B1
„Centauro”
Előzmények:
A második világháború után új világrend alakult és hamarosan beköszöntött a hidegháború, amelyben a két új szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nézett szembe egymással. Az erőltetett ütemű fegyverkezési verseny miatt a paktumok és szövetségek uralta világban szinte minden katonai járművet e a két ország gyártott, majd juttatott el a szatellit-országokba.
Ez praktikus volt a fejletlen országoknak (pl.: a Koreai háború alatt, Vietnámban, stb.), de háttérbe szorította a második világháborúban kimerült, ám erős ipari bázisal rendelkező európai nagyhatalmakat (pl.: az Egyesült Királyságot, Németországot, Franciaországot).
Az ötvenes években az újjáépítés következtében ez az állapot már tarthatatlannak bizonyult, hiába próbált a demokratikus félnek szállító USA dömpingáraival (pl.: ingyen átadott M16-os gépkarabélyokkal) akadályozni a folyamatot.
Ez a törekvés részben erőfitogtatás is volt - az egyes államok gyakran erőn felül indítottak programokat, és bár e programok hatékony típusokat eredményeztek, mindezt hatalmas összegekért (ilyen volt például a bő két évtizednyi csúszás után 2000-ben szolgálatba állított francia Dassault Rafare vadászbombázó).
Hasonló helyzetbe került Olaszország is, mivel - akárcsak a múltban - görcsösen igyekezett bizonyítani, hogy képes saját harcjárművek tervezésére és gyártására (pl.: AB 41-es páncélautó, CV 33-as kisharckocsi, M13/40-es harckocsi). Emiatt a németektől vásárolt, de a hetvenes évekre elöregedett 720 db Leopard 1-es MBT helyett saját páncélost választott. Csakhogy a Leopard 1 A4-re épülő olasz OF-40-es fő csataharckocsi alig volt hatékonyabb a bázismodellnél és kizárólag az Egyesült Arab Emírségek vásárolt belőle, összesen 36 db-ot.
A részben emiatt rendkívül drága MBT alternatívájaként az olaszok megrendeltek egy olyan gumikerekes páncélvadászt, amely hasonló tűzerő mellett gyorsabb és mindenekelőtt jóval olcsóbb volt, így képes kiegészíteni az MBT-k erejét.
A járművet Olaszország két mamut-vállalata tervezte: az Iveco és a Fiat járműgyárak összeolvadásából létrejött Iveco-Fiat és a legnagyobb olasz haditechnikai cég, az Oto Melara (a két vállalat közös neve CIO, azaz Consorzio Iveco Oto Melara - Iveco-Oto Melara konzorcium lett).
A feladatokat a cégek profiljának megfelelően osztották ki: az Iveco-Fiat tervezte meg a testet, a motort és a hajtásláncot, míg az Oto Melara a tornyot és a fegyverzetet. A típus, amelyet egyszerűen B1-nek kereszteltek, a Centauro, azaz kentaur becenevet kapta.
Konstrukció:
A B1-es nehéz páncélautó felépítése sokban hasonlít a kortárs amerikai LAV-III-ból (a LAV-25 utódja) kifejlesztett M1128 Mobile Gun System gumikerekes páncélvadászra. A harcjármű alapját itt is egy hosszú, négytengelyes váz adja - erre a nehéz torony miatt van szükség.
A Centauro fő fegyverzetét ugyanaz az erőteljes, 105 mm-es Oto Melara löveg adja, amelyet az OF-40-be is beépítettek (hatásadatait tekintve gyakorlatilag azonos a Leopard 1-es 105 mm-es Royal Ordnance L7A3 lövegével). Ez igen nagy űrméret egy gumikerekes harcjárműhöz viszonyítva, de az ilyen páncélvadászok létjogosultságát már több korábbi típus, pl.: a francia AMX-10RC bizonyította.
A B1-es összesen 40 lőszert szállíthat, ebből 14 db-ot a toronyban - ennek a megoldásnak előnye és hátránya is van. Egyrészt - mivel a töltények a töltőhöz közel kaptak helyet - a célpont észlelését követően a páncélautó rövid időn belül tüzelhet, de ez potenciális veszélyt is jelent, mivel egy találatot követően berobbanhat a torony.
