AEC Armoured Command Vehicle
„Dorchester”
Előzmények:
A világon elsőként a Brit Birodalomban építettek páncélautókat és később, az első világháború alatt a britek szintén élen jártak a páncélautók építésében és használatában. Az angolok összesen 8 különböző típusú páncélautót gyártottak a világháború alatt, amelyek közül a legsikeresebb a Rolls-Royce páncélautó volt.
Részben a háború alatti sikereik, részben a háborút követő haderő-leépítés miatt a britek az első világháborút követően, az 1920-as évek folyamán is tovább használták korábbi páncélautóikat, amelyek ekkor még jobban teljesítettek, mert az első világháború statikus lövészárok-hadviselésével szemben a két világháború közötti helyi felkelések kisebb, dinamikus összecsapásokból álltak, ahol a lázadók egyáltalán nem rendelkezetek páncéltörő fegyverekkel.
Az 1920-as években továbbfejlesztett angol páncélautók az 1930-as évek elején is hadrendben maradtak és ezeket csak az 1930-as évek közepétől, fokozatosan váltották ki az újabb típusok (több első világháborús modell, köztük a Rolls-Royce páncélautók azonban még a második világháború kezdetén is hadrendben álltak).
Az új hagyományos páncélautók és könnyű felderítő páncélautók mellett az Egyesült Királyságban kidolgoztak egy parancsnoki páncélautót is. Számos különböző harcjárműből, köztük páncélautókból gyártottak parancsnoki variánst, ezek azonban szinte minden esetben kényszer-megoldást jelentettek, mivel a bázismodellt harcra tervezték kis mérettel és relatív erős fegyverzettel, ezért a fegyverzetet eltávolítva is csupán csekély kapacitással bírtak és a szűkös beltérben maximum 1-2 fővel növelhették a legénység számát.
A britek erre a problémára válaszul 1938-ban nagyméretű, 10 tonnás, de négykerekű parancsnoki páncélautóra írtak ki pályázatot. E megrendelésre született a Guy Lizard Armoured Command Vehicle, amely a Guy vállalat saját Lizard típusú tehergépjárművére épült. A Guy Lizard parancsnoki páncélautóból 1940-41 folyamán mindössze 21 példány épült, mert a háború alatt a brit kormány kényszerítette a céget tehergépjármű-gyártó részlegének leállítására és ezek helyett buszok gyártására. A háború alatt gyakorlatilag az Egyesült Királyság összes autóbuszát a Guy vállalat építette, ugyanakkor emiatt leállították a vállalat gépjárműveire épített páncélautók, köztük a Guy könnyű páncélautó és a Guy parancsnoki páncélautó gyártását.
Mivel a britek magát a konstrukciót megfelelőnek tartották, megbízták az Associated Equipment Company (AEC) gépjármű-gyártót egy azonos modell építésével. Az AEC a Guy Motors vállalathoz hasonlóan teherautókat gyártott: a leendő jármű alapjának saját AEC Matador modelljüket választották - ezt a négykerék-meghajtású típust a britek széles körben használták nehéz lövegvontatóként. Az új harcjármű neve AEC Armoured Command Vehicle (angol; AEC páncélozott parancsnoki harcjármű), röviden AEC páncélautó lett. A típust a britek Dorchester-nek nevezték az 1931-ben megnyílt londoni 5 csillagos szálloda, a The Dorchester után, míg a németek a járművet Mammoth (német; mammut) néven ismerték (a jobboldali fotón egy Guy Lizard parancsnoki páncélautó látható).
Konstrukció:
Az AEC páncélautókat a kezdetektől parancsnoki harcjárműnek tervezték, ezért külsőre és képességeiket tekintve is az évtizedekkel későbbi hidegháborús csapatszállító páncélautókra hasonlítottak. A járművek egyszerű, dobozszerű testet kaptak, amely maximalizálta a hasznos belső teret.
A típus fegyverzete minimális volt, mivel elsősorban nem harcra, csak a gyalogság elleni önvédelemre tervezték: az AEC páncélautók ezért mindössze egyetlen egy Bren géppuskával szerelték fel.
A torony nélküli AEC páncélautók jellegzetes, csapott orr-részét leszámítva a harcjármű megközelítőleg téglatest alakú páncélzattal rendelkezett. A páncélzat vastagsága 10-12 mm között változott, de a függőleges oldalfalak miatt ezek csak kézifegyverek találatai ellen nyújtott védelmet (a kortárs páncélautókon általában erősen megdöntött páncéllapokat alkalmaztak, ez azonban csökkentette volna a küzdőtér méretét).
A 6,1 méter hosszú páncélautó 7-8 fős legénységgel rendelkezett: a vezetőn és parancsnokon kívül mások mellett 2 rádióssal és térképészekkel. A harcjármű mérete és kapacitása miatt korában igen jelentős, 10,5 tonnás tömeggel rendelkezett (ez közel 50%-kal nagyobb volt a vázat biztosító Matador teherautó tömegénél). A négykerekű AEC páncélautót az alapot adó teherautó AEC 187 típusú, 6 hengeres erőforrásával gyártották, amely a kortárs brit harckocsikkal és páncélautókkal szemben dízelüzemű volt: a 7,6 literes egység 95 lóerős teljesítménnyel rendelkezett.
Az AEC páncélautó épített úton megfelelő, 58 km/h-s végsebességgel rendelkezett, amely terepen erősen csökkent, ugyanakkor a dízelmotor a kiemelkedő tömeg ellenére az 1930-as években jelentősnek számító 450 km-es hatótávolságot szavatolt.
