EE-9

„Cascavel”


Előzmények:

A gépesített harcászat a második világháborúban teljesedett ki. A lövegeket mind gyakrabban önjáró alvázra helyezték, a lőszert és a gyalogságot teherautók szállították, a felderítést és járőrözést páncélautók végezték. A legkomolyabb vívmány a tűzerőt, védelmet és mozgékonyságot egyesítő harckocsik voltak, amelyek már önállóan is képesek voltak harcolni, de természetesen ez a gyorsan fejlődő járműosztály sem volt hibáktól mentes.

Németországban a páncélosok száma az egész világháború alatt nem volt elegendő, de a tengeren-túliak is problémákkal küzdöttek. Az amerikai ipar jóval fejletlenebb volt a németekénél, viszont a hatalmas kapacitásra képes gyárakat az ellenség sohasem veszélyeztette. Amikor 1941. december 7-én a japánok megtámadták Pearl Harbor-t és az USA hadat üzent a tengelyhatalmaknak, a jenkik komoly problémába ütköztek: akkori harckocsijaik alkalmatlanok voltak a háborúra. Az M4 „Sherman” páncélos megérkezéséig az űrt átmeneti típusokkal (pl.: M3 „Lee”-vel igyekeztek áthidalni), de ezek túl kis darabszámban készültek.

Ezt ideiglenesen az úgynevezett „portee” járműosztállyal hidalták át. Ezek terepjárók, pick-upok vagy teherautók platójára rögzített kisebb kaliberű lövegek voltak (az ilyen járművekre ma „technical”-ként hivatkoznak és számos rendszer-ellenes szervezet használja őket; feltűntek a Líbiai és a Szíriai polgárháborúban is). Az ilyen járműveknek két előnyük van: egyrészt gyártásuk olcsó és már meglévő eszközökből is építhető (pl.: a második világháborúban az M6 „Fargo” egy Dodge WC55 terepjáróból és egy 37 mm-es lövegből állt és a M3-as féllánctalpas csapatszállítóból is készült páncélvadász változat). E típusok másik előnye a mozgékonyság: kis tömegük miatt terepjáró képességük kielégítő és a lánctalpas járműveknél sokkal gyorsabban, ezért egy támadás után könnyen eltüntetnek üldözőik elől.

Csakhogy az 1940-es évekre ezek a járművek már egyáltalán nem feletek meg a modern harctér követelményeinek (mivel nem volt páncélzatuk), ezért az amerikaiak előálltak a három tengelyes M8 „Greyhound” páncélautóval (ld. jobbra). Az átlagos képességű típust hatalmas darabszámban készítették, ezért amikor a háború után selejtezésre kerültek, több tucat harmadik világbeli (afrikai és dél-amerikai) ország jutott hozzájuk.

Az M8-as páncélautók egy része a mai napig szolgálatban áll, de sokukat a szűkös helyi lehetőségekhez mérten átalakítottak, modernizáltak (pl.: AM8, M8 TOW, stb.). Ezek egyike volt a Brazil Hadsereg Mérnök-intézet (IME) által készített CRR Brasileiro, amelyet egy új Mercedes-Benz motor mozgatott. Ebből a harcjárműből mindössze nyolc készült, de ez adta az alapot az EE-9 „Cascavel” (csörgőkígyó) páncélvadászhoz, amely erősen emlékeztetett az amerikai M8-asra, de ezt kifejezetten páncélozott célok elpusztítására tervezték.


Konstrukció:

Bár a Cascavel egy amerikai páncélautó vázára épült és egyes elemeket (például a jellegzetes kerék-elosztást) megtartották, a harcjármű inkább a francia gumikerekes páncélvadászokra hasonlított (pl.: AMX-10 RC, VBC-90). Az EE-9-es teste a szükségesnél kissé magasabb, az orr-részen enyhén emelkedik, a toronytól a farig viszont lejt - ez a megoldás oldalról könnyen beazonosíthatóvá teszi az EE-9-et.

