kabin ugyan a sivatagos környezetben borzasztóan felforrósodhatott, viszont így kevesebb por és homok jutott a jármű belsejébe és egy, a tetőre dobott kézigránát már nem végezhetett a bent ülőkkel.

Az egyiptomi típus különlegességét négy kereke adta, ebben a méret-kategóriában ugyanis ritka a mindössze kéttengelyes kialakítás (a fent említett típusok közül egyedül a feleekkora tömegű BTR-40-nek volt négy kereke). A különösen nagyméretű és széles gumik jó tapadást nyújtottak az ország homokos talaján és a Fahd 240 végsebessége műúton elérte a 100 km/h-t. A 275 lóerős Mercedes dízelmotor ráadásul takarékos is volt - még terepen is 450 km-es hatótávolságot garantált.

A kabinban a két fős személyzet mellett maximum tíz katona utazhatott, de mivel oldalt csak elől van ajtó, a rakteret kizárólag hátul lehetett elhagyni, bár a széles test ellenére a hátsó ajtó meglepően szűk volt. A páncélozott nyílászáró vízszintesen két részre tagolódott (egy-egy szekciója felfelé-, illetve lefelé nyílik), az alsó rész egyben fellépő is (a jobboldali képen félig nyitott helyzetben látható). A Fahd kialakításánál az úszóképesség nem volt szempont, mivel Egyiptomban a Nílust leszámítva elhanyagolható az álló- vagy folyóvíz jelenléte (ráadásul a csapadék is évi 5 mm alatt marad és az ország 95%-a lakatlan sivatag). A típus nukleáris, biológiai és vegyvédelme megoldott, a vezetőnek van egy nappali periszkópja, amelyet éjjel is használhatóra lehet cserélni.


Fejlesztések:

A bevetéseken tapasztaltak igazolták a harcjármű képességeit, ugyanakkor rámutattak a páncélautó néhány súlyos hiányosságára is. A Fahd 240 alapváltozat nem volt túl drága és mindössze négy kereke ellenére terepjáró-képessége és komoly hatótávolsága megfelelt az afrikai viszonyoknak.

De a páncélzat és a tűzerő tekintetében már korántsem volt ilyen jó a helyzet. Ezt - mint a legtöbb nehéz páncélgépjárműnél - a Fahd-nál is a fegyverzet növelésével kívánták ellensúlyozni, mivel ezzel kevésbé növelték meg a jármű tömegét. Az alapváltozat felhasználásával készítették el a tornyos Fahd 240-30-at, amely már rendelkezett toronnyal, melybe egy 30 mm-es gépágyút helyeztek.

Ennél jóval hatásosabbnak bizonyult az újratervezett Fahd 280-30, amelyet már eleve egy 30 mm-es szovjet Shipunov 2A42 gépágyúval a tornyában terveztek. A torony beépítésével jelentősen nőtt a csapatszállító tűzereje és korlátozott mértékben csapattámogatásra is alkalmassá vált. Ebben része volt a hármas fegyverzetnek: az ellenséges gyalogság ellen megtartottak egy géppuskát (a korábbi szovjet PK helyett belgiumi FN MAG típusút). A páncélozatlan vagy gyengén páncélozott célokat a Fahd 280-30 a gépágyújával küzdötte le, mivel azonban ez gyakran nem volt elegendő, a páncélautó felszereltségéhez 9M113 „Konkurs” (NATO kódja: AT-5 „Spandrel”) páncéltörő rakétát is rendszeresítettek. A változtatások hatására nem csak a jármű tömege nőtt 12,5 tonnára, de a szállítható katonák számra is lecsökkent hétre (mivel a kétszemélyes torony belóg a raktérbe). Bár a légkondícionálóval is felszerelt Fahd 280-30 könnyebb, mint kategória-társai, képességei állják az összehasonlítást más országok típusaival.


Szolgálatban:

Az első Fahd-modell, a Fahd 240 1986-ban állt szolgálatba, bár gyártása már egy évvel korábban megkezdődött. A németek nem csak a jármű vázát és motorját adták: a típus gyakorlatilag a német Thyssen-Henschel haditechnikai óriásvállalat terméke volt (mivel Egyiptomban nem állt rendelkezésre a megfelelő szakembergárda). A gyártást viszont már az 1975-ben alapított Arab Organization for Industrialization (AOI) magáncég végezte (a vállalat 1993-ra teljesen állami kézbe került) - a konkrét összeszerelést a Kader Factory végezte.