Emiatt a Centauro feladata főként a gyors támadás, majd a visszavonulás (azaz az „üss oda és fuss” taktika). Ebben komoly segítséget jelent a löveg stabilizátora (ezáltal jelentősen nő a mozgás közben leadott lövések pontossága). A B1-es alacsony hátrarúgású fő fegyverét ráadásul ellátták hő-elosztóval és füstelszívóval is, ezzel növelve a cső élettartamát.
A B1-es alkalmas az összes 105 mm-es NATO-lőszerrel, köztük a leghatékonyabb Armour Piercing Fin-Stabilized Discarding Sabot-tal (angol; leváló-köpenyes szárnystabilizált páncéltörő lőszerrel, röviden APFSDS-sel) való tüzelésre. A találati arány maximalizálása érdekében a nehéz páncélautót ellátták fedélzeti számítógéppel (a ballisztikai számítások elvégzéséhez), éjjellátóval és lézertávmérővel is.
Mint szinte minden modern harcjárműnél, a B1 Centauro-nál is egy pár géppuska látja el a kiegészítő fegyverzet szerepét, de a nagyméretű torony további fegyverek felszerelését is lehetővé teszi.
Szintén gyakran alkalmazott megoldás, hogy az igen hatékony (és egyben nehéz) fegyverzet mellett - a kategóriából adódó tömeg-korlátok miatt - e modellnél is a vékony páncélzattal alakították ki az egyensúlyt.
A B1 páncélvastagsága titkosított, de a jármű sérülés nélkül képes túlélni a széles körben elterjedt szovjet 14,5 mm-es KPV nehézgéppuska-lőszer becsapódását (akár hátulról is), a frontpáncélzat pedig a 25 mm-es gépágyúlőszernek is ellenáll.
A páncélautót egy hathengeres, 512 lóerős motor hajtja, melyet a tehergépjárműveiről ismert Iveco tervezett és gyártott. A B1-es erőátvitele egyértelműen modern harcjármű benyomását kelti: a nyolc kerék mindegyike önálló féltengelyhez csatlakozik, valamint mindet ellátták tárcsafékkel. A Central Tyre Inflation System (CTIS)-nek köszönhetően a guminyomás belülről is szabályozható (a páncélautó teljesen lapos kerekekkel is haladhat). Mind a négy tengelypár kormányzott, de nagy sebességnél biztonsági okokból csak az első kettőt használják. Ezek összessége képesség teszi a Centauro-t a 100 km/h-s sebesség elérésére, ráadásul a majdnem nyolc méteres páncélvadász akár 9 méter-sugarú körben is képes megfordulni.
A Centauro-t NBC (nukleáris, biológiai, vegyi) támadás elleni védelemmel szerelték fel, mely - köszönhetően többek között a légkondicionálónak és a túlnyomásos kabinnak - képes hermetikusan lezárni a B1-est (ezáltal megvédve a legénységet a szennyezett környezettől). Kiegészítő védelemként oldalanként négy ködgránát-vetőt is beépítettek, ráadásul a jármű képes észlelni a bemérésére használt lézersugarakat (ez egy támadás egyértelmű előjele).
Kategóriájában nagynak számító (24 tonnás) tömege miatt a B1-es nem úszóképes, de 1,5 méteres gázlókon menetből képes áthaladni.
Fejlesztések:
A B1 relatív új fejlesztésű harcjármű, ráadásul a modern elemeket felvonultató építési elve (pl.: a C1 „Ariete” MBT-vel megegyező tűzvezető rendszer) miatt ma is élvonalbeli technikát képvisel. Ennek következtében a típuson nem végeztek komolyabb módosításokat. Az apróbb változtatások egyike a rátétpáncélzat, amellyel a páncélautó a 30 mm-es gépágyú-lőszer találatait is túlélheti.
A harcjármű elsődleges feladata az ellenséges harckocsik leküzdése, de erre egyes esetekben a régi 105 mm-es löveg már nem volt képes, ezért a B1 „Centauro” alapváltozatot újratervezték.
Az így kialakított Centauro 120 legfontosabb újdonságát a 45 kaliberhosszú 120 mm-es löveg beépítése jelentette. E páncélvadász védelmet is tovább vastagították, ezáltal szemből minden 40 mm alatti páncéltörő lőszernek ellenáll (a motort és a hajtásláncot változatlanul hagyták).
A B1-es tervezésekor felmerült a lehetőség egy még erősebb, 125 mm-es löveg beépítésére is (ez a mai MBT-k többségén is alkalmazott kaliber), de ezt a modellt végül nem állították szolgálatba.