Mivel a típus egy páncélvadász, a korábbi 37 mm-es löveget le kellett cserélni. Először az amerikai M3-as harckocsi szintén 37 mm-es lövegét szerelték a harcjárműbe, később viszont áttértek a 90 mm-es Cockerill Mk 3-as lövegre. A fegyverzetet a korábbiaknál nagyobb, de nemzetközi összehasonlításban még így is kisméretű toronyban helyezték el, egy 7,62 mm-es párhuzamosított géppuskával. A Cascavel-t ezen kívül egy 7,62 mm-es légvédelmi géppuskával is felszerelték, amely az ellenséges gyalogság ellen is hatásos volt.

A korában meglepően nagyméretű löveggel ellentétben az EE-9-es páncélzata áltagos maradt: a 6-12 mm vastag kétrétegű acél a kiskaliberű fegyverek ellen védelmet nyújtott, de a nehéz-géppuskák és páncéltörő lőszerek ellen nem (ugyanez volt a helyzet a kor többi nehéz páncélautójánál, ld. BTR-80).

Az eredeti M8-ast egy 110 lóerős Hercules dízelmotor mozgatta, az EE-9-es késői változatát viszont már egy 212 lóerős egység, ezáltal jelentősen nőtt a típus sebessége (műúton akár 110 km/h-val is haladhat). Mivel a harcjármű tömege közel 5 tonnával, 13400 kg-ra hízott, a futómű különösen nagy igénybevételnek van kitéve. Az elődtől örökölt elöl egy-, hátul két-tengelyes felosztás nem a legkedvezőbb, de a nehéz motor és a nagyobb torony miatt ezen nem változtattak. Az új lengéscsillapító rendszer nagyrészt kiküszöböli az egyenlőtlen elosztásból fakadó hibákat, amelyek elsősorban hegyes terepen jelentkeznek.

A legtöbb mai nehéz páncélgépkocsival ellentétben a Cascavel nem csapatszállító, hanem páncélvadász. A nagyméretű löveget kétszemélyes toronyba építették, viszont a harcjármű nem képes gyalogosokat szállítani. A legénység mindössze háromtagú, a lövész és a parancsnok mellett a járműben mindössze a vezető foglal helyet. Ő a periszkópos rendszer mellett utazáskor kinyithatja a páncéltetőt. Azért, hogy a felfröccsenő sár ne okozzon gondot, a jármű orr-részén egy üveglapot lehet felhajtani, amely egyfajta előretolt szélvédőként is funkcionál.


Fejlesztések:

Az EE-9 kiváló példája a Dél-Amerikában alkalmazott hadsereg-modernizációs programoknak. A már meglévő (jellemzően régen elavult második világháborús) harcjárművet modern külföldi (európai vagy amerikai) alkatrészekkel erősen feljavítják, de az összeszerelést helyi üzemek végzik.

Az első modell, a Cascavel I „Cascavel Magro” (~vékony csörgőkígyó) még az M8-as szinte tökéletes másolata volt: az egyetlen komolyabb különbséget az M3-as harckocsi lövege és zárt tornya jelentette.

Mivel ez a változat alig volt erősebb az eredetinél, a Cascavel II „Cascavel Gordo”-ba (~ dagadt csörgőkígyó) a sokkal erősebb DEFA D 921-es (90 mm-es) löveget szerelték. A nagyméretű főfegyver az apró toronyba nem fért be, ezért ehhez a francia H 90-es tornyot alkalmazták. Ezt a második változatot külföldi országoknak szánták, de a viszonylag alacsony áru, gyors páncélvadász a brazil kormány érdeklődését is felkeltette.

Ezt az igényt elégítette ki a Cascavel III, amelyet már a 90 mm-es belga Cockerill Mk 3-assal szereltek fel. Ez a variáns évtizedeken át állt szolgálatban, de a XX. század végén már nem felelt meg a modern harctér követelményeinek, ezért kisebb módosításokat hajtottak végre rajta. A légi célpontok ellen hatástalan géppuskát egy 12,7 mm-es nehézgéppuskára cserélték, a Mercedes motort egy amerikai erőforrás váltotta fel, de a futóművet is tökéletesítették. Ezen felül ezt a harcjárművet már ellátták lézertávmérővel és az éjszakai harchoz szükséges éjjellátóval. A fejlesztett Cascavel III-asokat Cascavel IV-ként jelölik, de külsőre szinte megegyeznek az előddel (leszámítva a torony tetejére szerelt parancsnoki kupolát).