Az első Fahd-modell, a Fahd 240 1986-ban állt szolgálatba, bár gyártása már egy évvel korábban megkezdődött. A németek nem csak a jármű vázát és motorját adták: a típus gyakorlatilag a német Thyssen-Henschel haditechnikai óriásvállalat terméke volt (mivel Egyiptomban nem állt rendelkezésre a megfelelő szakembergárda). A gyártást viszont már az 1975-ben alapított Arab Organization for Industrialization (AOI) magáncég végezte (a vállalat 1993-ra teljesen állami kézbe került) - a konkrét összeszerelést a Kader Factory végezte.

Idővel a Fahd 240 vált az egyiptomi hadsereg legfontosabb gumikerekes páncélozott csapatszállítójává, de a rendőrség is kapott a típusból. Mivel a katonaság járőrözésre, határőrizetre és más, komolyabb tűzerőt igénylő feladatokra is ezt a harcjárművet kívánta használni, az AOI tornyos változatok fejlesztésébe kezdett.

Az ezáltal gyalogsági harcjárművé (IFV) avanzsált páncélautó az egyiptomi hadsereg egyik legfontosabb szárazföldi típusává vált: több mint 1400 példányát nem csak katonai akciókban, de a tüntetők ellen is bevetették. Fahd-ok a 2011-ben kezdődő arab tavasz alatt is feltűntek (amely hatására február 11-én Hoszni Mubárak elnök lemondott).

A kisméretű, egyszemélyes Kader 208 toronnyal szerelt variáns nem vált be, ezért a lánctapas BMP-2-es tornyát építették a típusra (Fahd 240-30). Mivel ez sem volt tökéletes, végül a részben újratervezett, továbbfejlesztett Fahd 280-30 vált a legfontosabb variánssá (bár a Fahd 240-esből készült a legtöbb példány).

De a Fahd-ok nem csupán Egyiptomi felségjelzéssel harcoltak; a harcjármű ugyanis jelentős exportsikereket könyvelhetett el. Algéria, Banglades, Irak, Kongó, Kuvait és Szudán mellett az ENSZ (ld. jobbra) is vásárolt a típusból, Kuvait pedig két további rendelést is leadott. A harcjárművet egyedül Irakban nyugdíjazták, a többi országban a mai napig rendszerben áll.

De a Fahd-ok nem csupán Egyiptomi felségjelzéssel harcoltak; a harcjármű ugyanis jelentős exportsikereket könyvelhetett el. Algéria, Banglades, Irak, Kongó, Kuvait és Szudán mellett az ENSZ is vásárolt a típusból, Kuvait pedig két további rendelést is leadott. A harcjárművet egyedül Irakban nyugdíjazták, a többi országban a mai napig rendszerben áll.


Utóélet:


A második világháború után a kevésbé fejlett országok kezdeményezései a tőke- és szakember-hiány miatt gyakran elhaltak és ebben a tekintetben az európai országokban sem volt jobb a helyzet. A nyolcvanas évekre viszont újjáéledtek a korábban elnyomott próbálkozások és új államok csatlakoztak a régi gyártókhoz:


A Fahd különböző feladatokra optimalizált változati alig tértnek el egymástól: létezik harctéri mentőautó és parancsnoki variáns, emellett aknarakó- (250 harckocsi-aknával), műszaki- (2,5 tonna teherbírású daruval) és a zavargások elleni rendőrségi modell (a toronyban a löveg helyett keresőfényszóró található).



Műszaki adatok:

Név: Fahd 240 „Fahd” (párduc)

Típus: nehéz páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 10,90 t

Hossz: 6,00 m

Szélesség: 2,45 m

Magasság: 2,25 m

Motor: 275 Le-s (Mercedes Benz Diesel OM 366 LA, vízhűtéses, dízelüzemű)

Legénység: 2 fő + maximum 10 utas

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1-3 db 7,62 mm-es géppuska (PK, a jármű tetején)

Kiegészítő fegyverzet: nincs

Páncélzat: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 100 km/h (úton), 60 km/h (terepen)

Hatótávolság: 700 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.