Fejlesztések:
Az AEC páncélautó azonos elrendezése és hasonló képességei ellenére nem kapcsolódott a korábbi Guy parancsnoki páncélautóhoz. Előbbi harcjárművet többféle kivitelben gyártották. Az AEC Mark I modellel szemben a későbbi AEC Mark II variánsban a rádiós és parancsnoki szekciókat leválasztották egymásról, de egyéb téren megegyeztek. 1944-től gyártottak egy új, nagyobb hatótávolságú rádióval felszerelt modellt, amely az AEC High Power (HP) jelet kapta (ennek tömege már elérte a 12,2 tonnát), míg a korábbi típust átnevezték AEC Low Power (LP) modellé.
Az AEC HP modellek további módosításokat is takartak: nagyobb mennyiségű felszerelésük és még tágasabb belső terük miatt tömegük drasztikusan, 17 tonnára nőtt, ezért a tengelyek számát kettőről háromra növelték (mind a hat kerék hajtott volt), valamint egy új, 150 lóerős AEC 198 típusú motort használtak. Összesen 415 AEC típusú páncélautó épült, ebből 255 darab négykerekű AEC LP, a fennmaradó 150 darab hatkerekű AEC HP volt: előbbi az O854 gyári jelű AEC Matador, utóbbi az O857 jelű AEC Marshall teherautóra épült.
Szolgálatban:
A második világháború előtt és alatt az Egyesült Királyság építette a legtöbb különböző típusú páncélautót, amely azonban kényszer eredménye volt. A britek (részben a nagy gazdasági világválság miatti rossz anyagi helyzetük miatt) csak az 1930-as évek közepétől futtatták fel harcjármű-gyártásukat, azonban számos típusukra rányomta bélyegét a költségvetés hiánya, amelyen tovább rontott, hogy erős állami irányítás hiányában több cég csak korlátozottan használható modelleket épített.
A második világháború kitörését, de különösen Franciaország kapitulációját és az Európában állomásozó Brit Expedíciós haderő kimenekítését követően az Egyesült Királyságban pánikhelyzet alakult ki. A potenciális német invázió árnyékában a britek több rendkívül egyszerű fegyver és harcjármű építését engedélyezték. Ezek, köztük a Bedford OXA, a Leyland Beaver-Eel és a Standard Beaverette relatív sikertelen konstrukciók voltak, mert az elsődleges cél lehető leggyorsabb gyárthatóság, nem pedig a tényleges teljesítmény volt.
A könnyű személyautókra épülő modellekkel szemben az AEC páncélautót nem az ország védelmére, hanem kifejezetten a támadások koordinálására tervezték és hosszabb fejlesztése miatt nem szenvedett a kortárs brit páncélautók problémáitól.
Az AEC parancsnoki páncélautó csak a háború közepén, 1941-ben jelent meg, ennek ellenére rendkívül fontos szerepet töltött be. Az nem igaz, hogy e típus lett volna a világ első kifejezetten parancsnoki célra tervezett páncélautója (ld.: német Sd.Kfz. 247 parancsnoki páncélautó), ugyanakkor az AEC (a korábbi Guy páncélautóval együtt) komplett mozgó parancsnokságnak számítottak nagyszámú legénységgel és rádiókkal, ezáltal folyamatosan követhették a frontvonal változását.
Az AEC páncélautókak elsőként Észak-Afrikában vetették be, az Erwin Rommel vezette német-olasz erők ellen, ahol a sivatagban különösen hasznosnak bizonyultak. Rommel parancsnoksága szintén két darab zsákmányolt AEC páncélautót használt.
A megbízhatósága és rendkívül tágas belső tere miatt kedvelt típust a második világháború végéig használták a nyugati fronton, mert ugyan idővel a korábbiaknál nagyobb tűzerejű és erősebb védelmű páncélautók jelentek meg, az AEC páncélautót nem közvetlen tűzharcra tervezték és a háború végéig nem született hasonló képességű, kifejezetten parancsnoki célra tervezett páncélautó.
A típus utolsó példányait a korábbi brit gyarmat Pakisztán használta az 1965-ös India-Pakisztáni háborúban.
Utóélet:
Az AEC parancsnoki páncélautóból hatékonysága ellenére nem gyártottak specializált változatokat, mert a típus maga is az AEC Matador páncélautóra épült:
Cockatrice (lángszórós páncélautó):
A mintegy 9000 példányban gyártott AEC Matador teherautóból többféle specializált modellt fejlesztettek: ezek közé tartozott a Cockatrice is. A külsőre az AEC parancsnoki páncélautóhoz hasonló jármű egy lángszórós harcjármű volt, amelyet kifejezetten repülőterek védelmére tervezték, ejtőernyős támadások ellen.
A belterében kb. 2 tonnányi éghető anyagot szállító típus a remények szerint tűzzel áraszthatta el a repülőtér környékét, ezáltal még azelőtt megsemmisíthette az ejtőernyősöket, hogy azok a földet érést követően szervezett támadást indíthattak volna, azonban mindössze 6 darab ilyen lángszórós harckocsi épült (az AEC parancsnoki páncélautóhoz hasonlóan vegyesen két- és háromtengelyes AEC teherautók vázán).
Műszaki adatok:
Név: AEC Armoured Command Vehicle „Dorchester”
Típus: parancsnoki páncélautó
Fizikai jellemzők:
Tömeg: 10,50 t
Hossz: 6,10 m
Szélesség: 2,36 m
Magasság: 2,90 m
Motor: 95 LE-s (6 hengeres, dízelüzemű)
Legénység: 7-8 fő
Támadás és védelem:
Elsődleges fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es géppuska (BESA, a toronyban)
Másodlagos fegyverzet: nincs
Páncélzat: 10-12 mm
Teljesítmények:
Végsebesség: 58 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)
Hatótávolság: 450 km