Szolgálatban:

A Cascavel-eket Brazíliában tervezték az 1970-es években, feladatuk pedig a korosodó M8 „Greyhound”-ok leváltása volt. A korai verzió kudarca miatt a Cascavel II-estől kezdve áttértek a 90 mm-es löveg használatára. Ez jó választásnak bizonyult, mivel ezzel az élvonalbeli MBT-ken kívül minden szóba jöhető célpontot ki lehetett lőni és áruk töredéke volt a harckocsikénak. Az is előnyükre vált, hogy az EE-9-es alacsony tömege kevésbé terhelte a fejletlen Dél-Amerikai infrastruktúrát (ld. argentin TAM harckocsi).

A típus legnagyobb pozitívuma mégis az volt, hogy Brazília nyíltan nem tartozott sem az Amerikai Egyesült Államokhoz, sem pedig a Szovjetunióhoz, emiatt gyakorlatilag minden országnak szállíthatott. A vevők között voltak Közép- és Dél-Amerikai országok (Bolívia, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, Guyana, Kolumbia, Paraguay, Suriname és Uruguay), de afrikaiak is (Burkina Faso és Zimbabwe). Rajtuk kívül komolyabb megrendelések érkeztek a Közel-Keletről is: Irak, Irán, Katar és Líbia, sőt, az európai Ciprus is rendelt EE-9-eseket. A kb. 1700 legyártott Cascavel számos háborúban vett rész és nemegyszer előfordult, hogy mindkét fél rendelkezett ilyen páncélautóval (pl.: Irak-Iráni háború) - ezekben a harcokban sok jármű odaveszett. EE-9-esek a Líbiai forradalom alatt is feltűntek a hírekben (a kormányerők harcjárműveként), illetve korábban, katonai parádékon. A fejlesztések miatt az Cascavel IV-es még hosszú évekig a brazil hadsereg legfontosabb gumikerekes páncélvadásza lesz.


Utóélet:

A fejlett, háttériparral nem rendelkező brazilokat a legtöbb nagyhatalom lebecsülte, pedig több alkalommal bizonyították, hogy képesek régen elavult harcjárművek modernizálására - ld. Bernardini M41 (modernizált M41 „Walker Buldog”) vagy Bernardini X1A2 (erősen átépített második világháborús M3 „Stuart”). Hasonló történt az EE-9-es esetében is: az Engenheiros Especializados S/A vállalat (Engesa) megvásárolta a belga Cockerill löveg licencét is, így a páncélautó alkatrészeinek nagy része Brazíliában készült:



EE-11 „Urutu” (páncélozott csapatszállító):

Az EE-9 nagy tűzerejű és mozgékonyágú harcjármű, de képtelen katonákat a fedélzetére venni és biztonságosan szállítani. Az urutu (portugál; vipera) becenevű EE-11-es a Cascavel vázára épített nagyméretű felépítmény, mellyel a típus torony nélküli csapatszállítóvá alakult át. Gyártását 1987-ben fejezték be, de azóta több speciális változatot alakítottak ki belőle (többek között harctéri mentő, légvédelmi- és önjáró aknavetőt hordozó variánst.)



Műszaki adatok:

Név: EE-9 „Cascavel” (csörgőkígyó)

Típus: (páncélvadász feladatkörű) nehéz páncélgépkocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 13,40 t

Hossz: 6,20 m

Szélesség: 2,64 m

Magasság: 2,68 m

Motor: 212 Le-s (Detroit Diesel 6V-53N, hathengeres, dízelüzemű)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 90 mm-es löveg (Cockerill Mk 3, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (párhuzamosított), 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (légvédelmi, a torony tetején)

Páncélzat: 6-12 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 110 km/h (úton), 80 km/h (terepen)

Hatótávolság: 880 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.