Szolgálatban:
Az első B1-es 1991-ben gördült le a futószalagról és a gyártás másfél évtizeden át, 2006-ig folytatódott. Közben a hosszú ideig tartó fejlesztés után a cikk elején említett német Leopard 1-eseket nem az olasz OF-40-es, hanem a szintén hazai gyártású C1 „Ariete” váltotta fel. A kis számban gyártott MBT-t jól kiegészítette a hasonló tűzerejű, de olcsóbb B1-es, amit az is bizonyított, hogy a típus már átesett a tűzkeresztségen.
A Centauro-t használták Bosznia-Hercegovinában (az IFOR misszió keretében), Jugoszláviában (KFOR), Libanonban (UNIFIL) és Szomáliában is. Ezekben az esetekben a páncélautó feladata többnyire nem a támadás, inkább a járőrözés és a tűztámogatás nyújtása volt. Az igen erőteljes, ugyanakkor gyors (és az utakat is kímélő) nehéz páncélautóval gyakran hatalmas területeken járőröztek (ebben segítségükre volt a jármű 800 km-es hatótávolsága).
Emellett előszeretettel használták páncélozatlan járműkonvojok kísérésére is. Az olasz Antica Babilonia (ősi Babilon) hadművelet részeként az iraki háborúban is bevetettek B1-eseket, de arról nincs adat, hogy a páncélautók kilőttek (vagy akár csak találkoztak volna) ellenséges harcjárművekkel. Ennek ellenére a Centauro minden bizonnyal hatékony eszköze lehet egy olaszországi páncélelhárító hadműveletnek (ld. francia AMX-10 RC-k az Öbölháborúban).
Igaz, hogy Olaszország rendelkezik modern MBT-vel, de a nagy tűzerejű és olcsóbb kerekes páncélvadászok valószínűleg még évtizedekig a hadsereg aktív részét fogják képezni. A típus kiválóságát külföldön is elismerik: B1-eseket az Amerikai Egyesült Államokba, Egyiptomba, Spanyolországba és Ománba is szállítottak. Az alábbi képen egy B1 „Centauro” páncélautó és a szintén olasz C1 „Ariete” harckocsi látható az Antica Babilonia hadművelet alatt (Irak, 2004).
Utóélet:
Fiatal kora ellenére a B1-esből is kialakítottak többféle specializált harcjárművet. A hagyományos variánsok közül a Draco becenevű (76 mm-es automata löveggel felszerelt) légvédelmi modell és a 155 mm-es löveget hordozó önjáró löveg nem került sorozatgyártásra:
Torony nélküli modellek:
A B1-est tisztán páncélvadász feladatkörű nehéz páncélautónak tervezték (azaz alapesetben nincs lehetőség gyalogosok szállítására), de a tornyától megfosztott harcjármű nagyméretű beltere erre alkalmassá teszi a típust.
Ezt használja ki a Porta Feriti (páncélozott harctéri mentőautó), a Porta Mortaio (önjáró aknavető-rendszer), a Posto Comando (parancsnoki harcjármű) és a Recupero (műszaki mentő) variáns.
Veicolo Blindato Medio „Freccia” (páncélozott csapatszállító):
A „közepes páncélozott harcjármű” nevű, „nyíl” becenevű változat a Centauro hagyományos csapatszállító verziója (hasonló a szovjet BTR-80-hoz). Ennél a modellnél a korábbi nagyméretű, a középponttól hátrafelé eltolt tornyot elhagyták és helyette egy apró, egyszemélyes gépágyú-tornyot építettek be. Az így felszabadult térben katonák utazhatnak. A típusnak létezik automata tornyos verziója is (akárcsak a kínai WZ551-esnek).
Műszaki adatok:
Név: B1 „Centauro” (olasz; kentaur)
Típus: (páncélvadász feladatkörű) nehéz páncélgépkocsi
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 24,00 t
Hossz: 8,55 m
Szélesség: 3,10 m
Magasság: 2,70 m
Motor: 512 Le-s (Iveco MTCA, hathengeres dízelüzemű))
Legénység: 4 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 105 mm-es löveg (Oto Melara, a toronyban)
Kiegészítő fegyverzet: 2 db 7,62 mm-es géppuska (egy párhuzamosított, egy légvédelmi)
Páncélzat: ismeretlen mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 110 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 800 km